Déli Hírlap, 1982. június (14. évfolyam, 128-153. szám)

1982-06-11 / 137. szám

Partner, lépcsőzetes és minőségi,,. Lakáscserék, cserelakások jf: Aki épít, épül is... Ez a hétvége az építők ünnepe és ünneplése jegyében telik el. Ök a kirakatban dolgoznak, kezük nyomán épül, szépül, gazdagodik a táj. Az építők napja Miskol­con háromnapos rendezvénysorozatot jelent. Ma délelőtt a HCM-ben tartottak gyári központi •ünnepséget, ahol kiváló dolgozókat, szocialista brigádokat és jubiláló törzsgdrdisták ct tüntet­tek ki. A cementgyáriak és a cementipari gépjavítók majálisa szokás szerint vasárnap lesz a Gárdonyi Ifjúsági Parkban. Az ÉÁÉV a Lorántffy Zsuzsanna utcai, a BÁÉV a selyemréti munkásszállóban tartja az ünnépségét, szombaton délelőttöt késő estig. (Herényi felv.) Nem várlak tapsot... A mezőgazdasági m i ii iszterhely ettes Miskolcon — Népgazdasági terveink teljesítésében jelentős feladat vár az idén a mezőgazdaság­ra — mondotta a Mezőgaz­dasági és Élelmezésügyi Mi­nisztérium tegnapi miskolci rendezvényén dr. Vendégh Ferenc miniszterhelyettes. A tavalyi esztendő sikeres év volt, hiszen* a mezőgaz­dasági termelőszövetkezetek, .állatni gazdasagok nyeresége minden korábbi határt meg­haladott. A számok mögött valós eredmények vannak, s ha az időjárás továbbra is kegyes lesz, s az agrárgazda­ság dolgozói továbbra is így végzik munkájukat, akkor az idén több lesz a búza, kuko­rica, cukorrépa, hús, zöldség és a gyümölcs. Most persze eső kellene, de ez az óhaj meghaladja a tárca hatáskö­rét. Három megye (Borsod, He­ves, Szabolcs) mezőgazdasági szakemberei tanácskoztak tegnap a Megyei Művelődési Központ színháztermében. A megjelenteket, köztük Grósz Károlyt, az MSZMP Közpon­ti Bizottságának tagját, a me­gyei pártbizottság első titká­rát Fejes László, a megyei tanács elnökhelyettese kö­szöntötte. A miniszterhelyet­tes vázolta a pillanatnyi helyzetet, s bár kiemel­kedő sikerekről számolhatott be, a végén bevallotta, hogy nem vár tapsot... Erre min­den oka megvolt, hiszen dr. Szerdahelyi Péter, az Orszá­gos Tervhivatal főosztályve­zetője ismertette a közgazda­sági szabályozók mostantól érvényes módosulását. A „módosulás” ebben az eset­ben azt jelenti, hogy né­mely területen radikálisan szigorodnak a gazdálkodás feltételei. Átmeneti intézke­désekről van szó, de ezek az intézkedések (beruházások visszafogása, nyereségadózás növelése, kamatterhek növe­lése) szoros összefüggésben vannak a népgazdaság jelen­legi helyzetével, a világpiaci ármozgással, s azzal a törek­véssel, hogy a kritikusnak tűnő időszakban se romolja­nak a lakosság életfeltételei Lopják a parkok virágait Többen megjegyezték, hogy városunk parkjaiban egyre gyakoribb a viráglopás. Az így megszerzett növényeket pedig eladják. Igaz-e a hír? /Vem esett Vednrdk or Nem esett Medárd nai ián A meteorológusol szerint azonban ez mé lem ielenti a Júniusi eső onsée elmaradását. A cse adék mrupnis sokszr negkísik. előtordu'ha’ hogy csak Júnúis l*-- után áll be a nedves ld{ \ pa —sztregu'a szerint jú nius 12. előtt kérjiini esőt. utána már kéretle­nül is jön ... — kérdeztük Sári Imrémétől, a Miskolci Kertészeti Válla­lat munkatársától. — Valóban nagyon sok vi­rágot lopnak a közterületek­ről, kitépik a tulipánhagy­mákat. felborogatják a kőtá­lakat, s a kapósabb virágo­kat csokorba szedve árusít­ják. Évente 150—200 ezer fo­rint értékű kárt okoznak a lelkiismeretlen vandálok Miskolc parkjaiban. Miskolc zöldterületei közül leggyak­rabban a tapolcai parkokat dézsmálják a tolvajok. Ez 'annak a következménye, hogy pénz hiányában két éve meg­szüntették a parkőrök státu­sát. Mostanában legfeljebb a területi ellenőrök, valamint a tanácsi szabálysértési elő­adók ügyelnek alkalmunkén' a sétányokra. (sz. i.) A szőlő metszese Kicsit megkéstek a témá­val, bár tanulni sosem késő. A szőlő metszése és művelé­si formái címmel hallgathat­nak előadást az érdeklődők hétfőn délután 5 órakor a Kossuth Művelődési Házban. Tavaly óta működik — a volt Ingatlanközvetítő Válla­lat jogutód,iáként — a MIK Ingatlanirodája a Széchenyi út 56. szám alatt. Egészen a legutóbbi időkig csupán ma­gánosok megbízása alapján bonyolítottak le lakáscseré­ket. Májusban azonban meg­született a megállapodás a városi tanáccsal és most már a minőségi és lépcsőzetes la­káscserékben is közreműköd­nek. A „tőkéjük" az a 156 la­kás. amit a városi tanács bo­csátott a rendelkezésükre. A cserealapul szolgáló otthonok közül öt OTP-. 15 tanácsi ér­tékesítése a többi pedig ta­nácsi bérlakás. Mind ház­gyári elemekből készült és a belvárosban, illetve az Avason találhatók. LÁNC, LÁNC, CSERELÁNC A városi tanács lakáshiva­tala 1700 cserekérelmet car- tott nyilván, ezeknek a kjl elégitése most már a MIK- iroda feladata. A kérelmek nagy számához viszonyítva igen csekélynek tűnik a 156 Jakás. így azonban nem he­lyes az összevetés, mert aki újat kap, annak felszabadul a régi otthona és valóságos cserelánc alakulhat ki. Természetesen nem kíván­ja ingyen a lebonyolítást a városi tanács: minden lép­csőzetes cseréért 1000 forin­tot, minőségi cseréért pedig 500 forintot fizet a MIK kasszájába. Bizonyára meg­jjc Mit mutat a számítógép segítségével összeállított lakáscsere­tabló? éri neki, hiszen eddig rend­kívül megterhelte a lakás- osztályt a cserekérelmek in­tézése, a megfelelő partne­rek összehozása. Most töké­letesen előkészített csere­ügyeket kapnak a tanácsiak és nincs más feladatuk, mint hogy meghozzák a határoza­tot CSAK NÉVJEGYZÉKEN KÍVÜL! Hangsúlyozni kell: olyan cserék lebonyolítását vállal­hatja csupán a MIK irodája, melyek nem érintik a lakás­elosztási riévjegyzékben sze­replő otthonokat. Tehát nem foglalkoznak az úgynevezett Tekerj rá, Peti! A piros után még meg sem jelent a sárga jelzés, amikor az egyik tizenéves elkurjantotta magát: Tekerj rá, Peti! A négy >rác alatt fel bőgtek a motorok, s a gépjárművek között kacs­karingózva, tovaszáguldottak. Ennél még hajmeresztőbb látványnak is szemtanúja lehet Miskolc belvárosában az, aki egy kicsit a forgalomra figyel. Tegnapelőtt délután négy és öt óra között az egyirányú Ma­darász Viktor utcába, neki piros jelzésnél, szembe a közlekedő járművekkel, egy 12 év körüli fiú kerékpárjával- behajtott a forgalomba. A gyerek szülei áldhatják a Polski 125-ös fék­rendszerét és a vezető jó reflexeit! Hajszál híján tragédia tör­tént . Sajnos, naponta tucatszámra látni hasonló eseteket. A gye­rekek kiválasztják a legforgalmasabb útvonalakat, s megfelelő közlekedési gyakorlat nélkül, meggondolatlanul száguldoznak. S ami a legfőbb baj: szabálytalanul! Hiába teszik le a vizsgát KRESZ-ből — most már az 50 cm3 alatti motorkerékpárok ve­zetéséhez is megkövetelik —, sokuk nem igazodik a közleke­dés szabályaihoz. Külön is veszély forrása, hogy csoportokba verődve „űzik a járgányt”, egymást túllicitálva az oktalan szá­guldásban. De hasonló tapasztalható a kerékpáros gyerekek esetében is, akik végképp nem tudnak alkalmazkodni a