Déli Hírlap, 1982. június (14. évfolyam, 128-153. szám)
1982-06-29 / 152. szám
krónikája ] Az ügyeleteken történt ! H i Hajnali áramszünet i Diósgyőrött I I : Nyersen is jó ■ j j ■ 1 A •póréhagyma nyersen is fogyasztható. Ha i pároljuk, ügyeljünk arra, hogy csak nagyon i rövid ideig tegyük ezt. ] Sok A-, B,- és C-vi- 1 tamint tartalmaz, va- 1 lamint vas- és kálium- ; tartalma is jelentős, i Gyorsan romlik, ezért lehetőleg azonnal hasz- I náljuk fel. Ha mégis J tároljuk, ügyeljünk rá. hogy ne rakjuk sza- [ gos élelmeink közelé- I be. i i i Csőtörés-sorozatról írtunk i lapunk tegnapi számában, ezért érdeklődéssel hallgattuk i a Miskolci Vízművek, Für1 dők és Csatornázási Vállalat üzemirányítójának ma reg- I geli válaszát arra a kérdésünkre: sikerült-e elhárítani i a hibákat? Mint megtudtuk, J három csőtörés kijavításával ■ végeztek a szakemberek, má> ra már csak a Kossá István ! utca egyes lakásai maradtak víz nélkül. Ide lajtkocsival szállítanak belőle mindaddig, míg a ma délelőtt megkezdett munka be nem fejeződik. Tegnap délelőtt félórás áramkimaradás volt Felső- zsolcán és Nyékládházán. Az áramszolgáltatás 9.20-kor szűnt meg. Mint kiderült, a hibát vezetékszakadás és szigetelőtörés okozta. Ma hajnalban valószínűleg hasonló hibák miatt maradt áram nélkül Diósgyőr egy része, elsősorban a‘ Berekalja és á papírgyár környéke. Az 5.10- kor észlelt hibát lapzártakor még javították, noha a papírgyáriaknak már 5.50-kor ismét tudtak elektromos áramot szolgáltatni. A TIGÁZ miskolci üzem- igazgatóságának ügyeletesei 73 bejelentést regisztráltak naplójukban, ezek mindegyiIs,y látják az érdekeltek „Felébred!” a lengyel vigai A főszezon személyhajó-forgalma a Balatonon ... A Balatonon megkezdődött a főszezon. A személyhajók forgalma is ezt mutatja. Az első napokban is már több ezren utaztak a MAHART tizenhat járatán. (E. Várkonyi Péter felvétele) Helikopterről permeteznek Mától: szúnyogirtás a Balatonon Az Egészségügyi Minisztérium engedélye alapján a Benta Terratechno környezetvédelmi társulás az idei nyáron öt alkalommal helikopteres szúnyogirtást végez a Balaton-parti üdülőterületen a méhekre mérsékelten veszélyes K—Othrin készítménnyel. Az első szúnyogirtási időszak június 29-től, keddtől, július 1-ig, csütörtökig tart. A biztonságos és eredményes együttműködés érdekében a szúnyogirtást végző társulás a méhészeknek javasolja, hogy a munkák idejére a méhcsaládokat a parttól legalább nyolc kilométerre telepítsék ki. Ha a kitelepítés nem megoldható, a méhészek más módon gondoskodjanak méheik védelméről. lárcsázzuk a 04, 05, 07-ef Felrobbant a szódásüveg egy gyermek kezében Szerelmi iéayott után — a tűzoltók segítettek A Mundial eddigi talán legtanulságosabb, leglátványosabb, s egyben legérdekesebb mérkőzése, a Lengyelország—Belgium találkozó után a nyilatkozók egyetértenek abban, hogy a győztes lengyel válogatott ^felébredt’’, most már igazi arcát mutatta, pontosabban oroszlánkörmeit... Az alaphangot a 100. válogatottságát pompás játékkal, s a nagyszerű eredménnyel ünneplő Grzegorz Lato adta meg: — A legutóbbi nyolc hónapban kevés igazán komoly, mérvadónak mondható előkészületi mérkőzést játszottunk, egészen biztos, hogy emiatt kezdtünk a VB'döntöben „álmosan”, bizonytalanul, gyengécske összteljesítménnyel. A csoporlmerko/.ese- ken kováesolódott össze igazán a gárda, Belgium ellen már úgy játszottunk, ahogy „illik”, szóval képességeinknek megfelelően. A Belgium elleni találkozó előtt sok mindent elmondtam szövetségi kapitányomnak. azt hiszem hasznos „belga” infor- mációkkal szolgáltam, a dicsőség azonban Piechniczek mesteré, aki hatásos taktikát dolgozott ki. A győztes hadvezér, Antoni Piechniczek a következőket emelte ki: — Nem elhamarkodott, s még- csak nem is túlzó az a minősítés, hogy a lengyel labdarúgás történetének talán egyik legfontosabb és legszebb sikerét vívtuk ki a belga válogatott legyőzésével, de ha mindenképpen szűkíteni kell a kört, akkor azt mondom, hogy az 1974-es VB óla ilyen remek teljesítményt nem láthatott a közönség lengyel válogatottól. Köszönet a csapatnak, csodálatos volt, s különösen a mesterhármast elérő Boniek, aki könnyed eleganciával, intelligens-hatásos futballal bizonyította, hogy a vele kapcsolatos lehangoló minősítések egytől egyig igazságtalanok. Nagyon kíváncsi vagyok a szovjet —belga összecsapás kimenetelére, ami pedig a mi találkozónkat illeti a Szovjetunió ellen, őszintén szólva, még fogalmam sincs a kellő stratégiáról, a meglepetés erejével ható „húzásokról”. A három lengyel „találat” gazdája, Zbigniew Boniek szellemes összefoglalót adott: — Tudtam, hogy a lelátóról árgus szemekkel figyel a Juventus edzője, s néhány torinói vezető, leendő klubom képviselőinek jelenléte a lehető leghatásosabb serkentőként hatott. Arra persze nem számíthattam, hogy a jó játék jobb szerződést eredményez, hiszen már mindenben megállapodtunk, így a / anyagiakban is . . . A belgák? Szerintem a saját csapdájukba estek . . . A vesztes válogatott szakvezetője, Guy Thys kénytelen volt elismerni: — Döntően befolyásolta a találkozó kimenetelét, hogy mar a 4. percben vesztésre álltunk. Tudvalevő dolog, hogy az úgynevezett ellentámadásfa épülő játék az erősségünk, most viszont, hogy gyorsan hátrányba kerültünk, védelmünk idő előtt fellazult, s ez a gyors, kitűnően támadó lengyeleknek kedvezett. Lengyelország remek teljesítményt nyújtott, nem hivatkozhatok Gerets és Pfaff kiválására, bármilyen összeállításban szerepeltünk volna, ilyen jó ellenféllel szemben aligha számíthattunk volna sikerre. Egyszóval a lengyelek túl jók voltak... Mindent összevetve el lehet mondani. hogy jLengyelország ázsiója jelentősen megnövekedett a Belgium elleni 3-0-nak köszönhetően, egyes szakírók már éremszerzésre is esélyesnek tartják Piechniczek védenceit! Rejtjeles üzenet Titkos katonai kísérleteket és békés célú tudományos feladatokat egyaránt végeztek tegnap, a Columbia negyedik útjának első teljes munkanapján az űrrepülőgép pilótái. Mattingly és Hartskét kivizsgálták az ügyeletes szerelők, s a szükséges ké- szülekjavításokat is elvégezték. A Volán 3. sz. Vállalat autómentőit öt alkalommal hívták ki: négy ízben saját járműveiknek nyújtottak segítséget — hármat a helyszínen sikerült üzemképessé tenniük, míg egyet a központi telephe’yre vontattak be. Emellett egy Barkast szállítottak be a Győri kapuba. A Miskolci Ingatlankezelő Vállalat gyors hibaelhárító szolgálatát tegnap 140 alkalommal hívták, hogy lakáson belüli, illetve lépcsőházi hibákat jelentsenek be. A szerelőknek délutánig 89 hiba kijavításával sikerült