Déli Hírlap, 1982. július (14. évfolyam, 154-180. szám)

1982-07-13 / 164. szám

fldios, Mundial Vasárnap este a madridi Bernabeu stadionban legördült a függöny, a világbajnoki döntővel vé­get ért az egyhónapos küzdelemsorozat, a Spanyolországban rendezett XII. labdarúgá-világbaj- nokság. A játék befejeződött ugyan, de bizonnyal még hosszú évekig beszédtéma lesz e világ- bajnokság sok mozzanata. Vitatkozunk azon, helyes-e a döntés a döntő létszámának emeléséről, szavazunk arra, ki volt a VB legjobb játékosa, csapata, vitára bocsátjuk, ki járt jobban Spa­nyolországban, az erőfocit játszó, avagy a játékot a legnemesebb értelmében művelő együttes. E viták, úgy tűnik, lezárhaiatlanok. Talár) majd a következő világbajnokság tesz pontot rájuk. De igy voltunk ezzel Argentina után is. S mint ahogy a játékról, úgy a játékvezetésről is sok szó esik majd az elkövetkezendő napokban. Arról ugyanis, hogyan segítették a házigazdákat, miként voltak elnézőek a kapusokkal - lásd Fillol és Schumacher példája - szemben a feketemezesek, mikor voltak a kelleténél erélyesebbek, s mikor nyúlszivűek. Mindezek mellett sok érdekességet is tar­togatott e világbajnokság. Ezekből nyújtunk át egy csokorra valót az olvasónak. ESPANA82 * Breitner (fehér mezben), az NSZK becsületgóljának szer­zője csatázik a labdáért Collovatival. Egy kis statisztika A korábbi világbajnokságokon rgy-egy csapat, ha eljutott a fi­náléig. hat mérkőzést játszott. Ezúttal a döntősöknek egy mér­kőzéssel többet kellett vívniuk. Érdekes módon, ennek ellenére a mesterlövészek nemigen re­mekeltek. íme, a világbajnoksá­gok eddigi gólkirályainak listá­ja: 1930: Stabile (Argentina) 8 gól­lal; 1934: Conen (Németország), Schiavo (Olaszország) és Nejedly (Csehszlovákia) 4—4 góHal; 1938: Leonidas (Brazília) 4 gól­lal; 1950: Ademir (Brazília) 9 gól­lal; A Mundialon részt vevő nem­zetek összesített táblázatán to­vábbra is Brazília vfezet, az NSZK és Olaszország előtt. (A táblázaton a csapat neve után a világbajnoki döntőben való részvétel, a mérkőzések száma, a gólarány, majd a nyert, illet­ve vesztett pontok szerepelnek.) 1. Brazília 12 2. NSZK 10 3. Olaszország 10 4. Argentína 8 5. Anglia 7 8. Uruguay 7 7. Magyarország 8 8. Lengyelország 4 9. Svédország 7 57 134-62 84:30 54 122-78 73:35 43 74-46 57:29 34 63-50 37:31 29 49-29 34:24 29 57-39 33:25 29 85-48 31:27 21 39-21 28:14 28 48-46 28:28 Sóvárgás a játék után A labdarúgás történetében még soha annyi mérkőzést nem ját­szottak egyvégtében, mint a XII, labdarúgó-világbajnokságon, Spa­nyolországban: egy hónap alatt 52 találkozót. A gigantikus Mundial ezzel a csúccsal külön is bejegyezte magát a labdarúgás aranvköny- vébe. Persze, nemcsak a küzdelemsorozat maratoni hosszúsága miatt fognak sokáig beszélni az idei labdarúgó-világbajnokság küzdelmei­ről. Már a január 16-i sorsolás előtt is napirenden volt, s mindmáig vitatják, helyes-e a 24 csapatos rendszer. Vitázni éppen lehet rajta, de úgy tűnik, mindez hiábavaló, hiszen a Nemzetközi Labdarúgó Szövet­ség. a FIFA