Déli Hírlap, 1982. április (14. évfolyam, 78-102. szám)
1982-04-10 / 86. szám
^ A tökOrii Bodrog kikötőben töltik meg kövei az uszályokat (Kozma István felvétele) Jégtörők a vontatók ww Megkezdődött a Uöszállitás a folyókon Á téli munka végeztével csak rövid ideig pihenhettek az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság jégtörő hajói, A kisebb javítások cs az ellenőrzés után, a Jégvirág IX. és X. megkezdte „békés”. szolgálatát; az építési anyagok szállítását a Tiszán és á Bodrogon. MiJitv-Stku Albert, a- kőbánya-_és" vízi szállítási üzem vezetője' elmondotta, az Idén a terv« szerint 240 ezer tonna követ ' jövesztenek tokaji és sárospataki-kőbányáikban Ebből 50 ezer tonnát maga az igazgatóság használ fel, közei. 50 ezer tonnát a MAHART szállít a társ-vízügyi igazgatóságok — Debrecen, Nyíregyháza, Szolnok, Gyula, Szeged — megrendelésére. A zúzott kő nagy részét a KPM Miskolci Közúti Igazgatósága, a tanácsok és a termelőszövetkezetek igénylik útépítéshez. A kő rakodása és szállítása gépi úton történik. A bányában kotrók, homlokrakodók és dömperek dolgoznak. Innen tehergépkocsival ' vl-' szik á követ a Bodrog kikötőben levő csúszdához, ezen keresztül töltik meg a 200 tonnás uszályokat, amelyeket jégtörő hajók Vesznek kötélre, hogy az olcsó vízi úton a vízépítési helyekre vontassák. A munkatereken 8 kormos polipmarkolós úszókirakó üríti ki a teherszállító vízi járműveket. O. J. ^—«&**%*>*' ' «-i sje A Tisza I. úszókirakó N/ÍHantó *! $ 0 v • * 35>.\' Vandorhoroászok a klubja ív v. " 'Cántlorhorgászok klubja alakult a Magyar Országos Horgász Szövetség keretén belül két • esztendeje, abból a célból, hogy a horgászokkal megismertesse hazánk legszebb tájait, nevezetességeit^ vizeit. Egy-egy túra alkalmával mindig más-más víz, pártján ütik fel tanyáikat a vándorhorgászok, ahol a halfogás mellett, túrave- zetT) segítségével a környék látványosságaival is megismerkedhetnek. Á legközelebbi túra még odébb van/ több mint egy hónap múlva, május 21—23‘: között lesz, a tihanyi Belső-tónál. Most, ilyen korán csupán* azért szólunk, hogy ennek a klubnak - bármely MOHOSZ-tag horgász tagja lehet (a tagdíj évi 100 forintéi így a jelentkezéssel még senki sem késett el. A-résztvevőknek a tihanyi h o fjjjás z ta n y á n biztosítanak szállást, s a tavon csónakot is Téhet használni. Á részvételi díj — étkezés nélkül — 75 forint. -Ezenkívül napijegyet. is kell váltani. A vándorhorgászok klubja évente 4—5 túrát szervez, s a rendezvényekről részletes tájékoztatót - küldenek a tagoknak. A klub. címe; MOHOSÉ Vandorhórgász Klub. 1051 'Budapest, V. kerület, Október 6. utca 20. szám. inkább a magas gázszámlát? Magyarország közvetlen energiafelhasználásának legnagyobb tétele — 38,8 százalékkal — a fűtési és kommunális célú fogyasztás (a világítás, szellőztetés, hideg-, melegvíz-ellátás, valamint a háztartások és közösségi létesítmények egyéb energiafogyasztása tartozik a fűtés mellett -e rovatba), összehasonlításul még két adatí az ipar 29,6 százalékkal, míg az egész gépjármű-közlekedés 10,3 százalékkal részesedik az országos energiafelhasználásból. A 65 négyzetméteres átlaglakás (az állami kivitelezésűek és a magánerőből készültek alapterületének átlaga ennyi) elkészítéséhez szükséges energiát vegyük 1 