Déli Hírlap, 1982. december (14. évfolyam, 284-307. szám)

1982-12-03 / 286. szám

delműek segítése érdekében Megnyílt a Miskolci téli tárlat A reprezentatív bemuta- I toknak mindig kijáró nagy ‘ érdeklődés mellett tegnap j délután megnyílt a Miskolci téli tárlat. A festményeket, grafikákat, kisplasztikákat, érméket, tex­tileket bemutató tárlat kö­zönségét Dusza Árpádné. a Miskolci Galéria igazgatója köszöntötte, a mai magyar művészetet szívből jövő sza­vakkal, nagy szeretettel mél­tató megnyitót Gergely Mi­hály író mondott. A teli tar­lat díjait Rózsa Kálmán, Miskolc,, megyei város Taná­csának elnöke adta át. A Miskolc városi Tanács diját az idén Seres János festőművésznek. Borsod-Aba- új-Zemplén megye Tanácsá­nak díját Lenkey Zoltán gra­fikus- és Varga Éva szob­rászművésznek ítéltek. A Szakszervezetek Megyei Ta­nácsának díját Nagy Gy. Margit textilművész, a Le­nin Kohászati Művek diját Kirchmayer Karoly szob­rászművész. a Diósgyőri Gép­gyár diját Szántó Dezső gra- fikusjnűvesz. a Borsodi Szén­bányák igazgatóságának dí­ját Végh Aridrás festőmű­vész.* az Ózdi Kohászati üze­mek, díját Szabó Tamas szob- raszműv raszművesz kapta. + Tóth Imre Munkácsy- és Derkovits-díjas festőművésznek nyílt tegnap kiállítása a Diósgyőri Gépgyárban. A meghívás a nagyüzemmel sok éves szocialista szerződésben levő mű­vésznek szólt, az ünnep Miskolc felszabadulását köszöntötte. (Tudósítás a 2. oldalon.) növelni kell a tanácsok szo­ciális segélykeretét. Vök sok az MX-re Az amerikai kepvtseioha* megajanlási bizottsága teg­nap rendkívül szoros szava­zassál jóváhagyta az új MX interkontinentális rakéták te­lepítéséhez 1982—83-ban szük­séges csaknem egymnjfci'áwrf oouaccib kpttaegBetCTt. Megemlékezés a V olán 3-as számú V állalatnál Felszabadulásunk évfordulóján Az ünnepségen részt vevők egy csoportja XIV ÉVFOLYAM, 286. SZÁM 1982. DECEMBER 3., PÉNTEK It l| Ml Lakás, költ, bölcsőde A beruházásokról tárgyalt a városi tanács vb Nem túl szívderítő adatok hangzottak el a Miskolc vá­rosi Tanács Végrehajtó Bi­zottságának tegnapi ülésén, a városi beruházások helyzeté­nek ismertetésekor. Lemara­dás tapasztalható a lakásépí­tésben, s néhány létesítmény átadását is a jövő évre kell halasztani. A tervek szerint november végéig 1428 lakást kellett volna műszakilag átadni, ezzel szemben 1133 otthont adtak át a mai napig. Az üzembe helyezéseknél 410 lakás az elmaradás. A szociá. lis otthon mellett épülő gar­zonház 42 lakását jövőre ad. ják át. Valamit javít az ered­ményen, hogy az Avas-délen három épü­letet pár napon belül beköl- tözhetővé tesznek az építők. Ez összesen Í00 OTP-lakást jelent A Szinva—Népkert lakóte. lep új bölcsődéjében a belső befejező munkálatoknál tar­tanak a kivitelezők. A tervek szerint itt a jövő év áprilisá­ban fogadhatják az első gye­rekeket. Az ugyanitt épülő ABC-áruház és iparcikk- bolt is jövő év tavaszán nyithatja meg kapuit. A Patyolat új telephelyén a mosodai rész próbaüzemét még e héten megkezdhetik, a vegytisztító részleg pedig de. cember második felében be­fejezheti a berendezések ki­próbálását. Jó hír, hogy a kivitelezők vállalása szerint a déli tehermentesítő ót Rudas László utcai részén az ez évre tervezett útsza­kaszok az idén elkészül­nek, s a forgalomelterelés decem­ber végéig megszűnik. Ugyan, csak az év végéig átadják az Ady Endre Művelődési Há­zat is. (Folytatás az 5. oldalon) 1944—1982. december 3. Harmincnyolc