Déli Hírlap, 1982. november (14. évfolyam, 258-283. szám)
1982-11-11 / 267. szám
a miskolciaké a szó Rovatvezető: Nyikes Irrre. — Postacím: Déli Hírlap, Miskolc, 3501. Pf. 39. — Tel.: 18-225 Vandálok a Szentpéteri kapuban A Pacsirta utcaiak kérése A Pacsirta utcáról és vissza, a Feszty Árpád utcára a Nimród utcán át lehet közlekedni. A 11-es busz megállója a Feszty Árpád utcán van. A Pacsirta utca lakói már a hajnali óráktól kezdve mennek a munkahelyekre — nők és férfiak, idősen és fiatalok. A Pacsirta utcáról a Feszty Árpád utca felé,a Nimród utca kb. 25%-os emelkedésű, ahol betonlapokból lépcső van kirakva. A lépcső mellett mély árok húzódik az utolsó házig, s a vízmosás következtében a betonlapok el vannak csúszva. Az utolsó háztól az eső és szennyvíz ráfolyik a lépcsőre, miközben ráhordja a szpnnyet, földet és szemetet. Emiatt esős időben és télen, amikor fagy, a lépcső járhatatlan. Jelenleg is hordalékos és be van nőve gazzal. Kérésünk, hogy a tanács városgondnoksága: 1. a lépcsőt javíttassa meg: 2. a lejtős részen a lépcső mellett árkot létesítsen, hogy a viz ne a lépcsőn folyjon le a Pacsirta utca felé: 3. a lépcső egyik oldalára korlátot helyeztessen, hogy az idős nők és férfiak tudjanak kapaszkodni; 4. a lépcsővel szemben a Pacsirta utcán levő villanyoszlopra, a lépcső felé világító lámpatestet szereltessen, ami a lépcsőt sötétben megvilágítja Jelenleg az oszlopon levő égő a Pacsirta utca felé világit, s az oszlop az egész lépcsőt beárnyékolja. 1981 telén többen elestek a havas lépcsőn, és „négykézláb” mentek fel a lejtőn, illetve az emelkedőn. Nagyon szeretnénk, ha a tanács illetékes dolgozói megértenék az itt lakó dolgozók súlyos közlekedési nehézségeit és úgy intézkednének, hogy 1982. év telén ez a körülmény javulna. Megjegyezni kívánjuk, hogy 1981. december 15-én az MSZMP I/3-as körzeti alapszervezet részéről Miklós József vezetőségi taggal felkerestük a városgondnokságon Kalocsai Aladár csoportvezetőt, aki panaszunkat megértve, egy munkatársát kiífdte ki velünk a helyszínre. Felmérte a helyzetet és azt javasolta, hogy beszéljünk a körzethez tartozó tanácstaggal, kinek a bejelentésére olyan gépet és anyagokat utalnak ki, ami a lépcső javításához szükséges. Ezek után felkerestem Srepey Lajos, 26. körzeti tanácstagot, aki a László Jenő utcában la, kik. Srepey elvtárs a lépcsőt megnézte, de mivel a Nimród utca a 27. számú körzet, Kormos György tanácstaghoz tartozik, ezért Srepey elvtárs ezt a legközelebbi tanácsi értekezleten közölte vele. Sajnos, az ügyben semmi sem történt azóta sem __ 1982. július 12-én az MSZMP 1/3. alapszervezetnél tartott értekezleten javasoltam, hogy a 25. és a 27. körzeti tanácstagok beszéljék meg a lépcsőjavítás ügyét, s intézkedjenek. Javaslatomat a vezetőség elfogadta, s az ezzel kapcsolatos jegyzőkönyvet az I. kerületi pártvezetőségen keresztül a tanácsnak megküldte. A lépcsőt még ezek után sem javították ki. Ismét jön a tél, s ezen az úton a közlekedés rendkívül nehéz és balesetveszélyes! Simon Pál, az 1/3. alapszervezet titkára és a Pacsirta utcai lakók nevében: Dudás József, Szabó József, Ungvári Józsefné, Tóth Istvánné Tüzes fülű edények Régen — nagyon régen — a lábasok, fazekak és a fedők két- három színben készültek. De.