Déli Hírlap, 1982. július (14. évfolyam, 154-180. szám)
1982-07-09 / 161. szám
\i (OL R Vasárnap a vasutasokat köszöntjük. immár harminckettedik alkalommal az ország legnagyobb vállalatának dolgozóié ez a nap. Török Zsigmond mozdonyvezetőt faggattuk életéről, munkájáról. (Cikk a 3. oldalon.) (Kiss József felvétele) f Olcsóbb a piac (TUDÓSÍTÁS \ 6. OLDALON) I Villamos rongálja a telefonkábelt (CIKK AZ 5. OLDALON) í Izrael tartós megszállásra készül Fél év a mérlegen Ülésezett városunk tanácsának végrehajtó bizottsága Izrael felkészül a tartós katonai jelenlétre Libanonban — közölte újságírókkal tegnap Moshe Levi vezérőrnagy, az izraeli szárazföldi erők vezérkarifőnök-helyet- tese. Levi elmondotta, hogy az izraeli hadsereg terveket dolgoz ki arra az esetre, ha csapatai hosszú ideig maradnának Libanonban. Gazdag napirendet tárgyalt meg tegnap városunk tanácsának végrehajtó bizottsága. Tájékoztató hangzott el az ötnapos munkahét bevezetésének tapasztalatairól, az idei lakóházfelújításról, s a Miskolci Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat beszámolt a lakossági szükségletek kielégítéséről és az áruellátásról. Elsőként, szokás szerint, az ez évi fejlesztési feladatok helyzetéről szóló tájékoztató került a testület elé: amely ezúttal egy teljes léi év eredményeiről adott számot. Az eltelt hat hőnap alatt jól haladt a lakóépületek kivite* POLITIKAI NAPILAP XIV. ÉVFOLYAM, 161. SZÁM 1982. július 9., péntek 1 ÁRU: 1,40 FORINT V , Mitterrand és Kádár János • Ebbe a konyhába bekukkantani nem lehet, legfeljebb - engedéllyel - álmélkodva sétálni benne. Ai ország legnagyobb étteimét szolgálja ki. Vajon tudja-e az olvasó, hogy melyik ez a konyha? (Cikk az 5. oldalon.) (Solymos László felvétele) lezése, s megfelelt az ütemtervnek a műszaki átadások s az üzembe helyezések rendje. Majd’ 800 otthon műszaki átadása történt meg. 640 lakást pedig üzembe helyeztek. Szerkezetileg készen áll több mint félezer otthon, s félszáznak a szerkezeti szerelésénél tartanak. (Folytatás a 3. oldalon) Antal Simon kitüntetése A Népköztársaság Elnöki Tanacsa több évtizedes eredményes munkássága elismeréséül Antal Simonnak, a szentistváni VII. Pártkongresszus Tsz elnökének — nyugállományba vonulása alkalmából — a Szocialista Magyarországért Érdemrend kitüntetést adományozta. A kitüntetést (ir. Ladányi József, a Borsod-Abaúj-Zerop- len megyei Tanács elnöke adta át. tárgyalásai Francois Mitterrand, a Mindkét fél értékelése szeA munkavédelem a Minisztertanács Egészségünk védelmében Francia Köztársaság elnöke, aki hivatalos látogatáson tartózkodik hazánkban, tiszteletadással kezdte tegnap a programját: a Hősök terén megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét. Ezt követően Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, és a francia elnök négyszemközti megbeszélést folytatott a Parlament Nándorfehérvári termében. A tárgyalás után a két vezető elnökletével megkezdődtek a hivatalos magyar—francia plenáris tárgyalások az Or- szagház delegációs termében. rint a tárgyalásokon érezhető volt az együttes szándék, a politikai akarat, s megvannak a lehetőségek is a kölcsönös, előnyös együttműködés további bővítésére, kiterjesztésére. Kifejezték mindkét fél érdekeltségét abban. hogy a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok az eddigieknél is gyorsabban fejlődjenek. Francois Mitterrand délután a dunavarsányi Petőfi Termelőszövetkezetbe látogatott, majd -sétahajón tért vissza Budapestre. előtt A Minisztertanács tegnapi ülésén megtárgyalta a SZOT Elnökségének az 1981. évi munkavédelmi helyzetről szóló tájékoztatóját. A tájékoztató alapján, amely az üzemi balesetek számának növekedéséről adott számot, felhívta a minisztériumok, a főhatóságok és a gazdálkodó szervek vezetőit, hogy a rendelkezésükre álló eszközökkel segítsék elő a balesetek megelőzését és a foglalkozási ártalmak csökkentését, a mulasztást elkövetőket pedig szigorúbban vonják felelősségre. $ Mitterrand és Kádár János a Parlamentben folytatott beszélgetésen A városi pártbizottság ülése Az MSZMP Miskolc városi | Bizottsága a napokban tartott kibővített ülésén jelentést tárgyalt meg a város egészségügyi alapellátásának helyzetéről, és állást foglalt a továbbfejlesztés kérdéseiben. A testület megállapította: az alapellátási szolgálatok szervezettsége, szakmai tesékenysége megfe-íel az országos és a megyei városok átlagos színvonalának. Az ellátottság főbb mutatói a megyei városokhoz viszonyítva sok esetben kedvezőbbek. ság ehhez, hogy a körzeti orvosoknak több mint a fele szakképesítéssel rendelkezik. Mivel azonban a körzeti munka döntően belgyógyászati jellegű, tovább kell növelni a szakképesítettek arányát. Jogos szakmai és társadalmi igény, hogy növekedjen a körzetekben a befejezetten ellátott »esetek száma. Sajnos, ennek ma még sem az objektív, sem a szubjektív feltételei nincsenek meg. (OrszágoMa reggeli telefon Egykilós vagy kétkilós? A szervezett orvosi körzetek száma 80, ebből jelenleg 76 van betöltve. Az egy felnőttkörzetre jutó átlagos lakosságszám (2050) kevesebb, mint az országos és a megyei városok hasonló átlaga. A betöltetlen állások száma — bár nem magas — gondot okoz a helyettesítések és a szakmai továbbképzés megszervezésében. A körzetenkénti napi átlagos megjelenés 33, bár a megoszlás a hét egyes napjain egyenlőtlen. Az egy körzeti orvosra jutó napi átlagos beteglátogatás 3 eset; ■ növekedett a hívás nélküli beteglátogatás aránya. A körzeti egészségügyi szolgálatok által nyilvántartott gondozottak száma 1981-ben 13 107 volt. Az egészségügyi szolgálat arra törekszik, hogy az országos szakmapolitikai elveknek megfelelően, a három kiemelt területen — szív- és érrendszeri betegségek, magas vérnyomás, cukorbetegség — tovább javuljon a gondozás. Jó adóit-. Városunkban jelenleg 13- féle kenyeret és majd százféle sütőipari terméket forgalmaz a kereskedelem — állapították meg a városi tanács végrehajtó bizottságának legutóbbi ülésén ismertetett jelentésben. Elhangzott néhány olyan észrevétel is amiben az egy- és kétkilós kenyerek arányát kifogásolták: jobb lenne, ha több egykilós kenyér kerülne forgalomba. Erről érdeklődtünk ma reggel telefonon, a sütőipari vállalatnál. — Olyan arányban állítanak elő a sütőipari üzemekben egy- és kétkilós kenyereket, ahogy a megrendelések szólnak: pontosabban a kereskedelem felméri az igényeket, s közli a gyártóval. san sem.) Az egyik legfontosabb alapellátási feladat tehát a tárgyi és személyi feltételek fokozatos megteremtése. A körzeti orvosi rendelők műszaki állapota általánosságban jó. Pillanatnyilag 8 felnőttkörzet működik lakásokban, de eb'oől 3 még ebben az évben korszerű körülmények közé kerül, a tervidőszak végén pedig újabb négy. (Folytatás a 3. oldalon) Az igények azonban hullámzóak, volt időszak, amikor az egykilós kenyérből kellett több, utána pedig a kétkilós után nőtt meg jobban a kereslet. A gyártásban az arányok megváltoztatása azonban időt igényel, — körülbelül két hónapot —, mivel végre kell hajtani néhány kisebb technikai módosítást. Így is alkalmazkodni kell azonban a vásárlók kívánságaihoz, ezért ősszel már több egykilós kenyeret tudunk gyártani. Érdekes megjegyezni, hogy régebben a kétkilós kenyereket főleg a város környékén lakók vették szívesen, de az utóbbi időben ott is népszerűvé vált a fele ekkora súlyú vekni.