végezni. Éjszaka a Futó utca 17. szám alatt két ízben is volt csőtörés — mindkettőt kijavították. A Mednyánszky utcáról beázást jelzett a lakó, de a javítás a bérlőt terheli. Emellett a Vörösmarty és a Hegyalja utcában felvonót javítottak. a Columbiáról field több rejtjeles üzenetben közölte a földi irányítóközponton tartózkodó megbízóival a katonai kísérletek eredményeit. Egy rejtjeles üzenet szövegéből újságírók arra következtetnek, hogy az egyik „szupertitkos” kísérlet sikertelen volt. A UPI amerikai hírügynökség értesülése szerint a katonai jellegű megbízatások egyik fő célja olyan berendezés kikísérletezése. amellyel a körpályán keringő műholdakról „bemérhetnék'’ a sugárhajtású repülőgépek és a rakéták által kipufogtatott hajtóanyagokat — azaz következtethetnek útvonalukra es pályájukra. Ami a békés célú feladatokat illeti, a két űrpilóta biológiai és meteorológiai kísérleteket, illetve megfigyeléseket végzett. A Mályi Téglagyárba riasztották tegnap 8.05-kor a mentőket: munka közben a szállítószalag elkapta Sz. J. 21 éves ónodi lakos bal alkarját. A fiatalembert súlyos sérülésekkel szállították a mentők, ellátás után, a baleseti sebészetre. Megyaszón tegnap 9.45-kor jártak a mentők. T. J. 72 éves helyi lakos hazafelé kerékpározott, amikor egy villás rakodógép fellökte az úttesten. Az idős embert súlyos sérülésekkel szállították a baleseti sebészetre. A Gizella utcán ha?#felé tartott tegnap 15.15-kor B. R. 10 éves kislány, kezében szó1 dásüvegekkel. A járdán elesett, s két szódásüveg felrobbant. A kislányt súlyos sérülésekkel szállították, ellá1 tás után, a gyermeksebészetre. A Kun Béla útra 17.30-kor hívták a mentőket. Cs. J. 8 evés kislány délelőtt 11 óra tájban forró levessel leforrázta magát, s amíg a mentőket ki nem hívták, a nagyTi szakmával A 3300 dolgozót foglalkoz-' tató Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalat építés-szerelési tevékenysége ez évben eléri az 1,1 milliárd forintos értéket. Fizikai dolgozóinak több mint 65 százaléka szakmunkás. Közülük számosán több szakmával is rendelkeznek. Ennek köszönhető, hogy kitűnően végrehajtották a munkát megkönnyítő gépesítési programot. mama ápolgatta a gyermeket. Mint kiderült, hiába, mert súlyos égési sérülésekkel szállították, ellátás után, a mentők a gyermeksebészetre. Az Engels utcában tegnap 18 óra tájban a Platán étterem előtt egy arra haladó városi busz elé lépett K. G. 8 éves kisfiú. A gyermeket könnyebb sérülésekkel szállították a gyermeksebészetre. Ma reggel 6.15-kor Nyék- ládházára, a vasútállomásra riasztották a mentőket. A. J. 37 éves vasutas, nyékládházi lakost munka közben feliök- te egy mozdony. Ellátás • után, súlyos sérülésekkel szállították a baleseti sebészetre. Ki tudja, hányadszor fordult már elő, hogy a főzésre, melegítésre odatett étel le- kozmál a konyhában? Tegnap is ilyen esethez hívták a tűzoltókat az Erdélyi utca 10. számú ház egyik lakásába. Az ablakon kitóduló sűrű füst tüzet sejtetett, ám a kiérkezett tűzoltók 11 óra tájban csak a konyhában a gázon hagyott, s szénné égett ebédet találták — magara hagyva . .. Különleges és kissé humoros munkájuk is akadt at éjszaka a miskolci tűzoltóknak. Az Irinyi utcába 22.27- kor riasztották őket. Mint kiderült, G. I. 24 éves fiatalembert az egyik VII. emeleti