Déli Hírlap, 1982. november (14. évfolyam, 258-283. szám)

1982-11-25 / 279. szám

Miért fényképez egy közgazdász? „i*. Elhunyt nevezik. Mi diktáltuk akkor a tempót, stílust teremtet­tünk. Kassák köre a szocio- fotót művelte, melynek poli­tikai tartalma is volt: szem­beszállni a hatalommal. A szolnoki kiállítást be is tiltot­ta a rendőrség, Kassákékat őrizetbe vette. Ez az irányzat éppen ezért sokáig ismeretlen maradt, nem hathatott a köz­ízlésre, közvéleményre. Rám nagy hatással volt, segített felismerni a fotó helyét. — Tárcái Béla mint megyei szakfelügyelő „gazdája” is az amatőr mozgalomnak. Ho­gyan áll most ez az ügy? — Országosan is gondok vannak, s a megye nem áll előkelő helyen. Az egyik gond a megosztottság. A szakkörök alig tudnak egymásról, elszi­getelten élik egyéni életüket. Végre a fotóművészek szövet­sége is kézbe akarja venni az ügyet. Ügy gondolom, hogy a fotózás a népművészet egyik ága lehet, hiszen mindenki hozzájuthat, megtanulhatja. A fejlődés iránya azt mutat­ja, hogy a fotózás kollektív tevékenységgé válik. Ehhez azonban meg kell oldani né­hány problémát: a megyei módszertani központ kérdése, egyéb módszertani segítséget kell adnunk a csoportok ve­zetőinek. hogy ne rögtönözze­nek, egyénieskedjenek. Meg kell szüntetni azt a tenden­ciát, amely csupán anyagi kérdésnek tekinti az amatőr mozgalmat, hiszen ennek szinte felbecsülhetetlen a sze­repe a vizuális kultúrában, nevelésben. (horpácsi) Humor-fórum Az illetéktelenek válaszol­nak. Rendhagyó fórumra yár- ják kérdéseiket a Miskolci Rádióban. (A legjobb kérdé­sek feltevőit küiönjutalom- ban részesíti a rádió.) Bérezés József, Kiss József és Szaba­dos Gábor válaszol a feltett kérdésekre, mégpedig nyilvá­nos rádiófelvételeken. Salgó­tarjánban, Egerben és Mis­kolcon lesznek a felvételek, melyek közönsége „dönti el” — nevetésével, tapsával, vagy éppen hallgatásával —, hogy mely kérdések és válaszok kerülnek be a szilveszter dél­utánján elhangzó műsorba, a Humor-fórumba. Kérdéseiket minél hamarabb juttassák el a Miskolci Rádió címére. CSÜTÖKTÖK Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Karinthy Ferenc: Buda­pesti dsz. — 12.55: A Busch vo­nósnégyes felvételeiből. — 13.50: bérlőközösségek. — 14.15: Melis György operaielvételeiből. — 15.00: Hírek. — 15.05: Vörös Sári nótákat énekel. — lá.25: Elő­adja a szerző. — 16.00: Rádió­napló. — 18.00: Cherbourgi eser­nyők. — 18.12: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Esti Maga­zin. — 19.15: Új nótafelvételeink­ből. — 19.46: Lélek és test. — 20.16: Pablo Casals gordonkázik. — 20.45: Glinka: Ivan Szusza- nyin. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.30: Hírek. — 12.35: Mezők, falvak éneke. — 13.00: Kapcsoljuk a győri kör­zeti stúdiót. — 13.30: Makedón dalok. — 13.45: Időjárás- és víz­állásjelentés.'— 14.00: Daloló, mu­zsikáló tájak. — 14.30: Hírek. — 14.35: Slágermúzeum. — 15.30: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. — 15.45: Hollós Lajos fúvósművei­ből. — 16.00: Tűnődés. — 16.30: Hírek. — 16.35: Idősebbek hul­lámhosszán. — 17.30: Rádióexp- ressz. — 18.30: Hírek. — 18.35: Hétvégi panoráma. — 19.55: Slá­gerlista. — 20.30: Hírek. — 20.35: o Egy hosszú, boldog élet... —21.05: Hallotta? — 22.00: Újdonságaink­ból. — 22.40: A Musica Antiqua Hungarica együttes játszik. — 23.00: Hírek. — 23.20: Egy halk gitár és egy pohár bor. — 24.00: Hírek. 