Déli Hírlap, 1982. november (14. évfolyam, 258-283. szám)

1982-11-13 / 269. szám

Á cukorból erős sav lesz... Fogaink védelmében Megoldás: a Jiuor, a lóvéié és az édesítő szerek édesítőkkel és kalóriatartal­mú, úgynevezett cukorpót­lókkal. Ez utóbbiak felhasz­nálásával egyetemünk is foglalkozik Először a Ma­gyar Édesipar kutató labora­tóriumával együttműködve a szórt itot alkalmaztuk édesí­tő szerként. Hároméves kísér­letet végeztünk és az tapasz­taltuk, hogy a szorbittal éde­sített sütemények, csokolá­dék fogyasztóinál 45 száza­lékkal kevesebb volt a fog­megbetegedés. Ezek a kísér­leteink .nemzetközi elisme­rést arattak, és ezt követően kezdtük meg az Egészség- ügyi Világszervezet támoga­tásával, finn szakemberek­kel együttműködve, a xilit tartalmú cukorpótló felhasz­nálásával kapcsolatos kuta­tásokat. Az ezzel készített fogkímélő édességeket kísér­leti programunk keretében 1200 gyerek fogyasztja. — És mivel növelhető a fogazat ellenállóképessége? — A külföldi és a hazai kutatások egyértelműen be­bizonyították, hogy a fluor a fogazat leghatásosabb védő­anyaga. Beépül a fogzo­máncba, ezáltal erősíti azt, ugyanakkor a fluor jelenlé­tében a baktériumok lénye­gesen kevesebb savat ter­melnek. Világszerte elterjedt már a kollektív fluor-meg­előzés, főleg óvodákban, is­kolákban; a kísérletek ná­lunk is eredményesek. A gyermekeket már kis koruk­ban rá kell szoktatni a rend­szeres fogmosásra. Ebben a család mellett fontos felada­ta van a védőnői hálózat­nak, a pedagógusnak is. B. E. Cola bár Vasárnap délután 2 órától újra nyitva áll a gyerekek számára a Tokaj vendéglátó­ház Cola bárja. Ezúttal a báb­készítés titkaival ismerked­hetnek meg a gyerekek. Kevesebb az átvevöhely Ne vesszen semmi kárba külföldi mintára: külön a rongyot s a papírt + Papírt gyűjt az őrs A MÉH Tröszt vállalatai az idén várhatóan 32—35 ezer ton­nával több hulladékot — va­sat, színesfémet, papírt — gyűj­tenek be a lakosságtól, mint tavaly. A 300 ezer tonnára te­hető hulladék újrahasznosítása, az eredeti nyersanyagok árát alapul véve mintegy 60 millió dollár megtakarítását teszi le­hetővé. A 13—15 százalékos nö­vekedés nag’ymértékben kö­szönhető annak a szervezési és fejlesztési munkának, amelyet a begyűjtés fokozására, a hul­ladék és másodnyersanyagok hasznosításának programja ke­retében valósítanak meg. Az Észak-magyarországi MÉH Nyersanyaghasznosító Vállalat minden esztendőben egyre nagyobb részt vállal az országos feladatokból. Brosch Zoltán főosztályvezető elmon­dotta, hogy tavaly 32 millió (Kiss József felvétele) Kertészkedőknek i gyümölcs és a zöldség téli eltartása Vöiöstasztcsßk a véradásról Ülést tartott a Vöröske­reszt Borsod megyei .Veze­tőségének véradásszervezési munkabizottsága. A jelen­levők tájékoztatást hallgat­tak meg a sátoraljaújhe­lyi járásban végzett- véradás* szervezési munkáról, majd a Vöröskereszt Kazincbarcika' városi Vezetősége mellett működő véradásszervezési I , . munkabizottság tevékenysé­géről hangzott el tájékozta­tás. Végül a munkabizottság megvitatta a jövő évi mun­katervét. I r­i Az űrhajós : és a western­■ i : színész I r Ha egy volt színész le- ­* hét ma elnök, akkor mi- 1 ért ne lehetne holriap a 1 volt űrhajós is az? — Ezt J kérdezte magában, majd a nyilvánosság előtt is ! .John Glenn, az egykori amerikai asztronauta. A i volt űrhajós ma szenátor i xaz USA-ban, és az. ;ön- I magának, majd a kozvér i leménynek is feltett kér- I dését úgy válaszolta meg, * hogy — hírek szerint — 1 jelöltetni akarja magát a demokraták színeiben, a 1 . következő elnökválasztá- ! . json. Mint ismeretes, Rea- gan is. újra jelöltetésének t , gondolatával játszik, így I r X984-l»en nem mindennapi i mérkőzésnek lehet majd i< .tanúja a világ: yolt űr- i’ hajós és volt. western ­* ' színész méri össze erejét 1 .