Déli Hírlap, 1982. május (14. évfolyam, 103-127. szám)
1982-05-18 / 116. szám
: ; ' 's ; ■ Gy or síf ott eljárással Másfél évre ítélték \ az avasi garázdát Lapunk pénteki számában már beszámoltunk róla, hogy erősen ittas, garázda fiatalemberek jártak az Avas-délen, a ftulicb utcai óvodában. A fiatalembereket gyorsított, elöállításos eljárás keretében ma reggel átadták az ügyészségnek, s délre már megszületett az első fokú bírósági ítélet is. Mint a Miskolci Járásbíróság dr. Csohány Ferencné tanácsa tényállásában megállapította, Borsodi Sándor 34 éves, Testvérvárosok u. 20. szám alatti lakos, dobkezelő május 12-én éjszakás műszakból tért haza. A Szökőkút-eszpresszóban cigarettát vásárolt, s itt akadt ösz- sze korábbi munkatársával, Belencsák László 32 éves műszerész, sajóecsegi lakossal, akivel sört és rumot fogyasztottak. Borsodi lakására invitálta Belencsákot, s itt nagyobb mennyiségű konyakot ittak. Hogy ezután, mi történt, az »a tanúk vallomásából derült ki. A két részeg fiatalember felkerekedett, s meg sem álltak az óvodáig. Az ajtót zártai találták, de hamarosan betörték az üveget, s megkezdődött Borsodi ámokfutása. Berendezési tárgyakat tört, össze, széket vágott az őt megfékezni igyekvő óvónő felé, majd a földszinten —, ahol a gyermekek egy része még aludt — tányérokat, poharakat zúzott össze. Amikor a gyermekek hálótermébe ért, három kicsibe belerúgott, kettőt hajánál fogva penderített ki a szobából. Az óvónőt, aki a gyermekek védelmére keit, megöléssel fenyegette, majd kilökte, s bezárta az ajtót. Az egyik, még Ki látta a balesetet? Rendőrségi felhívás 1382. május M-én, pénteken este 18 és 19 óra közötti időben a Sajólád és Önöd községeket ösz- szekötő útszakaszon, egy kerékpáros —, mely gyermeket is szállított — felborult, balesetet szenvedett. A Miskolc városi és járási Rendőrkapitányság közlekedési alosztálya kéri, hogy akik a balesetet látták, vagy a baleset körülményeiről tudomással bírnak, jelentkezzenek személyesen a Miskolc, Rudas László u. 14. I. emelet, 9. számú helyiségben, vagy telefonon, a 36-141, 278-as melléken. 1982. május 17-én, 06.lt) órakor Miskolcon, a Vándor Sándor és a Dankó Pista utca kereszteződésénél közlekedési baleset történt. A rendőrség kéri azon személyeket, akik a balesetet látták, vagy a baleset körülményeiről adatot tudnak szolgáltatni, jelentkezzenek a Miskolc városi és járási Rendőrkapitányság közlekedési alosztályán (Miskolc, Rudas László u. 14., I. emelet, 9. számú helyiség) személyesen, vagy telefonon a 36-141, 371-es melléken. alvó kisfiút felkapta, s a bezárt ablakon keresztül az udvarra akarta dobni. Szerencsére cselekedete nem járt sikerrel .. . A kisgyermekekben és szülőkben riadalmat, megrendülést keltő cselekmények miatt több kisgyermek napok óta nem jár óvodába, éjszaka .felsírnak, bepisilnek. Az ügyészség Belencsák Lászlóval szemben, aki tevőlegesen nem vett részt a garázdálkodásban, megszüntette a nyomozást. A bíróság Borsodi Sándort garázdaság bűntette és rongálás vétsége miatt 1 évi és 6 hónapi börtönbüntetéssel sújtotta, és 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Miután a vádlott és védője fellebbezett, az ítélet nem jogerős. T. Z. Békeharcos matematikus Száztíz évvel ezelőtt, ezen a napon született Bertrand William Russel Nobel-díjas angol fizikus, matematikus, közéleti személyiség. 11 éves korában már Euklidészt tanulmányozta, de nevét n<,ég- sem a matematika tudományának nagykönyvében találhatjuk meg, hanem a háború ellen harcolók, a békéért küzdők soraiban. Aktív részese volt az atomfegyver eltiltásáért indított nemzetközi mozgalomnak, s ö vezette a róla elnevezett nemzetközi bíróságot, amely a vietnami háborúban elkövetett amerikai bűncselekményeket vizsgálta ki. 1950-ben irodalmi Nobel-dijat is kapott. Diákok műholdja Egy kis méretű mesterséges holdat indított Föld köriül pályára az új szovjet űr- komplexumról tegnap Ana- tolij Berezov oj és Valentyin Lebegyev. Mint az MTI moszkvai tudósítói írják, ez a maga nemében első kísérlet; az Iszkra—2 elnevezésű mesterséges hold érdekessége, hogy diákok készítették, az Ordzsonikidze Repülőfőiskola hallgatói. Ezen a főiskolán tanult annak idején Valentyin Lebegyev. Elkészítésében részt vettek 11 szocialista ország, köztük hazánk diákjai is. Az Iszkra—2-t Berezovoj és Lebegyev előbb az űrállomás belsejében készítette elő az indításra. Ellenőrizték a mesterséges hold berendezéseinek működését, majd a megadott időpontban az űrállomás légzsilipjén keresztül indították el a világűrbe. ^ Ä Tárcsázzuk a 04, 05, 07-et Brnnrai a 3-as ul Ügy látszik, sajátos Bermuda- háromszöggé alakult a Danko Pista utca s a 3-as számú főút kereszteződése. Tegnap két sérülttel járó közlekedési baleset történt , itt: B. S. 63 éves miskolci lakost súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, V. S. 32 éves miskolci lakos pedig megúszta 8 napon túl gyógyuló sérülésekkel. Ma reggel 7 óra előtt néhány perccel ugyanitt egy Trabant személy- gépkocsi ütközött egy teherautóval. M. M. 67 éves miskolci lakos súlyos, életveszélyes, B. S.- né 27 éves miskolci lakos 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett. A kocsiban utazott két gyermek is: B. K. 8 éves és B. O. 3 éves kislányt 8 napon túl gyógyuló sérülésekkel szállították a gyermeksebészetre. (Jó lenne, ha a közlekedésbiztonsággal foglalkozó szakemberek utánanéznének: miért ilyen balesetveszélyes ez a kereszteződés, s gondoskodnának az esetleges zavaró tényezők elhárításáról!) A sajóbábonyi vegyiművekbe riasztották a mentőket tegnap délután fél 3 után. Gy. Z. 36 éves sajóbábonyi lakos a gyár területén az egyik út mellett álldogált motorjával, amikor egy kis teherautó fellökte. Nyolc napon belül gyógyuló sérülésekkel szállították kórházba. DÉL] HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: Miskolc, Balesy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. PL: 39. Telefonközpont: 38-941. Titkárság: 18-223; bel- és várospolitika) rovat: 18-224: levelezési rovat; 18-225; kultúrpolitika: 18-228; sport: 18-222: információ: 18-227. — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. S527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.• 179. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi ó* 15—17. 3525. Telefon: 16-213. — Terjeszti: a Magyar Posta. Kapnató: a rűriapárusoknál. Előfizethető a nfnapkézbesftö postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dij: egy nőnapra: 34 forint negyedévre: 102 forint esv évre: 400 forint. — index: 25951. — Készült: a Borsod megye) Nyomda Ipari Vállalatnál. F. v.e KILIÁN BÉLA. — ISSN 0133—0209 Tegnap este fél U-hw a Tfees honvéd és a Szabó Lajos utca kereszteződésében történt közlekedési baleset. Taxiba rohant bele hátulról egy másik személygépkocsi: s a taxi utasa, V. A. 25 éves miskolci lakos 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. ★ Esőbeállókkal, erdei bútorokkal rendezik be a bükki Andó- kút környékét a napokban az erdészet szakemberei. Ide érkeznek majd a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat idegenforgalmi vállalkozásának vendégei, turistacsoportjai, kisvonaton léve meg a vadregényés utat. A Csetepaté sikere... Színházunk Kassán A »ok éves barátság úfrabb , bizonyítékaként, tegnap Kassán vendégszerepeit a Miskolci Nemzeti Színház együttese. A miskolci színészeket nyári meleg' fogadta a kelet-szlovákiai nagyvárosban, ahová már a délelőtt folyamán megérkeztek, így alkalom nyílt a régi művészbarátokkal való találkozásra, beszélgetésre. Ezt az alkalmat haszanálta fel a két színház igazgatósága is, hogy megbeszéljék a további együttműködés lehetőségeit. Míg az eddigiek folyamán csak egy- egy nagyszínházi produkciót mutattak be kölcsönösen Miskolcon, illetve 9Kassán, addig a következőkben sor kerül stúdiószínházi előadások cseréjére is. A több tagozatú Kassai Szlovák Színháznak kitűnő stúdiószínpada van, amely évadonként négy—hat bemutatót tart; elsősorban mai szlovák szerzők játékai kerülnek színre. Az idén különös sikert aratott a Szlovák tangó című produkció, melyet a következő évadban a miskolci közönség is láthat. A miskolciak csereképpen a Varsói melódia című Zorin-művet mutatják be a kassai stúdióban. Találkoztak színházunk vezetői a kassai Thália Színpad képviselőivel is. A közelmúltban lezajlott pártközi tárgyalások eredményeként a Thália Stúdió és a Miskolci Nemzeti Színház ugyancsak műsorFesztiválkommentár: Tudósítás a történelemnek Első reflexünk a meghökkenésé: mór két éve? Két esitendeje lenne, hogy magyar ember járt a világűrben? Lódi György és Fodor Balázs Látogatóban a Farkas családnál cimü híradós filmje emlékeztet: a Szojuz—36 1980. május 26-án, budapesti idő szerint este 20 óra 20 perckor hagyta el a Földet, s nyolc nappal később érkezett szerencsésen vissza. A fesztivál versenyprogramjának tegnap esti vetítésén ismét rájöhettünk: tulajdonképpen nagyon jó, hogy van a televízió. Akkor a legtermészetesebbnek éreztük, hogy ha már ilyen nagy esemény történik velünk, akkor azonnal tudomást szerezzünk róla. Hogy ott legyünk a bajkonuri űrrepülőtéren, sőt, fenn az űrhajóban, hogy csak úgy egyszerűen beléphessünk a házba, ahonnan Farkas Bér- talon indult, megismerjük a családot, amely nem rejtette el előlünk a soha nem érzett rettegés és soha nem érzett öröm könnyeit. Pácin, ahol a szülök élnek, Miskolchoz van a legközelebb; ebből a szempontból Lódi Györgynek és Fodor Balázsnak lőtték fel a magyar űrhajóst. Biztos, hogy az újságíró, az operatőr szakmai életének addigi legnagyobb pillanatait élte át. A jelennek tudósítottak, és a történelemnek. A film megőrzi akkori élményeinket és a nagymamát -n húslevessel, rántott csirké.ei várta vissza az unokáját. M— esere-fcapcsofaftta lép. Csendes László néhány bettel ezelőtti miskolci vendégjátékát a következő szezonban új, magyar nyelvű bemutató követi Miskolcon. Este zsúfolt ház fogadta Goldoni Csetepaté Chioggiá- ban című darabjának előadását. A bemutató után több perces, lelkes taps köszöntötte az együttest. Major Tamást, a produkció rendezőjét — aki nem lehetett jelen a kassai vendégszereplésen — dísztáviratban köszöntötte a két színház igazgatósága. Zita visszatért Ausztriába n uriOGOi ci Zita, az utolsó osztrák császárné és magyar királyné — 63 évig tartó száműzetés után — vasárnap ismét osztrák földre lépett. A Svá jcban élő 90 éves Zita — spanyol útlevéllel — egynapos látogatásra érkezett Ausztriába, felkereste első leányának, Adelheiclnak a sírját az Innsbruck közelében levő Tulfesbnn, majd még aznap az NSZK határon keresztül elutazott az országból. A volt császár- és királyné, mint a Habsburg-dinasztia valamennyi száműzött tagja, a monarchia összeomlása után hozott osztrák törvények szerint csak akkor térhet vissza Ausztriába, ha lemond uralkodói jogairól és címeiről. Ezt Zita mindmáig megtagadta. A volt császárné látogatásának engedélyezésével kapcsolatban Kreisky kancellár egy héttel ezelőtt egy interjúban kijelentette, hogy a kérdés emberiességi szempontú megoldását kereti. Zita látogatása érdekében egyébként korábban I. János Karoly spanyol király is közbenjárt. Zita legidősebb fia, Haosbtug Ottó, már a hatvanas években eleget tett az osztrák előírásoknak, és azóta gyakran mögt őreiül Ausztriában. Görög vacsoraest Ma este 7 órakor görög vacsoraest lesz a Tokaj vendeg- látóházban. A gazdag programban 16-an lépnek fel: a Miskolci Nemzeti Színház művészei, táncosai, s a városunkban élő görög nemzetiségű miskolciak, akik a résztvevőket beavatják a táncok, íaek, népszokások rejtelmeibe. Az ügyeleteken történt Csúcsforgalom az autómentőknél Viszonylag csendesen telt a hét eiső napja a Miskolci Vízművek, Fürdők és Csatornázási Vállalat, valamint ar Észak-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat ügyeletén. Az előbbinek kisebb munkák mellett az Árpád utca 24. számú ház előtti dugulás megszfmtetőse jelentett feladatot, ezt a Miskolci Ingatlankezelő Vállalattal közösen hárították el, ugyanis a lépcsőházi könyökcső is eltört A villanyszerelők ügyeleteseinek csak a közvilágítás kisebb hibái adtak munkát. A TISÁZ ügyeletesei 73 bejelentést regisztráltak, szakembereik ezek mindegyikét kivizsgálták, s a szükséges készülékjavításokat is elvégezték. A Volán 3. sz. Vállalatának autómentői csúcsforgalmat bonyolítottak 1« tegnap. Nem kevesebb, mint 13 alkalommal kellett saját járműveiknek segítséget nyújtani. Hetet sikerült a helyszínen üzemképes állapotba hozni, míg hatot a központi telephelyre vontattak be további javításra. Emellett egy idegen vállalati tehergépkocsit is elszállítottak. A Miskolci Ingatlankezelő Vállalat gyors hibaelhárító szolgálatát 146 alkalommal keresték meg a lakók; 120 hiba kijavításával estig végeztek. Éjszaka a Testvérvárosok útja 38., a Vörösmarty u, 34. és a Vándor Sándor u. 3. szám alatt felvonót javítottak. Bejelentés érkezett a Kuruc utca több lakásából, hogy a tizedik emeleten nincs víznyomás. A hiha okát ma derítik ki, a vízművek szakembereivel együtt T otón y erem ény ek A 20. héfen 13-j 1 találafos szelvény 64 darab akadt. Nyereményük a jutalommal együttesen 25 974 forint. A 13 találatos szelvények száma 276 darab. Nyereményük egyenként 10 656 forint. A 12 találatos szelvények száma 4712. Nyereményük egyenként 416 forint. A 11 találatos szelvények száma 35 408 darab. Nyereményük egyenként 55 forint. A 10 találatos szelvények száma 160180 darab. Ezekre egyenként 23 forintot fizetnek