Déli Hírlap, 1983. április (15. évfolyam, 78-102. szám)
1983-04-13 / 87. szám
Bachtól Brucknerig Koncertek jövőre Magyar versenyt nyert, eladó less A győztes és a tanára Annak ideién én fogalmaz, tam meg a hírt, amely szerint ’ Tóth Erika, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző tanulója nyerte az első díjat magyar nyelvből a Sátoraljaújhelyen rendezett tantárgyi versenyen. Nem első esetben történik ez ebben az iskolában, s éppen ezért szerettem volna beszélgetni a díjnyertes diákkal és a tanárával. Az A2 vírus azonban többször is közbeszólt, ezért csak a napokban találkozhattunk. Már cl is felejtették a megyei döntőt, mert készülni kell a következő erőpróbára: az országosra (15—16-án rendezik meg Pécsett). Az asztalon halomnyi könyv, feladatlap. Erika és Tóth Ferenc tanár úr komolyan veszik a „tréninget", a versenyig minden délután nyelvtannal foglalkoznak. — A diákok általában nem szeretik a nyelvtant. Ügy hallottam, hogy matematikából is benevezték volna. Miért éppen a nyelvtant, a magyar választotta? — Mindig zavart, ha valaki helytelenül, hibásan beszél. Az általános iskolában (Abaúj szántón) nem a magyar volt a kedvenc tantárgyam. Itt szerettem meg Tóth Ferenc tanár úr óráin. Nagy türelme van hozzánk és érdekesen magyaráz. Jó humora van. — Az idén szakmunkás-bizonyítványt szerez. (Pipere- és vegyicikk eladó lesz.) Hogyan tovább? — Még nem tudom — mondja, és szemmel láthatóan elbizonytalanodik. — Szeretnék leérettségizni, tanulni még valamit. Amikor Erika elmegy, tanára veszi át a szót. — Lázas beteg volt, amikor Sátoraljaújhelyen megnyerte a versenyt. Zárkózottságára, szerénységére jellemző, hogy a boltban, a'hol dolgozik (a Marx téri háztartási boltban) nem mondta meg, hányadik lett. Nem csodálom, hogy az idegennek, az újságírónak se sokat beszélt magáról* — Mennyi munka van egy ilyen versenyben? — Sok, és szerencse is kell hozzá. Erika nggjmn intelligens, kitűnő érzéke van a nyelvtanhoz, . helyesíráshoz, nyelvhelyességhez. De a logikai készsége is jó — bizonyítja a matematika jelese — mert az is kell a nyelvi feladatok megoldásához. Ezek a gyerekek szakmunkások lesznek, s finoman fogalmazva nem a magyart tekintik a legfontosabb tantárgyuknak. Maga az olvasás is nehézséget jeleat sokuknak. Heti egy, illetve két órában tanítjuk a magyart, irodalmat és nyelvtant. Ez az egyetlen tantárgy, amely mű_ vészettel kapcsolatos, esztétikai élményt is ad. Nagyon kevés ez a heti egy-két óra, de csak arra építhetünk, amit az, órán megtanítunk. Sok gyerek él nehéz körülmények között, hátrányos helyzetben, ingerszegény környezetben. Csak az boldogul velük, aki meg akarja érteni őket, mert rendkívül érzékenyek. Tudomásul kell vennünk, hogy nemcsak az iskola hat rájuk, de a sokféle munkahely is. Gondoljuk csak meg. hogy ezek a gyerekek kereskedők, pincérek lesznek, s ha nyitott szemmel járnak a világban, mi mindent láthatnak, hallhatnak. Nem könnyíti meg a dolgukat, hogy gyakran változnak a tankönyvek, tanmenetek is. Az iskola a reformok reformját éli ma. — Mi a kikapcsolódása, hobbija? Tóth Ferenc arca felderül, kedvenc témájáról beszélhet: — A magyarok őstörténete érdekel, a kettős honfoglalás. Minden este olvasgatok róla valamit... (horpácsl) A Vidám Színpad a sportcsarnokban Buhus Vaszary Gábor háromfel- vonásos zenés bohózatát, a Bubust mutatja be szombaton Miskolcon, a sportcsarnokban a Vidám Színpad társulata. A rendező Pethes György, a zenét Fényes Szabolcs szerezte, a dalszövegeket Szenes Iván írta. A darab főszereplője Bodrogi Gyula. Az előadások délután fél 4-kor és este 7-kor kezdődnek. Jegyek az Országos Filharmónia Kirendeltségén (Kossuth