Déli Hírlap, 1982. október (14. évfolyam, 233-257. szám)

1982-10-13 / 242. szám

A krónikája Az ügy eletek en történt Keresik az áramszünet okát Elkészültek a tegnap jel­zett két csőtörés javításával a Miskolci Vízművek és Für­dők szakemberei — jelentet­ték ma reggel. Ma újabb ha­sonló esethez kellett kivo­nulniuk: a Baráthegy alján tört el egy nagyobb átmérő­jű nyomóvezeték. Az ÉMÁSZ ügyeletesei el­mondták, hogy tegnap több ízben is áramszünet volt a Gyár — Kis Ernő — Nagy- váthy — Tompa és Wesselé­nyi utcák térségében. Elő­ször reggel 7 és 8 között, majd fél 9-től fél 10-ig, vé­gül este 9 és 10 óra között aludtak ki a villanyok vál­takozva az avasalji terüle­ten. A szakemberek szerint úgynevezett lappangó hibá­ról van szó, aminek a fel­derítése — mivel föld alatt fut a tápláló kábel — nem könnyű dolog. A Volán autómentői teg­nap öt ízben nyújtottak se­gítségét saját gépkocsijaik­nak. Hármat sikerült a hely­színen megjavítani, kettőt azonban be kellett vontatni­uk. A Mii* ügyeletére 108 be­jelentés érkezett az elmúlt 24 óra alatt. Éjszaka két cső. repedést kellett kijavítaniuk, s a Kuruc u. 12. sz. alatt egy elromlott felvonót újra elin­dítani. Az ß DC—10 típusú repü­lőgép, amely három napon keresztül „bolyongott” Latin­Az ős­pilóta Takács Sándor nevét keve­sen ismerik, azonban a ma­gyar repülés történetében a hőskor nagy alakjai között tartják számon. Telefonmű­szerészből lett a századfor­duló tájékán léghajózó pilóta a hadseregben. Ott volt a magyar repülésügy “első szárnypróbálgatásainál is. 1912-ben ezen a napon halt meg nagyon fiatalon, 26 éves korában. Halálát egy tragi­kusan végződő próbaút okoz­ta: új, 100 lóerős motorral felszerelt, saját konstrukció­jú gépével zuhant le, amikor próbarepüléseket végzett ve­le. Amerika országaiban, egy régóta körözött olasz szél­sőjobboldali terroristát, Pi­erluigi Pagliait szállította Rómába. A terrorista — rendőrségi források szerint — „súlyos sebesült”, a re­pülőtérről eszméletlen álla­potban szállították tovább egy római kórházba. A terrorista a bolíviai rendőrökkel Santa Cruzban korábban vívott tűzharcban sebesült meg. A bolíviaiak a Túl sok szerencse — balszerencse? Botrány Terroristát szállított A titokzaffis repülőgép ^ Néhány gyártósor modelljét is elhozták a kiállításra. i Hetvenéves a gyár Bemutatkozik a Becember 4. Brit müvek Tegnap délután az MTF.SZ- székház kiállítótermében a dróthúzás történetét, a vál­lalat múltját és jelenét be­mutató kiállítást nyitott meg dr. Imre Ferenc, a Decem­ber 4. Drótművek igazgató­ja. A vitrinekben a gyár szü­letésének dokumentumait láthatjuk, a falakon függő színes fotók viszont már a - ma termelésének fázisait lát­ség számára is tudnak érde­kes prospektust adni. Az egyik a dróthúzás története­ved foglalkozik, míg a má­sikból a cég múltja elevene­dik meg. Az utóbbiból tud­juk meg, hogy éppen hetven évvel ezelőtt alapították a D4D elődjét, Deichsel Adolf Magyar Acéldrót-, Drótkö­tél- és Drótárugyár Rt. né­ven. 1912-ben még csak vas­huzal és szög gyártását vé­gezte, mindössze negyven ember... (herényi) Nem törődik 13 gyermekével a rulettkaszinóban A történet alighanem pél­dátlan a szerencsejátékok történetében. Már az is rend­hagyó, hogy nem a rulettka­szinó fosztja ki a játékost, hanem fordítva. De hogy egy kaszinó ne fizessen, sőt indok nélkül börtönbe juttas­sa a szerencsés nyerőt, az valóban példátlan. Az eset hőse egy jugoszláv karateoktató, Alexander Nemet, aki — mint a nyugatnémet Stern magazin beszámolt róla — har­mincévesen hátat fordított ha­zájának, hogy a „kapitalizmus napos oldalán próbáljon élni” — mégpedig a rulett segítségével. Hónapokon át utazgatott keresz- tül-kasul Európában, mindenütt játszott; s mi több, mindenütt nyert. Egyszer Monte Carlóban 10 ezer márkát, másszor Baden- Badenben 20 ezret. Egészen