Déli Hírlap, 1982. július (14. évfolyam, 154-180. szám)
1982-07-28 / 177. szám
i Miszter alkohol Az elmúlt hetek meles időjárásának hatására a gyümölcsféléken és a kerti veteményeken is terjed a lisztharmatfertözés. A megbetegedés a tünetek megjelenési formájáról kapta elnevezését, mivel a megtámadott részeken, a leveleken és a hajtásokon lisztes bevonatot képez. ^ jellegzetes toltok a zöldségfélék közül elsősorban uborkán, petrezselymen, dinnyén és tökön jelentkeznek. A gvümölcsfélék körében leginkább a jonatánalma van kitéve a fertőzésnek, mert nagyon fogékony a megbetegedésre Lisztharmat kisebb mértékben őszibarackfákon is megjelent. Gondolni kell a lisztharmat fellépésére a bogyós gvümölcsűeknél is A megjelenés különösen a pöszmétén és a feketeribiszkén jellemző, ezért itt a letermés után sem szabad abbahagvnl a védekezést A szőlőn a lisztharmat már a fürtöket támadta, s ez a termést közvetlenül veszélyezteti. A megbetegedés teriedé- se a kánikulai melegben annyira, felevorsult, hogy ^z idő átmeneti envhülése már nem csökkenti a veszélyt. A lisztharmatfé»ék ellen tehát az eddigieknél nagyobb erővel kell védekezni. Sokba kerül az innivaló Nem tudi hogy a luxemburgiak mit szólnak hozzá, de tegnap őket emlegették a Borsod megyei Tanács végrehajtó bizottsági ülésén. A kis állam polgárai ugyanis megelőzik a magyarokat az egy lakosra számított tal- fogyasztásban. akár a borról. akár a töményről van szó. Az a jelentés, amely • tagnap került á testület elé. érdekes, megdöbbentő és felháborító. Készítői és véleményezői nem vizet prédikálnak: tényeket közölnek. A tények pedig makacs dolgok akár luxemburgi, akár hazai a példa. Az 1979-es adatok szerint egy magyar áltagosan 3894 forintot költött szeszes italra. Tíz évvel ezelőtt kétezer forintnál kevesebb volt a fejadag. Talán kevesebbet ittunk. s biztosan olcsóbb volt az ital Érdémes megjegyezni. hogy tejre és tejtermékre mintegy ezer forintot fordítunk. Az egy lakosra eső húsfogyasztás forintban kifejezett kiadása is alatta marad az alkoholra szánt ősz- szegnek. Könyvet egy magyar átlagosan 170 forintért vesz évente, s újságra sem költ háromszáz forintnál többet. Vannak persze ennél riasztóbb. most nem részletezett adatok is. Húsz év alatt négyszeresére emelkedett a májzsugorban elhaltak száma. s a bűnözési statisztikát is egyre erősebben befolyásolja miszter alkohol.. Figyelemre méltó viszont, s így teljes a kép, hogy Borsodban a tejfogyasztás meghaladja az országos átlagot. s az egyre bővülő üdítőital- választéknak köszönhetően évente tíz százalékkal növekszik a szeszmentes italok forgalma. Szépséghibája ennek a közvetett alkoholizmusellenes kereskedelmi törekvésnek, hogy a szikvíz- és ásványvízkínálat messze alatta marad az igényeknek. Fő ellenség: a korrózió A távfűtőhálózat nagyjavítása (Folytatás az t. oldalról.) ' Okulva a korábbi tapasztalatokból. megkülönböztetett figyelemmel vizsgálják a főútvonalak alatt húzódó vezetékeket. Számítanak rá a TAVHÖ emberei, hogy a nagyobb terhelés, valamint az útról lefolyó sóié ezeken a helyeken a szokásosnál nagyobb mértékű korrodáló- dást idéz elő. Ilyen hibát fedeztek fel a Remény utcai óvoda környékén, ahol most legalább 10— 15 méteres vezetékszakaszt cserélnek ki. Ha szükségesnek látják, akár 50. vagy 15 méteres vezetéket is felújítanak az üzembiztonság érdekében. Most röntgennel újra ellenőrzik a hegesztési varratokat a *Nagyváthy utcai vezetéken, amelyet a januári üzemzavar idején javítottak meg. Több helyen kicserélik a kiegyenlítő elemeket, amelyek arra szolgálnak. hogy a helyenként 150 fokos meleg víz követ'*1* tlif keztében kitágult vezetékek nyomáskülönbségét ellensúlyozzák. Sok elhasznált berendezést kicserélnek a kőközpontokban és a melegvíz-tárolókban is. Az avasi lakótelepen valamivel kevesebb a javítanivaló: itt ugyanis még meglehetősen új a távfűtőrendszer. Ezért a karbantartás mellett lehetőség van a melegvíz-tárolók kiépítésére, s a meglevők bővítésére. Ennek eredményeként a csúcsidő- szakban is mindenütt elegendő lesz a meleg víz. Most első ízben különleges műanyagszigetelést alkalmaznak az úgynevezett veszélyeztetettebb vezeték- szakaszokon. A Bács megyei Állami Építőipari Vállalat által vásárolt szabadalom alapján több helyei) már KELIT típusú, hosszú élettartamú, csaknem rozsda* A Petőfi utcán már kicserélték a gerincvezeték elöregedett elemeit mentes vezetékeket fektetnek le. Meglehetősen drága ez a vezeték, ám hosszabb távon bizonyára olcsóbbnak bizonyul majd, mint a hamar rozsdásodó A megyei távhőszolgálatató vállalat csaknem 400 embert dolgoztat ezekben a napokban. A vezetékszakaszok felújításánál, újratelepítésénél jelentős segítséget nyújt az Észak-magyaroszági Állami Építőipari Vállalat kollektívája. Ezenkívül több alvállalkozó termelőszövetkezet dolgozói is részt vállaltak ebből a nagyszabású akcióból. Számukra most nem nyolc óra a munkaidő. Ha a lakókat nem zavarnák a kopácsolásukkal, még az éjszakai órákban is dolgoznának a fűtésszerelők. A munkákat úgy tervezték, hogy a váratlanul előbukkanó hiba esetén is tartani tudják a szűkre szabott határidőt. A vállalat igazgatója szerint a Tanácsköztársaság. városrészben, a Vologda és a Győri kapui Lakótelepen, valamint az - Avason a lakókkal előre közölt határidőre ismét lesz meleg víz, s nyugodtan nézhetünk a fűtési szezon elé. SZ. I. Velencei vendég a tilosban A ianoleai vihetni árnyoldala • Kévé* a parkoló? • Az eg \ ik kényelmes9 u másik tájékozatlan A Velencei-tó partjáról, a, tó nevét viselő községből érkezett Tapolcára Virág László, hogy — mint írja — családjával együtt megfü- rödjön a csodálatos fekvésű strandon. Aki maga is az ország egyik legszebb táján él és ilyen hosszú utat megtesz, hogy nálunk töltse a víkendet, annak a panasza különös figyelmet érdemel. Virág László pedig nem csupa kellemes emlékkel távozott Tapolcáról: tilos helyen való parkolásért megbírságolták. így ír erről a levelében: „Sajnos, a strand előtti parkoló tele volt. A környező utcákban mindenütt Várakozni tilos! tábla van, de mivel fürdeni jöttünk Miskolc-Tapolcára. s nem parkolót keresni a 30 °C-os hőségben, beálltam a tilosba, bízva a kényszer szülte helyzet megértésében. Sajnos, nem így történt. Délután 3 óra körül egy hosszú rend- számlistát olvasott fel a hangos bemondóban a hölgy, közte az én kocsimét is. Ki- menve láttam, hogy a rendőrök már intézkednek. Én is sorra kerültem, 100 forint helyszíni bírsággal mehettem odébb.” Nem vitatja tehát a bírság jogosságát, ám úgy véli, hogy egy ilyen nagy befogadóképességű strand közelében több parkolónak kellene lenni. Javasolja az illetékeseknek, hogy a bírságok összegének legalább egy részét újabb parkolóhelyek létesítésére fordítsak. Ez esetben, ha jövőre ismét Tapolcára jön — mert megbabonázta a táj szépsége —, zavartalan lesz az öröme. Javaslatát bizonyára tréfának szánta, hiszen ő is jól tudja, hogy a városi tanácsok nem a közlekedési bírságok — viszonylag csekély — összegéből szoktak beruházni. Miskolc sem dúskál a milliókban, de annyira azért nem vagyunk szegények, hogy ne tudnánk megoldani a kiemelt üdülőhely parkolási gondját. Erre azonban nincs is szükség! Tapolcán ugyanis már ma sem kell tilosba tévednie annak, aki parkolni akar. ■ ■ A strandfürdő parkolójában hozzávetőlegesen 8—10 autóbusznak és 150 személyNspközlmn - a Balatonról Rendhagyó helyszínről, a Balatonról jelentkezik csütörtökön — július 29-én — a rádió népszerű műsora, a Napközben. A Siófokra kihelyezett stáb ezúttal legnagyobb, s legkedveltebb üdülőterületünk szolgáltatásait térképezi fel. Az adásban Szitnyai Jenő szerkesztő-műsorvezető és munkatársai egyebek között a siófoki és (Kiss József felvétele) ! a balatonfüredi körzet kereskedelmi ellátásával foglalkoznak — nemcsak az üdülők, hanem a helyi lakosság érdekeinek szempontjából is. Bemutatnak új szolgáltató létesítményeket, szólnak a mozgó szolgáltatásók helyzetéről A Petőfi adón 8.35-kor kezdődő műsor vendégei között tanácsi vezetők, tanácstagok és szolgáltató szervek képviselői is véleményt mondanak a mikrofon előtt Általában találhat szabad helyet a járművel érkező turista a buszvégállomás mögötti parkolóban is. kocsinak jut hely. Hétvégi napokon bizony nagy itt a tumultus. Ugyanakkor a Park motel előtt a kényelmes, betonozott parkolóban mindössze 4—5 kocsi árválkodik, noha 300 is elférne. Ráadásul itt még fizetni sem kell, ellentétben a strand előtti parkolóval. És ezzel még mindig nem merítettük ki a lehetőségeket. A Költői Anna utcában, a busz végállomásánál öt autóbusz és körülbelül félszáz kocsi várakozhat. Egyébként itt is fizetni kell. Ezzel szemben valóban tilos parkolni, sőt megállni is a strand melletti, illetve mögötti utcákban. A bírságolások zöme ezekben- zajlik le. A járműtulajdonosok egv része a kényelmességére fizet rá: nem hajlandó nehány száz métert gyalogolni. A más tájról érkező turisták viszont — Virág Lászlóhoz hasonlóan — nincsenek tisztában mindezzel. Célszerű lenne tehát Tapolca bejáratánál, jól látható helyen, nagy méretű táblán tájékoztatni az autós vendégeket a parkolási lehetőségekről. De szóban is megtehetnék ezt a strand bejáratánál működő parkolóőrök. Végül, de nem utolsósorban, a fürdő bejáratánál is lehetne térképes útbaigazító tábla. Reméljük, hogy ha az idén nem is, de jövőre — amikor családjával ismét Tapolcára látogat — Virág László sem visz haza a mostanihoz hasonló „emléket”. I (békés) Tábori fogfájás A saját, illetve a mások gyermekéért is aggódó apa telefonált a szerkesztőségünkbe. A gyermeke a perecesi napközis táborba jár, s ott történt a minap, hogy a csemetének alaposan megfájdult a foga. A szülő feltette a kérdést, hogy délután 5 óra után már hova lehet vinni? Egy kicsit panaszosan rótta fel, hogy nincs ak, kezelje a gyerekeket ilyen rendkívüli esetben. Felhívtuk a Szabó Lajos utcai gyermekfogászaton dr. Simon Máriát, akitől arró. tudakozódtunk, hogy mi ilyen esetbei a megoldás? ..Házhoz menni” a fogorvosnak természetesen felesleges, hiszen legfontosabb szerszámát, a fúrógépet nem veheti a hátára. Attól pedig nem múlik el a fogfájás, ha az orvos belenéz a páciens szájába. Tudniuk kell a szülőknek. hogy a fogfájós gyermeket a felnőtt fogászati rendelőben is kötelesek mindenütt ellátni. A nappali rendelési időn túl, pedig ugyancsak rendelkezésükre áll az éjszakai ügyelet, amely a tüdőkórházban működik Megtudtuk azt is. hogy naponta reggel 7-től 8 óráig az óvodás- és iskoláskorú gyerekeket fogadják ebben a rendelőben. Ezen túl, óvodás csoportokat kezelnek. De megoldásnak tartja a doktornő azt is hogy akár napközben eljöjjön a táborból a gyerek a rendelőbe, mert fájdalom esetén soron kívül is fogadják. Ha peday'-gus kíséret re nincs is mód. egy alsótagozatost is rá lehet bízni egy felsősre. Ezek a gyógyászati lehetőségek. De minden ilyen táborban kötelező, hogy 'égvén egészségügyi láda. Ez minden bizonnyal tartalmaz fájdalomcsillapítót is, amit pedagógusok is beadhatnak a gyereknek. O. E.