Déli Hírlap, 1982. június (14. évfolyam, 128-153. szám)
1982-06-16 / 141. szám
\ L/ 0 Felújítások, régi és új panaszok Lehetetlen volna megbecsülni, hány tölcsért ropogtatunk el évente fagylaltozás közben. Egy bizonyos: nagyon sokat. Mert lehet kapni fagylaltot asztalnál ülve, pohárban is, az igazi azonban mégis az, ha ’ölcsérbe nyomják a gombócokat. Hogyan készül a fagylailtölcsér? Erről szól cikkünk az 5. oldalon/. • Aki már átélte, az tudja csak, mennyi hercehurcával, kényelmetlenséggel jc ív lakóház felüti- tása. Még akxor is, ha a munka idejére átmeneti otthonba költöztetik a lakókat. így történt e* a Kun Béla úti épületnél is. Miért szaporodtak meg az utóbbi időben a felújításokkal kapcsolatos panaszok? - erre kerestünk választ. (A DH várospolitikai fóruma a 3. oldalon.) (Kerényi László felvételei) Brezsnyev üzenete , Megakadályozni a nukleáris katasztrófát „Megállítani az egyre pusz- titóbb fegyverfajUk gyártásának véget nem érő fokozását, áttörést érni el a nemzetközi viszonyok javulása felé, megakadályozni a nukleáris katasztrófát” — ebben jelölte meg Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke az emberiség legsürgetőbb gondját napjainkban. Brezsnyevnek az ENSZ-Röz- gyűlés második, rendkívüli leszerelési ülésszakához intézett üzenetét tegnap délelőtt New Yorkban Andrej Gromiko külügyminiszter ismertette. Brezsnyev az üzenetben ünnepélyes bejelentést tett: „A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége kötelezettséget vállal arra, hogy nem alkalmaz elsőként nukleáris fegyvert.” A kötelezettségvállalás az ENSZ-közgyűlés szónoki emelvényéről történt meghirdetését követően azonnal hatályba lépett. „A világ népei joggal várják el. hogy a Szovjetunió döntését válaszlépések követik más. nukleáris hatalmak részéről” — szögezte le üzenetében az SZKP KB főtitkára. Hozzáfűzte: a Szovjetunió továbbra is annak figyelembevételével alakítja politikáját, hogy . milyen magatartást tanúsítanak a többi nukleáris hatalmak, hallgatnak-e a józan ész szavára, és követik-e a jó példát, vagy tovább sodorják a világot lefelé a lejtőn, az atomháború szakadéka felé? Andrej <3 romi ke szovjet külügyminiszter Leonyid Brezsnyev üzenetének felolvasása után egyórás beszédben fordult az ENSZ-közgyű- lés második, rendkívüli leszerelési ülésszakához, s ebben részletesen kifejtette a Szovjetunió álláspontját a leszerelés és a nukleáris háború elleni harc kérdéseiről, valamint a nemzetközi helyzet néhány időszerű problémájáról. A szovjet külügyminiszter rámutatott: a leszerelés bonyolult feladatai nem oldhatók meg egyszerre, de törekedni kell a megoldásra. A Szovjetunió azért lépett és lép fel, hogy a fegyverkezési hajsza megfékezése, a leszerelés, gyakorlati módon, államközi megállapodásokkal legyen elérhető. Ebben van Leonyid Brezsnyev üzenetének lényege. 4 lakosságunk Építőipari gépeiét kölcsönöznek A lakosság építkezéseinek megkönnyítésére kisgépérté- kesitő és -kölcsönző szakboltot nyitott tegnap Pesterzsébeten, a Helsinki út 26. szám alatti szolgáltatóházban az Építőipari Gépesítő Vállalat. Sokfajta berendezés található a szaküzlet kínálatában: egyebek között földmunka- gép. kisdömper, áramfejlesztő, bontókalapács, szállítószalag. szerelőállvány. teherfelvonó, kőcsiszoló, betonkeverő és autódaru. Néhány speciális berendezés — mint például az autódaru — kivételével a gépek nemcsak kölcsönözhetők, hanem meg is vásárolhatók. Az ÉGV tervezi, hogy kedvező tapasztalatok esetén néhány vidéki nagyvárosban is nyit gépkölcsönző es -értékesítő szaküzleteket Losonczi Pál ázsiai utazása Távoli útra indult ma Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke: a világ legnépesebb kontinensének, Ázsiának, két. hazánktól messze fekvő országát keresi fel. Előbb Burmában V San Yu államfő, majd a Fülöp-szigeteken Ferdinand Marcos köztársasági elnök meghívására tesz hivatalos látogatást. Személyében először tárgyal majd magyar államfő a két országban. A tárgyalások célja a kétoldalú kapcsolatok lehetőség szerinti bővítésén kívül a vélemény- csere a világunkat foglalkoztató legfontosabb kérdésekről. Ái eső és a meleg okozza Penszpóra és liszint A május végi, június eleji esők elindították a szőlőperonos zpóra - fertőzéseket. Ugyan - akkor a korábbi, : tartósan meleg, csapadékban szegény időjárás hatására a szőlőültetvényekben egyre több helyen jelennek meg a lisztharmat tünetei. A virágzás után ez a jelenség várhatóan erősödni fog. ezért járványveszély alakulhat ki, s a veszélyt fokozza, hogy tavaly is lisztharmatos év volt. tehát sok a felhalmozódott fertőző anyag. Ezért ajánlatos szellős lombozat létrehozására törekedni. az első tünetek észlelésekor pedig haladéktalanul blokkolni kell a fertőzéseket. A május végi. június eleji .száraz idő hatására a szőlőkben a levélatkák szokatlanul erős fellépése is tapasztalható. I elhőútvonulások Ma felhőátvonulások lesznek, elszórtan várható zápor. A tegnap még gyakran erős. •éha viharos északnyugati szél ma fokozatosan mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18—23 fok között várható. „Victory”, „V”, „Győzelem”, „Győztünk!” — ízelítő a londoni napilapok szalagaiméiból, amelyek az argentin csapatok falklandi fegyverletételét köszöntik. A dél-atlanti fejleményektől a legtöbb megfigyelő Thatcher asszony belpolitikai helyzetének megerősödését várja. Jutalmak fővárosi színházaknak A Fészek-klubban Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke tegnap a fővárosi színházak művészeti vezetőivel találkozott. A már hagyományos találkozó mindig egybeesik a színházi évad végének közeledtével és egyben alkalom a Fővárosi Tanács külön, böző jutalmainak átadására. A szakértő zsűri ítélete alapján az évad legjobb magyar kortárs drámájának bemutatásáért járó jutalmat ezúttal a Sarkadi Imre—Szörényi Levente—Brády János—Novak Ferenc nevével jegyzett Kőműves Kelemen című rock- ballada alkotói kapták meg. Az ifjúság körében végzett művészi munkája, különösen a most befejeződő szezonban indított diákszínház-mozga- lomban kifejtett tevékenységéért különjutalmat kapott a Thália Színház és a Vígszínház társulata, valamint a Mikroszkóp Színpad Zűrhaió című produkciója. A munkások körében folytatott művészi tevékenység elismeréseként a Fővárosi Operettszínház Kálmán Imre szocialista brigádja kapott jutalmat a Fővárosi Tanácstól. Ma reggeli telefon Gázzal nem működhet autó A jelenlegi üzemanyag- árak mellett gazdaságos lenne propán-butángázzal autózni. Más országokban felkészültek erre, s megfelelő minőségű gázporlasztókat, palackokat árusítanak. Le- het-e Magyarországon pb- gázzal üzemeltetni az autót? — kérdeztük Göröinbölyi Zsolttól, a KPM Autófelügyelet hejőcsabai műszaki állomásának helyettes vezetőjétől. — A KÖTUKI most vizsgálja ennek a lehetőségét. Jelenleg Magyarországon még kísérleti célból sem engedélyezik a gázos kocsik közlekedését. Ennek több oka van. Nem lehet kapni szabványos gázporlasztót, s erős falú palackot. amely kielégítené az ilyenkor szükséges biztonsági követelményeket. Hiányoznak az út menti töltőállomások, s ráadásul a telepeken árusított pb-gázt a mai napig az állam dotálja. Mindezek ellenére tudomásunk van arról, hogy Miskolcon is akad néhány, pb- gazzal üzemeltetett gépjármű. A műszaki vizsgán minden bizonnyal kiszűrjük ezeket, még akkor is, ha erre az időre átmenetileg visszaalakítják a porlasztót. Gondot okoz, hogy az átalakításhoz szükséges porlasztók köny- nyen behozhatok külföldről, ezt semmilyen vámrendelkezés nem tiltja. Bízunk benne, hogy az illegálisan üzemelő gázos autók nem okoznak súlyos közlekedési balesetet. Ám, ha ez megtörténik, a gépjárművek tulajdonosai számíthatnak a konyhai üzemeltetésre méretezett palackok felrobbanására. Tíz gól fért a salvadori kapuba (TUDÓSÍTÁS A 4. OLDALON) © A pattogtató pavilonja (CIKK A 3. OLDALON) Mepölte éleüársát (BÍRÓSÁGI TUDÓSÍTÁS A 6. OLDALON) XIV. ÉVFOLYAM, 141. SZÁM 1982. JÚNIUS 16., SZERDA ÁM: 1,fO mi