3. műsor: 12.01: Fekete-Afrika zenéjéből. — 12.17: Magyar zene­szerzők. — 13.00: Hírek. — 13.07: Operarészletek. — 13.50: Mahler: III. szimfónia. — 15.25: Pillanat­kép. — 15.30: A Kaláka együt­tes műsorából. * — 16.00: Zenei lexikon. — 16.20: Ismered A va­rázsfuvolát? — 16.50: Popzene sztereóban. — 18.00: Külpolitikai klub. — 18.30: Rádió-hangverse­nyekről. — 19.00: Hírek. — 19.05: Zenekari muzsika. — 20.00: Köl­tészet és valóság. — 20.30: Az Omega együttes összes felvétele. — 21.20: Dietrich Fischer-Dieskau Meyerbeer-dalokat énekel. — A pedagógus-szakszer vezet elnökség* A mislolci ecetemen tartja ülését A pedagógusok szakszerve­zetének elnöksége ma reggel­től a Nehézipari Műszaki Egyetemen tartja ülését. Dr. Voksán József főtitkár veze­tésével tegnaptól itt tartózko­dik a 25 tagú elnökség. A leg­főbb napirendi pont az egye­tem szakszervezeti struktúrá­jának, működési tapasztala­az állami és a KISZ-vezetés együttműködésének elemzése. Az ülésen részt vesznek a Szakszervezetek Borsod me­gyei Tanácsa, a megyei párt- bizottság, a pedagógusok szakszervezete megyei bizott­ságának képviselői is. A vendégek tegnap a szak- szervezeti aktívákkal talál­koztak, és ismerkedtek az Hétköznapok Tárcái Béla fotói Házy Erzsébet A Művelődési Minisztérium és a Magyar Állami Operaház közli, hogy szerdán, rövid szenvedés után, 53 éves korá­ban elhunyt Házy Erzsébet Kossuth-díjas. kiváló művész, az Operaház magánénekesnő­je. Temetéséről később intéz­kednek. Klubovaió Gyermek-, barkács- és köl­csönzőklubot avatnak hétfőn, az Avas-délen, a Mednyánsz- ky utcában. A klubokat az Avas-dél Lakás- és Garázs­fenntartó Szövetkezet tagsá­ga létesítette. A délután fél 6-kor kezdődő kis házi ün­nepség után a klubban ven­dégül látják Bttjtor István filmszínészt is. E hónap végéig látható Tár­cái Béla Hétköznapok című ki­állítása az Ifjúsági Ház Fotó­galériájában. Miskolc egyik leg­nevesebb fotóművésze ritkán ál­lít ki Miskolcon, holott képei a szó valódi értelmében bejárták az országot, a világot, és sok rangos dijat érdemeltek ki. Mi­után együtt végignéztük a kiál­lítást, a legkézenfekvőbb kér­déssel kezdtük a beszélgetést. — Hogyan kezdődött? — Diákköri érdeklődés, hob­bi volt a fotózás. A Fráter György Gimnáziumba jár­tam, s rendszeresen publikál­tam a Fráter című lapban. Költőnek indultam. Tanár akartam lenni, de apám, aki öt gyereket nevelt tanítói fi­zetéséből, lebeszélt róla. így lettem közgazdász, s a vers­írás is elmaradt később. Köz­ben képeket küldtem be egy országos fotópályázatra, s ezen díjat is nyertem. Szölösy Kálmán biztatott, hogy ne hagyjam abba. Akkoriban még erre is futotta a szer­kesztők erejéből, hogy isme­retlen kezdőknek levelet írja­nak. A háború után, miután megjártam a frontot, folyta­tódott — folytattam. — A fotó költsége hobbi. Miért csinálja? — Azt hiszem, hogy ez már több, mint passzió, égyíajta elhivatottság is. Azért nem űzöm a fotózást hivatássze­rűen, mert akkor már nyűggé válik, kompromisszumokat kellene kötnöm. Kevesen tud­nak befutni ebben a szakmá­ban : a fotót nem lehet érté­kesíteni mint képzőművészeti alkotást. Pedig szinte korlát­lanok a lehetőségek a lakás- kultúrában, hiszen a fotó ala­kítható, alkalmazható a szo­ba méreteihez, hangulatához. Olcsóbb is, mint a festmény, vagy akár a poszter. 1983 ja­nuárjától1 új vállalat alakul, amely fotókat is fog értéke­síteni. — Tehát a fotó is művé­szet ... — Igen, bár sokáig nem ta­lálta a helyét. Volt is egy kor­szaka, amelyet a festőiség jel­lemzett. Utánozta a portré- festőket. A kispolgár, aki nem tudott képeket rendelni (a festőtől), fotókon örökíttette meg magát. Később, amikor kifejlődött a technika, a fotó megtalálta a kifejezési mód­ját és területét. Sőt, vissza­Szemek hatott a festészetre is. Az avantgárdra gondolok, amely már nem másolni kívánja a valóságot. A fotó mozgásá­ban, változásában érzékeli a valóságot; esztétikai minősé­get éppen azzal ad, hogy a szubjektumon átszűrve ábrá­zolja. Kiállításom címe tuda­tosan Hétköznapok. Meggyő­ződésem, hogy a fotónak az egyszerű hétköznapokat kell ábrázolnia, mert ez hiány­cikk, mert a képzőművészet­ben ünnepélyessé vált. A fotó mindenkor kötve van a má­hoz, mert csak létező dolgo­kat lehet fotografálni. (Még a trükk is abból kell hogy ki­induljon.) Döntő hatással volt rám, amikor felfedeztem Kas­sák Munka Körének 1932-es szolnoki kiállítását. Írtam is erről, később találkoztam Kassákkal is. — A harmincas éveket a magyar fotó évtizedének is + Horgászok tornak megvitatása, a párt-, egyetemmel. Egy jelenet az Esküvőből Esküvő Rangos szereplőgárdát gyűj­tött maga kőié Robert Alt­man rendező, aki negyedma­gával írta az Esküvő című ! amerikai film forgatóköny­vét: Geraldine Chaplin, Vit­torio Gassman, Mia Farrow, Lillian Gish szerepelnek igen előkelő társaságban filmjé­ben. Az előkelő nemcsak a színészekre értendő, hanem az általuk megformált ala­kokra is. Szuperprocc esküvő tanúi vagyunk. Gazdagság, pompa árad a ruhákból, minden tárgyból, a luxusautókból. Biztonsági emberek, népes személyzet vigyázza az eskü­vő rendjét; mindhába. A fi­nomkodó bájcsevegések köz­ben előbb-utóbb mindenki megmutatja igazi önmagát. Az örömanya morfinista, a család orvosa alkoholista, az ifjú feleség húga terhes — talán éppen az újdonsült só­gortól, de rajta kívül tucat­nyian számításba jöhetnek —, az örömapa évtizedeken át titkolta rangon aluli .szárma­zását. felesége gyáraiban ille­gális bevándorlók termelik az extraprofitot, és így tovább. Kisebb-nagyobb tragédiák rázkódtatják meg újra és újra az egybegyűlteket, kezdve az­zal, hogy az esküvői meghí­vást száznál többen utasítot­ták vissza, csak a rokonok érezték kötelességüknek, hosy jelen legyenek. Tökéletes színészi alakítá­sok, az első félórában nem kevés unalom jellemzi a fil­met, hogy azután annál in­kább felgyorsuljanak az ese­ményeit, mind érdekfeszítőb- bé váljék a történések sora. A nem milliomos néző megnyugodva (?) állhat fel a vetítés után: még szerencse, hogy őt nem tette tönkre a pénz, hiszen ha ilyenek a gaz­dagok, akkor inkább marad­jon az ember szegény, de be­csületes. Körülbelül ez az „üzenete” a filmnek. Sz— m L _______ SO —1 r ___u 21.44: Magyar gregoriánum. — , 22.45:. Napjaink zenéje. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hirek. Időjárás. Műsorismertetés. — 17.05: A Tiszától a Dunáig. Eszak-magyarországl képeslap. Szerkesztő: Antal Magda. (A tartalomból: A néptanító. — Mi­ről mesél a vár? — Gyerekek az öregekért.) — 18.00: Eszak- magyarországl Krónika. (Az LKM kombinált acélművének avatásán. — Tsz-küldöttek érte­kezlete a melléktevékenységről Salgótarjánban.) — 18.25: Lap­és műsorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 15.55: Hí­rek. — 16.00: A nagy kerékpár- verseny. — 16.55: A hajózás tör­ténete. — 17.35: Perpetuum