Déli Hírlap, 1982. november (14. évfolyam, 258-283. szám)

1982-11-05 / 262. szám

A celofánt helyettesítő fóliát gyárt iizemsvalás a Tiszai Vegyi Kombinátban A Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom 65. évforduló­ja alkalmából rendezett ün­nepi munkásgyűlésen teg­nap adták át rendeltetésének a Tiszai Vegyi Kombinát új üzemét, a műanyaggyár BIA- FOL-egységét. Az ünnepségen megjelente­ket — akik között ott voltak megyénk és Leninváros páft-. állami és társadalmi szerve­zeteinek vezetői, az Ipari Mi­nisztérium és a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének képviselői — Pintér Imre, a nagyüzemi pártbizottság tit­kára köszöntötte, majd Hu­szár Andor állami díjas ve­zérigazgató mondott ünnepi beszédet, amelyben megemlé­kezett az októberi forradalom jelentőségéről, majd szólt az ünnepség előtt a meghívot­taknak már bemutatott új üzemről. Egyebek között el­mondotta, hogy a legkorsze­rűbb japán technológiát al­kalmazva, évente 4 ezer ton­Ot bemutató, több felújítás Szovjet Hímek fesztiválja A szovjet filmek fesztivál­ja — melynek megyei meg­nyitóünnepsége tegnap dél­után volt a Rónai Sándor Művelődési Központban — öt új filmmel, számos felújí­tással, kiállításokkal, anké­tokkal. különböző tematikus sorozatokkal, nagyszabású ve­télkedővel várja a hazai mo­zinézőket. *• Kováts Györgynek, a Ró­nai Sándor Megyei Művelő­dési Központ igazgatójának köszöntő szavai előtt Mihail Lvov Hány nemorosz él cí­mű versét mondta ei Lőrin- ezi László amatőr színjátszó a tegnap délutáni megnyitón. Ezt követően Valerij Szmimov, a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza osztály­vezető-helyettese ajánlotta a miskolciak figyelmébe a mű­velődési ház előterében lát­ható kiállítást, amely a szov­jet űrkutatás néhány pilla­natát mutatja be — fotókon. Valerij Szmirnov, akárcsak a fesztivált megnyitó Csótai János, városunk tanácselnök­helyettese, emlékeztetett a Nagy Októberi Szocialista Forradalom világtörténelmet formáló szerepére. E jubile­um — hatvanöt éve, hogy elhangzott Szovjet-Oroszor- szágban a békéről és a föld­ről szóló dekrétum — és a 60. születésnapját ünneplő Szovjetunió méltó köszönté­séhez járul hozzá az idei fesztivál, melynek programja december 30-án zárul. Csótai János megnyitója után a termet megtöltő kö­zönségnek levetítették a Ke­nyér, arany, fegyver című szovjet történelmi kalandfil­met (melyről csütörtökön bő­vebben írtunk), amit decem­berben játszanak majd a mo­zikban. na biaxiálisan orientált poli­propilén fóliát gyártanak majd itt saját alapanyagból. A termék — amelyből az idén várhatóan 1,5 ezer tonna ké­szül — kiválóan alkalmas az import celofán helyettesítésé­re, az élelmiszeriparban a sü­tőipari és húsipari termékek, a dohányáruk, és sok más könnyűipari termék csoma­golására. Nemcsak határain­kon belül, de külföldön is nagy érdeklődés nyilvánul meg a különleges, a nyugati minőséget is elérő fólia iránt. A japán Mitsubushi cég szakemberei, a hazai kivite­lezőkkel és a beruházóval együtt kiemelkedő munkát végeztek. Az ünnepségen tízen vették át az ipari miniszter által adományozott Kiváló Mun­káért kitüntetést, Szabó Já­nos, a TVK pártbizottságá­nak politikai munkatársa pe­dig a KISZ Érdemérem ki­tüntetést vette át. A lottó 45. heti nyerőszámai: 16 18 29 49 62 ünnepi sportműsor TAPOLCÁN Az emlékfalnál a megyei rendőr-főkapitányság koszorúiái Tóth Tibor rendőr ezredes, dr. Túrós András rendőr ezredes és Gyurcsán Sándor rendőr ezredes helyezték el (balról jobbra). • *> Ünnepségek, kitüntetések (Folytatás az 1. oldalról) A Hazafias Népfront Bor­sod megyei Bizottsága tegnap ünnepséget rendezett a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 65. évfordulója alkalmá­ból. Amriskó Gusztáv, a HNF megyei bizottságának titkára emlékezett a történe­lemformáld eseményre, majd Kiváló Társadalmi Munkáért kitüntető jelvényeket és tárgyjutalmakat adott át fél­száz népfrontaktívának. Az ünnepségen jelentették be, hogy a HNF Országos Tanácsa ünnepségén a Munka Érdem­rend arany fokozata kitüntetést vette át Ocsay István, a HNF Mezőkövesd városi-járási elnöke, a Munka Érdemrend ezüst fo­kozata kitüntetésben részesült Gyarmati Imre, a HNF Miskolc városi Bizottságának tagja, a Munka Érdemrend bronz foko­zata kitüntetést kapta Hajdú Júlia, a HNF Éhes községi Bi­zottságának alelnöke. A tegnapi ünnepségen a HNF Miskolc vá­rosi Bizottságának aktivistái kö­zül Csuhái Csinos Sándor, a jva- rosi bizottság es az elnökség tagja, Faragó Erzsébet, a városi bizottság tagja, Szabó István, a városi bizottság tagja, a II. sz. területi vezetőség elnöke kaptak targyjUftalmat. A Borsod megyei Rendőr- főkapitányságon tegnap dél­után rendeztek ünnepséget november 7-e alkalmából. A megjelent vendégeket és a berendelt személyi állományt dr. Túrás András rendőr ez­redes, megyed főkapitány kö­szöntötte, majd Újhelyi Ti­bor, a megyei pártbizottság titkára mondott ünnepi be­szédet. Ezt követően a megyei pártbizottság titkára felavat­ta az ellenforradalom már­tírjainak új emlékfalát, ame­lyet megyénk párt-, állami vezetői, a megyei rendőr-fő­kapitányság parancsnokságá­nak képviselői koszorúztak meg. A pártbizottság képvi­seletében Újhelyi Tibor, a ta­nács képviseletében dr. La­dányi József, a Borsod me­gyei Tanács elnöke koszorú­don. A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége Or­szágos Bizottságának koszo­rúját dr. Koleszár István nyugalmazott rendőr vezér­őrnagy helyezte el, s koszo­rúztak az ideiglenesen ha­zánkban állomásozó szovjet Déli hadseregosoport képvi­selői is. Az ünnepségen több kitüntetést is átadtak. szombaton 16, vasárnap pedig 1« órától nemzetközi úszóversenyt rendeznek a sátorcsarnokban. A SPORTCSARNOKBAN szombaton 8 órától a Szőnyi Já­nos Kupa kispályás labdarúgó- torna mérkőzéseire kerül sor. Vasárnap délelőtt 10 órától ren. dezik meg a Borsod Express* Kupa nemzetközi leány tőr- és kardcsapatversenyt. A Kőhalmi Kupáért 19 órától kispályás lab­darúgótorna kezdődik, a folyta­tásra vasárnap 17 órától kerül sor. A CSANYIKBAN vasárnap 10 óra 30-kor kezdődik az országos erdei futóverseny a KISZ Borsod megyei Bizottságá­nak vándordíjáért. A SOMOGYI BÉLA UTCÁBAN vasárnap lo órától rendezik meg az iskolák közötti kerékpáros- versenyt az Avas Kupáért. Az Ü£>yeleteken történt Reparálják a vízvezetéket A tegnap meghibásodott hatszázas ivóvízvezetékről ki­derült, hogy az ÉRV hálóza­tához tartozik; a szakemberek megkezdték a hibás szakasz cseréjét. Várhatóan ma vé­geznek a munkával — a hi­ba nem érinti a lakosság ivó- vízellátását. A MIK ügyeletére 102 be­jelentés érkezett, a szerelők 94 hiba kijavítását jelezték. Éjszaka öt ízben riasztották az ügyeletes brigádot, főleg csőrepedés, vízömlés szerepelt a hibák listáján. A Volán autómentői neic csendes napjuk volt, de an. nál többet kellett dolgozniuk éjszaka. Összesen hat ízben nyújtottak segítséget az