Déli Hírlap, 1982. szeptember (14. évfolyam, 206-231. szám)
1982-09-20 / 222. szám
'jt-tcfe: • Leveleink, képeslapjaink útját csak addig tudjuk követni, míg be nem dobjuk őket a postaládába, Ait, nogy utána mi történik velük, már csak sejthetjük. Nos, ennek néztünk utána Miskolc postaládáit (van belőlük 145 darab) naponta kétszer, sőt a belvárosi tizenkettőt naponta háromszor ürítik. Két postai dolgozó (felváltva dolgoznak) zsákjába kerülnek a levelek, ők a Tiszai pályaudvar melletti 2-es számú postahivatalba viszik, ahol lemerik, majd pedig táblázat segítségévei átszámítják, hisz megszámolni minden egyes levelet nehéz lenne. Ezek után lepecsételik (van, amelyiket kézzel, von amelyiket géppel), szortírozzák, s utána továbbítják az ország különböző tájaira. (Riport a 3. oldalon.) (Kerényi László felvételei) A LEVEL ÚTJA Marjai József a S/ov elunióba utazott Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese tegnap a Szovjetunióba utazott, ahol Ufában részt vesz a magvar gazdasági és műszaki napok megnyitásán. Ma reggeli telefon Satu ’82 Az idén ötödször rendezik meg a „Satu” számháborút és haditúrát a Csa- nyikban. A KISZ városi bizottsága, a DIGÉP KISZ- bizottsága, a városi úttörő- elnökség és a Magyar Néphadsereg közös rendezvényé- nyének a célja: a gyerekek a fegyveres erők életét, munkáját, szórakozva, játszva ismerjék meg. izgalmakat, maradandó élményeket nyújtó hét vége legyen a Satu ’82. A részletes programról telefonon érdeklődtünk: — Az idén október 2-án. szombaton lesz a Satu '82 a csanyiki Majális-parkban. A 9 órai megnyitó után megkezdődnek az előkészületek a számháborúra és a haditúrára. Miközben dúl a csar ta, a számháború területén, addig megkezdődik a főzőverseny is. amiben nemcsak a benevezett úttörőcsapatok tagjai, hanem a szülők is részt vehetnek. Délben, az eredményhirdetések után változatos program szórakoztatja a hadijáték résztvevőit. Lesz body-building-bemutató, elektromos rókavadászat, tűzoltóbemutató, valamint a rendőrség és a határőrség kutyabemutató.ia. Játszani is lehet, egyszerre több helyen, választva a kötélhúzás, bű- vöskoc-ka-forgatás, a kispuskalövészet. a gördeszkaverseny, a zsákbafutás. célba- dobós, aszfaltrajzolás és lu- fifúvás között. A programot kispályás futballmérkőzések zárják. nTizennegyedik alkalommal rendezte meg tegnap a Kommunista Ifjúsági Szövetség Budapesti Bizottsága és a Budapesti Természetbarát Szövetség a hagyományos Ság- vári Endre-emléktúrát. Kitűnő időben fiatalok ezrei kerekedtek fel. A Ságvári Endre Turistaháznál megrendezett koszorúzási ünnepség után politikai, kulturális és sportműsorok várták a fiatalokat. Előadások, baráti találkozók XIV. ÉVFOLYAM, 222. SZÁM 1982. SZEPTEMBER 20., HÉTFŐ 1:1,81 fill Strauss tervei Harc a kancellári posztért A Német Szociáldemokrata Párt mintegy két héten belül, rendkívüli kongresz- szust tart — jelentette be tegnap bonni sajtóértekezletén Willy Brandt, az SPD elnöke. A döntéssel kapcsolatban, amelyet az SPD párttanácsának tegnapi ülésén hoztak, Brandt közölte: a szociállibe- rális koalíció felbomlása után az SPD-nek újra át kell gondolni követendő politikáját. A szociáldemokrata párt a jövőben még határozottabban fog törekedni a békemozgalom és a „zöld párt” megnyerésére. A legújabb jelentések szerint ma három párt szintjén kezdődnek meg a tárgyalások Schmidt kisebbségi szociáldemokrata kormányának megbuktatásáról és Kohl kancellárrá választásáról. Strauss vasárnapi tv-nyilat- kozatában kijelentette: kizárólag egy tiszta keresztény uniópártokból álló kormányban hajlandó elvállalni az al- kancellári. külügyminiszteri posztot, egy Kohl—Genscher kormánvban nem kíván részt venni. Horst Ehmke, az SPD parlamenti frakciója helyettes elnöke kijelentette, hogy az uniópártok csak Schmidt megbuktatására akarják felhasználni az FDP-t. A Schmidt elleni, péntekre várható konstruktív bizalmatlansági indítvány után azonban a CDU—CSU abszolút többséget szerezhet egy új választáson, és azonnal Strauss válthatná fel Genschert a a kormány második posztján. Ehmke közölte: amennyiben a Schmidt elleni konstruktív bizalmatlansági indítvány kudarcot vallana, a kancellár rögtön felvetné a bizalmi kérdést, hogy így segítse elő az idő előtti országos választás kiírását Nem zetiségi napok Borsodban A Hazafias Népfront Bor sód megyei Bizottsága kétévenként rendezi meg a megyénkben élő nemzetiségek napját. Az idei rendezvényre a hét végén került sor. A legjeientősebb eseménynek Sátoraljaújhely adott otthont, ahol a megyében levő nemzetiségi községek párt-, állami és társadalmi szervezeteinek vezetői tanácskoztak. Vitaindító előadást Nagy Zoltán, az MSZMP Borsod megyei Bizottságának titkára tartott Nemzetiségi politikánk, a Borsod megyében élő nemzetiségi lakosság társadalmi, kulturális helyzete címmel. Korreferátumot Such János, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének főtitkára mondott. majd élénk eszmecsere alakult ki a jelenlevők között. A Hazafias Népfront Borsod megyei Bizottságának nemzetiségi munkabizottsága Füzéren tartotta a hét végén kihelyezett ülését. Megtárgyalták a nemzetiségi anyaMeleg ősz Ködös, párás idő-járás volt ma reggel országszerte. A meteorológusok előrejelzése szerint a köd feloszlása után napos, meleg időre számíthatunk. A nappali hőmérséklet csúcsértéke 28 fok körül várható. Győzelem! Olof Palme, a Svéd Szociáld:mokrata Párt vezetője, választási főhadiszállásukon bejelenti: megnyerték a parlamenti választást és Svédországnak ismét baloldali kormánya lesz. (Cikk a 8. oldalon.) nyelvi oktatás helyzetét, az 1982—83. tanév beiskolázási tapasztalatait, valamint a szlovák nemzetiségi olvasótábor tapasztalatait. A nemzetiségi napokra megyénkbe látogatott Tardosbánya nemzetiségi folklóregyüttese, a Sátoraljaújhelyen, Füzéren, Rát- kán és Komlóskán mutatták be nagy sikerrel programjukat. A műsoros esteken felléptek a füzért, a nagyhutai és a vágáshutái pávakörök, valamint a hercegkúti tánccsoport is. Rátkán a Német Demokratikus Köztársaság megalakulásának közelgő 33. évfordulója alkalmából NDK barátsági estet rendeztek, míg Komlóskán szlovák nemzetiségi fiatalok baráti találkozójára került sor. 2,7 milliárd forinttal nőtt a kiadás Miről ánMik a társadalombiztosítás évkönyve? Megyénkben 773 500-an ] voltak jogosultak egészség- ügyi ellátásra a múlt észtén- j dobén. Tulajdonképpen csak- | nem 13 ezerrel nőtt a számuk 1976-hoz képest. Közülük kevés híján félmillióan részesültek a társadalombiztosítás teljes vagy részleges ellátásaiból is. A közelmúltban adták ki a társadalombiztosítás Borsod megyei Igazgatóságának 1981- es évkönyvét. A kötet részletezi, mit is jelentett a fenti ellátás, s mennyibe került ez megyénkben. A fejlődés bemutatását segíti, hogy ösz- szehasonlító adatokat is közölnek 1976-tól a múlt év végéig. Kiderül ebből, hogy tavaly — 1976-hoz képest — 2,7 milliárd forinttal emelkedtek a társadalom- biztosítási kiadások. Összesen több mint 6 milliárd 130 millió forintot fordítottak Borsodban a múlt évben a társadalombiztosítási jogon alapuló ellátásokra: táppénzre, segélyekre, családi pótlékra, nyugellátásra stb. S ebből csupán 4 milliárd 344 millió volt az az összeg, amelyet a munkáltatói járulék és a dolgozók nyugdíjjáruléka fedezett. Csaknem egymilliárd 800 millió forintot az állam tett hozzá ehhez az öszszeghez. Az évkönyv árulkodik arról is, hogy — a korábbi évekhez hasonlóan — a nyugdíjkiadás összege emelkedett a legnagyobb mértékben a társadalombiztosításon belül. Míg 197fí-ban az összes kiadás 60 százalékát, addig 1981-ben a 65 százalékát igényelte. A növekedés fő oka a nyugdíjasok számának emelkedése, a magasabb összegű nyugellátás, valamint az alacsony összegű nyugdíjak differenciált emelése. (Folytatás a 4. oldalon) Amerikai mozdonyvezetők sztrájkja Szombat éjféltől országos sztrájkot kezdett az Egyesült Államok legnagyobb vasúti vasúti társaságának összes mozdonyvezetője. Az egész országban megbénult a vasúti teher- és személyszállítás. A 25 ezer mozdonyvezető így akarja kényszeríteni a vasúttársaságokat a mozdonyvezetők országos szakszervezete által kidolgozott kedvezőbb, új kollektív szerződés megkötésére.