Déli Hírlap, 1982. május (14. évfolyam, 103-127. szám)
1982-05-28 / 125. szám
Hét végi kalauz •• A könyv ünnepe ♦ Llvegkiállítás ♦ Gyermeknap 4- Üvegművészeti emlékek « XVI—XIX. századból címmel ma délután négy órakor új, állandó kiállítás nyílik a diósgyőri vár bejáratánál levő Déryné-házban. Korábban a miskolci színészet történetét bemutató tárlat volt az épületben, a Herman Ottó Múzeum állandó kiállításainak egyik színhelyén. A dr. Veres László igazgatóhelyettes által rendezett kiállítás anyagának nagy része a múzeumé, a teljességhez a magángyűjtők is hozzájárultak. A cím is jelzi: több évszázad ipartörténetébe és egy sajátos művészet fejlődésébe nyerhet betekintést a látogató. Az észak-magyarországi üvege,űvesség sokat változott az évszázadok során, más volt a használati és a dísztárgy a kastélyban, a várban, a ne- mesi kúriában, a polgári és a parasztházakban. A kiállított tárgyak a magyar üveggyártás kezdeteitől a szecesszióig jelzik a korszakokat és stílusokat, és arról is tanúskodnak, hogy Cseh-Morvaország- ban, német, vagy osztrák földön szintén hozzátartoztak az ember mindennapjaihoz a jól használható, szemet gyönyörködtető üvegek. A kiállítást dr. Miklós Pál, az Ipar- művészeti Múzeum főigazgatója nyitja meg. + Ma kezdődik a könyvhét, amelynek városi megnyitója délután 4 órakor lesz a sportcsarnok előtti könyvtárén. Megnyitót Csótai János, a városi tanács elnökhelyettese mond, közreműködik Mihályi Győző színművész, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola fúvószenekara, amelyet Seregi János, illetve az Egressy Béni Zeneiskola kórusa, amelyet dr. Farbaky Gézáné vezényel. A könyvtárén holnap délután Fekete Gyula és Serfőző Simon dedikál. Fekete Gyula délután 5 órakor a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban találkozik az olvasókkal. Az írót Hegyi Imre, a Hazafias Népfront megyei bizottságának alelmöke mutatja be. A könyvhét a könyv ünnepe, nyilván az. erre az. alkalomra kiadott újdonságokat keressük elsősorban. De a könyvhéthez a látványos rendezvények is hozzátartoznak, és a szervezők ezeket most két napra — szombatra és vasárnapra — sűrítették. A kSnjwteren zenekarok, táncegyüttesek lépnek fel. vidám gyermekműsorral szórakoztatják a kicsiket. + A vasárnap egyébként is a gyerekek napja. Nehéz lenne felsorolni, az egyes művelődési intézmények mi minden találtak ki, hogy a kedvükben járjanak. Ezen a helyen elég annyi, hogy a Rónaiban, a Vasas Művelődési 4c Ligeti Erika szobrászművész kisplasztikái, plakettjei a Kossuth Művelődési Ház Mini Galériájában láthatók Központban, a Molnár Béla Ifjúsági Házban és a Gárdonyi Művelődési Házban, tehát a város minden, pontján várják őket. A két előbbi helyszínen délelőtt 10 órakor, a két utóbbi házban délután 2 órakor kezdődik a gyermeknapi program.-f A könyvhéten tavaly is nagy sikert aratott a Gondolkodó magyarok című sorozat, amelynek most kiadott hat kötetét ajánlja az olvasóknak Máté Iván. Nagy gondolkodók, államférfiak és kiváló írók egy-egy rövid írását tartalmazzák. Ezúttal István király intelmei, Csokonai Vitéz Mhály beszédei, Bö- löni Farkas Sándor naplótöredéke, Arany János 1848-ból származó politikai cikkei, Krúdy Gyulának a kápolnai földosztásról szóló és Illyés Gyulának Ki a magyar? című híres írása jelent meg. A hat kis kötet — mint az összes többi — tartalmánál fogva rendkívül értékes. Előnyük, hogy darabonként csak 12 forintba kerülnek. így a diákok számára Is elérhetők. , 4- Helyiipari természetjáróink vasárnap Perecesről Lillafüredre kirándulnak. Az útvonal: Pereces — Varbó — Varbói-tó — Mahóca — An- dókút — Kaszás-rét —.Lillafüred. A 18 kilométeres túrát Varga József vezeti. Indulás: 8.30 árakor a Marx térről. Vasutas turistáink a hét végén nyílt túrát vezetne Felekiné Gáspár Anni Munkácsy-dijas a Szönyi István- teremben állította ki festményeit F otóárverés nek az alábbi útvonalon: Miskolc-Tapolca — Kis-Kőmázsa — Nagy-Kőmázsa — Vöröskő — Sűrű-bérc — Alsó-Bagoly- hegy — Bükkszentkereszt. Távolság: 12 km. Találkozás 9 órakor Miskolc-Tapolca autóbusz-végállomásán. Túravezető: Zámborszky Zoltán. Minden természetkedvelőt szeretettel várnak a túrán. Holnap: popmajális A vidékieknek kétezer jegyet tettek léire A Budapesti Sportcsarnokban holnap délután 2 órai kezdettel az Ifjúsági Magazin és a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat Start szerkesztősége popmajálist rendez, melyen kilenc hazai zenekar lép fel. A sort a Ninive és a Fa- nyul nyitja, őket követi a Rolls. P. Box. Prognózis. GM 49, KFT műsora, végül a Karthago és az Edda együttes mutatja be új koncertműsorát A koncertekkel párhuzamosan a sportcsarnok kerengősén pop-cserebere folyik, régi lemezeket fényképeket, plakátokat lehet cserélni. Dr. Veres Pál a sajtószinten a fiatalok kérdéseire válaszol a szex—szerelem témakörében. Árusítás előtt itt kapható a Rock-évkönyv, melyet a közreműködő zenekarok dedikálnak a koncert szünetében. A politikai kaszinó 70 asztalon zajlik majd, minden látogató 200 gógyit kap (ez a kaszinó pénzneme), ezzel az „alaptőkével” kezdhet játszani, a es A Hobo Blues Band és a Rockwell zenekar ad koncertet június 5-én este 6 órától, a Gárdonyi-parkban. c A Buddenbrook ház Magyarországon először rendezik meg a fotó és optikai régiségek árverését. Június 1-én délután 5 órakor a Magyar Kereskedelmi Kamara épületében 105 tétel kerül kalapács alá. Az ér; deklődők muzeális értékű fényképezőgépekre, fényképekre, optikai cikkekre licitálhatnak. Mi tagadás, hozzászoktunk a sorozatokhoz, már hiányoznak is kedd esténként. A nézőt jószerével az sem érdekli, hogy milyen „alapanyagból” készült, de azt sem bánja, ha a világirodalom klasszikusait „so- rozatosítják” meg. Lám, utolérte ez a sors Thomas Mannt is, akit éppen nem a könnyű olvasmányok közt tartanak számon. A tizenegy részes sorozat elején mindezt el is mondta Bernt Rothert forgató- könyvéről, Franz Peter Wirth rendezőről a kritika. A leghízelgőbb jelző az „előkelőén unalmas” volt. Így igaz; Tomas Mann világa ellenáll a kameráknak. Ami nem azt jelenti, hogy az ő regényeit, novelláit nem lehet filmre vinni — elvégre minden, ami cselekmény, tévés ítliető is —, de eleve le kell mondani a nagy német író epikájának lényegéről: a filozófiai mélységről és a részletek gazdagságáról, finomságáról. Mi az mégis, ami a tévésorozatban is megmaradt, élményt adott? Vállalva az egyszerűsítés kockázatát, két momentumot emelnék ki, ezek azonban lényegileg összefüggnek. Az egyik maga a családélmény. Az irodalomtörténet az utolsó (nagy) családregények közt említi A Buddenbrook házat, mint amelyet sem felülmúlni, sem folytatni nem lehet a XX. században. A család Thomas Mannái még a .folytonosság, a biztonság és a meghitt fészek, illetve annak lassú, visszafordíthatatlan pusztulása, amelyre a „dekadens” zeneszerető Johannes (Hanno) Buddenbrook halála tesz pontot. Fájdalmasan szép ez a hullás és pusztulás,, ugyanakkor kegyetlen is, benne van Thomas Mann ítélete a polgári családról (amelyhez a modellt éppen a saját családja adta). A másik mozzanat, ami a magyar nézőt talán kicsit meglepte, el is bűvölte, éppen a család polgári jellege, kereskedő volta. Méltóságuk, tartásuk, rangjuk és büszke öntudatuk van ezeknek a lübecki polgároknak. Gondoljunk a magyar irodalom polgárábrázolásaira! Jókainál, Mikszáthnál a kereskedő (pl. Tímár Mihály — Aranyember; Tóth Mihály, a „kiflikirály” a Noszty fiúban) kicsit romantikus figurák, mindenesetre olyanok, akiket nem fogad el és be a magyar feudális világ. Nem, mert kereskedni, ipart> űzni „rangon aluli” éolt. Az eredményt — éppen Mikszáth és Móricz regényeiből — ismerjük. Nem érdektelen egy pillanatig eltűnődni a Budden- brook-kereskedőház erényein sem. A szorgalom, szakértelem, tisztesség, a munka megbecsülése — mind olyan értékek, amelyek megtartották a házat, amíg a Budden- brook-férfiak elfoglalták reggel a helyüket a cég irodájában. De így volt ez a holland vagy az angol kereskedőházakban is. Marx, amikor a kapitalizmust bírálta, hangsúlyozta azt is, hogy a gyűlölet és a harc egy osztály (uralma) ellen irányul, s nem az egyes ember ellen.. Thomas Mann (s előtte Balzac, Thackeray, Csehov, Galsworthy vagy Gorkij) viszont azt mutatta be, hogyan üresedett ki az a tartalom. amely a nagyapák és az apák idejében még megtartó erő volt, hogyan váltak dekadenssé és élősködővé. Ám a polgári értékek, mint például a kultúra (a tárgyi is, a szellemi is) sze- retete még akkor is tiszteletet ébresztenek — s talán némi nosztalgiát is —, ha tudjuk, hogy mint osztály, halálra van Ítélve a Buddenbrook família. De hiszen éppen ezt írta meg Thomas Mann is, s adta a regény halvány visszfényét a mbst befejeződött sorozat. Ha ott vari a polcon, érdemes levenni a regényt, élmény lesz — a tévésorozat után is — újra olvasni. (horpácsi) nyereményt zsetonra váltva, a sorsoláson sztereo-decket nyerhet. ■ A vidéki fiatalok számára a rendezők 2000 darab jegyet tettek félre, így a vonattal, kocsival érkezők szombaton folyamatosan kaphatnak 18 óráig jegyet — miután állandó lakhelyüket és az utazást igazolták. A jegy ára: 80 forint. Telefonon érdeklődni lehet: a 061-632-096-os számon. A polovec kán sírja Az Ukrán Tudományos Akadémia archeológiái expedíciója a Csungulszki kur- gánban rábukkant a polovec kán sírjára. A poloveci főnemes földi maradványai mellett berakással gazdagon díszített kardot, tőrt, késeket, valamint páncélinget, övét és finom kidolgozású arcvédős sisakot találtak. A kán kezében és a nyakán arany nyakék, az ujjain pedig drágaköves gyűrűk voltak. műsor PÉNTEK Kossuth rádió; 12.OO: Déli Krónika. Lottó. — 12.30: Ki nyer ma? — Kunszentmiklóson. — 12.43; Hét végi panoráma. — 14.02: íróvá avatnak. — 14.32; Egy zselici hangszeres népművész. — 14.44: Magyarán szólva. — 15.00: Hírek. — 15.05: Operettfinálék. 15.20; Barangoló dimonó. — 16.00: Mit üzen a Rádió? — 16.35: Régi híres énekesek műsorából. — 17.00: Hírek. — 1*7.06: Nóták. — 17.35: Drága olcsóság. — 18.00: Sweelinck-kórusművek. ■— 18.15: Esti mese. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Farkas Ferenc: Gyümölcskosár. — 19.35: Az MRT Szimfonikus Zenekarának hangversenye. — Kb. 21.50; Elena Polanska ismeretlen szerzők műveiből játszik hárfán. — 22.00:, Hírek. —.22.20: Tíz perc külpoli-' tika. — 22.30: Új Zened Újság. — 25.20: Operarészletek. — 24.00: Hírek. — 0.10; Melódiákoktól. Petőfi rádió: 12.30; Hírek. Útközben. — 12.35: Édes anyanyelvűnk. — 12.40: Népi muzsika. — 13.15: A zone titka. — 13.30: Kórusmüvek — állatokról. — 14.00: Kettőtől ötig ... — 17.00: Térkép és útra való. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Hírek. Útközben. — 18.35: Slágerok mindenkinek. — 19.40: Nótakedv ölöknek. — 20.30: Hírek. Útközben. — 20.35: Embermeséik. — 21.35: Újdonságainkból. — 22.15: Zenés játékokból. — 22.30; Beszélgetések a kultúráról. — 23.00: Hírek. — 23.20: Könnyűzene Jereb Ervin szerzeményeiből. — 24.00: Hírek. 3. műsor: 13.00: Hírek. — 13.07: Somlyó György: Megíratlan könyvek, — 13.17; A Collegium Aureum Kamarazenekar játszik. — 14.43 ; Soproni József kamaraműveiből. — 15.13: Francia hangjátékok szemléje. — 16.00: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. — 17.05: Ismered a Rigolettót? — 17.35: Magyar tájak dalaiból, táncaiból. — 18.10: Új Zenei Újság — 19.00: Hírek. — 19.05; Rádiószínház. Az ember élete. — 20.24; A Yes együttes összes felvétele. — 21.24: Opera-művészlemezek. — 22.30: Táncdalok Rómából. — 23.10: Az MRT Énekkara énekel. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00; Hírek, időjárási elöntés, műsorismertetés. — 17.05: Péntek este Észaik- Magyarországon. (A tartalomból: IBUSZ-úttal szabadságon. — Miért kell a napszemüveg? — A miskolci Autósbolt választékáról. — Hétvégi programok. Észak-Magyarországon.) Szerkesztő: Jakab Mária. Telefonügyelet: 35-510. — 18.00: Észak-magyarországi Krónika. (Ünnepi köpyvhét kezdődik Salgótarján baji és Sárospatakon. — Nógrád megyei mezőgazdasági helyzetkép.) — 18.25 —18.30: Lap- és műsorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 15.55; Hírek. — 16.05: A 22. miskolci tévéfesztivál díjnyertesei. Az első cigányfalu. — 16.45; Természet- barát. — 17.05: Csali — horgász- műsor. — 17.25: Keresztkérdés. — 17.55: Ablak. — 19.10: Tévé- torna. —. 19.15; Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Delta. — 2C.25; 25 éves a Magyar Televízió. 3. rész. — 21.40: A hét mii tárgya. — 21.45: Családi kör. — 22.33: Tv-híradó 3. — 22.45: Oldjuk meg! . . . Televízió, 2. műsor; 13.45: Beszédtéma — beszéljünk róla! — 19.30: Tv-híradó. — 20.00; A magyar csoda. — 21.15; Tv-híradó 2. — 21.45: Ki fizeti a révészt? 6. rész. — 22.35: Parabola. Szlovák televízió; 15.30: Rövidfilmek. — 16.30; Rob Roy. Angol filmsorozat. — 17.00- Fiatalok té- véklubja. — 17.40: Tévétanácsadó. — 18.00: Pozsonyi magazin. — 18.15: Franciaország. Természet film. — 18.40: Dokumentum- műsor. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: A mennyország elfoglalása. Francia tévéfilm. — 21.05; Vetélkedő. — 21.45- Világhíradó. — 22.00: Gyilkos kétségek. Cseh krimi. — 23.25; Zenés műsor. Miskolci Nemzeti Színház (f5): Zojka lakása. (Ady Endre ifjúsági bérlet.) — Miskolci Kamara- színház (7): Vidám kísértet. Kiállítások: Mini Galéria (10— 18) : Ligeti Erika szobrai. — József Attila Könyvtár (12—20); Faragó István ég Orosz István plakátjai. — Vasas Galéria (14—19): Amfora és kerámia. — Herman János montázsai és grafikái. — Könyv- és gyermekxajz-kiállítás. Lévay József Könyvtár (9—17): Tóth Sándor érmed. — Központi Kohászati Múzeum (9—17): A nyersvasgyártás története. Acélgyártás. Kovácsolás. Hengerlés. — Massa Múzeum (9—15.30): A diósgyőri kohászat története 1870-ig. — A kohászatban használt kéziszerszámok. — Dáryné-ház (9 —15): Üvegművészetünk emlékei a XVI. századtól a XIX. századig. — Herman Ottó Múzeum (10—18) : Ember és munka. — A magyar- országi feketekerámia. — Döb- röczöni Kálmán-emlékkiállítás. — A természet három országa. — 'Miskolci Képtár (10—18): Két évszázad magyar festészete. — — Herman Ottó-emlékház (10— 18); Herman Ottó élete és munkássága. — Borsod—miskolci Múzeum (10—18): Kondor Béla-em- lékkiállítás. — Megy aszói festett asztalosmunkák 1735-ből. — Türelemüvegek. — A miskolci nyomdák története. — Diósgyőri vár (9—15): A diósgyőri vár története. — Pénzek Diósgyőr életéből. Filmszínházak: Béke (f4): A festmény titka (mb. szí. szovjet film). — (hn6) : I, mint Ikarusz (mb. francia film, 14 éven felülieknek!) — (8) : Kabaré (szí. amerikai film, 16 éven felülieknek!) — Béke kamaramozi (4): A gejzírvölgy titka (mb. szovjet film) — (6); Hair (amerikai film, Í4 éven felülieknek. III. helyár!) — Kossuth (13, hn5, 7); Szexis hétvége (mb. szí. olasz—francia film, 16 éven felülieknek, II. helyér!) — Hcvesy Iván Filmklub (±5) : A nagy éjszakai fürdőzés (mb. szí. bolgár film). — (f?) : Normandia-Nyeman (mb. szovjet—francia film). — Táncsics (f5): Találkozás (szí. szovjet film). — (f7): Jöjjön el egy kávéra hozzánk! (szí. olasz film, 16 éven felülieknek, II. helyár!) — Táncsics kamaramozi (6): A bosszú (szí. francia film, 16 éven felülieknek!) — Szikra (hn4, n7) : Hegyi emberek (mb. szí. amerikai film, II. helyár!) — Fáklya (f5) ; Tizenkét hónap (mb. szí. japán fűm). — (f7) : A fekete kalóz (szí. olasz film, III. helyár!) — Petőfi (6): Volt egyszer egy vadnyugat I—II. (szí. amerikai film, 14 éven felülieknek. II. helyár!) — Tokaj vendéglátóház (f8): Egy elvált férfi ballépései (mb. szí. amerikai film, 14 éven felülieknek!) — Görömböly, Krúdy (f7): a remény joga (szí. magyar film). — Tapolca, Ady (7) : Emberek és farkasok (szí. olasz film, 14 éven felülieknek!) — Hámor (6): Emberek és farkasok (szí. olasz film, 14 éven. felülieknek!) — Szirma (í'6) : Rontás- és reménység (szí. magyar film). SZOMBAT Kossuth rádió; 8.00: Hírek. ■— 8.20: Mai kulturális programok. — 8.30: Családi Tükör. — 9.0í>: Mit, hol, mikor, hogyan? — 9(.15: Színes népi muzsika. — 10.00: Hírek. — 10.05: Volt, lesz . . . (szórakoztató műsor). Petőfi rádió: 8.00; Hírek. — 8.05: Kerekes János—Rornhányi József operettjeiből. — 9.00: Híres történetek — nagy egyéniségek. — 10.00: Szombat délelőtt. •3. műsor: 8.00: Hírek. — 8.08: A kiállító termek programja. — 8.11; Új orgonalemezeinkből. — 8.56: Nagy mesterek kamarazenéiéből. — 10.25: Slágerlista. — 11.00: Hírek. — 11.05: Hangfelvételek felsőfokon. Miskolci rádió: 8.00; Hírek, időjárás. műsorismertetés, lapszemle. — 8.20: Hová menjünk, mit csinálj unk? — Zenés program- ajánlat. 8.30: Visszapillantó . . . (Információk, tudósítások, riportok a hét fontosabb eseményeiről). — 8.40: Napjaink kérdései. Önodvári Miklós jegyzete. — Az Ottawán együttes felvételedből. — 9.00: Észak-magyarországi Krónika. (Heves megyei mezőgazdasági körkép. — Nógrád megye népművészetét bemutató kiállítás nyílik Salgótarjánban.) — 9.30: Mikrofonlánc. Szamos Gáborral, a HÁÉV miniszteri biztosával beszélget Zakar János. — Sport. — 9.55—10.00; Mü- sorelőzetes. Televízió, 1. műsor.* 8.00: Tévétorna. — 8.05: Ecranul nos-tru. —- A mi képernyőnk. — 8.20; Cs.aH gyerekeknek! — 8.40: Tizen Túliak Társasága. — 9.20: Az örej| bánya titka. 3. rész. — 9.50: A Buddenbrook ház. — 10.55: Keres* tkér dés. — 11.25: Haydn szín** fóniái.