Déli Hírlap, 1982. július (14. évfolyam, 154-180. szám)
1982-07-30 / 179. szám
MVSC, Borsodi Volán, Honvéd Papp J. SE Ősztől a Mátra csoportban A miskolciak nem szurkolhatnak az 1982—83-as bajnoki évadban NB II-es csapatnak; legalábbis hazai környezetben nem. Az ok közismert: nem szerepel a honi labdarúgásunk második vonalában miskolci gárda. A Honvéd Papp J. SE és az M V S C még csak meg sem tudta közelíteni a bentma- radást jelentő áhított ötödik helyet a tavalyi szezonban, a Borsodi Volán pedig nem tudta kiharcolni az osztályozóba jutást jelentő helyet (igaz, az egyet jelentett volna a területi bajnokság megnyerésével!). Hogyan tovább? — tették fel a kérdést a sportköri, a szakosztályi vezetők. A végső megfogalmazás mindhárom egyesületnél az, hogy a lehető legjobb helyen kell végezni a Mátra csoportban. A csapatok jelenleg még csak a felkészülés közepén vannak, így korai lenne az esélyekről faggatni a szakvezetőket (az augusztus 14-i rajt előtt majd megtesszük). Viszont hármójuk közül ketten beneveztek a Nyári Totó Kupa küzdelemsorozatba, aminek utolsó mérkőzéseit vasárnap játszák. Az itt elért eredményekből messzemenő következtetéseket levonni ugyan nem szabad, de az értők tudnak belőlük olvasni. Az MVSC az NYTK Keleti csoportjában a harmadik helyen áll, háromszor győzött, egy-egy döntetlenje van. Jó a hazai mérlege: 2 győzelem, egy döntetlen, de az már elgondolkodtató, hogy kétszer két gólt is kapott. Sőt, ha hozzátesszük, hogy idegenben két mérkőzésen hetet, akkor egy biztos: meg kellene erősíteni a védelmet (ez egyébként a tavalyi bajnokságban is a leggyengébb pontja volt a vasutasgárdának). A területi bajnokságban való jó szereplesüket erősen megkérdőjelezi, hogy több játékosuk elment, azt pedig ki tudja, kedvező, vagy kedvezőtlen változást hoz-e az edzőcsere. A Borsodi Volán csatárso- ■ ra hazai környezetben remekelt a három mérkőzésen, 11 gólt rúgott. Egyébként az ötödik helyen állnak, de csak egy ponttal van kevesebbjük, mint a Vasútnak. Idegenben azonban meglehetősen rossz a teljesítményük, három találkozóból mindössze egy pontot szereztek, és csak két gólt rúgtak Egyelőre sejteni sem lehet, hogy" e bajnoki évben mire lesznek képesek, hisz a színvonal — épp a volt NB II-ekkel lényegesen megemelkedett A Honvéd Papp József SE nem indult a Nyári Totó Kupában. Ügy véljük, teljesen igazuk van, mikór féltik a pályájukat (talán a tavalyi bajnokikat sem kellett volna ott látszani, mert igencsak megsínylette a fiatal gyep), azt viszont nem vállalhatták, hogy valamennyi mérkőzésre idegenbe utazzanak. A csapat a katonaegyütteseknél szokásos állandó változásban van: játékosok mennek, játékosok jönnek. Több évi tapasztalat alapján állíthatjuk, hogy azért rendre viszonylag jó erőkkel indulnak a bajnokságnak. Reméljük, így lesz ez az idén is. Vitorlásnapközi A nagy érdeklődésre úvaló tekintettel a Justitia sportkör a Mályi-tavon augusztus 9. és 14. között újabb napközis rendszerű vitorlástan- folyamot hirdet. Nyolcévesnél idősebb fiúk jelentkezését várják a sportkör mályi vízi telepén július 31-én és augusztus 1-én egész nap. A képünkön látható vitorlásokat is „vezethetik” majd a tanfolyamot sikerrel végzők. (Sgobó István felvétele) Labdarúgó-toborzo Az MVSC labdarúgó-szakosztálya augusztus 4-én lab- darúgó-to'oorzót tart. Azok jelentkezését várják, akik 1967. augusztus 1. után születtek, illetve akik 1968-asok, 69-esek, 70-esek. A meghirdetők kérik, hogy 