— Ma már a szivárvány minden színében, praktikus formában és a pénztárcához mért népművészeti mintákkal díszített edények közül válogathat. De ... Én mégis a régi edényeket szeretem, mert az akkori gyártók feltehetően az „ördöggel cimborának”, mett sem az edény füle, sem a fogó rész nem vette át a forrás, a főzés melegét. A háziasszonyok keze igen edzett, főzés közben nem kapkodunk minden percben konyharuha vagy fogókesztyű után, így aztán igen rövid idő után különbséget érzünk a régi, megkopott, meg a csecsás új edények között. Ma már nem kapható olyan edény és fedő, melynek a füle vagy a fogója meg ne égetné a kezünket. Ideje lenne, ha a gyártó ipar felkutatna a régi „receptet”, hogy ne csak a szemnek okozzon örömet az igazán szép edényválaszték, hanem eredeti funkcióját is megőrizze. F. L.-né Miskolc Hol állok én ? A Szemerénél kihelyezett várostérkép részletesen bemutatja a várost, idegenforgalmi nevezetességeit, csak meg kiell állni előtte, ránézni, s már mehetünk is városnézésre. Azaz, csak mehetnénk, illetve mehetnének ... Ha nem lenne egy bökkenő. Ám bökkenő van. Nevezetesen az, hogy a térkép jobb oldalán öles betűkkel ott áll: „Itt állok én.” Nézem, hol állok én. Itthon vagyok, rájövök. De hogyan jön rá a más városból, más országból érkezett?! Aki nem tudja, hogy hol áll, hogy ahol áll, az a Szemere ... S mindez azért., mert a cimfestők elfelejtettel: egy nyilat berajzolni. Aki átvette, ezt nem vette észre, s aki kihelyeztette az egyébként szemre tetszetős táblát, nem látta. hogy hol áll ő. így azután én sem látom, hol állok én, illetve senki sem látja, hol áll. Mármint a térképen ... Ny. I. Egy kislány bánatai Négy gyermekes, kis pénzű ésaládanya vagyok, akinek bizony nagyon be kell osztani a fizetést Gyermekeim általános iskolai tanulók. Lányom, aki negyedikes, október 26-án sírva jött haza, hogy eltűnt a tolltartója felszereléssel együtt. November 1-én (pontosan a névnapján) pedig a moncsicsis táskáját vitte el valaki, amit a 10. születésnapjára kapott. A történtekről mindig csak este értesültünk, s így, sajnos. hiába ment másnap reggelente a férjem panaszt tenni, az igazgatónő és a helyettese csak sajnálkozni tudott az eset és az ehhez hasonló esetek miatt. Némelyik tanárnő elzárkózott a válaszadástól, mondván, már nagy lány Mariann, vigyázzon a felszerelésére. Igen ám, de 5 perc van adva arra, hogy az egyik teremből a másikba, van amikor a másik eme. meletre is „költözködik” a tanulók nagyobbik része. A nagy zűrzavarban véletlenül is ott maradhat valami, amit a tanuló csak az órán vesz észre, de mire a következő szünet elérkezik, az otthaVandál pusztítás szemtanúi lehetünk a Szentpérei kapui lakótelepen. A felvételeken Is látható összetört lámpák például már régen nem szolgálják a közvilágítást a Pozsonyi utci mögötti részen. A vasból készült tartók részei berozsdásodtak, vezetékeit lelketlen elemek kitépték. Ugyancsak a Pozsonyi utcában található egy nyilvános távbeszélő-állomás, amelyet bizony gyakran érnek olyan találatok, mint a felvételen is látható. De letörték már a készüléket is. Ügy gondolom, hogy a környéken lakóknak és az illetékeseknek többet kellene tenni azért, hogy az ilyen vandalizmusnak egyszer s mindenkorra