u. 4.) és a sport- csarnok pénztáránál vásárolhatók. Country táncház A debreceni Folk ’81 együttes szolgáltatja a muzsikát pénteken este hattól az Ifjúsági Ház nagytermében, a country táncház műsorában. Jk Az Állami Hangversenyzenekar a következő szezonban is játszik Miskolcon. Ä program szerint a december eleji koncert az övék. A Filharmónia mindig szezon közben tartja a tervtárgyalását; az idei évadból még hátralevő, eseménynek ígérkező néhány hangverseny nem akadály, hogy az esztendőkben gondolkodó szakemberek a szeptemberrel kezdődő tíz hónap programját összeállítsák. Conda Ferenccel, az Országos Filharmónia miskolci kirendeltségének vezetőjével már a sokszorosított műsorterv fölött beszélgettünk. — A tervtárgyalások általában zajos megbeszélések. Most voltak erősen eltérő véle mények? — A város muzsikusainak foglalkoztatása, illetve a Filharmónia elképzeléseinek összehangolása volt korábban viták forrása, és természetesen az, hogy minden szezon hozzon újat. Most újdonság az is, hogy nem voL tak alapvető véleménykülönbségek. Az a jó, ha hagy nevű együttesek is fellépnek, mert ez mindig felfokozott érdeklődést jelent, de a Miskolci Szimfonikus Zenekar ezzel nem kerül hátrányba. Hétszer játszanak jövőre, ami az együttesnek repertoárbővítést, és a szó legjobb értelmében elismerést jelent. Azt, hogy a zenekar ma már mindenre képes. — Milyen tapasztalatokra jigyeltek még a következő szezon programjának összeállításakor? — Az oratórium-estek mindig pótszékes sikert jelentenek, az egyik koncert műsorán szerepel tehát Händel Judás Makkabeusa; ez a közönségnek egy szép este, a Bartók Kórusnak nagy lehetőség. Jön az Állami Hangverseny Zenekar, az elmúlt szezonok mindig szívesen látott vendége, és a Liszt Ferenc Kamarazenekar, amelynek játéka szintén esemény. Mindig biztos pont az országban koncertező külföldi vendégművészek miskolci fellépése is. — A műsorterv hogyan alakult? — Még van benne egy-két bizonytalanság (a nyár végén kerül a közönség elé), de alapvetően már nem változik, és azt hiszem, sikerre számíthat. Kuriózum például, hogy a Liszt Ferenc Kamarazenekar tolmácsolásában egy este Bach négy Brandenburgi versenye szólal meg, a Judás Makka- beus mellett szerepel a műsorban Verdi Requiemje. A ritkaságok közé sorolandó a Kamarabérlet Mozart-estjé- nek egyik programja, a Divertimento 12 fúvósra és 1 bőgőre, külön közönsége van a Miskolci Üj Zenei Műhelynek, amely jövőbe magyar szerzők műveiből összeállított esttel szerepel a kon>fc Csala Zsuzsa és Bodrogi Gyula a Bubus egy jelenetében eertprogramban. A szezon repertoárja egyébként 17.-től a 20. századig, Bachtól Sosz- takovicsig, Brucknerig terjed. — A hangversenyévad felépítése nyilván nem változik ... — Bevált struktúra, hogy a színházban tartott nagy- zenekari estekhez (tíz lesz jövőre) két-két Bartók-termi kamarakoncert „jár”. Folytatjuk a műsorában alig könnyébb Népszerű zenei estek sorozatot és az Egyetemi bérletet is. — Változott a koncertek közönsége? — A színházban hétszázhat, a másik két sorozatban háromszáz-háromszáz bérlőnk volt. Ez soha nem jelenti, hogy eladjuk az egész nézőteret előre; aki Miskolcon hangversenyre akar menni, az bejut. Sokan váltanak jegyet egy-egy előadásra, és a bérletes közönségben van mozgás is. Őszinte sajnálatunkra, elmarad a nyugdíjasok egy része, de gyakran találkozunk az új bérlők között nemrég a városba költözött fiatal értelmiségiekkel. M—• + A Miskolci Bartók Kórus Ma este A Bartók Kórus énekel Reményi János vezényletével a Miskolci Bartók Kórus szerepel az Országos Filharmónia 2/A bérletes hangversenyén ma este fél, 8-tól a Zeneművészeti Szakközép- iskola dísztermében. A