egységnek. (Ebbe beletaitozik a beépített anyagokba foglalt energia ugyanúgy, mint az építés közben elhasznált mennyiség.) Ennyit kilenc év alatt „fogyaszt” egy átlagos háztartás. . Túl sokat. A következtetés: a megtakarítás forrásait az üzemeltetés körében kell keresni, akár úgy is, hogy ennek érdekében növeljük az építéshez felhasznált energia mennyiségét. A VI. ötéves terv mintegy évi 2 százalékkal kívánja növelni az épületállományt úgy. hogy a fűtésre fordított energia csak 1 százalékkal emelkedjen. Miként érhető ez el? A veszteségek csökkentésével. A családi házak hőveszteségének csaknem fele a külső falak rovására írható. A maradékon — csökkenő sorrendben — a tetőfödém, az ablak és a padló osztozik. Az 5—10 szintes lakóépületeknél fordított a helyzet. Ott az ablakok vesztesége 60—65 százalék, míg a külső falaké 25—3o százalékra csökken. A tetőfödém és a padló vesztesége viszont szinte elhanyagolhatóan csekély. Az új hővédelmi szabványban előírt és 1986-tól alkalmazandó fokozottabb hőszigeteléssel a fűtési energia 30 százalékkal csökkenthető. Ennek körülbelül a fele takarítható meg a múlt év óta érvényes szabályok betartásával. A panelos házak építésekor vastagabb hőszigetelő anyagot kell be- önteni a homlokzati elemekbe, míg az utólagos hőszigetelést igénylő betonra, illetve vasbetonra vastagabb védőréteget kéll felragasztani. Emellett a jó hőszigetelésü ablakok beépítésével tulajdonképpen eleget is tettek a hővédelmi szabvány követelményeinek. Családi-házak esetében ennél nehezebb a helyzet, mert nincs megfelelő választék. A ma kapható, korszerűnek nevezett falazóanyagok — vékony falu, nagv üregű vázkerámia-elemek és a porózus poroton téglák — csak az enyhébb követelményeket elégítik ki. Egyedül a gázbetonelem nem kíván utólagos szigetelést. • . A jó hőszigetelésü ablakok döntő liánvada műanvagból, fából, illetve a kettő kombinációjából készül. A fémnlaoúakat a különféle építési rendszerek komponenseiként gyártják. Valamennyi típus légzárása és a kétrétegű hőszigetelő üvegezés hőátbocsátóképessége összehasonlíthatatlanul jobb a ma használatos termékekénél. További megtakarításokat rejt magában a programozott fűtés —, amikor napközben senki nincs otthon, illetve éjszaka csökkenteni lehet a lakások hőmérsékletét —, de a távfűtéses lakásokban a hőenergia mérése már önmagában is csökkentené a felhasználást. Mindkét megoldás eddig nem gyártott szerelvényeket, berendezéseket a számításokból kitűnt, hosszú távon az építéshez felhasznált anyagok, szerelvények értékének emelkedése — ígv a beépített e*er- "ia növelése — csökkentheti csak a használat során fogyasztott energiát. Ennek viszont meg kellene teremteni az anvagi feltételeit is. Mert ma inkább fizetjük a magasabb fűtési számlát, minthogy egy- ös«zegben letegyük — akár építéskor, akár vásárláskor — a hőszigetelés árát. A magánlakás-építés lehetőségei Miskolcon 18. Törlesztési kedvezmények Sorozatunk legutóbbi részeiben az építtetőknek, lakásvásárlóknak nyújtható OTP-kölcsönökről esett szó. Megtudhattuk, hogy milyenek a pénzügyi lehetőségek telepszerű. több szintes, egyedi több szintes és csoportos lakó- házépítés, -vásárlás esetén. Az OTP hagyományos családi házak építésére is folyósíthat hitelt: városokban, továbbá kiemelt településeken az építési költség 60 százalékáig, egyéb településeken 50 százalékáig terjedő mértékben. 