madridi 43. kongresszusa ismét lándzsát tört a hasonló létszámú döntő mellett. SÖt, olyan új tervről is szól a fáma, amely szerint csak 68 (!) mérkőzés után dőlne el a világbajnok kiléte. A hat négyes csoport helyett ugyanis az 1986. évi világbajnokságon már négy, egyenként hatcsapatos csoportot állítanának fel, hogy ne kell­jen jó néhány együttesnek két mérkőzés után búcsúznia . . . Mindezen nem érdemes meditálni, hiszen a döntés megmásíthatat- lannak tűnik, mindössze az a kérdés, Kolumbiában lesz-e a világ- bajnokság, avagy a földrész más országában. Arról viszont érdemes polemizálni, hogy az élet oly sok területére jellemző nosztalgiahullám a labdarúgást is utolérte. Úton-utfélen csak arról lehet hallani: mely csaoatok JÁTSZOTTÁK — így csupa nagybetűvel — a focit, s melyek voltak azok, amelyek csak erőnlétüknek, no meg annak köszönhették a sikert, hogy a kis csapat egyrészt nagyon tisztelte a ..nagy" ellen­felet, másrészt tudásszintje még nem érte el azét. De hogy évekig fog­nak beszélni az Olaszország-—Brazília mérkőzésről, vagy a Brazília— Argentína találkozóról, már nem is beszélve a Franciaország—NSZK ösnszeesapáson a gallok nyújtotta remek játékról, az nem kétséges. És ha már szó esett ez utóbbi találkozóról, természetesen nem mu­laszthatjuk el, hogy ne szól junk az erőnlétről is. Sokan úgy vélik: a ma labdarúgásában csak a robusztus, erős felépítésű játékosoknak van helye. Nos, a brazil labdaművészek, s persze Piatini, Tigana és társai bebizonyították: az „egyszálbélű” játékosok is képesek óriási teljesítményre, emberfeletti megterhelés elviselésére, ha kellő alapok­kal rendelkeznek. S ezt nem a Mundial előtti edzőtáborban „szedték össze’*, ennek alapjait már ifikorban elkezdték lerakni, s erre épít­keztek klubcsapataikban. Megszívlelendő tanulsága ez a világbajnok­ságnak a mieink számára . . . Sokan és sokáig fognak még vitázni azon: vajon a legjobb csapat nyerte-e a xn. labdarúgó-világbajnokságot. Ha az eredményeket vesszük figyelembe. mindenképpen Olaszország az a csapat, amelyik megérdemelte a sikert. Jóllehet a csoportmérkőzések során még csapnivalóan játszottak, igazi antifutball-bemutatót ren­deztek. ettől kezdve megtáltosodott Enzo Bearzot legénysége, s mind az elődöntők során, mind a döntőben kibontakoztatták igazi képessé­geikéi az ázzürri focisták. Á ,;tőtőb'ótrányos” Rossi a világbajnokság hősévé lépett elő, miként Bearzot kapitány is. aki rossz játéka után is kitartott mellette. A csapat másik hőse, a VB nagy öregje, a 40 éven felüli Dino Zoff, aki magas kora ellenére is olyan produkciókat mu­tatott be, amikre csak ő képes. A döntő másik résztvevője, az NSZK csapata a tipikus eröfutball képviselője. Ám úgy tűnik, a franciák elleni több mint kétórás Csata őket is megviselte, idegileg és fizikailag egyaránt. Arról már nem is beszélve, hogy a játékosok mindent a csapatkapitánytól, Rummeniggé- től várnak, aki nyilván sérülését is érezve, ezen a világbajnokságon visszafogottan játszott, meg ha olykor meg is villant, hogy