Déli Hírlap, 1982. május (14. évfolyam, 103-127. szám)

1982-05-21 / 119. szám

A villamos vasút születés­napján BÉLYEGGYŰJTÉS A magyarországi nagyvas­úti villamos vontatás fél év­százados jubileumán a bor­sodi műszaki és közgazdasági hetek keretében, Kandó Kál­mán-emléknapot rendez ma a Magyar Elektrotechnikai Egyesület és a Közlekedés­tudományi Egyesület. A progr ram délelőtt 11 órakor kezdő­dött, Kandó Kálmán szobrá­nak megkoszorúzásával. Dél­után 2 órakor az MTESZ- székházban. a Szemese utca 4 szám alatt megemlékeznek Kandó Kálmán munkásságá­ról, majd a hazai nagyvasúti villamos vontatás jelenéről és jövőjéről lesz szó. Délután 4 órakor megnyitják a témáról rendezett kiállítást, amely május 30-ig tekinthető meg. . ' • Ügy látszik, az Avas-dé­len lakókat már nemcsak a rtúdasréti szeméttelepről időn­ként gomolygó fekete füst za­varja, hanem a Lenin Kohá­szati Művek szénteleoe is. A Testvérvárosok útja 16. szám alatt lakó Novak Józsefné azt panaszolta, hogy nem tud szel­lőztetni a szénpor miatt. Mi­kor találnak a szénte’epnek alkalmasabb helyet? , — kérdi. A koksz- (tehát nem szén-) telep vezetője furcsállja a la­kó panaszát, Szerinte a koksz alig porzik, s az meg képte­lenség, hogy az’ a kis por, amely keletkezik, az Avas­déli lakásokig jutna fel. In­kább — mondja a szemét­dombról árad a füst, meg a mellettük levő „senki földjén ről”. Arra a kérdésre, hogy meddig maradnak ezén a he­lyen. biztosat nem tudott mondani, bár úgy tudja, ' hogy 2000-ig van szerződésük e helyre. • Réti Frigyessé a 73-741-es telefonról kérdezi: Idegenfor­galmi szobát tart fenn már 22 évte. Nem dolgozik, mert be­teg édesanyját gondozza, s így a szoba árából él. Miért nem fizethetett SZTK-t? Hiszen így nem kap majd nyugdíjat. A SZOT Társadalombizto­sítási Főigazgatósága megyei igazgatóságának osztályve­Az űrkutatás fejlődésében 25 év alatt megtett utat végigkísé­rő, 7 címletű, 20 Ft névértékű bélyegsorozatot adott ki a Ma­gyar Posta május 18-án. A soro­zat Varga Pál grafikusművész tervei alapján, 461 300 fogazott és 7800 fogazatlan példányban, 50 bélyegképet tartalmazó ívekben, mélynyomással a moszkvai Goz­nak Nyomdában készült. Vala­mennyi bélyegen alul középen Sóderral teli teherautó ro­bogott végig a Nyékládliáza melletti 3-as úton szerdán délután. Az LKM tulajdonát képező kocsiról széles sugár­ban pergett a kavicsdarab. Néhány kilométeren belül legalább 3—4 kocsi szélvédő­jét zúzta be a teherautó per­gő rakománya. Évente meny­nyi kártérítést fizetnek a szélvédőtörcsekre? — kérdez­tük dr. Gaál Zoltántól, a Borsod megyei Állami bizto­sító kárrendezési fiókjának igazgatójától. — Megyénkben az országos átlaghoz viszonyítva a leg­többet fizetjük ki szélvédő­törésekre: egy esztendő alatt 1200 üvegkárt jelentettek, s erre több mint egymillió fo­rint kártérítést fizettünk. A legtöbb kár Miskolc határá­ban, pontosabban a leninvá- rosi és a nyékládházi úton történt. Errefelé található a legtöbb sóder- és kavicsbá­nya, ahonnan éjjel-nappal szállítják a kitermelt építő­stilizált galambfej van. Az egyik 1 Ft-os bélyegen — türkizkék alapon — a Columbia űrrepülő­gép látható felszállás előtt. A másik 1 Ft-oson — okkersárga háttérrel — az első Holdra szál­lást elevenítik meg. Az egyik 2 Ft-os bélyeg az első űrsétát ábrázolja zöld háttérrel. A másik 2 Ft-oson — liláskék háttérrel — az első űrhajós, Gagarin látha­tó. Az egyik 4 Ft-os bélyegen —- szürke háttér előtt — Lajka kutya képe található. A másik 4 Ft-oson — narancssárga ala­pon — a Szuptnyik—1-et mutat­ják be. A sorozat 6 Ft-os érté­kén az űrhajózás atyjáról, K. E. Ciolkovszkijról emlékeznek meg. A bélyegen a tudós portréja, háttérben a Földdel és egy űr­hajó stilizált rajzával. ★ Fennállásának 200. évfordulóját Ünnepli a Diósgyőri Papírgyár. Ebből az alkalomból a posta má­jus 27-én 1 844 300 fogazott és 5600 fogazatlan példányban 2 Ft- os bélyeget ad ki. Tervezője Du­dás László grafikusművész. A ki­bocsátás napján az arra kijelölt postahivatalok elsőnapi bélyeg­zést is használnak. Mint isme­retes, korábban több bélyegünk jelent meg a Diósgyőri Papír­gyár által készített vízjeles pa­píron. A füatelisták kérték a postai, papíripari és nyomdai szakembereket, hogy a jubile­umra jelentessenek meg bélye­get vízjeles papíron. Sajnos, a kérések ezúttal sem teljesültek! A miskolci gyűjtők felajánlották segítségüket a Diósgyőri Papír­gyárnak, hogy a jubileum tisz­teletére — a központi ünnepség színhelyén — bélyegbemutatót rendeznek. Az illetékesek erre sem tartottak igényt, sőt előfor­dult az az eset is, hogy a ju­bileumot Miskolcon nem köszön­ti postai alkalmi bélyegző sem. R. Lm Nescafé A Magyar Távirati Irodá­nak a Nescafé áráról kiadott május 18-i közlése félreér­tésre ad okot. A Nescafé el­adási ára változatlanul 57 forint, de május 17-től visz- szaváltják a nescafés üvege­ket. Betéti díjuk 2 forint, kupak nélkül. anyagot. Mivel a teherautók vezetői jól tudják, hogy az általuk okozott kárt minden különösebb formaság mellő­zésével megtéríti az Állami Biztosító, egyáltalán nem tö­rődnek a sóderrakomány biz­tonságos szállításával. Meg­púpozzák a píatót, és nem takarítják le a kocsit a ka­vicsdaraboktól. Más orszá­gokban csak letakarva sza­bad homokot és sódert szállí­tani. Ha ezt kötelezővé ten­nék nálunk is, országosan több millió' forint értékű szélvédő üveg vásárlásától mentesíthetnénk a népgazda­ságot, arról nem is szólva, hogy az üvegtörésekkel együtt gyakran még a súlyos ka­rambolok következményeit is viselnünk kell. Jelenleg a legolcsóbb üveg a 300 forin­tos Trabant-szélvédő, ám oly­kor 8—10* ezer foriptot is fi­zetünk kártérítésként. Mind­ezt megelőzhetnénk, ha rendszeresen ellenőriznék a sóderszállitmányokat és meg­büntetnék a helytelenül ra­kott járművek vezetőit. Az Ablaktól kérdezték — a DH válaszol Mozgólépcső és kokszpor Egy ' közönségtalálkozón hangzott el, .hogy a televí­zió legújabb szolgáltató mű­sora, az alig egyéves múlttal rendelkező Ablak, milyen nagy közönségsikernek ör­vend-. Egy-egy, alkalommal 2 —2,5 millióan ülnek le a ké­szülékek elé, annak ellenére, hogy' nem éppen á legázeren- cségejpl} -időpontban (este hat­tól'hétigt megy ezr az -élő- adá^® ^liegufijbíí*1,BÖrsódéól volt szó az- Ablakban. Sok kérdést kaptak a műsor ké­szítői telefonon és levélben egyíráftt, ám idő hiányában csak néhányra tüdtak választ adni. Moét a Déli Hírlap vá­lasz'ól.-*• ■ - * '• 1 Mennyivel »záporodon Miskolc lakossága az utóbbi években? — ezt kérdezték a 71-771-es számról. Ä Borsod megyei statiszti'-' kai' évkönyvből vettük az adatokai' Eszerint 1970-bén 18(1 581-en éltünk a városban, 197Íi-bari már 196 037 volt a lakók száma. 1980-ban 7303- mal léptük túl a 200 ezres lélekszámot, _ míg tavaly 209 287-en voltunk. Idén ja­nuár' elsején Miskolc része lett ljükkszéntlászló, itt 800- an élnek. Az évi természe­tes szaporodás 2453. Ez azt jelenti, hogy Miskolc lakói­nak a száma már meghalad­ja a 210 ezret. zetője, dr. Kádár Mária sze­rint Rétiné senkivel sem állt, áll munkaviszonyban, nem az idegenforgalmi hiva­tal alkalmazottja. Ez tulaj­donképpen vállalkozási jog­viszony, tehát ha van ven­dég,, van pénz. Ha nincs vendég, akkor nincs pénz. Talán a későbbiekben szü- . letik jogszabály erre is, » ugyanis az a cél,-iiogy. min­denkit bevonjunk a biztosí­tásba. • Miért nem működül % Centrum Áruházban a mozgó­lépcső? — kérd! LŐrincz Éva Sajóbábonyból, a 14-531-es te­lefonszámról. Nagy György osztályveze- .tőtől megtudtuk, hogy csak a délutáni csúcsforgalom ide­jére, 3 órától 6 óráig kap­csolják be. Délelőttönként kevesebb a vásárló, a mozgó­lépcső üresen fut, kihaszná- latlán, s ezért állítják le. El­vétve előfordulhat, hogy dél­után sem működik, ám ek­kor karbantartás van. STOP! KÖZLEKEDÜNK! Kavics ellen nem véd a szélvédő Bekukkantunkj a konyhába Kert, bolgár módra A Borsod vármegye és népessé­gének története e. vaskos kötet­ben — amely 1939-es kiadású — sok bolgárkertész neve is szere­pel. A sa.iát családját is felfedezte benne Gugov Doncsev Peikov. Igaz. egy kis nyomdahiba szere­pel a nevében , mert a Donosev- et Doriesra cserélték. A követ­kező olvasható róluk: 191í>-han jöttek Magyarországra, s Miskol­con bérelt 13 ^holdon folytatnak bolgárkertészetet. Termén veiket a városban értékesítik. Mindhár­man (testvérekről van sző) szor­galmas és becsületes munkával keresik kenyerüket, és jó ma­gyar hazafiak. • A HIRES gazdák KÖZÖTT Hogyan is telepedett Ma­gyarországra sok-sok bol­gárkertész az 1900-as évek elején? Mint a mesében, szerencsét próbálni jöttek. Itt láttak a kertészkedésben nagy lehetőséget. Sokan, ke­mény munkával ugyan, de szép gazdaságra, s hírnévre tettek szert. így csábította el egyik testvér, rokon a mási­kat. Gugov Doncsevnek már két testvére itt dolgozott, s rendszeresen vitték haza a híreket. Hát ő, mint a legki­sebb fiú, is felkerekedett. Mincsu bácsi volt a legne­vezetesebb, legvagyonosabb miskolci bolgárkertész, s mellé szerződtek. Ahogy be­lejöttek a mesterség forté­lyaiba, gondoltak egyet: tud­ják ők ezt önállóan is csi­nálni. Szép nagy területet béreltek a Martintelepen, s megindult a virágzó kertész­kedés. Három-négy év múl­va utolérték a legjobb gaz­dákat. Doncsev bácsi moso­lyogva meséli az egyik tör­ténetet. Két földtulajdonos megmérgesedett, amikor lát­ták, hogy földjükről kocsi­számra viszik a piacra a pa­radicsomot. Egy kosárért 50 pengőt számítottak, s már vagy a negyvenediket rakták a fogatra. Jövő tavaszon már nem adták a földet Próbál­kozott a két tulaj, de a má­sodik évben már lefagytak a palánták, s visszaadták a földet, mondván: ez a mes­terség nem nekik való. A híres kertész emlékszik olyan évre, amikor május 28- án már négy kocsi portékát Most van a palántázási idő­szak ... (Herényi felv.) Napfényvonat Magyarországra érkezett tegnap az Osztrák Vöröske­reszt napfényvonata. Négy napon át, négy országot jár be. Utasai: 350 mozgáskép­telen gyermek — többségük­ben osztrákok, de vannak kö­zöttük izraeliek^ egyiptomi­ak, angolok és 12 magyar gyermek is. Magyarországi vendéglátásuk költségeit a Magyar Vöröskereszt fedezi. ★ Huszonkét éves volt Gugov Doncsev Peikov, amikor elin­dult Bulgáriából Magyarországra szerencsét próbálni... vittek a város piacaira. An­nak idején még elkelt egy szekérre való spenót is, na­ponta főztek a háziasszonyok, nem úgy, mint ma. Tíz-húsz napszámos dolgozott velük együtt hajnaltól késő estig. Ma már talán aranyért sem lehetne ennyi mezőgazdasági munkást kapni. • HATÉL, AKKOR A SZÜLŐFALU Télen rendszerint hazautazott Bulgáriába, úgy, mint a többiek. Fiatalember lévén, kit szemelt volna ki magának, mint szülő­faluja egyik leggazdagabb, s leg­szebb lányát? De. minden legény tudta ám a faluban, hogy csak azé lehet Neda, aki a faluban felépít egy házat. Ez volt az apai kikötés. Mivel szép pénzt, 800 pengőt keresett itt egy évben, felépít tet­te Bulgáriában a szép nagy há­zat. Most már vihette a lányt. Igen ám, de őt visszaszólította a lehetőség és a kötelesség Ma­gyarországra. 1939-ben megszüle­tett Miklós fiúk, és 1946-ban Ka­talin leányuk. Tavaszra, nyárra mindig magára maradt az asz- szonyka. Évek múltán aztán gon­dolt egy merészet. A fiú kilenc-, a kislány kétéves volt, amikor feladott egy táviratot, hogy jön Magyarországra. Férje Pesten várta, de elmellőzték egymást. Tudta, hogy férjének az állo­máshoz közel van a földié, s a vasutasok közül valaki majd csak útbaigazítja. így is történt. A nagy meglepetés akkor érte őket, amikor keresték a házat, leg­alább olyat, amit otthagytak. A férfiak nem igényeltek híres pa­lotát. A föld mellett alacsony, saját készítésű Ids vúlyogház szolgált az éjszakai pihenőre. De a módos lány nem volt kényes. Maradt hát itt, jó feleségnek, és igen szorgalmas segítőtársnak. 1952-ben vették azt a házat, ami­ben most is laknak lányuk csa­ládjával együtt. Besegítettek már Miklósnak is a házvásárlásba. S noha nem ők vezetik, de kocsi is van az udvarban. • A SZÓRAKOZÁS VAGY A SZENTÍRÁS Doncsev bácsi tíz évig dolgozott az Egyetértés Tsz- ben mint brigádvezető. Még a múlt év szilveszterén is kapott 500 forint jutalmat, hát most elment egy napra társadalmi munkába. A há­zastársi pótlékkal együtt 2700 forint a nyugdíj. Meg­élnének már ebből, de nem élnének meg a kerti munka nélkül. Piacra ugyan keveseb­bet járnak, de a környékbe­liek még hozzájuk szalad­nak most is friss salátáért, zöldhagymáért. A családos gyerekek nem folytatják szüleik mestersé­gét. Katalin a Beton- és Vasbetonipari Művekben tervstatisztikus, Miklós az ÉMÁSZ-nál gépkocsivezető. A lányuk így jellemzi szüleik életét: — Alig emlékszem arra, hogy vasárnap szépen felöltöztek volna, hogy szóra­kozni mennek. Édesapja rög­tön rátromfol egy mondással, amit ő szentírásnak vett: a mai munkát soha nem hagyhatta holnapra. Nekik az •időt mindig ki kellett hasz­nálni. Akkor járták egy ki­csit az országot, amikor tsz- tagként kirándulni vitték őket. Most próbálják már egy kicsit behozni az elma­radást. A tervük, hogy repü­lővel utaznak Bulgáriába. Néhány éve ugyanis eladták az ottani házat., de egyszerre nem hozhatták ide az érte járó pénzt így 500 levőnként évente „elkirándulgatják” a ház árát. A felesége, Irénke néni, ha hazakerül, újra „bulgárul főz”. Felelevened­nek benne a régi ízek. Ma­gyarországon aztán átáll „magyarra”. Doncsev bácsi már a magyar ízeket része­síti előnyben... , OLÁH ERZSI ükszenllszlóra: 68-as cuiusz 1982. május 23-án 0.00 órától Bükkszentlászló tömegközlekedé­sének lebonyolítását a Volántól az MKV veszi át. Az autóbuszok 68-as jelzéssel a Marx tér autó­busz-végállomástól közlekednek Bükkszentlászló végállomásig. Ütvonala: Marx tér vá., Her- czeg F. u., Gőzön L. u., Mexi- kó-telep, Bükkszentlászló 2ől9-.-s út, Bükkszentlászló bekötő út, Bükkszentlászló vá. Megállói: Marx tér vá., Vas­gyár I-es kapu, vasgyári temető, Bolyai u., Tatárdomb. Mészkő­bánya, Bükkszentlászló elágazás.. Bükkszentlászló-alsó, Bükkszem- lászló tanácsháza, Bükkszentlász- l,ó végállomás. Díjszabás: az autóbuszt Marx tér—Bükkszentlászló között 68-as számmal felülbélyegzett, egyvo­nalas, összvonalas, kombinált bérlettel, utazási igazolvánnyal, vagy egy db 2 Ft-os menetjegy kezelésével lehet igénybe venni. Az előre megváltott Volán-bérle­tek 1982. május 23—31. között is érvényesek. Bükkszentlászló uta­zóközönsége bérletet a jegy- és bérletpénztárainkban (legköze­lebb a Marx téren), míg menet­jegyet Bükkszentlászlón is a táb­lával megjelölt — bizományi — árusítóhelyeken (élelmiszerbolt­ban, italboltban) vásárolhat a nyitvatartási idő alatt. A kor­látozott nyitvatartás miatt cél­szerű az utazásokhoz tartalékba menetjegyet előre vásárolni. Bő­vebb díjszabási jellegű tájékozta­tást a bérletpénztárosok nyújta­nak. Indulási időpontok: munka-,’ szombat és ünnepnapokon egy­aránt: Marx térről indul: 4.05, 4.35, 4.55, 5.30, 6.05, 6.30. 7.00, 8.00, 9.00. 10.00. 11.00, 11.55. 12.30, 12.35, 13.30. 14.05, 14.30. 15.00. 15.30. 16.30, 17.30, 18.30, 19.30, 20.30, 21.30, 22.30, 23.30. Bükkszentlászló végállomásról indul: 4.30. 5.00. 5.20. 6.00, 6.30, 7.00. 7.30. 8.30, 9.30. 10.30, 11.30, 12.25. 13.00. 13.20, 14.00, 14.30, 15.00, 15.30, 16.00. 17.00 18.00. 19.00. 20.00, 21.00. 22.00, 23.00, 24.00. MISKOLCI KÖZLEKEDÉSI VALLALAT

Next

/
Oldalképek
Tartalom