Déli Hírlap, 1982. június (14. évfolyam, 128-153. szám)

1982-06-01 / 128. szám

Ii (o 'L TVo if. Hónapok óta készült az Antikvár könyvesbolt a könyvhét­re, hogy valóban szép és értékes kötetekkel lepje meg az ínyenceket. A három nap alatt a 12 ezer forintos forgalom si­keresnek mondható. A slágerek közt érdemes megemlíteni Szilágyi Sándor A magyar nemzet története című művét (4500 Ft), Brehm Az állatok világát 18 kötetben (3600 Ft) és egy, a XIX. század elején kiadott Károli-bibliát. Egyelőre kevesebb fogy... Ügy tűnik, hogy még nem szokta meg a közönség az új •könyvteret (a sportcsarnok előtt). A tavalyi több mint egymilliós forgalommal szem­ben az idén csak 749 000 Ft értékű könyv fogyott a sát­rakban péntek, szombat, va­sárnap. Belejátszhatott ebbe a gyermeknap és az a tény is, hogy csak holnap kapunk fi­zetést ... A könyvheti események so­rában a Herman Ottó Gimná­zium vendége lesz ma délben Móricz Virág, majd este hal­kor a Lé way József Könyvtár­ban találkozik az olvasókkal. Este 7-kor Goethe-emlékest kezdődik a Miskolci Galériá­ban. A nagy német költőre dr. Michael Heinitz, az NDK Kulturális és Tájékoztató Központ lektora emlékezik; közreműködnek: Molnár Zsu­zsa és Mihályi Győző, a Mis­kolci Nemzeti Színház művé­szei. © Fantázia, boszor. kányos ügyesség, nagy-nagy tudás, sok évtized tapasz­talata szükségelte­tik csupán, és öárki lehet Eu'ópa-hirü jelmezte.'vezó Ezt nem mondta Soesek Zsuzsa, több mint húsz film, számos tévéjáték, megszám- lálhataúan színházi előadás ruháinak tervező, kivitelező művésze, de azt megmutatta, ho­gyan lesz tüllból boa, szárianyagból egyedi szinpadi :u- ha kelméje, Hogyan lehet gyorsan év­századokkal öregbí­teni egy kabátot A pozsonyi művész magyarországi „ta- nitó-útján” a mis­kolci színházban is járt. (Cikk a 2. ol­dalon.) (Kiss József felvétele) Jelmezek mestere Telket, hamarabb, olcsóbban (CIKK A 3. OLDALON) ARII: 1,40 FORINT Nem üzlet a táradtól aj? (CIKK AZ 5. OLDALON) XIV ÉVFOLYAM, 128. SZÁM 1982. JÚNIUS 1., KEDD Buenos Aires vasárnap hajnal óta hallgat a keleti- Falklanü- (Soledad-) szigeten végrehajtott angol támadó akciókról, s ennek megfele­lően nem erősítették meg azt a londoni bejelentést sem, hogy az angolok egy újabb hídfőállást létesítettek a fő­város, Port Stanley (Puerto Argentino) közvetlen közelé­ben. Pérez de Cuellar ENSZ­főtitkár hétfőn folytatta kü­rakétája. A szóvivő nem volt hajlandó válaszolni arra a kérdésre, hogy sikerült-e ki­menteni a találatot kapott hajó szállítmányát. Moszkvában és Washing­tonban — közép-európai idő szerint — tegnap este egyide­jűleg a következő bejelentést tették közzé: A Szovjetunió és az Egye­sült Államok között megálla­podás jött létre arról, hogy hivatalos tárgyalásokat kez­denek a hadászati fegyverzet korlátozásáról és csökkenté­séről június 29-én, Genfben. A szovjet küldöttséget Viktor Karpov nagykövet, az ameri­kai küldöttséget Edward Row- ney nagykövet vezeti. Mindkét fél nagy jelentősé­get .tulajdonít ezeknek a tár­gyalásoknak — szögezi le a bejelentés. Púja Frigyes Kanadába utazott Púja Frigyes, a Magyar Népköztársaság külügymi­nisztere tegnap, közép-euró­pai idő szerint a késő esti órákban ötnapos hivatalos látogatásra Ottawába érke­zett. A miniszter kanadai kollégája, Mark MacGuigan meghívásának tesz eleget MacGuigan tavaly tavasszal járt Magyarországon. Púja Frigyes személyében a két ország kapcsolatainak történetében először utazott magyar külügyminiszter Ka­nadába. Így a látogatás egy­fajta mérföldkőnek tekinthe­tő a magyar—kanadai vi­szonyban, A 80 születésnapon \ Tóth Sándorné köszöntése Késsel láiHtt Meséire (RENDŐRSÉGI TUDÓSÍTÁS A 6. OLDALON) A könyvtéren lön-külön tanácskozásait Ar­Ma reggeli telefon Itt a meteorológiai nyár gentína és Nagy-Britannia képviselőivel a falklandi tűzszünettel kapcsolatos el­képzeléseikről. Az ENSZ-fő- titkárnak — a Biztonsági Ta­nács határozata értelmében ■— szerdán kell beszámolnia a testületnek az elmúlt na­pokban tartott egyeztető