Déli Hírlap, 1982. szeptember (14. évfolyam, 206-231. szám)
1982-09-14 / 217. szám
Poharazással kezdődött Meglesték, majd megverték, jjr Tegnap már húsz fölé emelkedett a Japán középső részén pusztító Judy tájfun áldozatainak száma. Képünkön: a tűzoltóság tagjai segítenek a lakosok kiköltöztetésében Tokió egyik külvárosábaa. Az ü<* jeleteken történt Továbbra is takarékoskodjunk a vízzel! A 26 éves. Miskolc, Görög- szőlő 10. szám alatt lakó Bordás István 1981. novemberében kedvezménnyel szabadult korábbi jogerős szabadságvesztés büntetéséből. Jól tudta tehát, hogy feltételes szabadságon van, ám ezzel mit sem törődve, újabb bűn- cselekményt követett el. Sógorával, az ugyancsak 26 éves. s ugyanott lakó Lajka Jánossal alaposan helybenhagyták Sorbán Jánost. 1982. február 14-én a sógorok együtt italoztak Bordás István lakásán. A délután folyamán megjelent itt Sorbán János, s az ugyancsak kapatos állapotban levő férfi molesztálni kezdte Bordás feleségét, majd eltávozott. Bordás és Lajka bosz- szút forralva utána ment, s az Avar utcában, a hazafelé haladó Sorbánra támadtak, akit többször úgy megütöttek. hogy a földre került. Röviddel később Sorbán János ismét megjelent a Görögszőlő utcában, ugyanis testvére is itt lakik. Bordás és Lajka meglátva a férfit, ismét nekiestek: ütötték, verték, ahol érték. A látlelet szerint Sorbán a bantalrnaMagyar szerelők Irakban Pepci-Cola-üzemet szerel Bagdadban a VE® Y ÉPSZER, az NSZK-beli Holstein és Kapfer cég megbízásából. A berendezéseket a német vállalat szállítja a helyszínre, a szerelésüket a salgótarjáni szakmunkások végzik. Az óránként 36 000 palackot kibocsátó iraki Pepsi-Cola- üzem első üteme szeptemberben megkezdte a termelési,, a teljes befejezesóve a jövő év második negyedében kerül sor. Az NíSZK. fővállalkozó képviselői elégedettek a magyar szerelők munkájának minőségevei és ütemével is; úgy nyilatkoztak, a továbbiakban is szívesen fenntartják a Partneri kapcsolatokat a VÉGYÉPSZER-rel. zások következtében kettős állkapocscsonttörést, valamint repesztett sérüléseket szenvedett. Előbbi sérülése maradandó fogyatékosságot okozott. A Miskolci Járásbíróság Csohány Ferencné dr. tanácsa a fentiek alapján bűnösnek találta Bordás Istvánt és Lajka Jánost folytatólagosan, társtettesi minőségben, aljas indokból, maradandó fogyatékosságot okozó, súlyos testi sértés bűntettében. Ezért Bordás Istvánt 1 évi börtönbüntetésre, Lajka Jánost 10 hónapi börtönbüntetésre ítélte, s mindkettőjüket 2—2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Ugyanakkor Bordás feltételes szabadságát is megszüntette. Az ítélet jogerős. pipaszívás eddigi bajnokait. Marie Louise Soltermann egy óra 37 perc alatt szívta el a világbajnoki cím eléréséhez meghatározott hárorA gramm pipadohányt úgy, hogy pipája egyszer sem aludt ki. A rendkívüli képességű asszony ezzel megdöntötte Freddy Kuonen rekordját, aki „csupán” egy óra 26 percig tudta égve tartani pipáját. A pipaszívás élvonalában van még Christian Delavie, aki egy óra 25 percen keresztül maradt versenyben. A három gramm dohány elszívásához különleges ügyességre van szükség, s az eljárás bizonyára szakmai titok. Egy azonban bizonyos: az új Építi „rohama” a budai várban Az Országos Széchenyi Könyvtár leendő otthonában, a Budai vár „F”-jelű épületszárnyában nagy erőket vontak össze az építők. A Művelődési Minisztérium kérésére ugyanis a Középületépítő Vállalat és az alvállalkozó partnerek dolgozói vállalták, hogy az épület kijelölt részében november közepéig befejeznek minden munkát, s így helyet adnak egy nagy nemzetközi eseménynek, az Orgtechnik szállítástechnikai és szervezési világkiállításnak. Az oroszlános udvar felőli bejárattól számított néhány szinten, a lépcsőházak, a közlekedő folyosók és főleg a leendő nagy olvasótermek