ad­* Weflner vezérigazgató az ominózus rulettasztalnál dig, amíg tavaly be nem tért as ausztriai Veiden kaszinójába. A Wörthi-tó híres fürdőhelyének kaszinója egyike az Osztrák Já­téktermek AG tíz nagy alpesi „szerencsebarlangjának”, a tíz kaszinó évi forgalma mintegy 3,5 milliárd márka. A nyereség ki­számíthatatlan, de alighanem százmilliókra rúg. Nos, ebből faragott le a szerencsés kezű Nemet pár óra alatt 400 ezer márkát. Este hatkor kezdett játszani, mintegy 14 ezer márkával, Már az első forgatásnál kijöttek a szá­mai. Éjjel kettőkor egy pincér vitte utána a tengernyi zsetont a kasszához. Ott azonban a rákvö- rös igazgató várta, s sűrűn sza­badkozva közölte, hogy ekkora összeget nem tudnak készpénz­ben kifizetni: hétfőre ígérte a tartozás rendezését. Hétfőn azonban fizetés helyett a kaszinó csalással vádolta meg a jugoszlávot. Megvizsgálták a rulettasztalt, s állítólag valami hibát találtak az egyébként öt­naponként szigorúan ellenőrzött készülékben. A kaszinó-társaság feljelentésére Nemetet letartóz­tatták. Négy hónapon át nyomo­zott a rendőrség, megannyi szak­értő bevonásával — eredmény nélkül. A jugoszlávot idén ta­vasszal el kellett engedniük: a nyert zsetonokat is visszakapta. A kaszinó-társaság azonban, amelynek részvényesei között a pénzügyminisztérium, nagy biz­tosítók, sőt a katolikus egyház bankja i§ ott van, nem volt haj­landó fizetni. Leo Wallner ve­zérigazgató kijelentette: „Csak akkor fizetünk, ha bíróság köte­lez rá”. Egy dolog biztos: a szerencsés kezű játékos Ausztriában többé nem kerülhet ilyen helyzetbe. A kaszinó-társaság ugyanis bizton­sági okokból kitiltotta az ország összes játékterméből. Bírósági per azonban mégsem lett az ügy­ből. Alighanem az érdekeltek csendben mégis megegyeztek, hi­szen a kaszinóknak, amelyekről köztudott, hogy jobbára azért nyernek, nem jó reklám, ha pénz helyett bizonyíthatatlan gyanúsítgatásokkal fizetnek, más­részt a veszteség amúgy is eltör­pül az évente bezsebelt összeg­hez képest. (avar) Kismamák fóruma A XXII. megyei KPVDSZ kulturális napok rendezvény- sorozatának keretében, hol­nap a Borsodi Iparcikk Ke­reskedelmi .Vállalatnál meg­rendezik: a kismwrík fóru­mát. A Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalatnál szintén fórum lesz, de itt a téma a külpolitika. terroristát elfogták, s Róma kérésére kiadták Olaszor­szágnak. Olasz rendőrök és bolíviai orvosok kíséretében, a kezdetben „titokzatosnak” vélt DC—10-es repülőgépen érkezett tegnap vissza az olasz fővárosba. A római belügyminisztéri­um időközben bejelentette, hogy az olasz rendőrség ak­ciójáród volt szó. A gépet egy meg nem nevezett „ál­lami intézmény” bérelte az Alitalia olasz légitársaságtól. tátják. Az asztalokon szép rendben sorakoznak a ter­mékekből készült kisminták: acélsodronyok és acélalumi- nium kábelek, s az egyik legújabb, a betonfeszítő pász­ma. Megszemlélhetjük kö­zelről is1 a laposköteleket, s a forradalmian új elektro­mos vezető kábelt, a Korait. A gyárban használt gépek — húzógépek, sodrópadok — modelljei teszik szemlélete­sebbé a kiállítási anyagot. A szakember látogató gyártmányismertető segítsé­gével igazodhat el a termé­kek között, de a nagyközön­Tárcsázzuk a 04, 05, 07 et Olajkályhatűz Fáról zuhantak le Olajkályhatüzhöz vonul­tak ki tegnap a szerencsi tűzoltók a szerencsi Rákó­czi út 97. szám alá. A tüzet az okozta, hogy az olajkály­ha adagolója felakadt, az olaj kifolyt, s belobbant. A tüzet a helyszínen tartózko­dók eloltották, mire a tűz­oltók odaértek. Ahogy megkezdődik a fű­tési szezon, úgy szaporodnak az ilyen és ehhez hasonló esetek. Megelőzésükért ak­kor teszünk a legtöbbet, ha nem hanyagoljuk el az olaj- kályhánkat, szakemberrel tisztíttatjuk ki rendszeresen. Ha mégis megtörténik a baj, nehogy eszünkbe jusson víz­zel oltani, ugyanis a víz csak szétfröccsenti az égő olajat, vagy kiterjeszti a tűz fész­két. Legjobb, ha vizes pok­róccal, vagy ha kéznél van. poroltóval fékezzük meg a tüzet. Tegnap tél kettő után né­hány perccel Ongara riasz­tották a mentőket: az egyik családi ház kertjében Cy. B.