év. Egy fél em­beröltő eltelt Miskolc felsza­badulásának napjától napja­inkig. Tegnap az évfordulóra emlékeztek a Volán 3-as szá­mú Vállalatánál. A megjelenteket Hriczu Gábor, a vállalat pártbizott­ságának titkára köszöntötte. Az elnökség sorában ott volt Begyik János, a megyei párt- bizottság osztályvezetője, Ka- lóczkai Istvánná, a városi pártbizottság titkára. Gépel­né Tóth Rózsa, a Hazafias Népfront Miskolc városi Bi­zottsága titkára és Fedor Vil­mos, a KISZ városi bizott­sága titkára. Ünnepi beszédet a városi tanács elnökhelyettese, Csó- toi János mondott. Többek között kiemelte: \ — A 2. Ukrán Front csa­patai november közepén Me­zőkeresztes és a Tisza között északi irányban támadva át­törték a német arcvonalat, és megközelítették Miskolcot. A november 29-én indított szovjet támadás egyre inkább kibontakozott, s a szovjet egységek december 3-án ha­rangzúgás es zeneszó mellett bevonultak a városba. A múlt felidézése után em­lítést tett a tanácselnök-he­lyettes a jelenről, ,az immár 210 ezer embert számlaló Miskolcról. Megemlítette: eb­ben az ötéves tervben az életkörülmények javítására 15,2 milliárd forintot fordít a város tanácsa, s e jelenté­keny összegből 8,3 milliárd jut az intézmények fenntar­tására, s 6.9 milliárd az új létesítmények építésére. Beszédét a magyar—szov­jet barátság, s a béke élteté­sével fejezte be. Ezt követően Csótai János átadta a Miskolcért kitünte­tést Hernádi Jenőnek, aki sok évtizedes, városért vég­zett munkájáért érdemelte ki a megtisztelő címet, amit a tanács 1974-es rendelete ala­pított. tfc Csótai János, a városi tanács elnökhelyettese átadja a Mis­kolcért kitüntetést Hernádi Jenőnek. Ma reggeli telefon Bányászaink ígérik Erőteljesen fokozzák a ter­melést ezekben a napokban a Lyukói Szénbányában. Vár­ható-e lényeges javulás a szén ellátásban? — kérdez­tük Lóránt Miklóstól, a bá­nya igazgatójától. — Napi termelésünk meg­haladja az ötszáz vagon sze­net. Ennek eredményeként december közepéig minden szénvásárló igényét kielégít­jük. Előreláthatóan elmara­dásunkat húszezer tonnára mérsékeljük az év végéig. Az összes szénutalványos igény­lő megrendelését kielégítjük két héten belül. Minden hó­napban két alkalommal ta­nácskozunk a Volán és a Tüzép vezetőivel. A legutób­bi alkalommal megállapod­tunk, hogy éjszakai szállítás­sal mindenkinek soron kívül házhoz visszük a lyukói sze­net. S még egy jó hír: de­cember közepétől ismét meg lehet rendelni, elő lehet fi­zetni a lyukói szénre. Megjelent a közlemény az MSZMP KB üléséről A ma reggeli lapok részle­tesen közük az MSZMP Köz­ponti Bizottságának decem­ber 1-i üléséről kiadott köz­leményt. A fontos és közér­deklődésre számottartó doku­mentum elemzi az idei ncp- gazdasági terv várható telje­sítését, és szól a következő esztendő feladatairól. A Központi Bizottság meg­állapította, hogy népünk a párt vezetésével kiegyensú­lyozott politikai légkörben, eredményesen dolgozik az 1982. évi feladatok megoldá­sán. A kedvezőtlen világgaz­dasági körülmények ellenére a népgazdaság idén is alap­vetően a XIX. kongresszus határozatával összhangban fejlődik. A legfőbb gazda­ságpolitikai célok teljesül­nek. A népgazdaság egyen­súlyi helyzete javul, a nem rubelelszámolású külkeres­kedelmi mérleg az év során hozott intézkedések hatásá­ra jelentős többlettel zárul. Az ország nemzetközi fize­tési kötelezettségeinek rend­ben eleget tesz. a