Déli Hírlap, 1982. december (14. évfolyam, 284-307. szám)
1982-12-14 / 295. szám
Enyém, miénk Hogy mi a sok és mi a kevés, az a viszonyítási alapon is múlik. Miskolcon és a járásban az év első telében majd kétszázzal csökkent a társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett rendőri ügyek száma. Ám, a tavalyhoz mért mérséklődés növekvő kárösszeget takar. És ennél is súlyosabban esik a latba, hogy a lakosság számával hasonlított ügyek (lopás, csalás, sikkasztás, hűtlen kezelés) aránya magasabb, mint a fővárosban. Nem véletlenül hangzott el egy, a társadalmi tulajdon védelmével foglalkozó eszmecserén, hogy Miskolcon és környékén kedvezőnek nem mondható Na helyzet. Roppant színes a paletta. Az ÉMÁSZ az utóbbi három évben kétmillió forintot szedett be az áramtolvajoktól. A Miskolci Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalatnál a bolti lopások száma tavaly meghaladta a kétszázat,1 s az előzmények ismeretében várható, hogy az idén sem lesz kevesebb. Viszont, éppen az utóbbi vállalat igazgatójának véleménye szerint, a felderített esetek száma csak töredéke a ténylegesnek. Az ÉMÁSZ párttitkára is azt vallja, hogy az áramtolvajok utólagos bírságolásának többszöröse az az összeg, ami a kideríthetetlen- séa miatt veszendőbe megy. Van egy érdekes motívuma ennek az ügynek. A társadalmi tulajdon megkárosításának nem mindig elsődleges oka a bűnös szándék, a minden áron való szerzésvágy. Volt idő, amikor nem lehetett hatos csavart kapni Miskolcon. A legális beszerzés forrásainak eldugulása azt eredményezte, hogy néhány vasipari üzemben indokolatlanul megnőtt a csavarfelhasználás. Azaz, s ez nem titok, tisztességben megőszült mesterek a műszak után zsebre vágtak néhány csavart. Ugyanerre az időszakra esett, hogy az egyik építőipari vállalatnál érthetetlenül több Hilti-szögbelövő felszerelés (szög és lőszer) fogyott ahnál, mint amennyit a tervben előírt építési, szerelési munkák, jó rátartással igényeltek. Utólag persze kiderült, hogy a tömeges beköltözés időszakában (panelházakról lévén szó) nem volt elég eszköz és nem volt elég mester. A képnek, tükörnek, fogasnak viszont akasztó kellett ... Nem menthető, de magyarázható bűnökről van szó. És ebből az a tanulság is levonható, hogy a társadalmi tulajdont úgy is lehet védeni, ha az áruellátás teljes és zavartalan. Más kérdés, hogy néha bizony a közvélemény értékítélete enyhén szólva csalóka. Az emberek egy része hajlamos cinkos kacsir fással tudomásul venni, ha a kolléga áthajítja a gyárkerítésen a több ezer forintot érő villanyfúrót, de — mondjuk — micsoda patália keletkezik egy ötvenforintos öltözői lopás miatt... Az „enyém” és a „miénk” még nem mindig és mindenki számára jelent azonos fogalmat. Az öntudat cselevésre mozgósító ereje még nem olyan erős, mint az én-tudaté. Pedig már a kőtáblára vésett egyik parancsolat is egyértelműen tilt, s nem minősít: ne lopj. . (brackó) MaréLskudik a biztosító Sok csekk sokra megy Az Állami Biztosító Miskolc városi I—II. kerületi fiókja 1983. január elsejétől az- eddigi csekkes díjfizetés CSÉB-biztosításokat bevon ia díjbeszedői rendszerébe. Miért döntöttek így. hogy ezentúl ne csekken fizessük be CSÉB-biztosításunkat? — kérdeztük Horváth Károly fiókigazgatótól. — Minden gazdálkodó szervnek kötelessége költségeinek felülvizsgálata és annak ésszerű csökkentése. Mivél január 1-től egy csekknek az ára öt forint 30 fillér lesz, a biztosító szeretné a csekkes állományát felszámolni, és a díjakat a pénzbeszedő apparátusán keresztül befizettetni. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy minden áron; csak azoknál változtatnak, akiknek ez gondot nem jelent. Az ügyfelek szíves megértését kérjük, hogy a 322 ezer forint költségtöbbletet minél kisebbre tudjuk lefaragni. A nyugdíjasoknak lehetőségük lesz nyugdijukból havonta levonatni, az OTP-betétszámla- tulajdonosok pedig egyszám- ' laszámukon is rendezhetik a casco- és lakásbiztosítási befizetésüket. Az új kemence többet, jobbat ad Saválló acél Még egy hónapja sincs, hogy átadták a Lenin Kohászati Müvekben a kombinált acélművet. És most decemberben itt, az UHP nagy teljesítményű, ívfényes kemencében megkezdték a saválló acélok üzemszerű gyártását. *Ez a kemence a beruházás második szakaszában épült meg, 30 tonnás, s méreteire jellemző, hogy belső átmérője 6 méter, s egy 36 megavoltamper névleges teljesítményű transzformátormi is rendelkezik. Japán gyártmányú, a szigetországból az elmúlt év március 7-én érkezett meg, vízi úton. Budapestről a Hungarocamion járművei hozták Miskolcra. s a biztosításra is szükség volt, hisz’ súlya 200 tonnát tett ki. Az LKM területére a kemence és tartozékai 1981. április 17-én érkeztek: , Több mint egy év szerelési munkálatai után 1982. augusztus 2-án csapoltak először az UHP elektrokemen- céből. E nappal megkezdte melegüzemi próbáit a nagy mű utolsó termelőberendezése is. És mintegy jelképesen, e kemence kapcsológombját az avatáskor Marjai József miniszterelnök-helyettes kezelte. s ez a pillanat j^en- tette a kombinált acélmű hivatalos üzembe helyezését. ♦ Csapolás az UHP kemencéből,. Augusztus 2. óta több mint 20 ezer tonna jó minőségű acél került ki innert (Herényi felv.) Innen évente mintegy 200 ezer tonna acél kerülhet ki, többek között igen magasan ötvözött termékek, például a saválló acél. Jung János gyáregységvezető: Ma este 7 órakor a Tokaj i vendéglátóház Értelmiségi klubjában két neves vendé- I — Nagyon régen készít ilyen acélfajtát a kohászat. Eddig a régi elektrokemen- céböl 8—10 tonnás adagokat lehetett csapolni, most, hogy az UHP is dolgozik, ez a get köszönthetnek az érdeklődők: Dévay Nagy Kamillát és Mohai Gábort. mennyiség a tízszeresére nőtt. a termelékenység pedig a 4,5 ,—5-szörösére. Nagy meny- nyiségben gyártjuk a hagyományos saválló acélt, ebben 12—äo százalék az ötvöző fém aránya. Megrendelőink közé tartozik a paksi atomerőmű építkezése, ők igényelnek sokat ebből a termékünkből. Korróziálló acélt szállítunk még a házgyárnak is. Hogy a kombinált acélműben is készül ilyen acél. nem jelenti azt. hogy a régi helyen leáilnánk vele. Ott továbbra is csapolunk, ha kisebb mennyiségre van szükség. .. L S. Dévay Nagy Kamilla a Tokajban * Évente 40—i5 kiló arany-ezüst-palládium ötvözetet dolgoznak fel a miskolci fogtechnikusok ... (Solymos László felvétele) Ne kerüljön a szeméibe Valaki gyűjtse a nemesfémet is! Világjelenség, hogy a szemétre sem mint szemétre tekintenek, hanem olyan másodlagos nyersanyagra, amit ismételten fel lehet használni. A legklasszikusabb példái ennek a papír és az ócskavas, ezt már a kis óvodások is tudják. Ám nem véletlen, hogy világszerte tudományos kutatásokat finanszíroznak azért, hogy minél többféle hulladéknak ismerjék meg az újraértékesíthető formáját. S ha most ezek után az.t hallja az ember, hogy ugyanakkor évről évre a nemesfémek mázsái kerülhetnek- szemétbe — legjobb esetben is hányódhatnak a fiókok mélyén —, akkor értetlenül kapja fel a fejét: hogy is van ez? A Fogtechnikai Vállalat miskolci laboratóriumának vezetőjétől, Juhász Gyulától tüdőm, hogy esztendőről esztendőre 40—45 kiló nemesfémötvözetet használnak fel a fogpótlásokhoz. Közismertebb neve ennek az ötvözetnek: ergo vagy Med -Metall. Színtiszta arany, ezüst és palládium ötvözete ez a fogászati anyag. Milliókban mérhető Lassan másfél évtizede használatos a laboratóriumokban, s hat-nyolc éve országszerte tömegével használja csaknem negyven fogtechnikái laboratórium a' fogpótlásokhoz. S éppen mert a legértékesebbek közül való nemesfémeket tartalmaz, grammjának ára a mindenkori aranyártól függ. 1980- ban