-ne 46 éves sajókere6ztúri lakos lezuhant egy íáróL A mentők nyolc napon túl gyógyuló serülésekkel szállí­tották kórházba. Ugyancsak fáról esett le tegnap délután a Nagymis­kolci Állami Gazdaságban H. 1. 15 éves lány. Az ongai esethez hasonlóan, itt is nyolc napon túl gyógyuló sé­rülésekkel járt a baleset. Ma hajnalban az Alsozsol- cai Betonelemgvárban sú­lyos baleset történt: munka­végzés közben a présgépbe szorult H. i. 19 éves takta- kenézi lakos. A mentők sú­lyos sérülésekkel szállítottak kórházba. Garrinchát fogva tartja az alkohol A brazil bajnoki rangadó, a Botafogo—Flamengo mér­kőzés közben vált ismertté, hogy az egykori kedvenc, az igazi brazil futballista-ideál, Garrincha megint kórházba került. Négy év alatt az ötö­dik klinikán kísérlik meg le­szoktatni az alkoholról, de ahogy a példák mutatják, ez nem nagyon sikerül. Az elmúlt hetekben Rio de Janeiro elővárosában egy előkelő szanatóriumban ápol­ták, és már úgy tűnt, hogy minden jóra fordul. Aztán amikor mindenki megnyugo­dott, Garrincha titokban ki- lopódzott, és a főváros leg­szegényebb negyedében. Ran­gúban találtak rá holtrésze­gen egy csatornában. A men­tőkocsi ismét klinikára vitte, de hiaba őrködnek felette ro­konai. barátai, úgy tűnik, Garrincha menthetetlen. Az elmúlt években 16 orvos próbálkozott különböző mód­szerekkel Garrinchát leszok­tatni az ivásról, s amikor már azt hitték, hogy eredmé­nyes lesz a kúra, ismét visz- szaesett, és agresszivitása egyre elviselhetetlenebbé vált. Az egykori csatárcsillag, akinek bal lába 7 centiméter­rel hosszabb a jobbnál, szédü­letes pályát futott be. A Co­pacabana strandjának ho­mokjáról került a Botafogó- ba, onnan hamarosan a válo­gatottból, és fő részese lett az 1958-as svédországi és az 1962-es chilei világbajnokság brazil győzelmének. Sokáig fürdött a sikerben, de mind jobban rákapott aj ivásra, és ettől máig sem tud­ja senki eltántorítani. Nem törődik több - házasságából származó 13 gyermekével, az alkoholt náluk is sokkal job­ban szereti. Súlyos karambol a fővárosban Mentő ment a mentőért Tegnap a késő délutáni órákban egy megkülönböz­tető jelzést használó sziré­oeu HÍRLAP. - A Magyar Specialista Munkáspárt Mis- kele zár esi Bizottságának pelltikai napilapja - Főszerkesztő: LÁSZLÓ Szer Kész tőség: Miskolc, Balcsv-Zsillnszky át 15 3527 Postacím: Miskolc 3501 PL: 39. Telefonközpont: 38-9« Titkárság: 18-223: Pei- es várospolitikái revat: 18-224: levelezési revat: 18-225: kultúrpelltika: 18-2?«a spert: 18-222: információ 18-227. — ECiadla: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc Baicsy-Zsüinszky út 15. 3527 Postacím: Miskolc 3501 pf • 179 - Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. TelefoB 38-131. - Hirdetésfel­vétel: Miskolc Szecneny, őt iS—17 . 3525. Telefon: 16-213. - Ter- leszti: a Magyar Posta Kapnatő: a nlrlspáruseknál Előftzetne- tő a tllrlapkézbesitő postanivatalokná) és kézbesítőknél' Előftee- tésd díj: egy nőnapra 32 forint, negyedévre- t02 forint egy évre: 406 formt. — mdex: 25951. — Készült: a Borsod megyei Nyom­daipart Vállalatnál. F. oj KILIAN b£la. — ISSN 0133—0209 náző — mentőautó piros jel­zésnél haladt át a budapesti Alkotás utca és a Városma­jor utca kereszteződésében, és összeütközött egy személy­szállító kisteherautóval,, mely szabad jelzésen érke­zett a Városmajor utca fe­lől. A teherautó utasai kö­zül kilencen könnyebben megsérültek, p mentőautó vezetőjét súlyos sérüléssel szállították kórházba. A bal­eset körülményeinek tisztá­zására a rendőrség vizsgála­tot indított.

Next

/
Oldalképek
Tartalom