el­múlt 24 óra során. Négy gép­járművet sikerült a helyszí­nen megjavítaniuk, kettőt pe­dig be kellett vontatniuk. A piacokról jelentjük Novemberi sárgadinnye Kolera Ebben az évben már má­megbetegedések száma eléri sodszor pusztít kolera Tan­zániában. Jelentések szerint az ország déli vidékén pusztí­tó járvány október 22-től 14 halálos áldozatot követelt, a Botsod-Abaúj-Zemplén me­gye tájaira kalauzolja el az olvasókat a Kistenyésztők Lapja novemberben. A me­gye szokásos bemutatása mellett, azonban számos szak­mai tudnivalót is tartalmaz. Mátyás Ernő a zeolitkészít- mények felhasználásáról írt részletesen. Cikkében ismer­teti néhány kistermelő véle­ményét is. A háziállatok gya­koribb mérgezéseiről Radnai István írt újabb fejezetet. Ez­úttal a patkányirtó szerek, a klórozott szénhidrogének és a méh- és darázscsípés okozta mérgezésekről tudhatnak meg bővebbet az olvasók. Elsősorban a kezdőknek Szol Gonda Irén Gazdaságos a félszázat. Legutóbb január­ban pusztított kolera Tanzá­niában, a megbetegedettek közül 17-en meghaltak. mű írása. Találnak olvasni­valót a sertés-, a szarvas- marha-, a galamb- és a pré- mesállat-tenyésztők is a kis­tenyésztők lapja novemberi A 32 éves, tomoron J*kö Tóth József még 1977-ben vált el. A Miskolci Járásbíróság akkor ar­ra kötelezte, hogy elvált fele­sége tartásában levő kiskorú gyermeke után havi 600 forint tartásdíjat fizessen meg. A férfi e kötelezettségCnek mondhatni kezdettől nem tett eÄ*get. amiért is már két ízben állt bíróság előtt. Mindez nem befolyásolta abban, hogy 1980 októberétől to­vábbra se fizessen tartásdijat. Amikor megtudta, b»gy felesége feljelentette, 1982 februárjában 5400 forintot kifizetőn, de ezí kővetően megintcsak nem kül­dött tartásdíjat. Miután az em­lített összeg esak az 1981. évi hátralékot fedezte, a bíróság megállapítása szerint 1800 fo­rint megfizetésevei önhibájából adós maradt. A Miskolci Járás- bíróság tartás elmulasztásának vétségé miatt — mint különös visszaesőt — Tóth Józsefet 4 hó­napi börtönbüntetéssel sújtotta, s egy évre eltiltotta a közügytek gyakorlásától. A Miskolcon lakó, 53 éves Tö­rök Sándor lopás büntette és tartás elmulasztása miatt már két ívben állt bíróság előtt. 1069-ben ugyanis elvált feleségétől, s ak­kor a bíróság kötelezte a férfit kiskorú gyermeke után havi 510 forint tartásdíj megfizetésére. Török azonban szabadulása után munkaviszonyt nem létesített, tartásdíjat nem fizetett, így a terhére róható időszakban 13 770 forint megfizetésével, maradt el önhibájából. A Miskolci Járásbí­róság tartás elmulasztásának vét­sége miatt — mint többszörös visszaesőt — 10 hónapi börtön- büntetésre ítélte Török Sándort, s két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Beregszászi Sándor 38 éves miskolci lakos 3970-ban bontotta fel házasságát. Akkor a Miskol­ci Járásbíróság arra kötelezte, hogy volt feleségének havi 500 forintot fizessen kiskorú gyer­mekük tartása fejében. Bereg­szászi ennek már korábban nem tett eleget, ezért a Miskolci Já­rásbíróság 1979-ben tartási köte­lezettséget munkakerülő életmód miatti elmulasztás bűntettében vonta felelősségre, s 4 hónapi, végrehajtásában 3 évi próbaidő­re felfüggesztett szabdaságvesz- tésre ítélte. Beregszászi az íté- leí ellenére továbbra sem fize­tett tartásdíjat, így 1979. július 1-től 18 500 forint megfizetésével maradt el. A Miskolci Járásbí­róság tartás elmulasztásának vétsége miatt Beregszászi Sán­dort 6 hónapi szabadságvesztés­re ítélte, s 1 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A fog­házban letöltendő szabadságvesz­tés mellett kötelezte a koráb­bi, felfüggesztett büntetés letöl­tésére is. Az ítéletek jogerősek. r+z. számában. oeu HÍRLAP. - A Magyar Smetallsta MmBúspért m»- fcble vúcvsi Bizottságának paitSkal napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztősig; Miskvlo. Bajcsy-Zsilinszky át 1». 3587. Pwtaolm: Miskolc 8501. pt.; 39. Telefon központ 38-041 Titkárság: 18-223; bel- és várospolitikai rovat: 18-224; levelezési rovat; 18-225: kultúrpolitika: 18-22«; «őrt: 18-222; tntormáetó: 18-227. — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út IS. 3527. Posraotm: Mlnkote 3301. PL: 170. - Felelős kiadó: VÉRES MIHÁLY. Teäefo« 36-131. - Hirdetésfel­vétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17. 3535. Telefoni 16-213. — Ter­jeszti: a Magyar Posta. Kapható: a hírlapárusoknál. Előfizethe­tő a nlrlapkézbeafió postahivataloknál és kézbesítőknél Előfize­tési díj: egy hónapra: 34 forint, negyedévre: 102 forint, egy évre: 4M forint. — fndex; 25851. — Készült: a Borsod megyei Nyom­daipart Vállalatnál. F. v.t KILIÁN BÉLA- — ISSN MS3—«2M Kistenyésztők nek Borsodi szám tojástermefes a háztájon cí­Te fje« voH az őszi áruválaszték a héten a Zöldért boltjaiban és a piacokon. Míg az elmúlt hét végén hatalmas mennyiségű kar­fiolt hoztak eladásra, hét közben kisebb volt a választék, de ma reggelre megint ebből volt a legtöbb. Nagyon szép fejes sa­látából válogathatunk, és olcsó is. Van még szabadföldi paradicsom is 2o forintért, de kapható már az első osztályú üvegházi, 34 fo_ rímért. Kiskereskedőnél láttunk naspolyát és szelídgesztenyét is. Üjra kapható a ZöMért-boltokban a szemnek is szép, harmatgyenge kínai kel. Főzeléknek, salátának egyaránt finom. Nagyon szép a felhozatal almából, 12 forintén, már a legszebbeket adják. Mind­két nagy piacunkra bőségesen hoztak gombát, a gyári piacon az olcsóbb. A Búza téri piac meglepetese ma reggel a H> fo­rintért mért szabadföldi, féléreti paradicsom volt. Egy kistermelő hozott belőle 300 kilót, aligha fog a „nyakán maradni”* A Zöldért Búza téri Vasgyári árai szabadpiaci árak Burgonya 4,40—5 4,50—6 4,40—6 Vöröshagyma 10 10—14 10—12 Fokhagyma 65 55—8» 80 Dughagyma 13—22 — — Sárgarépa 3—6 10—12 10 Gyökér 6—13 18—20 16 Zeller 9—12 20 20 Karalábé 4—6 8—10 8—10 Cékla 4—5 4—5 6—8 Retek 3—4,60 6—W 8—10 Fejes káposzta 4,60—5,40 5,50-7 5,40—7 Kelkáposzta 5—6 8—12 10—12 Vöröskáposzta 5—7 10—12 8—10 Karfiol 9—12 12—16 20 Sütőtök 3.60 6—7 5—6 Zöldpaprika 20 18—40 12—40 Paradicsompaprika 12—20 28—30 _ Paradicsom 34 20—40 25—30 Saláta (fej) 4 4—8 3 Savanyú káposzta 13 13—16 16 Kínai kei 8 Alma 4,50—12 6—1« 6—12 Körte 8—12 16—24 12—20 Szőlő *3—22 36—40 16—22 Birsalma 4 4—6 4—5 Tojás — 2,50—3 2,40—3 Gomba — 30—60 15—30 Hegyes paprika Htb) — _ 25—5 Uborka (primőr) — — 40 Az ózdi szabadpiac árai: a bt*r- gonya kilója 8, a sárgarépáé 8— 20, a gyökéré 16—2o forint. A vöröshagymát 11—14, a fejes ká­posztát 4—5, a kelkáposztát 8— 15 forintért adják. A karalábét darabonként 1—2 forintért kínál. A karfiolt 1Ä—2Q, a- jjmmúU csomoi 14—25, a zöldpaprikát re —18 forintért mérik. Az uborkát 12, a zöldbabot 20—30, az almát 5—18 forintért adják. A zöldbor­só kilója 30, a körtéé 8—16. Ku­riózumnak is beillik a novem­beri sárgadinnye; kilónként forintért kínálják* Nem fizeti a tartat!

Next

/
Oldalképek
Tartalom