Déli Hírlap, 1982. augusztus (14. évfolyam, 181-205. szám)

1982-08-09 / 187. szám

% kOh • Autócross Monokon Óriási harcot vívott a monoki dombokon az országos autócross bajnoki futamban a 3-as és a 11-es versenyző. A későbbi győztes, Szabó Péter (3-as rajtszámmal) a külső körön biztosan előzött, s miután nagy riválisa, a gyözeimre esélyes Darázs Antal a verseny feladására kényszerült, a versenyt megnyerte. (Az országos bajnokság monoki futamáról riport a 7. oldalon.) (Solymos L. felvétele) XIV. ÉVFOLYAM, 187. SZÁM 1982. AUGUSZTUS 9., HÉTFŐ I mii Ma reggeli telefon Kevés kocsi a bontóban Az idén sem javult a gép­járművek alkatrészellátása, így aztán egyre többen kere­sik fel a XVI. sz. AFIT Sa.jó- parti autóbontó telepét. Ér­demes-e? — kérdeztük ma reggel telefonon Stefán Ist­ván telepvezetőtől. Hetek óta nem kaptunk to­tálkáros személygépkocsit, Az utóbbi időben csak teher­kocsikat bontunk. Ez persze korántsem jó hír azoknak, akik bontott személygépko­csi-alkatrészre varnak. Az el­múlt hét végén két S 100-as Skodát és egy 1500-as Polski Fiatot kaptunk bontásra; eze­ket a héten vesszük munká­ba. Ladához tudunk adni hátsó futóművet, sebesség- váltót. ajtó és karosszéria azonban nincs. Az idén egy Daciát. 10—12 Trabantot, egy 126-os Polskit és egy M 24­Felkelés, sikerrel A Mohammed Sziad Barre rendszere ellen küzdő Szomá­liái ellenállási mozgalom rá­diója bejelentette: a mozga­lom harcosai a hét végén el­lenőrzésük alá vonták az or­szágot északról délre átszelő, mintegy 1000 kilométer hosz- súságú — kínaiak által épített — autóutat. A felkelők elfog­laltak több. az autóút mentén levő települést az ország kö­zépső részén, a fővárostól, Mogadishutól mindössze 60 kilométerre. Ellenőriznek né­hány falvat az észak-nyugati tartományokban, ahol az autóút északnak fordul a vö­rös-tengeri Berbera kikötő felé — adta hírül a felkelők rádióadója. Ismeretes, hogy a Szomáliái kormány még 1980- ban. fegyverszállításokért cse­rébe felajánlotta a kikötői létesítmények használatát, az Egyesült Államok fegyveres erői számára. es Volgát szedtünk szét. A napi forgalmunk is ehhez a szegényes kínálathoz igazo­dik: naponta 8—15 000 forin­tot tesz ki. Lefedik a Szinvát Képeslapokról is ismert lát­képe Miskolcnak: a Szinva, hát­térben az avasi templom és a harangtorony. Ha az út elké­szül, a Szinvát lefedik, s ez a kép a múlté lesz. (Cikk a 3. ol­dalon.) (Kerényi László felvétele) Vezetékes víz, soron ■ • (CIKK A 3. OLDALON) Földek, parlagon (TUDÓSÍTÁS A 3. OLDALON) FüHedt meh% Ma estig a hét végéhez ha­sonló időjárás várható. Fül­ledt, meleg lesz az idő. Zápor, zivatar valószínű. A legmaga­sabb hőmérséklet megközelít­heti a 30 fokot, míg este 1-9— 24 fok között mozog a hőmé­rő higanyszála. Békeharcosok, rács mögött Egy dél-spanyolországi kis­városban a rendőrség letar­tóztatott 50 személyt, főként külföldieket, akik az úgyne­vezett 7. nemzetközi leszere­lési menetben vettek részt. A békemenet félezer résztvevő­je azt tervezi, hogy augusztus 19-ig a Cádiz közelében levő amerikai katonai támaszpont­hoz vonul. A letartóztatottak atombomba-ellenes színházi előadást szándékoztak tartani La Linea város főterén. Begin feltételei Kivonulnak a palesztinok? Az izraeli vezetők nyilat­kozataikkal továbbra is igye­keznek fenntartani a bizony­talanságot, a fejleményekből azonban a hírügynökségek arra következtetnek, hogy a „bejrúti csata” közelebb ke­rült a békés megoldáshoz. Menakem Begin izraeli miniszterelnök, tegnap a köz­ponti katonai főiskolán mon­dott beszédében megerősítet­te a hírt, amely szerint az izraeli kormány némileg en­gedett követeléseiből. Most már — Begin szavai szerint — hozzájárulnak, hogy a nemzetközi ellenőrző erők a palesztin harcosok többségé­nek eltávozása után álláso­kat foglaljanak el Nyugat- Bejrútban. A kormányfő sze­rint a nemzetközi erők meg­érkezhetnének, amikor már csak „mintegy 2500 gerilla tartózkodik a fővárosban”. Izraelben a Nyugat-Bejrútért harcoló palesztinok számát 8—9 ezerre becsülik. Begin azt állította, hogy június 6-a óta az izraeli hadsereg 2000 palesztin harcost megölt, 7400- at pedig foglyul ejtett Liba­nonban. Az izraeli kormány egyéb feltételei Begin szerint: a palesztinokkal együtt vonják ki Nyugat-Bej rútból az izra­eli becslés szerint 1500, a fő­városban rekedt szíriai kato­nát is. Izrael végezetül írá­sos kötelezettségvállalást akar az Egyesült Államoktól, hogy ha a palesztinok „rfiakacs- kodnának”, akkor végső so­ron az izraeli hadseregnek joga van eltávolítani őket, s ezt szükség esetén a nemzet­közi erők „félreállásukkal” tennék lehetővé. Amerikai hi­vatalos körökben vasárnap nem voltak hajlandók meg­jegyzést tűzni Begin követe­léseihez. Szaeb Szalam volt libanoni miniszterelnök kijelentette, hogy hétfőre már csak né­hány technikai részlet, a ki­vonulás menetrendjének pon­tosítása maradt hátra mint megtárgyalandó kérdés a li­banoni kormány és a PFSZ között. Cáfolta azt is, hogy a kijelölt arab országok ne lennének hajlandók befogad­ni a palesztinokat. 3(c Tel Aviv egyik főutcáján tüntetnek a libanoni háborúban elesett izraeli katonák szülei. Képünkön a fehér ruhás férfi táblájának felirata: „Begin, Sharon, Raful — fiam gyilkosaiI“ Az Országos Anyag- és Árhivatal közleménye a központi fogyasztói árintézkedésekről Az éves népgazdasági terv teljesítése a vártnál nehe­zebb külgazdasági feltételek között folyik, s ezért az egyensúly javítása az elő­irányzottnál nagyobb telje­sítményeket, több anyagi esz­közt igényel. A termelés és a népgazdasági teljesítmé­nyek alig érik el a terve­zettet, a lakossági jövedel­mek, a fogyasztás pedig né­mileg meghaladják azt. A kormány a vállalatok­tól, az intézményeknél szi­gorú takarékosságot rendelt el, több intézkedést hozott a termelés, a gazdálkodás, a külkereskedelem hatékonysá­gának fokozására. A kiegyensúlyozott áruel­látás, az árualap és a vásár­lóerő összhangjának megőr­zése néhány központi fogyasz­tói árintézkedést is szüksé­gessé tesz. A kormány olyan fogyasztói áremeléseket ha­tározott el, amelyek egyide­jűleg a gazdasági egyensúly javítását, a fogyasztás terve­zett keretek között tartását, az állami ártámogatás csök­kentését, a