4 AZ AJÁNLOTT OLCSÓBB Az összeg felső határa városokban és kiemelt településeken — ezek listája a városi tanácson megtekinthető — jelenleg legfeljebb 200 ezer forint, egyéb településeken legfeljebb 160 ezer forint. A kölcsön kamata évi 3 és fél százalék, a törlesztési idő legfeljebb 25 év. A három, vagy több gyermeket eltartó családok részére előnyösebbek a feltételek; a kamat csak évi 2 százalék, a törlesztési idő pedig meghosszabbodik 5 évvel. Van még egy másik lehetőség is, amivel növelhető a kapott kölcsön összege; ha valaki az Építésügyi Tájékoztatási Központ által ajánlott tervek közül választ, s ez alapján építi fel a házát, a kölcsön említett felső határánál 10 százalékkal többet kaphat. A nyereség k s: a kiviteli tervdoku- mt. .,áció ára rendkívül alacsony, ugyanakkor növekszik a felhasználható összeg. 4 CSÖKKENTENI A TERHEKET Természetesen a munkáltatók is támogathatják kölcsönnel dolgozóik családiház-építését, de az OTP-hitel feltételei ettől nem változnak. A kölcsön igénylésénél lényeges a megfelelő sorrend betartása. Építési kölcsönt az OTP illetékes fiókjától akkor lehet kérni, ha már a lakóház építésre vonatkozó építési engedély az építtető rendelkezésére áll. A nyújtható kölcsön felső határát és feltételeit a mindenkori hitelpolitikai irányelvek szabályozzák. Időnként változások történnek, ezért a döntés előtt feltétlenül érdemes tájékozódni a pontos részletekről az OTP szakemberednél, akik készséggel megadnak mindenfajta felvilágosítást. A hosszú lejáratú OTP-köl- csönnel lakást építők, illetve vásárlók anyagi terhei főleg a kezdeti időszakban rendkívül megnövekedhetnek. Ezért az OTP e terhek átmeneti csökkentésére, a jogszabályi keretekhez igazodva, különféle kedvezményeket nyújt. A havi terhek átmeneti csökkentését a törlesztő részletek mérséklése, az előtörlesztés — saját rész — megfizetését pedig az ehhez adható személyi kölcsön jellegű hitel teszi lehetővé. A kedvezmény kiterjed a munkáslakás-akciók résztvevőire, fiatal házasokra, a három vagy több gyermeket eltartó családokra, s más esetekre is. (A részletekről az OTP illetékes szakemberei adnak pontos felvilágosítást. Jól jár az az építkező, akinek ifjúsági takarékbetétje A Vendéglátóipari Országos Szövetkezeti Központ egyik dolgozójának szabadalma alapján a VOSZK Zala van. így az építési kölcsönön túlmenően — a betét felhasználása mellett —, külön kölcsönt is igényelhet. Erre a betét felvételétől számított három éven belül van lehetősége. 4 AZ IFJÚSÁGI TAKARÉKBETÉT A kölcsön felső határa új lakás építése esetén 70 ezer, egyébként pedig 60 ezer forint. A kölcsön az építkezőt terhelő előtörlesztésbe beszámít, feltételei egyébként a lakásépítésre kért építési kölcsön feltételeivel azonosak. Üj lakás-, illetve toldaléképítéshez, emeletráépítéshez, vagy nem lakás céljára szolgáló helyiségnek lakássá történő átalakításához már a takarékossági időtartam negyedik évének lejárta után igénybe vehető az ifjúsági takarékbetéttel járó kölcsön! A lakásgondok egyik megoldása a lakáscsere. Eddig nem nagyon éltünk ezzel a lehetőséggel, de ebben a lakáscseréket szabályozó előírások is közrejátszottak. Az utóbbi időben sok minden változott többek között az állam különböző formában, anyagilag is támogatja a lakáscserére vállalkozókat. A támogatás részleteiről sorozatunk következő részében bővebben lesz szó. (Folytatjuk) megyei Pacsa községben műr kődő üzemében természetes alapanyagok, állati eredetű fehérje és fűszerkeverék fel- használásával megkezdték a hús nélküli fasírtpor gyártását. A vendéglátóiparban, az üzemi és gyermekétkeztetésben osztatlan elismerést kapott korszerű élelmiszer rövidesen kapható lesz az üzletekben is. Előállítói és gyártói az új termékkel a háziasszonyok munkáját könnyítik meg, mert húsz perc alatt tálalható. A fa- sírtport ugyanis csak hideg vízzel kell összegyúrni és máris süthető. Aki akarja, gombával, zöldséggel vagy kukoricával ízesítheti. Az egészséges táplálkozást szolgáló fasírtpor 22 dekás, légmentes fóliacsomagolásban kerül forgalomba. Egy-egy tasak tartalmához négy deci vizet kell hozzáadni. Teljesen hazai alapanyagokból idén 2500 mázsát állítanak elő. Konzervek mellett jó útravaló lehet a kempingezőknek is. A magyar bankár sMönyve Az idei londoni könyvvásár egyik „slágere” volt Fekete Jánosnak, a Magyar Nemzeti Bank első elnökhelyettesének Back to the realities (Vissza a realitásokhoz) című munkája, amelyet angliai partnerei kérésére mutatott be a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat. Az ilyen kérés nem szokatlan azon a több tucat bemutatón, amelyet négy földrészen rendeznek; a szervezők és a látogatók a mai magyar valóságot bemutató szakmai és szépirodalmi művek iránt érdeklődnek. A BORSODI IPARCIKK KISKERESKEDELMI VALLALAT a 38/1980. Mt. sz. rendelet és a 14/1980. (IX. hó 30.) BkM sz. rendelet alapján az alábbi boltegységek 1982. július 1-től 1987. június 30-ig terjedő időre SZERZŐDÉSES ÜZEMELTETÉSRE PÁLYÁZATOT HIRDET 54. sz. illatszer, Szerencs, Rákóczi út 108. 56. sz. illatszer, Sátoraljaújhely, Széchenyi út 1. 172. sz. papír, Ózd, József Attila u. 17, 175. sz. papír Sajószentpéter, Kossuth út 208. 176. sz. papir, Edelény, Antal Gy. út 17. 180. sz. papir Putnok, Kossuth út 1. 253. sz. horgász, Miskolc, Vándor S. üt 10. 276. sz. ajándék, Miskolc, Széchenyi út 8. 9. sz. háztartási, Edelény, Lenin út 78. 15. sz. kertészk., Kazincbarcika, Lenin út 17. 27. sz. háztartási, Miskolc, Kazinczy út 32. 321. sz. barkács, Leninváros, Széchenyi út 7. 323. sz. barkács, Ózd, Néphadsereg út 322. sz. barkács, Kazincbarcika, Lenin út 7. 332. sz. barkács, Miskolc, Széchenyi út 117. 372. sz. v. iparcikk, Ózd, Tanácsköztársaság út 151. 341. sz. v. iparcikk, Rudolftelep, József Attila út 1. Az üzletek szerződéses üzemeltetésre történő átadására közjegyző jelenlétében lefolytatandó versenytárgyalás alapján kerül sor. A versenytárgyalás helye: a vállalat tanácskozóterme, Miskolc, Kis-Avas sor 9. szám. Időpontja: 1—8. sorszám alatt megjelölt boltegységekre 1982. május 13-án 9.30 órakor; 9—17. sorszám alatt megjelölt boltegységekre 1982. május 14-én 9.30 órakór. A pályázat benyújtásának határideje: 1982. május 4. Érdeklődőknek a szerződéses üzemeltetési rendszerről és a meghirdetett üzletekről bővebb felvilágosítást 1982. április 15-től a vállalat közgazda- sági osztálya ad (Szakáll Vilmos közgazdasági osztályvezető, telefon: 38-141/26), Miskolc, Baross Gábor út 13—15. sz. —. Hús nélküli fasírtpor