képessé­geiből, tudásából mutasson valamit. Az erős, ám fáradt játékosoknak már nem volt erejük újítani, amit viszont nyújtani tudtak, az kevés volt ez ellen az olasz együttes ellen. A szurkolók döntő többsége — hovatartozás nélkül — a brazil és 1934: Kocsis Sándor (Magyar- ország) 11 góllal; 1958: Fontaine (Franciaország) 13 góllai; 1962: Garrincha, Vava (Brazí­lia), Sanchez (Chile), Jerkovic (Jugoszlávia) 4—4 góllal; 1966: Eusebio (Portugália) 9 góllal; 1970: Müller (NSZK) 10 góllal; 1974: Lato (Lengyelország) 7 góllal; 1978: Kempes (Argentína) 6 Rossi (Olaszország) 6 góllal; 1982; góllal. A góllövök örökranglisláján továbbra is az NSZK-beii Gerd Müller vezet, aki az 1970. és 1974. évi világbajnoksSágon ösz- szesen 14 gólt ért el. Ezen a listán csak Lato változtatta he­lyét, az idei VB-n szerzett egy góljával belépett a 10 gólosok táborába. A világbajnokság döntőjében elért helyezéseket tekintve, Olaszország bfefogta az eddig „egyeduralkodó” Brazíliát. Bra­zília eddig három ízben végzett az első, egyszer a második, két­szer a harmadik és egyszer a negyedik helyen. Az olaszok harmadszor nyertek világbajnok, ságot, emellett egyszer voltak másodikok és negyedikek. Két­szer volt. világbajnok az NSZK együttesé. ugyancsak kétszer szerezte meg az ezüst- és két­szer a bronzérmet, míg egyszer a negyedik helyen végeztek. Uruguay — e lista negyedik he­lyezettje — két világbajnoki el­sőség mellett csak két 4. hfely- lyel büszkélkedhet. (Az adatokat egy NSZK-beli kiadványból vettük át, amelyet Joósz Gábor, az ÉAÉV igazga­tója bocsátott rendelkezésünkre. Köszönet érte ezúton is . . .) Rossl a VB kulcsfigurája a francia csapatot sajnálja. Mert a közönség egyre inkább vágyik rohanó világunkban arra, amiért rabja lett ennek a sportnak: a já­tékra. Arra a játékra, amelyből ezen a világbajnokságon — sajnos — keveset láthattunk ... TÖTH ZOLTÁN A legjobbak csapata Az Associated Press (AP) ame­rikai hírügynökség A- és B- válogatoitja a Mundialról: A-válogatott; Zoff (olasz) — Gentile (olasz), Luizinho (brazil), Collovati (olasz), Junior (brazil) — Bő­rnek (Jengyei). Piatini (francia), Tigana (francia), Zico (brazil) — Rossi (olasz), Rummenigge (nyu­gatnémet) . B-válogatott: Daszajev (szovjet) — KaUz' (nyugatnémet), Passarella (ar­gentin), Costly (hondurasi), San- som (angol) — Giresse (francia), Ardiles (argentin), Socrates (bra­zil), Falcao (brazil) — Littbarski (nyugatnémet), Maradona (ar­gentin) . A lég jobb játékvezető az. AP sze­rint az izraeli Abraham Klein volt. Paolo Rossi mindenféle szem- | pontból kulcsfigurája volt a vi­lágbajnok csapatnak. (A VB leg­jobb játékosának választották, ezért 4000 dollár üti a markát, s mivel gólkirály lett hat talála­tával, újabb 3700 dollárral le?;, gazdagabb. Négy éve mindkét cím az argentin Kempesé volt.) A Mundial második szakaszában feltámadt, igazolta Bearzot dön­tése jogosságát. Ismeretes, hogy eltiltás után is bizalmat szava­zott neki. — El tudtunk volna képzelni a Mundial-rajt előtt kedvezőbb visszatérést is — mondta Tra­pattoni, a Juventus technikai igazgatója. — Paolo bizonyította klasszisát. Igaz, rosszul kezdett az elején, de később hozzászo­kott a légkörhöz, és igazi önma­gát adta. Ez nagy szerencséje Olaszországnak. A XII. labdarúgó-világbajnok­ságon részt vett újságírók a ha­gyományoknak megfelelően sza­vaztak, kit tartottak a küzde­lemsorozat legjobb játékosának. Az olasz Paolo Rossié lett a büszke cím, őt választották a legjobbnak. A sorrend: 1. Rossi (olasz) 437 pont, 2. Falcao (bra­zil) 252. 3. Rummenigge (nyu­gatnémet) 207, 4. Boniek (len­gyel) 179 pont. Zoff „nagypapa folytatja 99 Dino Zoff, az olaszok veterán kapusa a döntő után felmond­ta, hogy mivel még egyetlen ősz hajszálat sem fedezett fel Pápai gratuláció II. János Pál pápa tegnap táv­iratot küldött Sandro Pertini olasz államelnöknek, amelyben arra kérte a politikust, hogy tol­mácsolja gratulációját Olaszor­szág világbajnokságot nyert lab­darúgó-válogatottjának és szak­vezetőinek nagyszerű sikerük­höz. Pertini elnök eppen akkor kapta kézhez a telegramot, ami­kor Rómában ebéden fogadta a „nemzeti kosokat*’. saját hajában, biztosan folytatja pályafutását . . . — Óriási formában érzem ma­gam. Szeretnék harsogni hogy milyen jó negyvenéves világbaj­noknak lenni. Nemcsak a ku­páért játszottunk, sokkal inkább családjainkért és minden olasz szurkolóért. Mi jobban akartuk a sikert, mint az NSZK. Ez dön­tött, semmi más. — Amikor Cabrini kihagyta a büntetőt, mire gondolt? — Nem ijedtem meg. Láttam utána visszajönni Cabrinit, s amikor rám rtézfett, arckifejezé­séből tudtam, hogy talpraállítja a csapatot. Nekünk már elég egy fél pillantás is, megértjük egymást ennyiből is .. . ingotlan Üres fél szoba azonnal kiadó, konyha- és fürdőszoba-haszná­lattal. Érdeklődni naponta 15 órától. Miskolc, Bertalan u. 16. 1/2. sz. alatt. összkomfortos, kertes lakás halálozás miatt sürgősen feladó. Martintelep Rába u. 13. sz. pa- logh Jenő. Belvárosi 1,5 szobás szövetke­zeti lakás azonnal beköltözhető­en eldaó. Dankó P. u. 27. 10,2. Elcserélném Miskolc, I. kerü­leti tanácsi garzonomat kazinc­barcikai, vagy leninvárosi gar­zonra. Minden megoldás érdekel. Tel.: 74-672. Győri kapu környékén, ne­gyedik emeleti másfél szobás, összkomfortos tanácsi lakásomat nagyobbra cserélném. „Nincs lift 110 973” jeligére a kiadóba. hüllőidről hozott széllovas adó. irányár: 18 ezer Ft. D nes András Perkupa, Dó> Gy. u. 7. iármQ 601-es Trabant Combi Ra ross; ria eladó. Érdeklődni: 72-222. Jó állapotban levő 408 Moszkvics, friss műszaki vízsí val, olcsón eladó. Érd.: Hajós u. 28. 1/3. 18 óra után. ARO 461-es eladó. Telefon: 507. Eladó 412-es Moszkvics, 1 frsz., olcsón. Miskolc, Engels 8. VIII/3. Érdeklődni mindé nap 17 órától. 7 éves. karambolos Wartbu alkatrészként egyben ela«. Pekk József, Leninváros, Mu kácsy u. 38. fszt. 3. adas-uetel uegyes Riga motor, olajkályhák, olaj, hordók eladók. Pereces, Bolló- alja u. 69. Kifogástalan állapotban levő 3 db-os bőrgarnitúra eladó. Ér­deklődni: Varga, Vörösmarty u. 39. 41. Kis méretű, világos kombinált szobabútor és német villanytűz­hely megkímélt állapotban el­adó. Miskolc III., Tokaji F. 35. 9- es busz végállomása. Két ágy, két éjjeliszekrény, nagyon szép és nagyon jó álla­potban eladó. Miskolc, Lányi E. u. 15. sz. II 4. Vera pólyázóasztal olcsón el­adó! Érd.: avasi lakótelep, En­gels u. 33. Ill,1. Értesítem kedves vásárlóim hogy július 26-161 augusztus ig üzletemet, szabadság miatt z* va tartom. Szilágyi József autóműszaki kereskedő, Me? csát. Technikus fiatalember sa, gépkocsival anyagbeszerzési, üg intézést vállal vidéki vállalalo nál — főállásban. Telefon: 684-8 Cím: Nagy Csaba. 1035 Budape Váradi utca 14. Szőnyeg-, gumi-, pve-pad burkolatok javítását és készé sét magánszemélyeknek is v; lalom. Kovács Géza, Miskolc, kér.. Bokányi D. 11. sz. Saját kocsiján tanuló fee.v gyakorlati vezetéshez szakok' tót keres. „Oktató 110 980” j< igére a kiadóba. •# A Miskolci Üveggyár felvételre keres ' érettségizett, kezdő gyors- és gépírót, 6+2-es munkarenddel, változó műszakban kohóipari szakközépiskolát végzetteket minőségi ellenőri, valamint laboráns munkakörbe, továbbá irányítástechnikai műszerészeket. Jelentkezés a gyár munkaügyi osztályán. Kristályparádé ctz áruház I. emeleti kiállítási részén július 14-től 17-ig AMFORA-ÜVÉRT ÁRUBEMUTATÓ ÉS VÁSÁR Várja Önt a MISKOLCI ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: Burinda Lászlónak és Kövér Erzsébetnek Norbert; Boldog Gyulának és Homolya Máriának Máté; Munkácsi Lászlónak és Bárándi Gizellának Péter László; Simon Lajosnak és Konez Zsu­zsannának László; Beke Sándor­nak és Bogáth Dórának Sándor; Bocsi Andrásnak és Liptai Ju­ditnak Máté Levente; Bodnár Istvánnak és Farkas Annának István; Ficsor Jánosnák és Ár­vái Katalin Magdolnának Ist­ván ; Jászter Istvánnak és Len­gyel Piroskának Boglárka; Orosz Zoltánnak és Varga Erzsébetnek Orsolya: Dósa Lászlónak és Far­kas Zsuzsannának Attila; Hudák Miklósnak és Szögfedi Katalinnak Máté Szabolcs; Kovács Barna­básnak és Tóth Erika Katalin­nak Erika; Nótár Ernőnek és Tóth Irénnek Zoltán: Rajna Jó­zsefnek és Méreg Erzsébetnek Gábor; Gávai Jánosnak és Vá­gány Ilonának Andrea; Juhasz Lászlónak és Ádám Annám Anita; Barva Ernőnek és Igl Ágnesnek Balázs; Havasi Istvá nak és Valykó Mária Magdc nának Regina; Kálmán Gézám és dr. Bilinszki Erika Máriám Gergely; Lukács Gyulának Ugró Éva Annának Ádám; Mo nár Gábornak és Pólyák Rozs nak Anikó; Nagy Endrének Szegvári Évának Attila Istvá: Oláh Mihálynak és Bagoly Ma gitnak Mihály; Pap Józsefnek Sáfár Borbálának Nikolett; R fael Ferencnek és Szendrei Ji ditnak Edina; Varga Lajosnak Fakó Éva Katalinnak Agne Csemer Tiborftak és Bodi Erik; nak Nikolfett; Deine Andrásm és Konecsny Alicének Zsuzsanna Bodgál Károlynak és Kosciu Mirosiawanak Szilvia nevű gyei meke. MEGHALT: Kliegl Nándor; Gácsi Józsefe (Szalai Anna); Nagy Lajos: Máb kus Gaborné (Rajcsuk Erzsébet) Tóth Béláné (Zvarik Adél) : Pr viezer Ferencné (Gurszky Ilon Amália) ; Korotki Józsefné (Po sári Magdolna) ; Kucsma Jánosn (Vadas Borbála).

Next

/
Oldalképek
Tartalom