Déli Hírlap, 1982. november (14. évfolyam, 258-283. szám)

1982-11-08 / 264. szám

Hét végi balesetek Kivilágítatlan kerékpárral! Halálos gázolások Katona József 19 éves ta­nuló, sátoraljaújhelyi lakos, Skoda személygépkocsival gyorshajtás és tigyelmetlen vezetés miatt elgázolta a ke­rékpárját toló Soltész László, 44 éves gesztelyi kőművest, november 5-én este hat óra­kor a 37. sz. főúton. Soltész László a helyszínen meghalt, az anyagi kár 10 ezer forint. A baleset körülményeinek a vizsgálata folyamatban van. Hardi János. 20 éves gép­kocsivezető, miskolci lakos Trabant személygépkocsiival elütötte az előtte azonos irányban, az út jobb szélén kerékpározó Kiss József, 66 éves sajóvámosi éjjeliőrt, no­vember 5-én, este hat óra után Sajósenye és Sajóvá- mos között. Az esti sötétség­ben kivilágítatlan kerékpár­ral közlekedő Kiss József a helyszínen életét vesztette. Egyébként a kerékpáron még egy fényvisszaverő priz­ma sem volt. A baleset kö­rülményeinek a kivizsgálá­sa folyamatban van. Szántó Zoltán 25 éves bá­nyamérnök, miskolci lakos Trabantjával figyelmetlen, gondatlan vezetés következ­tében elütötte a vele szem­ben az úttest szélén gya­logló Mészáros Ferenc 55 éves miskolci segédraktá­rost, november 5-én, este 7 óra tájban Miskolcon, a Harsányi utca 16. sz. ház előtt. A gyalogost nyolc na­pon túl gyógyuló jobb láb­szártöréssel vitték a kórház baleseti sebészetére. Nagy Gábor Gyula 24 éves ónodi inszeminátor Wart­burg személygépkocsival el­ütötte a vele azonos irány­ban háladó Dienes Lajos 27 éves alkalmi munkás ónodi lakost, november 7-én, este 5 óra tájban. Ónodon, a Rá­kóczi utca 108. sz. ház előtt. A gyalogost nyolc napon túl f igyázat, csaló! Egyik olvasónk terjedelmes levélben számok be arról, hogy a Mindszenti temetőben csaló működik. Elmondta: egy fia­talember — neve és címe a szerkesztőségben bárkinek ren­delkezésére áll — felvállal különböző sírkeretezési munká­kat. Eelveszi a pénzt, aztán a munkát nem végzi el. Becsap­ta még a temetőgondnokot is! Felhívtuk a KIOSZ városi titkárságát, kérve, nyomozzák ki, kisiparos csalóról, vagy kontárról van-e szó? Közölték: az illető nem bejegyzett kisiparos. így nyilvánvaló, hogy csa­ló, kontár, akitől óvakodnia kell mindenkinek. Ezért java­soljuk az illetékeseknek, vizsgálják ki az ügyet, s vonják fe­lelősségre az illetőt. Az ügyfeleknek pedig addig is javasol­juk: ne adjanak megrendelést. *iy. I. Fuss és tartsd a markod.*. 0 szupermaratoni kulisszatitkai Az október 24-én New Yorkban megrendezett ma­ratoni futóverseny az idén is az atlétika egyik legnépe­sebb, leglátványosabb és leg­több érdekességgel szolgáló felvonulásának számított, íme, néhány különlegesség, amely még a rajt előtti ese­ményeket idézi. Fred Lebow, a verseny — magyar származású — fő­rendezője hónapokon ke­resztül váltig csak azt han­goztatta — több nyilatko­zatában is —, hogy a részt­vevők a helyszínen, tehát a táv befejezése után azonnal felvehetik a helyezésüknek megfelelő tiszteletdíjat, s hogy a kérésére ezt a pénz­ügyi tranzakciót az amerikai televízió egyenesben közve­títi majd! Nos, ebből semmi sem lett: Lebow az Ameri­kai Atlétikai Szövetség, az „Athletic Congress” illetéke­seinek tanácsára eltekinteni kényszerült a „fuss és tartsd a markod” akciótól. Tette ezt azért, mert máskülönben — a Nemzetközi Atlétikai Szövetség előre jelezte — minden pénzdí jas azonnal el­vesztette volna az amatőr státuszát. A nemzetközi szö­vetség ugyan már engedé­lyezi az úgynevezett rajt- pénzek, s a teljesítménye­kért járó honoráriumok ki­fizetését, de azt csak az ille­tékes nemzeti szövetségek­nek lehet átutalni, amelyek aztán kellő mérlegelés után „adják ki” a versenyző jus­sát. 48 órával a tervezett ér­kezése előtt lemondta rész­vételét a finn Lasse Vire«, es 1352-«; és aa mfaoe olimpia kétszeres bajnoka. Táviratában indoklásul csu­pán ez állott: „Egyéb el­foglaltságok miatt”. A jól értesültek tudni vélik, hogy Viren ezekben a hetekben lázasan edz, mert hogy óriá­si fába vágta a fejszéjét. Jö­vőre hazai pályán, a Hel­sinkiben megrendezésre ke­rülő világbajnokságon újra győztesként szeretne hallatni magáról. Mások azt híresz- telik, hogy Viren már nem is akar futni, hiszen a ja­pán „Tiger” cég egyik euró­pai képviselőjeként tekinté­lyes fizetéshez jut — futás nélkül is ... A verseny előestéjén ad­ták át a Bikila Abebéről el­nevezett díszes trófeát az amerikai Frank Shorternek, aki 1972-ben első lett az olimpiai maratoni futóver­senyen, majd 1976-ban a má­sodik helyen végzett Mont­realban. A vándorserleget minden évben annak ítélik oda, aki a legtöbbet teszi az amerikai hosszútávfutás fej­lődéséért. Ismeretes, hogy Bikila Abebe ugyancsak ma­ratoni futó volt. 1960-ban és 1964-ben nyert ebben a számban aranyérmet Etió­piának. gyógyuló súlyos, életveszé­lyes sérülésekkel vitték a kórház baleseti sebészetére. A rendőrség illetékes szakemberei a balesetek kapcsán elmondták, hogy a mostani hétvégén a száraz, útnak és a jó látási viszo­nyoknak köszönhetően, so­kan kocsikáztak. A szoká­sosnál jobban beletapostak a gázpedálba. A gyorshaj­tás, s a figyelmetlen veze­tés azonban súlyos tragé­diákat okozott. Azt sem szabad elhallgatnunk, hogy csaknem valamennyi bal­eset alkalmával a gyalogo­sok is közrejátszottak a járda helyett az úttesten haladtak. Az életét vesztett kerékpáros pedig még egy fényvisszaverő prizmát sem szerelteti járművére. 'BganteBBM 4$ M A mm krónikáig Az figyeleleken történt Elromlott a Ielvonó Totón v eremenve t A hétvégén egyetlen cső­törést jelentettek a vízmű­vek ügyeleteseinek: a Fonoda utcában hibásodott meg egy 150-es ivóvízvezeték. A hiba elhárítását azonnal megkezd­ték, de a feladat nagyobb­nak bizonyult, mint első lá­tásra tűnt. A helyszínen meg­süllyedt a gázvezeték, s nem fért a helyére az új vízve­zetékszakasz. A helyreállítást várhatóan ma befejezik. A hét végén 14 ízben ri­asztották a Volán autómen­tőit. Többségében a hirtelen jött hideg miatt hibásodlak Nyugat-Berlinben tegnap befejeződött az FDP háromna­pos tanácskozása. Képünkön.: Genscher (középen) a kong­resszus elnökségében. FDP- kon g r esszus Szentesítették a pálfordulást Vasárnap, a kora délutáni órákban Irmgard Adam- Schwaeízcr asszonynak, az FDP új főtitkárának és Wolfgang Mischnicknek, a párt alelnökének záróbeszé­dével véget ért a szabad de­mokraták háromnapos kong­resszusa. A baloldali küldöttek kire­kesztésével a kongresszus szentesítette az október-elején Bonnban bekövetkezett kor­mányváltást, az FDP pálfor- dulását és szövetkezését a jobboldali CDU—CSU-val Érdemi vita ennek megfele­lően nem is alakulhatott ki a párt új irányvonaláról: a küldöttek többsége rábólin­tott a vezetőség által előter­jesztett határozati javasla­tokra. Megerősítette a „keresz­tény—liberális” koalíció nem­rég előterjesztett gazdaság- politikáját, a szociális kiadá­sok megnyirbálását, külpoli­DÍXI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Mis­kolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 39. Telefonközpont: 38-941. Titkárság: 18-323; bel- és várospolitikai rovat: 18-224; levelezési rovat: 1B-22S; kultúrpolitika: 18-2B6; sport: 18-222; információ: 18-227. — Kiadja; a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út IS. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.; 179. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY, Telefon: 36-131. — Hirdetésfel­vétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17. 3525. Telefon: 16-213. — Ter­jeszti: a Magyar Posta. Kapható: a hírlapárusoknál. Előfizethe­tő a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfize­tési díj: egy hónapra: 34 forint, negyedévre: 102 fonint, egy évre: 400 forint. — Index; 25951. — Készült: a Borsod megyei Nyom­daipari VáUalatnát, r. y-s KILIÁN BÉLA. — ISSN 0133—0309 tikailag pedig állást foglalt a NATO hírhedt rakétafegy­verkezési határozatának meg­valósítása mellett. A bal­szárnyat mindössze azzal az ígérettel fizették ki, hogy az FDP igyekszik majd szót ér­teni az NSZK-ban kibonta­kozó békemozgalommal. meg az autóbuszok. Nyolcat a j helyszínen megjavítottak, de a többit be kellett vontatni. A Miskolci Ingatlankezelő Vállalathoz szombaton és va­sárnap 40 bejelentés érkezett. A szerelők az elmaradtakkal együtt 61 hiba kijavításával végeztek. Vasárnap éjszaka két ízben riasztották a szere­lőket: a Szabadság tér 3. szám alatt csőrepedés volt. a Szent- péteri kapuban pedig egy el­romlott felvonót kellett meg­javítani. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 45. heti totóayeremények. az illetek levonása után a követ­kezők: 13 taJálatos szelvény 50 darab akadt, nyeremé­nyük egyenként 54 54? forint. Ezek közül a 13 plusz 1 talá- latos szelvény 17 darab, a nyeremény és a jutalom együtt 108 014 forint. 12 talá- latos szelvény 1104 darab van, nyereményük egyenként 1647 forint. 11 találatos szel­vényből 11 845 darabot szá­moltak. nyereményük egyen­ként 153 forint. A 10 talála­tos szelvények száma "3 791 darab, ezekre egyenként 37 forintot fizetnek. Helyreállítják a Hullámot Megkezdődött a keszthelyi Hullám szálló felújítása. A csaknem százéves, alapos re­noválásra szoruló hotelt ere­deti rendeltetésének megfele­lően az üdülés, vendéglátás és az idegenforgalom szol­gálatára állítják helyre. Mi­vel erre tulajdonosának, a Danubius szálloda- és gyógy­üdülő vállalatnak nem volt pénze, az idén nyáron átadta a patinás épületet a Kőbá­nyai Sörgyárnak. Egy nap 90 ezer forintért Ahol hercegek és filmsztárok nyaraltak Akar ön Margit hereegnő há­zában vakációzni.' Vagy — maradva a brit királyi család­nál — inkább azt a bahamai bungalowt választja, ahol And­rás herceg időzött legutóbb barátnőjével, „Koo” Stark fo- témodellel, alaposan megbot­ránkoztatva a királyi erköl­csök miatt aggódó felső tíz­ezret? A lehetőség bárki szá­mára nyitva áll, bár tény, hogy a választás nem könnyű. A „változatos szabadidő” so­kat sejtető elnevezést viselő philadelphiai utazási iroda ajánlataival azokhoz fordul, akik már torkig vannak a megszokott nyaralási formák­kal — no és persze, akik lu­xusigényeik teljesítésének csil­lagászati árait is meg tudják fizetni. \ ..Mindig csak azok a világkö­rüli jacht-utak, vagy legfel­jebb megint valami négy- csillagos szálloda” —, álta- ban ilyen sóhajok után for­dulnak a tanácstalan, ám szabadságukat kellemesen el­tölteni vágyók Gil Brenner irodájához. Várakozásaikban nem csalatkoznak: londoni kislakástól spanyolországi kastélyig szinte minden vál­tozat szerepel a kínálatban, s ami a lényeg: mind neve­zetes személyiség tulajdona. Mai kommentárunk: Ha mederednek. j 7 gyorsan nőnek Kivételesen nem gyermekzsivajtól volt hangos az Egressy Béni Zeneiskola udvara a múlt szombaton. Tréfásan egymást biztató felnőttek vették birtokukba a terepet, ástak, kerti földet terítettek, fát és díszcserjét ültettek. Az iskola szülői munkaközössége elé gelte meg, hogy kopár, sivár az udvar, és társadalmi munkát szer vezett erre a szombatra. Húsz markos férfi - szülök és nevelők ve gyesen — vállalkozott a facsemeték és a díszcserjék kiültetésére Hűvös volt a reggel, de nem sokáig fáztok az önkéntes munkások Ebben a rossz nyelvek szerint nemcsak a buzgalomnak, hanem annak a teának is része volt, melyet borral „ízesítettek" a szülői munkaközösség hölgytagjai. Körbejárt a kanna és a feketés-termosz De meg is érdemelték a férfiak, hiszen délre földbe került min­den növény. Mindannyian remélik, hogy tavasszal rügyet fakasztanak a csemeték. Ha pedig megerednek, akkor bizonyára gyorsan növe­kednek, hiszen a szép zenére állítólag még a növények is kedve­zően reagálnak. Erre az udvarra pedig sok-sok zene ömlik ki az ablakokon. B, D. Bérbe vehető a veit iráni sah egykori nyaralója, Elizabeth Taylor mexikói villája, Christine Onassis Korfu-szi- geti háza. A bérleti díjak nagyon eltérőek — a legala­csonyabb összeg napi 3000 Ft-nak, a legmagasabb napi 90 000 Ft-nak megfelelő ösz- azeg—, ezért a pénzért azon­ban a bérlő a házzal együtt személyzetet és gépkocsit is kap. Ugyancsak a díjban foglaltatik a nagyon fontos személyiségeket megillető bánásmód — például a he­lyi klubokban. Az ötletet egv véletlen ta­lálkozás adta, legalábbis a tulajdonos, Gil Brenner így meséli. Egy Palm Beach-i klubban „futott össze” Ká­roly angol trónörökössel, aki — meghallván, hogy házak bérbeadásával foglalkozik — megjegyezte: „fel kellene vennie a kapcsolatot a nagv- nénénjmel, Margit hercegnő­vel ... Ö éppen most vett egy házat a Karib-tenger egyik szigetén, és szeretné kiadni.” Brenner megfogad­ta a tanácsot, s a kérdésre, vajon miért van szüksége az angol királynő testvérének a ház bérbe adására „beérte az­zal a magyarázattal, hogy „a ház személyzetének fo­lyamatos foglalkoztatása” csak így oldható meg. Ez­után következett a felisme­rés: a hétköznapi, szürke, ám vagyonos emberek több­sége szívesen áldoz a tuda­tért. hogy világhíresség há­zának vendége. Hogy a nagyságnak miféle "szele csapja meg X-t. Z-t, vagy Y-t, amikor bőröndjeivel a neve­zetes házba belép? Ezt nem lehet tüdni. Brenner nem is nagyon kutatja. Ö beéri az­zal, hogy vállalkozásával milliókat keres. Hem azonos! A Déli Hírlap november 2-t számában megjelent, „Fegyvert rejtegettek, lőszert loptak” című bírósági tudósításban szereplő Hlavács Zoltán József 34 éves, Kazincbarcika-Herbolya, Tardo- nai utca 72. sz. alatti lakos. Ezt azok kérésére közöljük, akiket félreértésből a cikkben szereplő személlyel azonosítottak*

Next

/
Oldalképek
Tartalom