népgazda­ság alapvető egyensúlya biz­tosított, az életszínvonal megőrzése társadalmi mére­tekben megvalósul. A nemzeti jövedelem az idén az előirányzottat megköze­lítően, körülbelül 1 százalék­kal nő. A munka termelé­kenysége emelkedik. A gaz­dálkodás hatékonysága főként a takarékosabb anyag- és energiafelhasználás révén ja­vul. A belföldi felhasználás a gazdasági egyensúlyi követel, ményeknek megfelelően a ter­vezett 1—2 százaléknál job­ban, 3—3,5 százalékkal csök­ken. Az állami költségvetés hiánya a tervezettnél kisebb. Az ipari termelés a terve­zett 2—2,5 százalék helyett várhatóan 1—1,5 százalékkal nő, főleg azért, mert több fontos termék külpiaci érté­kesítési lehetősége romlott. Az exportképes, valamint a behozatalt ésszerűen helyet­tesítő termelés növekedése továbbra is elmarad a köve­telményektől és a lehetőségek­től. Lassú az előrehaladás az alacsony hatékonyságú és a gazdaságtalan termelés visz- szaszorításában. A mezőgazdasági termelés — a tervezettnek lényegében megfelelően — mintegy 4 szá­zalékkal nő. A lakosság fogyasztása mintegy fél százalékkal nö­vekszik, reáljövedelme meg. egyezik az elmúlt évivel. A munkások és alkalmazottak egy főre jutó keresete az elő­irányzott 4,5 százalék helyett várhatóan ö—7 százalékkal, a termelőszövetkezeti dolgozóké mintegy 7 százalékkal maga­sabb a tavalyinál. A pénzbe­li társadalmi juttatások 9 százalékkal növekednek. A fo­gyasztói árszínvonal emelke­dése a tervezett 4,8—5,2 sza. zalékkal szemben 7,2 száza­lék. Ennél mérsékeltebben nő az alapvető fogyasztási cik­kek árszintje. A Központi Bizottság egyet­értett azzal, hogy a Minisz­tertanács a realitásokkal szá­molva, az 1983. évi népgazda­sági tervet véglegesítse, és az államj költségvetésről szóló törvényjavaslatot az ország­gyűlés elé terjessze. Jövőre az ideihez képest a nemzeti jö­vedelem 0,5—1 százalékkal nő, az ipari és a mezőgazda- sági termelés 1—2 százalék­kal lesz több. Néhány száza­lékkal mérséklődik a belső felhasználás, a szocialista szektor beruházásaira 170— 172 milliárd forintot lehet fordítani. A munkások és alkalma­zottaik, valamint a mezőgaz­dasági termelőszövetkezetek­ben dolgozók átlagkeresete 3.5— 3,8 százalékkal növeked­het. A pénzbeli és termeszet- bem juttatások reálértékben 1.5— 2 százalékkal növeksze­nek. Az idei áremelések áthú­zódó hatáséi, a motorbenzin árának a közeli napokban szükségessé váló emelése, a már bejelentett lakbérrende­zés, valamint az utazási ked­vezmények szűkítése 1983- ban együttesen 5 százalékos fogyasztási árszínvonal-emel­kedést tesz ki. A szabadáras termékek árainak várható emelkedése további, mintegy 2,5 százalékkal növeli az ár­szintet. A Központi Bizott­ságnak az az álláspontja, hogy mindent, ami rajtunk múlik — elsősorban a terv előirányzatainak teljesítésé­vel — meg kell tenni azért, hogy 1983-ban ne kerüljön sor alapvető fogyasztási és szolgáltatási javakat érintő központi áremelésre. A Központi Bizottság a nehezebb - körülmények köze­pette is szükségesnek tart szociálpolitikai intézkedése­ket: — 1983. július l-től emeíni kell a kétgyermekesek és az eddig jogosult egygyermeke­sek családi pótlékát; az egy­gyermekeseknél — a gyermek 6 éves koráig —családi pót­lék kerüljön bevezetésre; — 1983. szeptember 1-évef emelkedjék a legalacsonyabb nyugdíjjal rendelkezők ellát­mánya ; — az arra rászoruló, egye­dülálló, idős. alacsony jöve­\

Next

/
Oldalképek
Tartalom