Déli Hírlap, 1982. július (14. évfolyam, 154-180. szám)
1982-07-23 / 173. szám
JNeivi élnek a lehetőséggel a miskolciak Sportpályák, kihasználatlanul Miskolcon jó néhány olyan sportlétesítmény van, amit nem használnak ki. Legalábbis kellően és folyamatosan nem. Vegyük sorra a nagyobbakat! Társadalmi munka eredményeként adták át az Avason az Ifjúsági Sporttelepet, amely ma a sportcsarnokhoz tartozik. Ugyancsak a fiatalok sportolását hivatott segíteni a Tokajjal szembeni ifjúsági sporttelep. És ekkor még nem szóltunk — egyebek között — az egyetem melletti sportpályákról, a Gárdonyi Ifjúsági Park és a HCM sportlétesítményeiről, a csanyiki szabadtéri sport- komplexumról. a Szentpéte- ri kapui lakótelep sportlétesítményeiről .. . Ezeken a helyeken szinte minden sportág művelhető: ám e lehetőséggel nem élnek a miskolciak. Hírül adtuk, hogy a miskolci sportcsarnok műjégpályáján nyáridöben teniszezni lehet. A tenisztanfolyam résztvevőin kívül azonban mások csak elvétve keresik fel a műanyag pályát. A sportcsarnok gazdasági vezetőinek megítélése szerint a rendelkezésre álló időnek az 50 százalékát sem használják ki a vendégek. (Pedig a költ- j segek rendkívül alacsonyak, I s öltöző, zuhanyozó, tenisz- | ü'ö teniszlabda-kö'.csönző áll ' az érdeklődők rendelkezésé- i re.) Szentpéteri kapuban) még kevesen ismerik. A labda- I rúgópályát a tavalyi NB lies Honvéd Papp J. SE is csak néhány mérkőzésre vette igénybe. Azóta elkészült a kézilabdapálya, és a teniszezni vágyóknak két salakos pálya all rendelkezésükre. (Az időrend a pálya gondnokánál van kifüggesztve.) Nem mehetünk el szó nélkül az Avason levő pályák kihasználtsága mellett sem. Kosárlabda-, kézilabda-, tollaslabda-, teke-, pinpong-, lábteniszpályák egyaránt csábít- hatnák a mozogni vágyókat. ! A miskolci sportcsarnok igazgatóságának kezelésében j levő sportkomplexum — kü- | Ionosén nyáron — még tíz százalékban sincs kihasználva. Miskolc város labdarúgótömegsport albizottsága időnként lefoglalja az Ifjúsági Sporttelepet kispályás labdarúgó-mérkőzésekre, de í egyéb sportélet ott nincs. Lé- j nyegében hasonló a helyzet i a nem hitelesített pályákkal I rendelkező lakótelepi sporttelepeken. A létesítmények használata ingyenes, még sincsenek elegen, akik azokban sportolnának. Vajon ' miért? D. T. B. mmm Három pálya van a sportcsarnok mellett, de a napi kihasználás az 50 százalékot sem éri el. Ij ili labdarúgók a DViK-iiál Szrllovas- tanloi amok Mée 'ehet jelnetkezni az Express baiatoni és velencei vitorlás- és széllovas-tanfolyamaira, melyeket július 25—31. közön rendeznek Balatonföld váron Kilián-telepen és Velencén V Kilian-telepi es balatonföld- vári windsurf-taní'olyaro programjában napi több órás elmélet i es gyakoralti oktatás, filmvetítés, discó-ha.ió, borkóstoló? vacsora; és egyéb sport- és kulturális ‘ rendezvény szerepel. A tanítást szakképzett oktatók vezetik, szélvitorlást a helyszínen biztosítanak. A részvételi díj személvenként 1900 forint. A velencei vitorlás- és széllovas-tanfolyam keretében napi több órás elméleti és gyakorlati oktatás, vízből mentés, vízi- KRESZ-tanítás, valamint egyéb sport- és