műsor érdekessége, hogy a közönség először hallhatja a kórus előadásában M. Hayßn: Laude Sion című művét. Az esten egyébként csak Haydn- művek szólalnak meg. A hangverseny közreműködői: Kovács I. Brigitta (ének), Végvári Csaba (zongora) és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola miskolci tagozatának hallgatóiból alakult kamarazenekar. Országos szakmai tanulmányi verseny kezdődött ma reggel a miskolci 1-es számú Ipám Szakközépiskolában. Posta-, vasút- és autóforgalmisták, valamint út- és vasútépítők vetélkednek leendő szakmájuk elméleti és gyakorlati feladataiból. Az ország minden tájékáról — összesen 32 szakközépiskolá9ZERDA Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Magvetők. — 13.05: Operaslágerek. — 13.35: Dzsesszmeló- diák. — 14.29: Miska bácsi levelesládája. — 15.00: Hírek. — 15.05: Kóruspódium. — 15.20: MR 1Ü—14. Iskolák — őrsök — barátok. — 16.03:,'Kritikusok fóruma. — 16.13: Látogatóban az egerági rezesbandánál. — 16.47: Ruggiero Ricci Sarasate-müveket hegedül. — 17.CKj : Hírek. — 17.05: Veszteség után. kiútkeresés közben. — 17.30: Pátria. Népzenei hanglemezsorozat. — 17.45: Reflektorfényben egy operaária. — 18.15: Hol volt. hol nem volt . . . — 18.30 : Esti Magazin. — 19.15: A Párzsi Polifon Egy ií ttes jannequin-madrigálo- kat énekel. — 19.35: Kapcspljuk a 3ímojikadémia nagytermét. ^ — Közben: 20.30—20.30: Szemlé.— 21.40: David Munrow és együttese játszik. — 22.00: Hírek. — 22.20: A Khyber-hágó túlsó oldalán. — 22.30: Dimitr Petkov operaáriákat énekel. — 22.45: ..Torpedókkal” a rák ellen. — 23.00: Szvjatoszlav Richter zongorázik. — 24.00: Hírek. _ o.lO: Schock Ottó táncdalaiból. Petőfi rádió: 12.05: Népdalkórusok, népi hangszerszóiók. — 12.30: Hírek. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.25: Útikalauz üdülőknek. — 13.30: Labirintus. — 14.00: A Petőfi rádió zenés délutánja. — 14.15: Bécsi vér. — 15.10: Fiataloknak! — 16.00: Gondolkodó gépek. — 16.30: Hírek. — 16.35: Néhány perc tudomány. — 16.40: Záray Márta és Várhosi János énekel. — 16.55: Közvetítés a Magyarország—Görögország olimpiai selejtező labdarúgó-mérkőzésről. — Közben: 17.50—17.55: Hírek. — 18.50: Zenei tükör. — 19.20: Nóták. — 19.45: Jimi Hendrix felvételeiből. — 20.30: Hírek. — 20.35: Rádiószínház.' — 21.50: Verbunkosok. katonadalok. ) — 22.15: Közvetítés a Portugália— Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzésről. — Közben 23.00: Hírek. 24.00: Hírek. 3. műsor: 12.02: Nagy mesterek szonátáiból. — 14.00: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok. — 14.20: Zenekari muzsika. — 15.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. — 16.30: Angol madrigálok. — 16.49: öt földrész zenéje. Kuba. — 17.00; Barokk versenyművek. — 17.37: George Berjson Give me the night (Add nekem az éjszakát) című lemeze. — 18.22: Magyar zeneszerzők. — 19.00: Hírek. — 19.05: Iskolarádió. — 19.35: Mascagni és Leoncavaho operáiból. — 20.46: Külföldi tudósoké a szó. — 21.01: Vangelis összes lemeze. — Brahms: Német requiem. — 23.00: Szimfonikus könnyűzene. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hjrek, idöiárás. műsorismertetés. — 17.05-: Hangversenykrónika. — 17.20: Ablak az országra. Fodor László jegyzete. — 17.30: Index. Gazdaságpolitikai magazin. (A tartalomból: Az állattenyésztés eredményei Hernádnémetiben. — Mit őröl az őrlőmű. — Akik a minőséget ellenőrzik.) Felelős szerkesztő: Paulovits Ágoston. Szerkesztő: Borsodi Gyula. — Sport. — 18.00: Észak-magyarországi Krónika. (Az MSZMP Miskolc városi Végrehajtó Bizottsága tájékoztatót hallgatott meg a lakásfelmérések és a lak- bérmegállapítások tapasztalatairól. — A Salgótariáni Síküveggyár új termékéről. — Ülésezett a KISZ B.