15 órára legyenek a pályán az érdeklődők, és vigyenek magukkal tornacipőt. Csatbó a Mecsek Kupán Immár 23. alkalommal rendezik meg a hazai országúti kerékpározás egyik legrangosabb versenyét, a Mecsek Kupát. Hét Ország száz kerekese indul. A magyarok között ott van az MVSC kitűnősége, Csathó is. A mezőny már ma délelőtt teljesített egy 56 kilométeres távot. Folytatás ma délután, holnap és holnapután. I hét vége sporteseményei A tegnap délig hozzánk beérkezett információk szerint a hét vegén nem lesz sportesemény Miskolcon. A kézilabdát szeretőknek ajánljuk, hogy látogassanak át Sajószentpéterre, ahol ma délelőtt kezdődött a Bobák Kupa női kézilabdatorna NB I- es csapatok részvételével, a Borsodi Bányász rendezésében. Folytatás ma délután, holnap és holnapután egész nap. A kajak- kenu hívei pedig a Csorba-tavon szombaton és vasárnap — egész nap — megnézhetik az Avas Kupa versenyt. A DH tippjei 1. Győri Dózsa—Várpalota l x 2. Mány—Pénzügyőr törölve 3. Pét—Zirc-Dudar x 1 2 4. RépceiaJk—Katona J. SE 2 5. Csorna—Bottyán SE x 1 6. Kisvárda—MVSC 7. B. Bányász—H.-böszörm. 1 8. Tiszavasväri—B. Volán 2 x 9. Csenger—Balmazújváros 1 10. Szabó L. SE—Szeghalom törölve 11. Kunszentmárton— Kupi B. SE 1 2 12. ESMTK—Nagybátony 2 13. Vác—Bem J. SE 1 2 14. Dombóvár—Kiss J. SE l 15. Bátaszek—Latinra SE 2 Pótmérkőzés: 16. Baja—Dunau,tv. Építőit 1 alias Műköves és kőműves munkást felveszek. Érdeklődni: egész nap. Tiszalúc. Hársfa u. 24. alatt. Műköves és kőműves munkást felveszek. Érdeklődni: du. 6 óra után. Miskolc. Kossá I. 39. sz. alatt. ingestion Miskolci, 5 szobás, felújításra váró ház eladó. Szövetkezeti cserelakást másfél szobásig beszámítok. Érdeklődni: Laczkó. Középszer u. 74. 1/3. 4 órától. 3 szoba-összkomfortos, földszintes tanácsi távfűtéses lakást cserélek 2 szoba-összkomfortosért vagy régi i 1/2 szobásért megegyezéssel. II. emeletig, sürgősen. Érd.; naponta 18—.20 óra között. Elek T. u. 19. fszt. 3. tJjcsanáloson jó állapotban levő két és fél szobás családi ház eladó, ugyanitt hordozható cserépkályha is. Cím: Petőfi u. 33. Elcserélném Avas-déli kéf szobaösszkomfortos, 55 négyzetméte- rfes szövetkezeti lakásomat 1 vagy 11/2 szobás, összkomfortosra. Ér. deklödni: Miskolc, I. kér., Klapka György u- 5. V/2., vagy a 34- 828-as telefonon. Oltott mész állandóan kapható. Széchenyi út 91.. hátul az udvarban. Nutriacsaládok mogyorószí- núek, melyeknek garantáltan mogyoró utódaik lesznek, kedvező áron eladók. Érdeklődni: Putnok. Somogyi B. u. 65. Üj libaloll és -pehely eladó. Miskolc III.. Lyukovölgy 31. Id. Magyar-tanya. farmta Wartburg PT-s, fehér-kek. et- sővizsgás eladó. Miskolc, Lan- kás iL 6. Telefon: 73-239, este. 39 éves. 168 cm magas, karcsó revizornö, rendezett! anj-agiakkal, keresi intelligens, korban hozzáillő férfi ismeretségét, házasság céljából. Van egy hétéves kisfiam. ezért gyermekesek, vagy gyermekszeretők írjanak. Bemutatkozó levelét a kiadóba kérem „Sikeres élet 111 348” jeligére. Irhabundák (török is), velur- kabálok szakszerű tisztítását es színezését vállalja Vőneky szues. Ugyanott P—12-es Pannónia eladó. Miskolc, Szendrei u. 4. (Vásárcsarnok mögött.) Telefon: 15- 803. Dugulásmegszüntetés, szőnyeg és bútorkárpit tisztítása. 74-892. Riselliős térítők, madérahím- zés, gépi laposliimzés, lyukcakk és teritőszélek gépi hímzésének tanítását vállalom Miskolcon és környékén. „Varrógép 58 276” jeligére a szegedi hirdetőbe. Szigeteltesse ablakait kedvezményesen ! Rövid határidővel vállalom. Megrendelhető: 77-098- as telefonon. 