kulturális program szerepel. Az oktatás idejére hajókat és szélvitorlásokat adnak. Amennyiben a résztvevők a KPM hajózási hatóságoknál elméleti vizsgával rendelkeznek, a gyakorlati felkészítést és vizsgáztatást a tanfolyam végén lehetővé teszik. A velencei program személyenként 2100 forintba kerül, a részvétel általános feltételt: a betöltött 14. életév, igazolt úszni tudás. Jelentkezni lehet az Express valamennyi vidéki és budapesti irodájában. Jó helyen fejezte be előző évi NB I-es szereplését a DVTK ifjúsági labdarúgó- csapata. De közülük többen már kiöregedtek, és néhánvu- k?t a felnőtt csapathoz szerződtették. Ezért újabb tehetségek után nézett a DVTK elnöksége, s leigazolták a következőket: Szotyóczhi Csaba, Szobóczki András (HCSE), RaMiként egy hete, szombaton és vasárnap ismét országos verseny színhelye lesz az MHSZ Miskolci Neptun Köny- nyűbúvárklub mályi bázisa. Ezúttal a sportág művelőinek összetett honvédelmi bajnokságát rendezi meg a honvédelmi szövetség országos központja. A mintegy kétszáz könynyűbúvar sokrétű mérkőzésen \ daj János (B. Volán) Szántó Endre (Borsodnádasd), Szi- 1 -vák József (Mezőkeresztes), Novai József (Mákvölgy) és Molnár István (Kazincbarcika). Szeretnék tovább erősíteni az NB-s keretet, így várható, hogy a fenti névsor a bajnoki rajtig még bővülni fog. bizonyítja majd képességeit. A versenyszámok közt szerepel búvárkészülék összeszerelése, a viz felszínén és az alatt végrehajtott tájékozódási úszás, a tó környékén terepfutás, lövészet, kézigránátdobás, „sebesültszállítás”. A díjtalanul megtekinthető versenyt holnap délután 3 órától alkonyaiig, s vasárnap 9 órától délig bonyolítják la lie! versenyezne! a inyibiirok Kalózok a Mályin Az autók számának növekedésével fordított arányban csökken hétvégeken a szabad vízfelület a Mályi-tavon. A vitorlások Borsod megyei .Mekkája az elmúlt hét végén annyira telve volt, hogy szinte manőverezni sem lehetett az Optimistoknak, a Kalózoknak (képünkön). Az igazi kánikula július végén, augusztus elején van: így e látvány bizonyára ismerős lesz mo6t, szombatim és vasárnap is. (Solymos László felveteie) A DH tippjei 1. Bem SE-Gyöngyö« 1 2. Medicor—ESMTK x 1 3. Zirc-Dudar—Pénzügyőr x 2 4. Várpalota—Motim TE 1 5. Szondii SE—Pét 1 x 6. KatonaSE—-Spartacus Styl 1 7. Dunaújvárosi Építők—• Dombóvár 2 x 8. Kiss J. SE-—Bátaszék x 1 2 9. Toldi SE—Baja 2 10. Kisvár da—Borsodi Volán 2 1 11. Tiszavasvári—Csenger 1 12. Mindszent—Szabó L. S® 2 13. Szeghalom—Gyula 2 PÖTMfeSKÖZÉSEK: 14. Rfcesk—Vác x 15. Latinca SE—Táncsics SE x 16. Many—Győri Dózsa 2 4 hét vége sporteseményei Tovább tart az uborkaszezon; a hét végén mindössze egy Nyári Totó Kupa labdarúgó-mérkőzés és egy tömegsportverseny lesz Miskolcon. A DVTK-STADIONBAN szombaton az ÉDOSZ rendezi myg megyei spartakiádját kispályás labdarúgás, kézilabda és atlétika sportágakban. AZ MVSC-PALYAN vasárnap 17 órakor kezdődik az MVSC—Hajdúböszörmény Nyári Totó Kupa mérkőzés. köszönetnyilvánítás őszinte hálóval mondunk köszönetét a kedves rokonoknak, bájtoknak, szomszédoknak és ismerősöknek, akik egy hé férj. szerető édesapa TÖRÖK ÁRPÁD temetésén megjelentek. KWbn köszönetét mondunk a Borsodi Hőerőmű Vállalat pártbizottságának, gazdasági vezetőinek, a tmk-möheiy kollektívájának, a Beton- és Vasbetonipari Művek Miskolci Gyára vezetőinek, ösz- szes dolgozóinak, akik sírjára koszorút, virágot helyeztek el. és ezzel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló t—Hűl ingatlan Ózdi 2 szoba, összkomfortos, I. emeleti tanácsi bérlakásom miskolcira cserélném. Kovács, Ózd, Sallai 2. Kétszobás, összkomfortos szövetkezeti lakás eladó, kp. •+■ OTP-átvállaiással. Érdeklődni egész nap, Miskolc, Engels u. 40. sz. 6/4. Eladó avasi másfél szobás szövetkezeti lakás. Jelentkezéseket .»Árajánlat 111 683” jeligére a kiadóba kérek. Sürgősen- eladó kétszoba-1 összkomfortos szövetkezeti lakás. Érdeklődni 17 órától. Középszer 11. 6/1. Elcserélném 2x1 szoba, kony- hás. fürdőszobás családi házamat* legalább 2 szobás, központi fűtéses bérházira, IV. emeletig. Pintyfélék. aranyhörcsög, vegyes bárány, 150-es alumínium drótháló. Wartburg Tourist alkatrésznek eladó, megegyezés szerint. Miskolc III., Puskás T. 21. sz. Tapolcán 200 négyszögöl ápolt telék faházzal és fiatal gyümölcsfákkal eladó. Érdeklődni: Hejőcsaba, Achim A. u. 6. Tiszadobon kétszoba-konyhás, fürdőszobás ház 500 négyszögöl telekkel és gazdasági épületekkel sürgősen eladó, haláleset miatt. Irányár: 280 000 Ft. Érdeklődni : Tiszadob. Balassa B. 43. sz., özv. Orosz Gyulánénál, vagy Csesznák Sándornénál, Miskolc, Középszer u. 70. III/2., 18 óra után. Fiatal házaspár külön bejáratú szoba-konyha-spájzos albérletet keres. Választ „1 évre előre fizetve ill 658” jeligére kérek * kiadóba, ármegjelöléssel. iarmu Kitűnő állapotban levő, 3 és 1/2 éves 1200-as Lada eladó. Miskolc, Széchenyi 27. Az udvarban, egész nap. adás-vétel Kombinált szekrény és négyszemélyes rekamié eladó. Érd.: du. 4 órától. Eperjesi 15. 1/9. Jó állapotban lévő, jugoszláv, kihúzható, kárpitozott heverő (nem ágyneműtartós) és kettő fotel eladó. Dr. Kovásznai, Miskolc, Mátyás király u. 20. IV/3. Érdeklődni: 17—19 óra között. Piros, mély gyermekkocsi tó állapotban eladó. Matula Lajo« u. 5. sz. (Vár mögött.) uegy< Irhabundák (török is), velúr- kabátok szakszerű tisztítását e» színezését vállalja Vőneky szűcs. Ugyanott P—12-es Pannónia eladó. Miskolc. Szendrei u. 4. (Vásárcsarnok mögött.) Telefon: 15- 803. Dugulásmegszüntetés, szőnyeg és bútorkárpit tisztítása. 74-892. Menyasszonyi ruhák, kellékek kölcsönzése. Kazincbarcika. Veres Péter 4. Tel.: 14-469. A B.-A.-Z. megyei iá vhőszolgáItató Vállalat értesíti a miskolci avas-déli lakótelep fogyasztóit, hogy július 26-án 0 órától augusztus 11 -én 24 óráig karbantartási munkák miatt a mÉEVíz-szolgáBi szíinetellelni logia. Kérjük t. Fogyasztóink szíves türelmét és megértését. A SZIRMABESENYÖI „BÜKKALJA” MGTSZ felvesz legalább 10 éves gyakorlattal rendelkező juhászt a parasznyai telephelyére. Bérezés: megegyezés szerint. - Lakást biztosítunk, jelentkezés Kondás Sándor főállattenyésztonél. KINCSESBOLT MISKOLC. ARANY JÁNOS U. 29-35. Arany-és ezüstfelvásárlás * Ezüstérme börze Figyelje további hirdetéseinket! C3aK3£3IE3E3IE3E3IC3ai^^imK^lim ÁLLAMI PÉNZVERŐ