például 45 és 55 forint között ingadozott grammja, idén pedig 39 és 28 forint volt a két szélső határ. Ám nem tud annyira olcsóvá lenni a világpiacon az arany, hogy ne milliókban mérhetnék a fogászatban felhasznált nemesfém értékét. A miskolci laboratóriumban például Lak 4scserc‘ statisztika A Miskolci Ingatlankezelő Vállalat lakáscsere-csoportja az elmúlt egy év alatt több mint 900 esetben mérte fel a helyszínen a cserére felkínált lakások műszaki állapotát. Az esetek túlnyomó többségében a lakásügyi ha- , tóságokhoz érkezett kérelmek alapján fogtak munkához a MIK szakemberei. Munkájuk eredményeként egy híján 80 megvalósult, illetve döntésre előkészített cserét rögzíthettek a jegyzőkönyvekben. Állampolgári megbízás 449 érkezett a csereirodához. 150 megbízónak tudtak több, mint két és félszáz cserecímet kiküldeni, á 12 esetben már a megvalósult lakáscserét nyugtázhatták. idén, november 30-ig már túljutottak a másfél milliós értékhatáron. Biológiai kopás Az elmúlt 8—15 év alatt mindenképpen sok mázsa Med-Metall vagy ergo került az állampolgárok tulajdonába ily .módon. De mert ezek sem örökéletű anyagok, a fizikai és biológiai kopás 6—8 esztendő ala,tt a cseréjükre szorítja hordozóikat. S a csere során furcsa módon, szemétbe, vagy lomtárba kerülnek ezek a nemesfémötvözetek. Részint nyilván mert az állampolgárok többségének fogalma sincs róla, hogy milyen értéket képvisel egy ilyen fogpótlás, korona vagy lemez, részint és legkivált pedig azért, mert senki sincs, aki összegyűjtse. Tegnapi számunkban cikket közöltünk a január elsején életbe lépő fogászati árváltozásokról. Megírtuk: a Több mint' százféle karácsonyi és ötvenféle újévi levelezőlapot jelentetett meg a Képzőművészeti Kiadó. A 26 millió példányszámban napvilágot látott, fényképes vagy grafikával díszített üdvözlőlapoknak több mint a fele új, idén vásárolható először az üzletekben. A boltokba került üdvözlőlapok közt szép számmal vannak idegennyel- vűek is. , Űjdonság • a szép kivitelű, filmnyomással készült üdvözlőkártya. A kedvelt karácsonyi ajándékkísérő kártyákból ötvenféle változat ‘készült. A népszerű összerakó játékokból is gazdag választékot kínálnak, közülük a Tijövőben a nemesfém árát a fogbetegeknek meg kell fizetniük. Hiszen az övék lesz. A iónáT nincs jobb alkalom arra, hogy figyelmet kapjon a fogtechnikusok javaslata: meg kellene találni annak a módját, hogy a népgazdaság hasznára visszanyerjék az eddig félredobott fogászati nemesfémeket. Legyen valaki, aki visszavásárolja és összegyűjti ezeket az állampolgároktól. Az Ofotértnak megéri... Elgondolkodtató ugyanis, hogy ha az Ofotértnak megéri a fixiroldatokból visszanyerni az ezüstöt, miért ne érné meg visszanyerni a színtiszta aranyat, ezüstöt, palládiumot a i. elhasználódott foganyagokból. Egyként érdeke i volna ez a népgazdaságnak. de az állampolgároknak is, hiszen fik az anyagérték jó részét ily módon visszakaphatnák. Ehhez persze vállalkozóra' volna szükség, s ha már ilyen akad, széles körű tájékoztatásra is. Helyes volna például, ha fogorvosaink minden egyes betegükkel közölnék, hogy fogpótlásukhoz mikor kapnak nemesfémet, mi annak az értéke, s hogy alkalmasint értékesíthetik. És persze majdan azt is, hogy hol? E. É. hanyi látkép és a Téli tájkép nevet viselő játékok például 960 darabból állíthatók ösz- sze. A játékcsálád új tagja a memóriajáték, amelynek megoldásában egyforma eséllyel indulhat a család ap- raja-nagyja. A kétféle kivitelben készült játék képanyaga betekintést nyújt hazánk történelmi, néprajzi, népművészeti nevezetességeibe, híres tájaiba. Többféle öntapadós matricát is forgalomba hozott a Képzőművészeti Kiadó, köztük autók, repülők, mesefigurák, virágok és karácsonyi grafikák találhatók. Újdonság a fílmnyomásos iidiuilókáclyá Karácsonyi és újévi képeslapok