költségvetés ki­adásainak mérséklését szol­gálják. Ennek megfelelően augusztus 9-től: — a kenyérfélék, a liszt, a belőle készült termékek és a rizs fogyasztód ára átlagosan 20 százalékkal emelkedik. Így például az 1 kg-os ke­nyér ára 5,40 forintról 6,40 forintra, a kifli és a zsemle ára 50 fillérről 60 fillérre nő. A különleges minőségű ke­nyérféleségek ára 30 száza­lékkal emelkedik. A finom­liszt ára kilogrammonként 7 forintról 8 forintra, a fénye­zetlen hántolt rizsé 26 forint­ról 32 forintra nő. — A déligyümölcsök, a fű­szerek, a kakaó- és csoko­ládéfélék fogyasztói ára át­lagosan 25 százalékkal emel­kedik. Így például a lOdkg- os kakópor 9 forintról 11,30 forintra, a 10 dkg-os ét- és tejcsokoládé 13,60 forintról 17 forintra, a 10 dkg-os mo­gyorós ét- és tejcsokoládé ára 19 forintról 23,80 forint­ra változik. A citrom fo­gyasztói ára kilogrammon­ként 25 forintról 30 forintra, a narancsé 30 forintról 39 forintra, a banáné 33 forint­ról 43 forintra emelkedik. A kereskedelmi vendéglá­tásban az ételárak a kenyér­félék, a liszt és a rizs drá­gulása miatt az alapanyag­költség növekedésének meg­felelően emelkednek. Az élelmiszer-nyersanyag drágulását a gyermek- és diákjóléti, a szociális, vala­mint az egészségügyi intéz­ményekben az állami költ­ségvetés viseli, a lakosság által fizetett térítési díjak nem változnak. Az élelmi­szer-nyersanyag drágulása a munkahelyi étkeztetésben a fogyasztót terheli. Ezt a költ­ségnövekedést a munkáltató átvállalhatja. Az üdülési dí­jak az idén nem emelkednek. A távolsági személyszállí­tási díjak szeptember 1-től átlagosan 100 százalékkal emelkednek. A teljes áru menetjegyek ára a vasútköz- lekedésben átlagosan 100 szá­zalékkal, a menetrendszerű távolsági autóbusz-közleke­désben pedig 120 százalék­kal nő. Így pl. személyvonat 2. osztályán a 100 km-es utazás 26 forinttal, a 200 km-es utazás 50 forinttal ke­rül többe. A napi munkába járásra szolgáló bérletjegyek árai vasúton átlagosan 80 száza­lékkal, autóbuszon pedig 100 százalékkal emelkednek. A leggyakoribb utazási távol­ságokon a vasúti havi bér­letjegy a jelenlegi 50 forint helyett 100 forintba, autóbu­szon pedig 60 forint helyett 120—130 forintba kerül. A tanulóbérletek ára az átlagosnál kisebb mértékben, 50 százalékkal emelkedik. Jelenleg a költségek 90 szá­zalékát az állam viseli. A leggyakoribb utazási távol­ságokon a havi tanulóbérlet ára vasúton 24 forintról 36 forintra, autóbuszon 50 fo­rintról 70 forintra nő. Az állami költségvetés je­lenleg évente mintegy 16 milliárd forint árkiegészítést folyósít a tömegközlekedés támogatására. A tarifaeme­lés az állami támogatás to­vábbi növekedésének megál­lítását és folyamatos mér­séklését eredményezi. A távolsági személyszállí­tási díjak emelése mellett indokolttá vált a különböző utazási kedvezmények foko­zatos és diff-renciált szűkí­tése 1983 januárjától mér­sékelik, majd a következő évetrfcen megszüntetik a fog­lalkozáshoz munkahelyhez kapcsolódó kedvezményeket és erősítik a kedvezmény­rendszer szociális jellegét. (Folytatás a 8. oldala»)

Next

/
Oldalképek
Tartalom