lakásban szerelmi légyotton megzavarta a hazatéró térj. A fiatalember a konyhaablakon át, alsónadrágban igyekezett menekülni, a villámhárítót is igénybe véve. Ám hamar elfogyott a szusz, s a létráskocsival kiérkező tűzoltók a III. emelet magasságából „szedték le” a kimé- rült fiatalembert. izraeli források szerint több esetben került ismét sor összetűzésre szíriai és izraeli csapatok között is. (Képünkön: izraeli páncélos a stratégiai fontosságú Bejrut—Damaszkusz útvonal közelében.) Miközben közvetítőkön keresztül folytatódnak a tárgyalások a PFSZ és Izrael között, Tel Aviv fokozza a nyomást Nyugat-Bejrút védőire. Bejrúti diplomáciai források szerint Izrael figyelmeztette a PFSZ-t és a libanoni kormányt: ha a tárgyalásokra szánt idő lejártáig nem egyeznek meg a palesztin erők kivonásáról, az izraeli csapatok elözönlik Bejrutot. Tíz fok és líz százalék A vállalat pénzügyi felelőse .bajban volt. Törte a fejét, de semmit sem tudott kiokoskodni . .. Az irodista lányok és az üzemben dolgozó asszonyok ugyanis petíciót nyújtottak be: a hőség elviselhetetlen, ventillátort kérnek, az íróasztalra, és a munkapad mellé. Nem titok, hogy a párás, fülledt meleget nem tudták eloszlatni a különböző munkahelyeken felszerelt hagyományos lég- cserélö berendezések. Fogyott a szódavíz, átnedvesedett a blúz, a munkaköpeny, s a művezető akarva- akaratlanul is támogatva a hölgyek javaslatát — kimutatta, hogy csökkent a teljesítmény is... A vállalat pénzügyi felelőse pillanatig sem próbálta kétségbe vonni, hogy vásárolni kellene néhány tucat ventillátort. Tanult és fogékony embér lévén, tudta, hogy a munkahelyi klíma akár tiz százalékkal csökkent- heti vagy növelheti a dolgozó teljesítményét: De tudta azt is, hogy fegyelmi kockázata nélkül semmit sem vehet. A cég % nadrágszíjat már az utolsó lyukra húzta. Egy fillér- nyi bármilyen költekezésért két fillér, személyre szabott büntetés jár. Mit tehetett szegény pénzügyi főnök? Leste az eget. Jobb híján az égiekhez fohászkodott ... S lön, ahogy az a Bibliában írva van. Hétfőn hajlatban megdördüít íz ég. zápor zú- iult a városra. .? iz fokkal csökkent a hőmérséklet. Az asszonyok már nem zúgolódtak a ventillátor hiánya miatt. Tették a dolgukat, úgy, mint régen. A művezető örömmel jelentette, hogy az elmúlt héthez képest tíz százalékkal növekedett a teljesítmény ... B. I. o£U HÍRLAP, — A Magyar Szocialista Munkáspárt ima. K»l* városi Bizottságának po itt kai naotlaota - Főszerkesztő- CSALA LÁSZLÓ, Sz erű esi tőaee Miskolc Baicsv-Zsilinszky űt IS 3427, Pooiaclm Miskolc »501 Pt.: 3» TelefonkÖ2Dánt: 38-041 titkárság: 18-223: Del- éo várospolitikát rovat: 18-224: levelezési cavat; 18-235: kultúrooilttka 18-22«; «Dart: L8-222: «formáció; 18-227 — Kiadta: a Bars art tree vei Lapkiadó vállalat Miskolc. Baicsy-Zsillnszky 6» 13 3327. Postacím: Miskolc S50) Pt.: 179 - Feleiöa kiadó: VERES MIHALT Telefon■ 38-131 - Hirdetésiéi, vétel: Miskale. Széchenyi üt 15—17. 3525 Teleta»: t«-2i3. - Tér- leszti: a Magyar Pasta Kapnató: a niriaparusoknál Előfizethető 9 nfriaokézbesftő Dostantvataleknál és kézbesítőknél Előfizetést dft: effy oónapra: Sz forint, aeeyedévfe- 102 forint eev évre- 40« forint. — fade*: 23031 — Készült- a Borsod meevei Nyomdaipari Vállalatnál P. o.l KILIÁN BÉLA. — ISSN 0133—0209