for­galomhoz, nem ismerik a jelzőtáblákat, útburkolati jeleket. (Bár az iskolában részesülnek — főleg a KBT révén — okta­tásban, nincs kellő gyakorlatuk, no meg a koruknál fogva haj­lamosak is a fegyelmezetlenségre. Pedig ha valahol kell, ak­kor a közlekedésben nagyon is kell a fegyelem!) De maradjunk csak a motoros gyerekeknél. Mit tegyünk? Tiltsuk meg nekik? Erről nincs szó! Végtére is a XX. század utolsó negyedében élünk, ezek a gyerekek beleszülettek a mo­torizációba. Nem kell lebeszélni a szülőket róla, hogy gyere­küknek jutalomból (vagy másért) megvegyék azt a kismotort.: nesze, fiam, furikázz! Ennyivel nem intézhetik el a dolgot. Közlekedni olykor gyalog is veszélyes még veszélyesebb gép­járművel, de talán nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy mo­torkerékpárral a legveszélyesebb. Ha odaadjuk a gyereknek a veszélyforrás tárgyát, ezerszer is magyarázzuk meg neki. mire vállalkozott. Mert a gyerek elsősorban a passzióját elégíti ki, gyönyörét leli a száguldozásban, egyáltalán abban, hogy ily módon részesül a technika élvezetet adó öröméből — és a köz­úti fegyelem, a rend, a szabály a közlekedésben nála még ötöd- rangú kérdés, ö „furikázni” akar és nem közlekedni. Nagy különbség. , Tekerj rá, Peti! — biztatják egymást. Ne tekerj rá! Közle­kedj ! Okosan, szabályosan! Üdülési ajánlat családoknak A vajtai erdő közelében, szfp természeti környezet­ben ajánl kedvezményes üdü­lést a Fejér megyei Idegen- forgalmi Hivatal. A vajtai üdülőtáborban napi 50 forin­tért adnak szállást a motel­ben és a faházakban, egyhe­tes üdülésnél teljes ellátás is igényelhető. A vendégek ki­rándulhatnak a vajtai erdő­be, megtekinthetik a cecei múzeumot és fürödhetnek a közeli termálfürdőben. mennyiségi cserével, azaz, ha valaki nagyobbra kívánja el­cserélni az otthonát, annak az ügyét továbbra is a la­kásosztály intézi. A lépcsőzetes, illetve mi­nőségi lakáscsere kategóriá­ba sorolható. ha valaki mondjuk a város más ré­szébe kíván költözni, á meg­levőhöz hasonló méretű, es azonos komfortfokozatú ott­honba. Minőségi csere az is, ha csupán a komfortban van eltérés valamelyik ott­hon javára. Az ügyfél szá­mára a csere — az eddigi­ekhez hasonlóan — díjtalan. KIFIZETŐDIK-E? Mindent összevetve, körül­belül kétezer ügyfele van most az ingatlanirodának. Ilyen sok igény egyeztetése csakis számítógépes módszer­rel lehetséges. Másként nem győzné a forgalmat az iroda 25 dolgozója. Kifizetődő-e a cserék le­bonyolítása? Igen. hiszen egy év alatt egymillió forint hasznot hajtott ez a szolgál­tatás. Ma még nem nyere­ségérdekeltségű a MIK, ám ennek az ideje is elkövetke­zik, és akkor majd különö­sen sokat nyom a latban, mennyi megbízást kapnak. (békés) Injekcióstűt «várt Nagy sikere van a hazai és a nemzetközi vásárokon a DIGÉP új konstrukciójú nagy méretű finomacél-cső- gyártó gépsorának. Ezt a be­rendezést az egyszer hasz­nálatos injekcióstűk gyártá­sára fejlesztették ki. A cél­gépet korábban nem gyár­tották hazánkban, s az ilyen „egyutas” fecskendőtűt csak nyugati piacokról i szerezhet­tük be. * A miskolci Patyolat Vállalat új telephelyének átadásával a vegytisztitási kapacitás műszakonként ötven tétellel nő, a ielenieginél 15 százalékkal több ruhaneműt tudnak mosni egy évben: összesen 9 tonnát naponta. A korszerű techno'ógia anyag- és energiatakarékosabb üzemeltetést is lehetővé tesz. Az átadáA határidő: ez év december 31-e. (Kerényi felv.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom