Déli Hírlap, 1982. november (14. évfolyam, 258-283. szám)

1982-11-18 / 273. szám

J Az ügy eleteken történt a SzpiiinyU ulcában Lakástűz a Kiss tábornok utcában Kellemetlen meglepetés érte a Kiss tá­bornok utca 20. szám alatti ház harmadik emelet 1-es számú lakás tulajdonosát, ami­kor tegnap este hazaért. -Déltájban ugyanis eltávozott, s öt perccel később lakása ki­gyulladt. A szomszédok vették észre, hogy sűrű, foj­togató füst áramlik a lakás ablakain, ajta­ján. Azonnal értesítették a diósgyőri tűzoltó­kat. A riasztás pontosan 13.16 órakor futott be. A tűzoltók rekordgyorsasággal dolgoztak, s 13.28-kor már jelentették: a tüzet eloltot- taki Nem hallgathatjuk el: a nem minden­napi gyorsaságnak az a titka, hogy a diósgyő­ri egység éppen úton volt egy gyakorlatra, az üveggyárba. Körülbelül a Marx téren járha­tott a kocsi, amikor rádión megkapták az ér­tesítést, a lakástűzről. így szinte azonnal a helyszínen termetlek. Az első vizsgálat szerint a tüzet valószínű­leg elektromos rövidzárlat okozta. A konyha és az előszoba beépített szekrényeiben tárolt ruhanemű fogott először tüzet. Szerencsére személyi sérülés nem történt, az anyagi kár meghaladja a tízezer forintot. * * A tűzoltóság ózdi egységét délután fél 3 tájban egy másik lakástűzhöz hívták. Ki­gyulladt Arlón, az Arany János utca 13. szá­mú családi ház. Szerencsére a tüzet gyorsan megfékezték, ám az anyagi kár így is eléri a 30 ezer’ forintot. A szakértők megállapítása s'zerint a tűz oka az. hogy a bútort nagyon ♦ A kiégett beépített szekrény Gyakorlat helyett tűzoltás 17 óra. Bulgárföld és Kilián- eszak: Kohó- es Öntőipari Szakközépiskolai Kollégium, 17 óra. Kilián-dél: Könyves Kálmán u. 2., 34. sz. Általá­nos Iskola, 17 óra. Kérjük, hogy a tanácsko­zás eredményességet szemé­lyes megjelenésükkel, vélenhe- nyükkel, javaslatukkal előse­gíteni szíveskedjenek. Városi tanács vb-titkarsága sfc Munkában a tűzoltók (Kerényi László felvételei) §^ 1 v-lottő A Budapesten megtartott őszi tévélottó szelvények sor­solásán tegnap a következő számokat húzták ki: 8, 24, 29, 48, 65. A nyereménylistán ezúttal öttalálatos szelvény nem sze­repel, telitalálatot egyetlen fogadó sem ért el. Négyes­ből 70 akadt, a nyeremény összege egyenként 96 017 fo­rint. Hármasból több, mint hatezer szelvény volt, itt a nyeremény egyenként 520 fo­rint. A kettes most 24 forin­tot fizet. Kárba veszett karácsony fák Az idén óvatosabban rendéinek Jó lesz előre beszerezni... Tegnap este hét óra után néhány perccel csőtörés tör­tént Hejőcsabán, a Szputnvik utcában — jelentették ma reggel a Miskolci Vízművek és Fürdők ügyeletesei. A hibás vezetékszakaszt még este le­zárták. A szakemberek ma dé­lig végeznek a javítással. A hiba két bérház lakóit érin­ti. Egészségnevelés + Füst gomolyog az ablakon közel helyezték el a fűtőtesthez, és az a la­kók tavolléteben meggyulladt. Mostanában több ehhez hasonló tűzesetről számoltunk be. Ajánlatos tehát, ha a mele­gítő készülékek, kályhák közvetlen közelsé­gében nem tárolunk gyúlékony anyagot, bú­tort vagy tüzelőanyagot! Sz. I. kernelen es a főváros egyes Csökkenő felhőzet Ma várhatóan nyugat fe­lől csökken a felhőzet, s ke­vesebb lesz a csapadék, A szél többfelé megerősödik. A legmagasabb nappali hőmér­séklet plusz 1 és 6 fok kö­zött valószínű. A városi tanács vb titkár­sága értesíti a lakosságot, hogy ma délután a lakóterü­leti tanácskozási központok napirendjére kerül a tanács es a lakosság kapcsolatáról szóló tanácsülési anyag terve­zete. A tanácskozásokat az alabbi helyeken es időpontok­ban tartják: Avasa lakótelep: Elek T. u. 2., 42, sz. Általános Iskola, 18 óra. Tapolca: Győri u. 13., Soha nem volt még olyan nagy választék fenyőfából, mint tavaly, karácsony előtt. S talán soha annyi nem ment veszendőbe, mint tavaly kará­csony után. A Búza téri és a diósgyőr-vasgyári piacon még az ünnepek alatt is halomban tornyosultak az eladatlan fák. Mindennek egyetlen oka, hogy tavaly télen a tanács töb j tízezer méter fenyőfa el­adására adott engedélyt a magánkereskedőknek, — s a Zöldért-et nem értesítette er­ről. Az állami kereskedelem pedig a tények ismeretének híján, az előző évihez hason­ló mennyiségű fát rendelt. Másait sem volt jobb a helyzet: országszerte 400 ezer méter fenyőfa mént veszen­dőbe. Csupán Budapesten 200 ezer métert égettek el. A me­gyénkben működő Zöldért Vállalat egyetlen ajánlatot kapott a megmaradt fákra: Kerepesen mázsánként 10 fo­rintért vették volna át őket. Kiszámították, hogy a fuvar­költség ennek legalább á két­szeresébe kerül. így aztán el­tüzelték valamennyit. Amiatt, hogy az illetékesek nem tájékoztattak egymást, az állami vállalatokat és a magánkereskedőket egyaránt | nagy veszteség érte. Kará­csony után ugyanis még leér­tékelt áron sem nagyon kap­kodnak az ünnep szimbólu­máért. Ezért most * Zöldért óvatosabban rendel: csupán annyit/ amennyire tavaly iá vevő volt. Előreláthatóan 28 ezer méter fa eladására szá­mítanak. Bizonyára a ma­gánkereskedők is hasonló óvatosságról tesznek tanúbi­zonyságot most. Ezek után csak annyit ajánlhatunk min­denkinek: jó lesz idejében megvásárolni a karácsonyfát. Korántsem lesz akkora vá­laszték, mint tavaly. (sz. i.) A miskolci Nehézipari Mű­szaki Egyetemen az egész­ségnevelési napok utolsó rendezvényét ma délután 6 órakor tartják. Az E/2 kol­légium kisklubjában dr. Dapsy Endre szülész-nőgyó­gyász főorvos a szexuális élet problémáiról tart elő­adást, majd levetítik a Kö­vetkezményt című filmet. Labdarúgó MINK Sa jószentpéíeri bravúr! A labdarúgó Magyar Nép­köztársasági Kupában tegnap a legjobb 32 közé jutásért léptek pályára a csapatok, és a mérkőzésen több meg­lepetés is született. így pél­dául az NB I-esek közül ki­esett az MTK-VM, a Nyír­egyháza és a DMVSC. Az egyik nagy bravúr a területi bajnokságban sze­replő Borsodi Bányász ne­véhez fűződik. A sajöszérit- péteriek 2:l-re győztek a Leesett az első hó Kisebb-nagyobb hózápo­rokkal téliesre fordult az idő hazánkban tegnap. Ho esett a Vértesben és a Bakonyban, a uörzsönyben, a Mátrában és a Bükkben. A Mátrában kora reggel kezdődött meg a havazas. s a déli órákig fehérbe öltözött a hegyvidék 400 méter feletti része; Kékestetőt és Galyate­tőt összefüggő, vastag hóta­karó borította be. A havas utakon hamarosan megjelen­tek a megyei közúti igazga­tóságok hóeltakarító gépei, s rövid idő alatt megtisztították az úttestet. / így a közlekedés­ben nem okozott fennakadást az első hóesét. Az alacsonyabban fekvő vi­dékeken elég szeszélyes volt a szerdai időjárás, Nagykani­zsán például havazott, Kecs­részein havas eső esett, az or­szág más területein esözesek voltak. A Dunántúlon többfe­lé erős, helyenként viharos lö­késekkel kísért északi, észak- nyugati szél fújt, ami miatt hűvösebbnek erezhették az ott lakók az időjárást, bár a hőmérséklet mindenütt plusz 3 és 6 fok között volt, (kivéve Kékestetőt, ahol mínusz 2 fo­kig süllyedt a hőmérő higany- szála). Nyíregyháza ellen úgy, hogy az első félidőben még a ven­dégek vezettek 1:0-ra. A Bá­nyász góljait Tamás (11-es- ből) és Fekete szerezte. A Borsodi Volán azt a Bél­apátfalvát fogadta és győz­te le 3:1 (3:0) aranyban, amelyik korábban a DVTK-t búcsúztatta el az MNK küz­delmeitől. Jó iramú, színvo­nalas mérkőzésen Gállá, Csá- nyi és Veres szerezte a köz­lekedésiek góljait. Majdnem meglepetés született Ede- lényben, ahol a helyi együt­tes egy óra elteltével már 2:0-ra vezetett az NB Il-es Kazincbarcikai Vegyész SE ellen! A továbbjutás sorsa a hosszabbításban sem dőlt el. végeredményében 4:4 (1:2, 3:3, 3:4) után 11-es rúgások­kal a Vegyész 4:3-ra bizo­nyult jobbnak. A gólokat Fodor (2), Leskó és PetfO- vics szerezte. Opályiban. a TSZ SK ellen lépett pályára az Olefin SC területi baj­nokságban szereplő csapata. A nagyobb rutin döntött a leni nvárosiak javára, 2:0-ás első felidő után. 2:1-es győ­zelmet arattak Répasi két góljával. Ma, a tanácskozási központokban A tanács és a lakosság kapcsolatáról Kel előadás az enefptÉaitaágil • A III. bőrsödi energiagaz­dálkodási napok keretében a Gépipari Tudományos Egye­sület ma két előadást ren­dez. Délután 3 órakor az MTESZ-székházban Energia- Wtarékos forgácsolás Fran­ciaországban címmel lesz előadás, délután 1 órakor a December 4. Drótművek ta­nácstermében pedig az üzem­ben folytatott energiagaz­dálkodás eredményeiről lesz szó. OELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Mio­koíc vároai Bizottságának palinkat napitap.ia. — Főszerkesztő: CSALa LASZLÖ Szerkesztőség; Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky úi 15 3527 Postacím Miskolc 3501. Pt.: 39. Telefonközpont: 38-941 Titkárság 18-223: Pel- és várospolitikai rovar 18-224: levelezési rovat: 18-225: kultúrpolitika: 18-226: sport: 18-222: információ: 18-227. — Kiadja? a Borsod megyei Lapkiadó vállalat Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky ut 15 3527 Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 179. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131 - Hirdetésfel­vétel: Miskolc Széchenyi út 15—17 3525 Telefon: 16-213. — Ter­jeszti: a Magyar Posta. Kapható: a hírlapárusoknál Előfizethe­tő a nirlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfize­tés: dij: egy nőnapra : 34 forint negyedévre: 102 forint, egv évre: 400 forint. — index: 25951. — Készült: a Borsod megvei Nyom­daipari Vállalatnál. F. v.t KILIAN BÉLA. — ISSN 0133—0209 Tárcsázzuk a 04-et Felrúgta Elesett a lépcsőn és a ke­zében tartott fazék forró vi­zet magára zúdította M. J,- né 19 éves tiszalúci lakos tegnap délután a lakásukon. A mentők 8 napon túl gyó­gyuló sérülésekkel vitték a a tehén kórház baleseti sebészetére. Megrúgta a tehene K. S. 60 éves bocsi lakost tegnap, a késő esti órákban. A men­tők 8 napon túl gyógyuló tö­résekkel vitték a baleseti se­bészetre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom