Déli Hírlap, 1982. augusztus (14. évfolyam, 181-205. szám)
1982-08-14 / 192. szám
Äz ügyeleteken történt A tizediken vízhiány Az elmúlt 24 órában a TIGÁZ ügyeletére 55, a MIK-hez 87 bejelentés érkezett, a hibák zömét ma reggelig elhárították. Különös eseményről nem tudtak beszámolni, akárcsak az ÉMÁSZ-nál. A Volán autómentői tíz esetben vonultak ki, hét saját és három egyéb gépkocsit „láttak el”. A hétből négyet a helyszínen megjavították, kettőt bevontattak, illetve beszállították a hetediket is, egy XX-es autót. A Vízművek ügyeletén elmondták, hogy a Korvin Ottó utcából és a SzentpéteKoponyája szerepel a Hamiet&en Furcsa végakarat Andre Tchaikowski, Cho- pin-díjas lengyel származású zongoraművész mindig inkább a színházira vágyott a világot jelentő deszkák közül. A brit Royal Shakespeare Company valóra váltja a tavaly Oxfordban elhunyt zongorista végakaratát: koponyáját „belerendezik” valamelyik legközelebbi Hamlet-előadásba, a temetői jelenetbe, amikör a dán királyfi egy koponyát feltartva így elmélkedik: „lenni vagy nem lenni, ez itt a kérdés”. A társulat szóvivője közölte, hegy a koponyát már a színház raktárában őrzik, Stratfiord-on-Avonben. A formaságokat a Tchaikowski végtisztességéről gondoskodó Koszorú és Fájdalom temetkezési vállalat intézte el: megérdeklődték a londoni belügyminisztériumban, nem törvénysértő-e a végakarat. A kedvező válasz után a vállalat részéről így nyilatkoztak: „azért vagyunk itt, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk ügyfeleinkért”. ANYAKÖNYVI HÍREK MEGHALT: Gyarmathy Gyula; Gonosz La- josné (Mikorovics Antónia) ; Tor- nay István; Vass Károlyné (Kozma Erzsébet); Kánya István; Mislay Sándor; Lechner József; Szabó Vendelné (Keller Erzsébet) ; Kormos Károly. ri kapuból, több tizedik emeleti lakásból panaszkodtak a lakók vízhiányra. Ezzel a kánikulai csúcsfogyasztások idején a következőkben is számolniuk kell. Tegnap reggel ismét kilyukadt a Széchenyi út—Szemere utca sarkon a cserére már régen megérett vezeték, a hibát elhárították. Ugyancsak megszüntették a nádasréti szennyvízdugulást. krónikája Lotlónyereimivelí A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a lottó 33. játékhetén öttalála- tos szelvény nem volt. Négy- találatos 26 darab akadt, ezekre egyenként 318 632 forintot fizetnek. Háromtalála- tos 4276 darab van, nyereményük egyenként 969 forint. A 163 250 darab kéttalálatos szelvényre egyenként 30 forintot fizetnek. tje A Dankó Pista nótája által híressé vált szeged-kiskun- dorozsmai szélmalom tövében idén is megrendezték a már hagyományos népzenei találkozót. Képünkön: a dorozsmai ci- teraegyüttes. £ -i. _ - 1:1 % CFóth Béla felvételeit A Dögkeselyű: lemezén Mától kapható a boltokban, a nagy sikerrel játszott Dögkeselyű című új magyar film zenéjét rögzítő kislemez. Kovács György és Vukán György zenéje, Bereményi Géza szövege, Udvaros Dorottya előadásában hallható. A Mafilm stúdiójában készük felvétel a Hungaroton kiadásában került forgalomba. Holnap a JSépkerthen Salakmotoros Grand Prix Holnap délelőtt 9 óra 55 perckor kezdődik a Népkertben az V. salakmotoros Grand Prix, Miskolc város Nagydíjáért; 11 külföldi és 5 magyar salakos küzd a helyeTárcsázzuk a 07-et Meghalt a kerékpáros Halálos közlekedési baleset történt tegnap délután 4 órakor a 37. számú főút ongai kereszteződésénél. M. A. 68 éves férfi nem vette figyelembe az Állj, elsőbbségadás kötelező! tábla jelzését, kerékpárjával az S. Gy. vezette Zsigulinak ütközött, és a beleset következtében a helyszínen meghalt. Súlyos, életveszélyes sérüléssel szállították kórházba azt a férfit, aki tegnap délután Nyékládháza és Mályi között személygépkocsijával egy teherautónak ütközött. A sa szerint a Miskolc felé tartó személygépkocsi átment az út túloldalára, ahol egy Budapest felé haladó teherautónak rohant. A Szentpé- teri kapui kórházban elmondták, hogy ma reggelre a férfi túl van egy négyórás műtéten. Miskolcon, a Győri kapu és a Thököly utca kereszteződésében tegnap délben egy segédmotorral közlekedő férfi nem vette figyelembe a tiltó táblát, s 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, amikor 'egy személyHÚSSélaí eg$gi ©Jgáljapiiá- gépkocsival k©a©bolozott. zésekért. A bevonulással egy időben ejtőernyősök célba- ugrását láthatják az érdeklődők. Lesz hőlégballon-bemutató is, így azok, akik korábban érkeznek a népkerti pályára, nem fognak unatkozni. A rendezők ismételten felhívják a figyelmet arra, hogy a megyei és a városi TSH- belépők nem érvényesek. És arra is, hogy autóval ne próbáljanak a pálya közelében parkolni, mert nincs sok esélyük rá. Válasszák a sportcsarnok, illetve a Megyei Könyvtár előtti teret, vagy a Kun Béla útra nyíló mellékutcákat. \ Eldőlt, hogy lesz 21. futam is a legjobban szereplők között. A győztes szép serleget kap. Tolt idegenlégióst kPTPsett különleges munkára Multimilliomos és bérgyilkos Egy svájci bíróság tízévi börtönbüntetésre ítélte a hetvenéves Pierre Schenk multimilliomost, aki bérgyilkossal meg akarta öletni elvált feleségét, s egyik sok gondot okozó üzlettársát. Schenk Európa egyik legnagyobb borkereskedő cégének tulajdonosa. A vállalat évi forgalma 600 millió svájci frank, birtokosának kastélya van a Genfi-tó partján, palotája Párizsban és a bírósági jegyzőkönyv szerint azért akarta meggyilkoltatni volt nejét — mert nem tudott vele megállapodni a válás utáni vagyonelosztásiéi. Bár a férfi a bíróság előtt mindvégig tagadott, — azt vallotta, hogy ő nem bérgyilkost, hanem magándetektívet alkalmazott' — gyilkos- sági kísérletben való bűnösség vádjával mégis elítélték, a tárgyaláson ugyanis maga a gyilkosságra felbérelt Richard Pauty szerepelt koronatanúként. Elmondotta: francia újságban megjelent furcsa hirdetésre válaszolt, amelynek feladója „egykori idegenlégióst, vagy hasonló személyt keresett különleges munkára”. A svájeí mftMomos tavaly párizsi palotájában — inkog- nitóját megőrizve — találkozott is Pauty-val, s előadta neki ajánlatét: negyvenesei' doöárt ad Hadin élő Ezzel Dekn-fiiksI baj van! A sokszor dicsérően, mosolyogva használt régi mondás, amely szerint ez a kitűnő fiú „apjára ütött”, ezúttal is alkalmazható, csakhogy a fiú apjának szerepeit utánozva ütött, mégpedig nem is az apjára. — Miként a bécsi Bunte tudósit, Alain Deion fia, Anthony annyira hasoniít apjára, hogy néha — különösen, amikor dühös — annak ökölcsapásait is utánozza, tgy cselekedett például legutóbb, amikor Saint-Tropezben, a mólón megismerkedett egy kislánnyal, és amolyan futó szerelem kezdődött a két fiatal között. A leányzó — a jelek szerint — túl hamar vette komolyan a „futó” jelzőt, és futva akart szakítani. Nem úgy Anthony! Apja szerepeihez méltóan, ügy vágta állón egy diszkóbár előtt a fiatal hölgyet, hogy az tarkójával a bár réz ajtókilincsének esett és elájult. Nagy volt az ijedelem, de néhány óra múlva már egy másik kávéház teraszán látták őket — „futó” vagy nem futó alapon — de csókotózva. (Káté) elvált feleségének, másik negyvenezret pedig egyik „kellemetlenkedő” francia üzlettársának meggyilkolásáért. A kiszemelt bérgyilkos azonban nem találta meg Haitin Schenk feleségét, s amikor ezt közölte megbízójával, az utasította: „térjen vissza Svájcba és folytassa ott”. Pauty ehelyett mindent elmondott kiszemelt áldozatának. Az asszony azonnal volt férjére gyanakodott, s ügyvédhez fordult. A férj elleni legfőbb bizonyíték egy lehallgatott telefonbeszélgetés magnószalagja volt. A feleséggel és az ügyvéddel folytatott megbeszélése után ugyanis Pauty felhívta mit sem sejtő megbízóját, közölvén vele, hogy „a munkát elvégezte”, s felesége holttestét Montreaux közelében rejtette el. A volt férj erre meglepetés nélkül reagált, majd a további teendőket kezdte fontolgatni. Bz volt azután a végső bizonyíték, amely meggyőzte a bíróságot az egyébként végig higgadtan viselkedő férfi vaüo- rrvásáwak tarthatatlanságáról. Borsodból Békésbs A Tiszán utazik a kő Elindultak Borsodból a Tiszán az első kőszállítmányok a Békés megyében levő folyók partbiztosításához és az utak alapozáséhoz. A Kelet-Ma- gvarországon levő három vízügyi igazgatóság közös vállalkozása szerint a Tisza melletti tokaji kőbányából összesen mintegy hatvanezer tonna követ úsztatnak majd le a folyón. A megállapodás alapián most mintegy hétezer tonna éoítési követ a Hármas- Körös egy. mintegy kétszázötven méteres veszélyeztetett szakaszán építik a partba, a forgácskövéket pedig Turkeve város útjainak felújításához, az úthálózat korszerűsítéséhez használják. A tervezett munkákhoz nemcsak a követ szállítja — a MAHART közreműködésével — az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság, hanem a békés megyei munkában is részt vesz. Nyitás eil a Prizma A Skála-Coop újabb áruházi rendszerének, a prizmahálózatnak első vásárlóházát augusztus 19-én nyitják meg a Kerepesi úti Shell-benzinkút mögött, az Örs vezér tértől néhány lépésre. A vásárlókat csupa olyan árucikkel és járulékos szolgáltatásokkal — például műhelyekkel, kölcsönzőszolgálattal, szaktanács- adással, szakiparosok címlistáival — várják, amelyek lakásfelújításhoz, korszerűsítéshez, kerti munkákhoz, autózáshoz, sporthoz és játékhoz kapesolódn,ak. Nemzetközi ifjúsági találkozó Egység, alkotás, szépség Vasárnap nyílik meg Szófiában a második nemzetközi gyermek- és ifjúsági találkozó. Az 1979. évi első ilyen rendezvény után most augusztus 15—25. között másodszor jönnek össze a fiatalok képviselői a világ minden tájáról, a bolgár fővárosban. Mint Vladimír Zsivkov, a találkozó szervező bizottságának főtitkára elmondta, csaknem 100 országból, köztük Magyarországról, várják a fiatalok képviselőit. A nemzetközi találkozó jelszava „Egység, alkotás, szépség”. A nagyszabású rendezvény védnöke Todor Zsivkov bolgár államfő és az UNESCO főigazgatója. A tiszteletbeli vendégek között lesz Kiss István, a Magyar 'Képző- és Iparművészek Szövetségének elnöke. A találkozón a művészetben, a kultúrában, á tudományban, a technikában, a sportban kiváló eredményt elért fiatalok vesznek részt. /V fiatal külföldi vendégeknek Szófián kívül Bulgária sok más városába is alkalmuk lesz ellátogatni. DFT.I hírlap. — a Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: Miskolc, Bajesv-Zsilinszky ül 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501 Pf.: 39. Telefonközpont: 38-941. Titkárság: 18-223; bei- és várospolitikái rovat: 18-224: levelezést rovat: 18-225: kultúrpolitika: 18-226; sport: 18-222: információ: 18-227. — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 179. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon - 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17. "525. Telefont 16-213. — Terjeszti: a Magyar Posta, Kapható: a Hírlapárusoknál. Előfizethető a hlrlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 34 forint, negyedévre: 102 forint, egy évre: 400 forint. — fndex: 25951. — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. F. v.: KILIAN BÉLA. — ISSN 0133—0209 ■fSSS. ■Mi M*' . v -«».. S Santiago de Cubában, a közép amerikai játékokon az olimpiai és világbajnok kubai Daniel Nunez a pehelysúlyú szakításban 136 kilóra javította a bolgár Manolov nemrégiben Ta- toMprinflért 13j}Ji kilós világcsúcsát^ _ T