á választási világűrben. I •’ (máté) HÁMORI MÁJSZELET Hozzávalók (5 személyre): fél kg sertésmáj, 10 dkg füs­tölt szalonna, 5 dkg zsír, 10 dkg • vöröshagyma, 10- - dkg gomba. 3 dkg paradicsompü­ré; 3 dke liszt, 2 gramm őrölt bors, 3 dkg só, 1 dl vörös bor. Elkészítése: a sertésmájat 3—4 dkg-os szeletekre vág­juk, majd kevés zsírban elő­sütjük. A füstölt szalonnát metéltre vágjuk, kisütjük, rátesszük a félkarikára vá­gott vöröshagymát, 'majd a szeletelt gombát. Sózzuk, borsozzuk, kevés paradi­csompürét teszünk rá, kissé pirítjuk. Kevés liszttel meg­hintjük. majd tovább pirít­juk. Felengedjük kevés víz­zel. beletesszük az elősütött májszeleteket, s rövid- ideig pároljuk, végül vörös borral Ízesítjük. Napjaink egyik népbetegsége, a fogszuvasodás Magyarország lakosságának 98 százalékát érinti. Sajnos, egyre fiatalabb korban jelentkezik, s nem kí­méli már a néhány éves kis­gyermeket sem. A szomszédos országokban jelentősen csök­kent az utóbbi tíz évben a fogmegbetégedések száma, míg nálunk tovább nptt. A baj megelőzése jegyében rendezik meg évről évre a fogorvosok vándorgyűlését, amelyre leg­utóbb BaJatonfüreden kerüj.t .sor. Milyen eredményeket hoz­tak az eddigi kutatások, és milyen új módszereket java­solnak a megbetegedés csök­kentésére? Erről kérdeztük a vándorgyűlés elnökét, dr. Bá- nóczky Jolán egyetemi tanárt, a Semmelweis • Orvostudomá­nyi Egyetem fogorvosi karának dékánját. — A tudományos kutatá­sok egyértelműen bizonyít­ják, hogy a hajlam mellett a helytelen étkezési szoká­sok, ' a sok szénhidrát fo­gyasztása és a nem megfe­lelő szájhigiénia okozza a fogszuvasodást. A fogak leg­főbb ellensége a cukor, amelynek bomlása során olyan erős sav keletkezik, hogy az képes megrongálni a gyémánt és a zafír után legkeményebb képződményt, a fogzománcot is. Ha nem megfelelő a szájbigiéne. ma­gyarul, ha ritkán mosunk fogat, ez a bomlási folya­mat tartós és egyre agresz- szívebb lesz. — Tehát le kell szoknunk a cukorról? — Feltétlenül mérsékelni kell a cukorfogyasztást, ez­zel egyébként szerte a vilá­gon foglalkoznak. Helyette­síteni lehet kalóriamentes Hozzávalók (5 személyre): egy kg burgonya, 15 dkg liszt, 1 gramm szerencsendió, 2 dkg só, 3 db tojás. Elkészítése: a burgonyát megtisztítjuk, feldaraboljuk, hasábokra, sós vízben meg­főzzük, levétől leszűrjük, át­törjük, s hűlni hagyjuk. Liszttel, tojással, őrölt bors­sal és szerecsendióval össze­gyúrjuk. Kanállal forró víz­be szaggatjuk és szép piros­ra sütjük.' MAZSOLÁS TÜROKRÉMSZELET Hozzávalók: a tésztához: 15 dkg porcukor, 30 dkg mar­garin, 40 dkg liszt, citrom­héj, vaníliás cukor; a .tölte­lékhez: 35 dkg túró, 15 dkg cukor, 3 db tojás, 10 dkg mazsola, citromhéj; vaníliás cukor, 5 dkg búzadara. Elkészítése: a hozzávalók­ból linzertésztát készítünk, s ezt tepsi nagyságúra nyújt­juk... Megszurkáljuk és félig sütjük. Közben elkészítjük a tölteléket: a túrót j) fele cu­korral-. a tojássárgakkab si­mára keverjük, majd bele­adjuk az ízesítő anyagokat és a búzadarát. A tojásfe­hérjéket a maradék cukorral habbá verjük és a tésztához keverjük. A félig kisült lin­zerlapra kenjük és gyenge sütőben készre sütjük. Ha félig kihűlt, szeleteljük. Te­hetünk a krémbe, apróra vá­gott őszibarack- vagy körte­befőttet is, még finomabb lesz. Az alma és a körte raktá­rozására por- és piszokmen­tes, védett, hűvös, de fagy­mentes, jól szellőztethető he­lyiség alkalmas, amelyben a hőmérséklet nem emelkedik 5 Celsius-íoknál magasabbra és nem süllyed mínusz 1 fok alá/ A hőmérséklet szellőzéssel és fűtéssel lehetőleg szabályozható legyen. A tiszta, egészséges pin­ce elég jól kiegyenlíti a külső hómérséklet-ingaó ozásokat. Kon­tos feltétele a jó tárolásnak a megfelelő páratartalom. Az alma és körte esetében 80—90 százalé­kos relatív páratartalom a leg­megfelelőbb. Ha a levegő ennél szárazabb, akkor nagy a gyü­mölcsök párolgása, ha nyirko­sabb, akkor viszont nagyobb mértékű a romlás. A csekély pá­ratartalom lapos edénybe kihe­lyezett víz párologtatásával nö­velhető, a nagy légnedvesség vi­szont szellőztetéssel csökkenthe­tő. Tárolás előtt a helyiséget ala­pos takarítás, meszezés után, köb­méterenként 4—5 gramm kénpor vagy azbesztkénlap elégetésével kell fertőtleníteni, majd utána 24 órás alapos szellőztetés után le­het a gyümölcsöt berakni. A rak­tározandó almát vagy körtét leg­helyesebb hollandi rekeszekbe ralfni és fóliával betakarni. E®''- más fölé, 8—10 ládát lehet elhe­lyezni. A láda fóliatakarása las­sítja « érés és bomlás folyama­tát. csökkenti a tárolási vesztesé­get. A raktározott almát és kör­let célszerű kéthetenként átválo­gatni. A tárolásra szánt diót alapos tisztogatás után szárítsuk meg, utána rakjuk zsákba és akasszuk fel. A csemegeszőlőt tisztára mo­sott, fagymentes helyiségbe he­lyezzük. A gondosan megváloga­tott fürtöket a padlóra fektetett papíron vagy szalmán egy sorba rakjuk. Ennél jobb, de költsége­sebb. ha a helyiség mennyezete alá léc- vagy vashuzal-rácsozatot készítünk, a fürtöket párosával, raffia- vagy műanyag szálra köt­jük és úgy akasztjuk a rácsra, hogy a kocsányok lefelé nézze­nek. tgy a bogyók lazábban he­lyezkednek el, és kevésbé romla­nak. A szőlőt berakása után cél­szerű egy rúd kénszelet elégeté­sével fertőtleníteni, A gondosan szedett és előkészített szőlő új­évig biztosan, de kedvezőbb eset­ben tovább is eltartható. A zöld­ségfélék helyiségét is fertőtlení­teni kell a fentiek szerint. A sár­garépát, a petrezselymet, a zel­lert és más gyökérzöldséget szá­razon, tiszta, nedves homokba rakjuk úgy, hogy egymással ne érintkezzenek. A káposztát, kel­káposztát és karalábét levél nél­kül kössük fel a gyökerére és akasszuk fel egy rúdra, vagy te­gyük egymás mellé esv tiszta lá­dába. A leveleket vágjuk le a sárgarépáról és a retekről is. míg a többi zöldségen hagyjuk rajta. SZOLNOKI JENŐ mezógazdabági tncinók 844 forint értékű, újrahaszno­sítható hulladékanyagot vá­sároltak föl. Ez a szám az idén már most meghaladja az 51 millió 158 ezer forintot. Csu­pán a vasért csaknem 20 mil­lió forintot fizettek ki eddig. Érdemes szemügyre venni az elmúlt évi és az idei begyűj­tési számokat Tavaly vasból 70 460, az idén 77 816 tonnát gyűjtöttek be. A színesfémek­nél ez az arány 4105 és 4330 tonna. Sikerült fokozni a pa­pírfelvásárlást is, de nem olyan nagymértékben, mint más területeken. A MÉH Tröszt az utóbbi években számottevően bőví­tette, korszerűsítette begyűj­tőhálózatát, új módszereket vezetett be a lakosságnál ke­letkező hulladékok feldolgo­zására, s tárolására is jobb feltétéleket teremtett. Meg­szervezték több, addig kárba veszett hulladék — üveg mű­anyag, ólomakkumulátor, gu­mi — begyűjtését, amelyek a népgazdaság számára fontos, drágán beszerezhető nyers­Elterjedt horgászhiedelem: a november a legrosszabb hónap, mivel a szokásos halfogási „sze­zonidőnek” már vége, a vizeken pedig általában még nincs olyan jég, hogy érdemes lenne pró­bálkozni lékről. A néhány erő- művi meleg víz (Bánbida, Orosz­lány, Lőrinci) és a két, folyó menti hőerőmű (Leninváros és Százhalombatta) kivételével in­kább hagyjuk abba a horgá­szást ... És a meleg vizeken is csak pontyot lehet fogni, azért az 1—2 engedélyezett pontyért meg annyit utazni . ., Nos, mint minden baßona, persze ez sem igaz. Nemcsak a meleg vizek horgászhatok novemberben. A Tisza II. víz­tározót ilyenkor engedik le, és a holtágakban sok a csuka. Meg a „villongás” horgász és halőr között. Mert a halőr ra­gaszkodik hozzá: három csu­ka fogható, utána a csukázást abba kell hagyni. A horgász meg 100—200 kilométerről ide autózott, egy óra alatt fogott haican csukát — most mén­anya gokat pótolnak, Miskol­con a „figurás konténer” üveggvűjtési akciója nem sok sikert hozott. Időnként min­dent találtak ezekben, csak éppen üveget nem. Megyénk­ben a műanyagot még csak közületektől vásárolják fel. az akkumulátor és a gumit azonban mindenkitől átveszik, A gumiabroncsokat kiválo­gatják. s az újrahasznosítha- tót futóztatják. Sajnos, az utóbbi időben csökkent a hulladékgyűjtéssel hivatásszerűen foglalkozók száma. Tavaly még 98 gyűj- t őkereskedő dolgozott, az idén már csak 82-en vannak. Hiá­ba növelték az év eleién a fel- vásárlási árakat, hiába bizto­sítják számukra a nyugdíjat, nem tartozik a vonzó -ályák közé. Ráadásul az is gondot jelent, hogy egyre kevesebb a MÉH-átvevőtelep. Most egv éve, hogv megalapították a fémhulladék-begyűjtő telepet a Diósgyőri Gépgyárban, ahol a gyártól közvetlenül átveszik a fémhulladékot, a forgácsot. Sajnos, a városrendezéssel együtt járó szanálások során több régi átvevőhelyet meg­szüntettek, s az új lakótelepe­ken még nem sikerült helyet­tük újakat kialakítani. A Vo­logda városrész ellátására a Jókai utcán, az Avas—III. ütemben pedig valamelyik épület garázssoráhan akarnak átvevőhelyet létesíteni. Amíg ezeket nem nyitják meg, ta­nácsi engedéllyel konténeres hulladékátvevő boltot nyitnak a lakótelepek parkolójában. Közben működik a mozgóát­vevőhely is; megjelenésükről levélben értesítik a lakótele­pen élőket. Külföldi mintára Miskolcon is megpróbálkoznak a szelek­tív hulladékgyűjtéssel. Előre­nyomta tott polietilén-fóliazsá- kot osztanak ki a lakótelepe­ken, s kérik, ebben adják át a textilhulladékot. Azért is ér­demes ennek a gyűjtését szor­galmazni, mert minden évben több millió forint értékű hul­ladékrongyot importálunk géptisztításhoz. Később, a la­kosság segítségével hasonló gyűjtési módszert alkalmaz­nak majd az újságpapír újra­hasznosítására. (szántó) jen haza? Ideje lenne felvet­ni a kérdést: nem kellene mindezen változtatni? Beszéljünk más vizekről: a Tisza és a Körös zsilipjeinél ilyenkor kezd összegyűlni az ívásra vonuló menyhal, hal­darabbal a legnagyobbak ép­pen november végén fogha­tók. A Dunán még minden gátnál eszik a süllő, de jó né­hány ismert helyen a paduc, és főleg a jász is táplálkozik még. Azokban a horgászta­vakban, ahol bodorka van, érdemes keszegezni, mert a nagyobb bodorkák előszere­tettel esznek télen Is — az­után esetleg meglepődhetünk, ha a finom keszegezőkre egy- egy még el nem vermelt poty- ka is ráakad ... És a legmeglepőbb, hogy a harcsa vermelőhelyein ilyen­kor is eszik! Van tehát mire és hol horgászni, csak meg kéfl próbálni. r v* ' ■ *»• '< ■ '■ Háziasszonyoknak ajánljuk ; Kuli László sasztrofól-konjbatőnök, illetve Tóth Béla mestrr- és kiváló cukrász receptje BURGONYAFÁNK (köretként) ViUantó Most is van kapás Készítsünk béből!

Next

/
Oldalképek
Tartalom