elejét vegyük. Pásztor Károly féhményíink szerint Cipőjavítás ürügyén gyott felszerelésnek, füzetnek, könyvnek, nem kevés esetben nagyobb összegű pénznek is lába kél. Ezúton kérem azokat a szülőket, akik olvassák ezt a levelet, s otthon gyermekük felszerelése között egy zöld tolltartót (R. M. néven), illetve egy piros, fekete végű moncsicsis táskát találnak, s az nem a gyerekük tulajdona, legyenek szívesek azokat a címemre eljuttatni, mert nem állunk olyan jól anyagilag, hogy ezt pótolni tudjam a gyermekem részére. Rudolf Gyuláné Miskolc Középszer 96. 11/3. Olvastam, hogy a Szabó Lajos utca 2. szám alatt lévő cipőjavító szalonban csökkentették a javító-szolgáltatás nyitvatartási időszakát. Indok : kevés a kuncsaft, sok . a ráfizetés. Bár — miként a ktsz-ben megfogalmazták — vannak a városban további hasonló szakmák, jómagam, mint környékbeli, sajnálom ennek a szolgáltatásnak a megszűntét. Hogy miért? A szükségszerű takarékosság korát éljük, ezentúl jobban meggondoljuk, eldobjuk-e a viselt cipőt vagy javíttassuk meg. Nagy ez a környék — a Vologda városrész —, sok a felnőtt is, gyerek is, van tehát koptatni való cipő. Sajnos, ezentúl tőlünk távol eső helyekre kell járnunk láb-* beli -szolgáltatásért... Én bizony nem hetelek, megmondom őszintén: inkább a szalon melletti bar- kácsboltot szüntették volna meg. Bevételét nem ismerem, csak szememre hagyatkozva gondolom, ez a „bolt” sem igazi. Naponta — délutánonként is — mellette haladok el, s nézem, barká- csol-e valaki. Igen-igen ritkán fedezek fel fúró-faragó embert. De nem is ez a nagyobbik baj, hiszen otthon jobban szeret barkácsolni az ember. Ha van miből! Ebben a barkácsboltban én már sok minden apróságot kerestem, de csak egyszer kaptam néhány méretes lécet... Lehet, tévedek, úgy elnézést érte. De nem csupán a saját véleményemet írom le, amikor azt az óhajt fejezem ki: bárcsak lenne a barkács- bolt helyén kis fűszerüzlet — mint volt itt korábban a Murányi néni boltja —.esetleg tej- vagy zöldségbolt Hiszen fél liter tejért, öt deka paprikáért — netán zsemléért a gyereknek reggelire — elég távolra kell talpalniuk a Szabó Lajos utcában és közvetlen környékén lakóknak. Senkit rtem 'akarok bántani. az óhajomat vetettem papírra — ez pedig nem tilos, így hát ne orroljon érte senki Egy lakó a Szabó Lajos utca 37—39-ből Miskolc, Kassai u. 62. Mikor lenne húsvét? Örömmel, ugyanakkor nem kis megdöbbenéssel olvastam október 39-én lapjukban „A világnaptáré a jövő?” című cikküket. Csodálkozva olvastam a húsvét dátumának meghatározását. Ez ugyanis régtől fogva a következőkön alapszik: A húsvét ünnepének dátuma a tavaszi napéjegyenlőség (március 2i-e) utáni, első holdtölte utáni első vasárnap. S ugye sem a napéjegyenlőség, sem a holdtölte nem befolyásolható dátum ... A naptárok léte igen messzi múltra vezethető vissza. Ám mind a mai napig kétfajta ünnep létezik, úgy mint dátumhoz kötött (május 1-e, április 4-e, december 25-e stb.), illetve a dátumhoz nem köthető ünnepek. Ilyen (utóbbi) a húsvét, ami leghamarabb március 23-án lehet, legkésőbb pedig április 26—28-án. Észrevételemmel senkit nem akartam megbántani, ám a tények tények. Margitai Attila ■ ’ * •Miskolc. ~ > Katowice u. 47. II, 1. Olvasónk bizonyára nem olvasta el