tár­gyalásainak eredményeiről. Londonban a brit hadügy­minisztérium szóvivője hét­főn este közölte, hogy elsüly- lyedt az Atlantic Conveyor nevű brit szállítóhajó, ame­lyet május 25-én talált el az argentin légierő egyik Fxo- cet típusú, radarvezérlésű A pápa Skóciában II. János Pál pápa hétfőn angliai látogatásának utolsó állomására, Edinburghbe ér­kezett. A nagyrészt protestán­sok lakta városban mintegy 100 fős protestáns tömeg tün­tetett a katolikus egyházfő lá­togatása ellen. A rendőrség 10 tüntetőt letartóztatott. A pá­pa az edinburghi római kato­likus érsek rezidenciáján meg­beszéléseket folytatott a skó­ciai protestáns egyházak kép­viselőivel. II. János Pál ma Glasgowba utazik tovább. Ma délelőtt a pártszékházban köszöntötte Drótos László, az MSZMP Miskolc városi Bizottsá­gának első titkára §0. születés­napja alkalmából özv. Tóth Sán- dornét, a munkásmozgalom régi harcosát, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettjét. Özv. Tóth Sándorné (Kádár Piroska) 1902. június 1-én Miskolcon született. 1930-ban lépett be a Szociáldemokrata Pártba, amelynek hosszú éve­ken keresztül aktív vezetősé­gi tagja volt. Hosszú éveken át a párt miskolci nőbizott­ságának ellenőre, majd elnö­keként tevékenykedett. Férjét 1940-ben munkaszolgálatra vitték el, 1944-ben betegen tért haza, s nem 'sokkal ké­sőbb betegségébe belehalt. Tóth Sándorné még 1940-ben a Vasgyárban kis fűszerboltot nyitott, ahol mindig volt hitel a nincstelen munkáscsaládok­nak. A boltocskát — amelyet éppen a sok hitel miatt a csőd fenyegette — 1951-ben fel­ajánlotta államosításra. Egy állami gazdaság vette át tőle, s egy-ideig itt is maradhatott boltvezetőnek. Ám megszün­tették az árudát, s ekkor rak­tári munkára osztották be. 1953-ban a Tüzép Vállalatnál vállalt munkát, itt kiseladási boltvezető lett. Az új munka- •helyén' a pártvezetőségbe is beválasztották, s ezt a funk­ciót nyugdíjazásáig meg is tartotta. Többször ismerték el munkáját Kiváló Dolgozó jel­vénnyel, s a Belkereskedelem Kiváló Dolgozója kitüntetést is megkapta. A Népköztársa­ság Elnöki Tanácsa 1967-ben a Szocialista Hazáért Érdem­rend kitüntetésben részesítet­te, 1970-ben pedig megkapta a Felszabadulási Jubileumi Emlékérmet, özv. Tóth Sán­dorné ma lányával, vejével és két unokájával él együtt Mis­kolcon. Már a tegnapi nap is a leg­melegebb nyarakra emlékez-: tetett. Az' igazi meteorológiai nyár azonban csak a ma haj­nalban köszöntött be. Mi a különbség a meteorológiai és a csillagászati nyár között? — kérdeztük ma reggel Völ- gyesi Sándortól, az Országos Meteorológiai Intézet miskol­ci főállomásának nyugalma­zott állomásvezetőjétől. — A két meghatározás kö­zött lényeges különbség van. Mint tapasztaljuk, a mostani időjárás meteorológiai ada­tai valóban megegyeznek a legmelegebb nyári napokéval. Ez általában minden év jú­niusának elején így van. Ezért innen számítjuk a meteoroló­giai nyarat. A csillagászati nyár június 21-én kezdődik, amikor az északi mérsékelt övben a Ráktérítő mentén, a legmagasabban delel a nap. A mostani időjárás a kirán­dulók, a nyaralók számára nagyon biztató, az országban mindenütt 25—30 fokos me­legre számíthatunk, Miskol­con sem lesz kevésebb 27 fok­nál. Magas a légnyomás, tar­tósnak ígérkezik a száraz, me­leg levegő. A hét végére nem mondhatok semmit, de mi is bízunk benne, hogy lényeges változás nem lesz. Jön a kánikula! Ma kevés felhő, száraz idő várható: a keleti, északkeleti szél helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 26—30 fok között lesz. A Balaton vizének hő­mérséklete tegnap 11 órakor Siófoknál 18 fok volt. Távolabbi kilátások szerdá­tól szombatig: folytatódik a meleg, nyári idő. A hőmérsék­let tovább emelkedik. A leg­alacsonyabb hajnali hőmér­séklet 14—19 fok között, a leg­magasabb nappali hőmérsék­let 29—34 fok között alakul. Jelentős mennyiségű (leg­alább napi 5 mm) csapadék nem lesz. Szovjet-amerikai tárgyalásek Falklandi hírek Újabb brii hajú süllyedi cl

Next

/
Oldalképek
Tartalom