helyén fogadják majd a világkiállítást, s minden építési es szerelési munkát elvégeznek ebben az épületrészben, amit az egész épülettel együtt egyébként jövő év végén kellene átadni. családanya — ágy tűnik, ért a takarékossághoz, s ez nem kis érdem korunkban. A 393 utas közül 46 holttestét emelték ki, 31 személy sorsa pedig kedd reggel is ismeretlen a Span tax spanyol légitársaság DC—10 repülőgépének hétfői maiagai katasztrófája után. Luis Gamir. spanyol közlekedési miniszter szerint valószínű, hogy az eltűnt 31 utas közül többen életben vannak, csupán tartózkodási helyük ismeretlen. A maiagai rádió felhívásban fordult az esetleges túlélőkhöz, hogy jelentkezzenek a helyi hatóságoknál. 83 személyt kórházban ápolnak, sokat közülük égési szemsérüléssel. A szeTegtnap reggel még úgy tűnt: nem lesz gond a város vízellátásával. Délutánra azonban úgy megnőtt a fogyasztás, hogy egyre-másra érkeztek a jelzések nyomáscsökkenésről a város minden pontjáról — tudtuk meg ma reggel a Miskolci Vízművek. Fürdők és Csatornázási Vállalat üzemirányítójától. Ezért is kérik a lakossárencsétlenség 214 túlélője hétfő este elutazott New Yorkba a spanyol üdülőhelyről. A repülőgép parancsnoka elmondotta: „Furcsa vibrálást,” érzett, amikor a gép már teljes sebességgel 1500 métert megtett a kifutópályán. Fékezni próbált, de a gép túlfutott a biztonsági területen, egy autópályán keresztültörve, elsodort egy ott parkoló teherautót, végül egy mezőn állt meg. A tűz a gép megrongálódott hátsó részében ütött ki, itt találták meg az áldozatok többségét is. got: továbbra is takarékoskodjunk a vízzel! Éjszaka az Aggteleki utca és a Szent- péteri kapu sarkáról jeleztek csőtörést. Az ügyeletes szerelők azonnal a helyszínre siettek, de a hiba elhárítását még reggel is folytatták. A TI GÁZ miskolci üzem- igazgatóságának ügyeletesei 91 bejelentést regisztráltak készülékhibáról. Ezek mindegyikét szakemberek vizsgálták ki, s végezték el a szükséges javításokat. A Volán 3. sz. Vállalat autómentői négy alkalommal indultak sajat, meghibásodott járműveik megsegítésére. Kettőt a központi telephelyre kellett vontatni, kettőt viszont a helyszínen sikerült megjavítani. Ernőd és Vatta között találtak rá egy motor- hibás Moszkvicsra, ezt Miskolcra vontatták a tulajdonos kérésére. A Miskolci Ingatlankezelő Vállalat gyors hibaelhárító szolgálatához tegnap 131 hibabejelentés érkezett. A szerelőknek estig 118-at sikerült kijavítani. Éjszaka a Szabó L. u. 40. szám alatt szerelőién csőrepedés volt. emellett a felvonó is meghibásodott. A Vándor S. u. 3. és a Szentpéierí kapu 99. szám alatt ugyancsak felvonóhiba volt, míg a Stadion u. 45. szám alatt a lépcsőházi világítás mondta fel a szolgálatot. Az ügyeletes szerelők valamennyit kijavították. Milliók kártérítésre Póni! járt autósok Az fdei turistaszezonban a tavaly nyárinál 10 százalékkal több. csaknem 80 000 káresetet jelentettek be az autósok a biztosító fővárosi és vidéki gépjármű-kárfelvételi helyein. A legtöbben — 40 500-an — a biztosító budapesti és Pest megyei egységeit keresték fel. .Június, július és augusztus hónapokban országosan 430 millió, a fővárosban és Pest megyében 219 millió forint térítést fizetett ki a biztosító a kárvallott autósoknak. Az ütközések, koccanások okainak vizsgálata során megállapították, hogy a legtöbb balesetet a figyelmetlenseg okozta: nem tartották be a követési távolságot, nem adták meg az elsőbbséget, szabálytalanul előztek és kellő körültekintés nélkül váltottak sávot az autósok. De nemcsak a kisebb anyagi kárral járó koccanás volt több, mint tavaly nyáron, hasonló ütemben növekedett a totálkárok száma is. Emelkedett a tavalyihoz képest az idei szezonban a pogy- gyászkár-bejelentések száma is. A biztosító fővárosi V. kerületi igazgatóságánál — ahol a külföldet járt turisták poggyászkárait térítik — tavaly a nyári hónapokban mintegy ezer károsultnak 3,5 millió forint értékű poggyászkárt térítettek, idén június elsejétől szeptember elsejéig ugyanott 1100-an jelentettek be külföldön történt pogy- gyászkárt, s 3,8 millió forintnyi kártérítést kaptak. Tárcsázzuk a 04, 05, 07-et • Kazaltiiiek * Gyermekbaieset Vadkavsák, exportra Mai kommentárunk: T. Z. Hölgy létére lepipálta a pipázás világrekordereit em svájci •» ..lep*palVa" a | világbajnok«) — aki egyben Furcsa vibrálást érzett a pilóta A maiagai repiilőszerencsétlcnség Bodroghalomba. a helyi termelőszövetkezet majorjába riasztották tegnap 9.15-kor a sátoraljaújhelyi tűzoltókat. Égett egy 30x5x4 méteres szalmakazal. A kiérkezett egységeknek már csak a lángok tovaterjedését sikerült megakadályozni, a szalmakazal leégett, A tüzet eldobott égő cigarettavég okozta. Az anyagi kár 22 ezer forint körüli. Ináncsra, a helyi termelő- szövetkezet majorjába a miskolci tűzoltókat riasztották 14.50-kor. Itt egy 30x4x4 méteres takarmányszalma-kazal égett. Mire a tűzoltók a helyszínre értek, a szalma a lángok martalékává lett. A vizsgálat megállapítása szerint a kazal tövében gyermekek gyulával játszottak, s az eldobott, még égő gyufaszál okozta a tüzet. Az anyagi kár a becslések szerint 20 ezer forint körüli. K. G. hétéves kisfiút elütötte egy személygépkocsi tegnap este a Vörösmarty utcán. A gyermek váratlanul szaladt ki az útra. A mentők 8 napon belül gyógyuló sérülésekkel szállították kórházba. Mezőkövesden tegnap háromnegyed 12 tájban súlyos közlekedési baleset történt. K. A. 77 éves mezőkövesdi lakos kismotorjával személygépkocsival ütközött. Az idős férfi súlyos koponyato- réseket szenvedett. Vadkacsatenyésztéssel hasznosítja egyik halastavát a Fejér megyében gazdálkodó, pusztaegresi Hunyadi Termelőszövetkezet. s évente hatvanezer — kiváló exportcikknek számító — tarka tollú jószágot nevel fel, háromhetes kortól kéthónapos korig. Az előnevelt kacsákat a Mezőföldi Erdő- es Vadgazdaság biztosítja részükre, s ő is veszi át a felnevelt víziszárnyasokat. Kis bilincs, lánccal, kulccsal t»£U HIRtAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc varos] Bizottságának politikai napüapta - Fftszerkes2tö CSAt-A LÁSZLÓ. Szerkesztőség: Miskolc Balcsy-Z6ilins2kv út IS. 3527 Postacím: Miskolo »SOI Pf.: 39 Telefonközpont: 38-941 Titkárság: 18-223; bel- és várospolitikái rovat 18-224: levelezési rovat: 18-325: kultúrpolitika- 18-228: sport} t8-222: informacté 18-227. — Kiadta; a Borsod mesyet papktadc vállalat Miskolc Bajcsy-Zsilinszky út 15. SS27 Postacím: Miskolc 3501 Pi : 179 - Felelős kiadó: VERBS MIHALV Telefon 36-131 - Hirdetései vétel: Miskolc. Szecneny-. út 15—17. 3525 Telefon- 16-213 - Tér ‘eszti: a Magyar Posta. Kapható a hírlapárusoknál F.löfizprne tő a nirlapkéíbssítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dl!* egy nőnapra ■ 34 forint, negyedévre - 102 forint egv évre. *08 forint- — mdex ■ 25951. — Készült: a Borsod menve! Nyomdaipari Vállalatnál f. v.s KILIÁN BÉLA. — ISSN 0133—0209 . Nagyszerű új játékot eszeltek ki a gyártók, s találmányuk rövid idő alatt nagy népszerűségre tett szert a gyereksereg körében: fekete műanyagból formált, aranyszínű lánccal ösz- szekötött, csinos kis kézibiiincseket árulnak városunk trafikjaiban. A praktikus jószág élethű, hozzá kulcs is jár, mint a valódihoz. Az ötlet mi tagadás fantázia-gerjesztő. Tovább lehetne fejleszteni: gyárthatnánk például „Kis rabszolgatartó készletei , amiben a bilincs mellé műanyag korbács, szöges végű bot is járna, néhány tucat pvc-szájpecekkel kiegészítve. Mégis inkább további jó ötletek helyett, a puszta üzleti szellemen legalább néha felülkerekedő ízlést, józan emberi mértéket kívánunk a bilincsek gyártóinak. (k—ó)