figyelmesen az említett cikket, hiszen a világnaptár lényege éppen az, amit ő kifogásol. Vagyis: minden ünnepet dátumhoz kötni; természetesen közmegegyezés után. November 7-re kapták „A 19-es autóbuszjárat kom- lóstetői végállomásán a legutóbbi menetrendváltozásnál helyeztük el a menetrendi tájékoztató táblát. Az újságcikkből szereztünk tudomást róla, hogy felelőtlen egyének eltávolították. A tábla pótlására soron kívül intézkedtünk. Tájékoztatásul közöljük, hogy az autóbusz megállóhelyeken levő fedett utasvárók karbantartása nem vállalatunk, hanem a városgondnokság feladata.” A választ „Azunk-fázunk a megállóban”' című olvasói észrevételünkre kaptuk a Miskolci Közlekedési Vállalat illetékes vezetőitől. jjc November 7-e alkalmából gazdagodott Leninváros tisza- szederkényi városrészq. Mintegy hétmillió forintos költséggel új művelődési házat hoztak létre (képünkön), s már itt tartották a NOSZF 65. évfordulójának ünnepségét. Az új művelődési otthon az ÉSZAKTERV tervezőinek munkáját dicséri, kivitelezői a Leninvárosi Építőipari Szövetkezet dolgozói voltak. Az új létesítmény ad otthont a szakköröknek, a mozinak, a könyvtárnak. Működik már gitár- és citerazenekar is. Nagy Miklós Leuui város Még egyszer a „rossz gyerekekről” Csaknem 30 évi szolgálat után mint „tanító bácsi”, pár évvel korábban mentem nyugdíjba, leszázalékolás miatt. Először 1948 szeptemberében léptem katedrára a vadregényes Hegyközben, Kovácsvágáson. S 1951 és 1958 között olyan helyen is voltam, ahol mind a 8 osztályt magam tanítottam. Nehéz idők voltak... Én azonban a szünetekben a gyerekekkel együtt kijátszottam magam. E 7 év alatt kellemetlen bejegyzéseket gyereknek ellenőrzőbe (nem is tudom volt-e akkor?) egyszerűen nem volt időm beírni! Nem is volt rá szükség! Nagyon köny- nyen tudtam a gyerekeket kezelni. Pedig engem nem várt a kávé (akkor még nem vol divatban az irodán. Nem vártak rám a „folyosón” kolléganők, hogy elmondják, vagy elpanaszolják az előző napi „lelki” sérelmeiket ... Egyetlen kedző pedagógust nem engednék „kényelmes” városi iskolába vidéki „keresztelő” nélkül (egy-két év). A mai pedagógusok nagy többsége (elnézést, főleg lakótelepiek) „elidegenedett” környezetétől. Egyszerűen nem ismerik azokat a kedves népi gyermek játékokat, amikért még a 10— 12 éves gyerekek is rajonganak, mert csak nagyobb közösségben van igazi értelmük, nevelő hatásuk. Én is gyakran tapasztalom mint „fiatal” nyugdíjas pedagógus, hogy sok városi iskolában a szünetekben nem tudnak (nem hiszem, hogy nem akarnak!) mit kezdeni a nagy gyermektömeggel. Hát persze! Adva van naponta egy-két „ügyeletes nevelő”, a többi meg ... Elnézést kérek, bent ülnek, mint a hivatalban, s fogyasztják a kávéjukat. Ezalatt, különösen a nagyszünetben, az egy-két ügyeletes nevelő „nyűglődik” százegynéhány gyerekkel, vagy többel. Szóval, ez nem megoldás! Ez nem pedagógia. Menjenek ki a szünetben a saját osztályukkal, „játsszanak velük”, kössék le a gyerekek fölös energiáját kedves, hasznos közösségi dolgokra! Ehhez a munkához kívánok a kollégáknak erőt, egészséget és jókedvet, szeretetet a játékhoz is. Ne vegyék nagyképűségnek, de szeretném még egyszer a csaknem 30 évet végigcsinálni. Tisztelettel: Szilágyi Lajos ny. pedagógus