mo­bile. — 18.25: „A képről jut eszembe. ’• — 19.10: Idősebbek is elkezdhetik.... _ — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-hlradó. — 20.00: San Francisco utcáin. — 20.55: Telesport. — 21.20: Hír- háttér. — 22.10: Ml történt? — 22.40: Tv-hiradó. Televízió, 2. műsor: 18.50: Nas Ekran — A Mi Képernyőnk. — 19.10: Ecranul Nostru — A Mi Képernyőnk. — 19.30: Tv-hir­adó. — 20.00: Tudósklub ’82. — 21.20: Tv-hlradó. — 21.45: Szén­porcsata. Szlovák televízió: 16.10: Orosz nyelvtanfolyam. — 17.10: Labo­ratórium. — 18.00: Sportrevü. — 18.30: Tévémagazin. — 19.30: Tv- híradó. — 20.00: Világhíradó. — 22.15: Család, nemcsak fiatalok­nak. Kiállítások: Mini Galéria (10— 18): Lenkey Zoltán rajzai. — Fotógaléria (10—20): Tárcái Béla kiállítása. — Vasas Galéria (14 —19): Szakszervezeti amatőr iparművészek kiállítása. — Her­man Ottó Múzeum (10—18): Em­ber és munka. — A magyaror­szági feketekerámia. — A ter­mészet három országa. — Ás­ványok, növények, állatok Észak- Magyarországról. — Borsod vár­megye levéltárának kincsei. — Miskolci Képtár (10—18): Két év­század magyar festészeté. — Her­man Ottó-emlékház (10—18): Her­man Ottó élete és munkássága. — A Bükk hegység élővilága. — Borsod—miskolci Múzeum (10— 18): Kondor Béla-emlékkiállitás. — Megyaszói festett asztalos- munkák. — Türelemüvegek. — Diósgyőri vár (9—15): A diós­győri vár története. — Pénzek Diósgyőr életéből. — Déryné-ház (9—15): Üvegművészet! emlékek. Miskolci Nemzeti Színház (7): „Csak egy nap a világ.” (Gol­doni ifjúsági bérlet.) Filmszínházak: Béke (f4, hn6): Cha-cha-cha (színes magyar. Ili. helyár!) — Béke kamaramozi (4): Felénk vagyok, de hódítani aka­rok (mb. francia, III. helyár!) — (6): Robinson Crusoe (mb. szovjet), r— Kossuth (f3),: Vám­mentes házasság (színes magyar, 14 éven felülieknek!) — (hn5 és 7): Szuperzsaru (mb. színes olasz, III. helyár!) — Heyesy Iván Filmklub (7) : A feto- gatás (színes magyar). — Tán­csics (f5 és f7): Guernica (színes magyar, 16 éven felülieknek!) — Táncsics Filmklub (6) : öt este (színes szovjet). — Szikra (n7): Csak semmi pánik... (színes ma­gyar, II. helyár!) — (hn4): Név­telen zenekar (színes bolgár). — Petőfi (f5 és f7): Mackenna ara­nya (színes amerikai, II. hely­ár !) — Fáklya (f3, 5 és 7): Óva­kodj a törpétől (mb. színes ame­rikai, 16 éven felülieknek, II. helyár!) — Tokaj vendéglátóház (£8): Ez Amerika (színes ame­rikai, 16 éven felülieknek!) — Pereces (6): Bronco Billy (mb. amerikai, II. helyár!) — Hámor Íf6): Én és Caterina (mb. olasz, II. helyár!) PÉNTEK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.20: Mai kulturális programok. — 8.27: Donizetti: Rita. —_ 9.30: Száll az ének. — 9.50: Lottó­sorsolás. — 10.00: Hirek. — 10.05: Dominó. — 10.35: Búcsú az ifjú­ságtól. — lő.40: Dzsesszarchlvum. — 10.59: Lottóeredmények. — 11.00: Gondolat. — 11.45: A Prá­gai Madrigalisták Lassus-felvö- teleibőL Petőfi rádió: 8.00: Hirek. — 8.05: A Liszt Ferenc Zeneművé­szeti Főiskola énekkara énekel. — 8.20: A Távol-Kelet — közel­ről. — 8.30: Hírek. — 8.35: Slá- germüzeum. — 9.33: Johnie tit­ka. — 9.50: Lottósorsolás. — 10.00: Zenedélelőtt. — 11.30: Hi­rek. — 11.35: Tánczenei koktél. 3. műsor: 9.00» Arcok, müvek, korok. — 9.30: Fúvósátlratok. — 9.54: Henryk Szeryng hegedül, Ingrid Haebler zongorázik. — 11.00: Hirek. — 11.05: Ernest An- sermet vezényli a Suisse Ro­manae Zenekart.

Next

/
Oldalképek
Tartalom