-A.-Z. megyei Bizottsága.) — 1R.25—18.30: Lap- és műsorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 16.00: Hírek. — 16.15: Mexikó varázsa. — 16.55: Magyarország—Görögország. olimpiai selejtező labdarúból — 69 tanuló érkezett Miskolcra, hogy összemérjék tudásukat. A versenyt a Művelődési Minisztérium és a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium rendezi. Az eredményhirdetést holnap délután negyed egytől tartják a Vasas Művelődési Központban. gó-mérkőzés. Közvetítés Csepelről. — 18.45:, Ahol legíehérebben izzik a vas. — 19.10: idősebbek is elkezdhetik. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-hírad^. — 20.00: A tizenharmadik elnök. — 21.30: Tisz- telendök. — 22.25: Tv-híradó 3. Televízió, 2. műsor: 20.01: Szerelem és eljegyzés. — 21.10: Tv- híradó 2. — 21.30: Autó-motorsport. — 21.50: J. S. Bach: VIi brandenburgi verseny. — 22.10: Képújság. Szlovák televízió: 16.25: Szlovák Nemzeti Képtár. — 17.55: Autósok, motorosok magazinja. — 18.30: Kék fény. — 19.30: Tvhíradó. — 20.OQ: Napjaink Városai. — 20.25: Hangverseny. — 21.25: Honvédelmi műsor. — 22.0-5; Világhíradó. — 22.20: Farkasok. . -•= ' Kiállítások: Mini Galéria (10—- 18): Vásárhelyi Antal grafikái. — Miskolci Galéria (10—18) : Bá- • lint Endre montázsai és kollázsai. — Szőnyi István-terem (9— 18) : Belloni Ákos belsőépítész bútorai. — Fotógaléria (10—18) : Fiatal Fotó ’80 után. — Herman Ottó Múzeum (10—18) : Ember és munka. — Üj szerzemények. — A természet három országa. —, Ásványok, növények, állatok, Észak-Magyarországról. — Miskolci Képtár (10—18): Két évszázad magyar festészete. — Herman Ottó-emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — A. Bükk élővilága. — Borsod—miskolci Múzeum (10— 18) : Kondor Béla-emlékkiállítás. — A magyarországi délszlávok textilművészete. — Népi hangszerek. — Diósgyőri vár (9—17): A diósgyőri vár története. — Pénzek Diósgyőr életében. — Déryné-ház (9—17): Déryné-em- lékszoba. — Uvegművészeti emlékek a XVI—XIX. századból. Filmszínházak: Béke (f4) : A cigánytábor az égbe megy (szí. szovjet, 14 éven felülieknek!) — (hn6) : Piedone Egyiptomban (mb. szí. olasz, III. helyár!) — (8): A karatéző Cobra (mb. szí. japán krimi, III. helyár, 14 éven felülieknek!). — Béke kamaramozi (4): Indiánkaland Ontarió- ban (mb. román—francia, II helyár, 14 éven felülieknek!) — (6) : Bosszúvágy (mb. amerikai, 16 éven felülieknek, III. helyár!). — Kossuth (f3) : Tecumseh (mb. szí. NDK) — (hn5) : ősszel a tengernél (mb. szí. szovjet, 14 éven felülieknek!) — (7): Egy zsaru bőréért (mb. szí. francia, III. helyár, 14 éven felülieknek- nek!). — Táncsics (f5. f7) : A lator (mb. szí. olasz—francia, II. helyár, 16 éven felülieknek!). — Görömböly, Krúdy (f7) : Bombanő (mb. szí. amerikai, ín. hely, ár. 16 éven felülieknek!). —1 Tokaj vendéglátóház (f8) : Egymásra nézve (szí. magyar, 18 éven felülieknek!). — Tokaj, filmbarátok Köre (6): Vovzek (szí. NSZK, 16 éven felülieknek!). CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — ^8.20: Mai kulturális programok. — 9.02: Jereb Ervin vígoperája. — 9.44: Zenés képeskönyv. — 10.00: Hírek. — 10.05: A Tenkes kapitánya. — 10.37: Kamarazene. — 11.20: Frich Kunz operettfelvételeiből. — 11.41: A kápolna titka. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Kazácsay Tibor: Pantomim, szvit. — 8.20: A Khyber-hágó túlsó oldalán. — 8.30: Hírek. — 8.35: Napközben. — 10.00: Zene- délelőtt. 3. műsor: 9.00: A Ljubljanai Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának hangversenye. — 10.13: A csavargók. — 11.00: Hírek. — 1105: Szovjet fúvószene. — 11.20; Mahler: V. szimfónia.