7-től 9 óráig. Riselliős teritők készítésének tanítását vállalom, „Varrógép 111 913” jeligére a kiadóba. D. T. B. A Borsodi Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat a 38 1980, Mt. sz. rendelet és a 14/1980. (IX. 30.) BkM számú rendelet alapján az alábbi boltegységek 1982. OKTÓBER 1-TÖL 1987. OKTÓBER 1-10 terjedő időre szerződéses üzemeltetésére pályázatot hirdet. 1. 9. sz. háztartási bolt Edelény, Lenin út 78. 2. 24. sz. háztartási bolt Miskolc, Csaba vezér utca 43. 3. 27. sz. háztartási bolt , Miskolc, Kazinczy utca 32. 4. 28. sz. háztartási bolt Miskolc, Vörösmarty utca 63. 5. 31. sz. háztartási bolt Miskolc, Nagyvúthy utca 38. 6. 54. sz. illatszerbolt Szerencs, Rákóczi út 108. 7. 56. sz. illatszerbolt Sátoraljaújhely, Széchenyi út 1. 8. 144. sz. üvegbolt Sátoraljaújhely, Táncsics tér 8. 9. 146. sz. üvegbolt Putnok, Kossuth út 4. 10. 172. sz. papírbolt Ózd, József Attila úf 17. 11. 174. sz. papírbolt Szikszó, Szabadság tér 17. 12. 175. sz, papírbolt Sajószentpéter, Kossuth út 208. 13. 180. sz. papírbolt Putnok, Kossuth út 1. 14. 242. sz. sportbolt Ózd, 48-as út 6. 15. 245. sz. sport-játék Sajószentpéter, Kossuth út 175. 16. 246. sz. sport-játék Putnok, Kossuth út 7. 17. 323. sz. barkácsbolt Ózd, Néphadsereg út 18. 18. 332. sz. Otthon íakásfelsz. Miskolc, Széchenyi út 117. 19. 341. sz. v. iparcikkbolt Rudolftelep, József Attila út 1. 20. 348. sz. v. Iparcikkbolt Alberttelep, Fő út 1. 21. 364. sz. v. iparcikkből* Miskolc, Bollóalja 134. 22. 372. sz. v. iparcikkbolt Ózd, Tanácsköztársaság út MAGÁNKERESKEDŐK RÉSZÉRE a 16/1980. (IX. 30.) BkM sz. rendelet alapján - szerződéses üzemeltetés mellett — pályázati felhívásunk a 9., 13., 19., 20. sz. pontban levő boltok BÉRBEADÁSÁRA IS VONATKOZIK. Az üzletek szerződéses üzemeltetésre, illetve bérbeadásra történő atodására közjegyző jelenlétében lefolytatandó versenytárgyalás alapján kerül sor. A versenytárgyalás helye: a vállalat tanácskozóterme (Miskolc, Kisavas sor 9. szám). Időpontja: az 1 -töl 11-ig sorszám alatt megjelölt boltegységekre 1982. szeptember 6-án 9.30 órakor, a 12-töl 22-ig sorsz. alatt megjelölt boltegységekre 1982. szeptember 7-én 9.30 órakor. A pályázat benyújtásának határideje: 1982. augusztus 28. Az érdeklődőknek a szerződéses üzemeltetési rendszerről és a meghirdetett üzletekről bővebb felvilágosítást 1982. augusztus 5-töl a vállalat közgazdasági osztálya nyújt (Miskolc, Baross G. utca 13-15. szám, telefon: 38-131.26. Szakáll Vilmos közgazdasági osztályvezető). A Diósgyőri Gépgyár © létesítményfelelősöket (felsőfokú műszaki képzettséggel) 0 kooperációs előadókat (felső- vagy középfokú műszaki képzettséggel) © belső diszpécsert és külszerelési munkára, ill. vállalatunk telephelyére © minősített hegesztőket, © hegesztő és lakatos szakmunkásokat, JELENTKEZÉS: a DIGÉP munkaerő-gazdálkodási osztályán személyesen, vagy az 51-955/(0-52 telefonon. BÉREZÉS: a vállalati kollektív szerződés szerint. AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI TÍ ZÉI' VÁLLALAT azonnali b alkalmas: 0 gépesítési csoportvezetőt (felvételi követelmény: autóközlekedési, vagy gépipari technikumi végzettség, vezetésben való jártasság, legalább 5 éves szakmai gyakorlat), 0 hálózati villanyszerelőt, 0 lakatost, 0 autó-, motorszerelőt. Jelentkezni lehet a vállalat fejlesztési és gépészeti osztályán, Miskolc, Zsolcai kapu 28.