Déli Hírlap, 1982. április (14. évfolyam, 78-102. szám)

1982-04-05 / 81. szám

♦ Lillafüred á múlt század végin. A képet miskolci fényképész készítette. A Herman Ottó- etnlékházban látható. „Több célú tározó” Százhetven éves a Hámori-tó Egyes források szerint a tó kisebb kiterjedésében már a középkorban megvolt, halas­tóként használták. Az már viszont tény, hogy a Hámori­tavat Fazola Henrik építtette 1310 és 1812 között, vaskohó­jának, érctörőjének ipari és energiaellátására. A kristály- tiszta tavat és környezetét Petőfi 1847. július 8-án kelt útilevelében így írja le :„ ... az út felfelé tart, kanyargósán a Szinva partján, mely szá­mos zuhatagot képez, fönn pedig a hegyen tóba gyűl, melynek vize sötétzöld, mint­hogy tükre az őt környező bércek erdejének. Az ember azt gondolja, hogy legalábbis Helvéciában van, Helvécia valamelyik szebb vidékén .. * A VÍZESÉS IS MESTERSÉGES Az egykori vándor, de a maiak közül sokan nem is sejtik, hogy mesterségesen ki­alakított tóra csodálkoznak rá, mivel annyira beleillik a Bükk keleti részének erdős, karsztos világába, mintha azzal együtt született volna. A Garadna patak völgye mintegy félszáz négyzetkilo­méteres vízgyűjtő területe a hegység egyik legszebb része. Az 1927—1930 között épült Pa­lotaszálló pedig — ma SZOT- üdülő — Lillafüred népszerű és kedvelt kirándulóhelye, tu­ristaközpont. A tavon színes csónakba ülhet a látogató, de horgászhat is, vagy vitorlás­versenyben gyönyörködhet olykor, és megcsodálhatja a vízesést is ... A tó mesterséges, a vízesés mesterséges, hiszen a Szinva összesen 49 különféle gép­járművet üzemeltetnek a Borsod megyei Településtisz­tasági és Szolgáltató Válla­latnál. A járművek teljesít­ménye minden évben folya­matosan nő. Míg 1979-ben alig egymillió kilométert fu­tottak, addig tavaly már ezt is meghaladták, több mint 300 ezerrel. A gépjárműiparban egy­aránt megtalálható a Volga, a Barkas, az Ikarus 250-es busz, a billenős ZIL, az IFA és a Prága teherautó. A jár­művek zöme aránylag új, így különösebb probléma nincs a karbantartással. Ta­valy közületektőd több mint háromszázezer, lakossági megrendelőktől 20 ezer köb­méter folyékony hulladékot szállítottak. Ezenkívül több ezer méter csatornahálózatot tisztítottak meg. A gépjár­műpark fejlesztésével és karbantartásával párhuzamo­san egyre nagyobb gondot fordítanak a gépjárműveze­tők szakmai tudásának bő­vítésére, a közlekedésbizton­sági ismeretek elsajátítására. Sajnos, a népes törzsgárda ellenére is gyakori a munka- •rővándorlás. Ennek elsőd­vízszegény időszakában szi­vattyú juttatja el a vizet a tó­ból a mesterségesen kialakí­tott függőkért melletti beton- ványúhoz. Mindezek azonban in mit sem vonnak le a táj . edeti szépségéből, mert be­lei llenek környezetükbe. + A FÖLDGÁT ÁTSZAKADT A tó, a tározó azonban el­sődlegesen azért született meg, hogy energiát és vizet szolgáltasson. Az 1812-ben megépült földgát 1813-ban át­szakadt. Ezután a gátat kőből építették újjá. A gát magas­ságát 1928-ban 1,5 méterrel megemelték — legnagyobb magassága jelenleg 12 méter —, a gátkorona szélessége 10 méter; ezen halad a Miskolc —Eg» közötti 2505. számú fő közlekedési út. A krónikához tartozik, hogy 1931-ben a gát víz felőli oldala körülbelül 30—35 méter hosszúságban, 5—6 méter mélységben az út- szélesség közepéig kagylósán leszakadt. A tó teljes leürí­tése után betonba ágyazott terméskőből újraépítették. + A PAPÍRGYÁR HŰTŐVIZE Ma a tározó elsődlegesen hűtővizet biztosít a kripton- és a papírgyár részére, órán­ként 200 köbméter mennyi­ségben. Emellett feladata, hogy az üzemeltetőnek, a Le­nin Kohászati Művek Sajó parti vízkivételi művének üzemzavara esetén megoldja az alapvíz-szolgáltatási gond­jait. Emellett fontos szerepe leges oka, hogy a szippantó gépjárművek vezetői sok esetben találkoznak leki­csinylő, lenéző megjegyzé­sekkel. Az utóbbi három eszten­dőben a vállalat autóvezetői halálos vagy súlyos szemé­lyi sérüléssel járó balesetet nem okoztak. Ittas vezetés miatt egyszer fordult elő személyi sérüléssel együtt járó karambol. A szippantá- si technológia miatt sok eset­ben rendkívül szűk, szinte megközelíthetetlen helyekre is be kell állniuk. Ezzel ma­gyarázható. hogy aránylag sok kárt okoztak mások jár­műveiben. Amíg 1980-ban két, 10 ezer forintos kárt meghaladó balesetet idéztek elő, tavaly már egyet sem. A kifizetett kártérítések ösz- szege 50 ezer forintról a fe­lére csökkent az elmúlt év­ben. Mindez többek között annak is köszönhető, hogy rendszeresen megtartják a gépjárművezetők házi, mű­szaki és KRESZ-vizsgáját. Ha valaki nem ér el megfelelő eredményt, amíg sikeresen le nem vizsgázik, nem vezethet. Szerencsére eddig ilyen in­tézkedésre nem került sor. fez. ij van a záporvizek nagy felüle­ten való felfogása szempont­jából is. Mint a kohászat el­sődleges vízbázisa — a hat­vanas évek közepén, amikor megépült a Sajó-parti vízki­vételi mű és bővítették a Szinva-parti vízműtelepet is —, a Hámori-tó elvesztette eddigi jelentőségét. Nem vesz­tette el azonban táj formáló esztétikai funkcióját és em­bert edző, egészségvédő, gyó­gyító szolgálatát. ORAVEC JANOS alias Takarítónőt helyettesítésre azon. nali belépéssel alkalmaz a Bor­sod megyei Lapkiadó Vállalat. Lehet nyugdíjas is. Jelentkezés: Bajcsy-Zsilinszky út 15. I. em. 102-es szoba. „November V» Mgtsz miskolci szolgáltató ágazata felvételt hirdet az alábbi munkakörökbe: kazán- szerelésben jártas lakatos, he­gesztő, valamint központifűtés- szerelő szakmunkásokat. Jelent­kezés: Miskolc, Teleki u. 2. sz., az ágazatvezetőnél, hétfőtől pén­tekig, 10—15 óráig. ingatlan Felsőzsolca. Petőfi út 36. sz. alatti ház, 128 négyszögöl telek­kel eladó. Érdeklődni lehet hét­főtől péntekig 8—16 óra között, Nyékládháza, 6-os telefonon. Pe­te Lajosné. 650 négyszögöl zártkert 35 ter­mőképes gyümölcsfával megosztva is, valamint ugyanott kétszintes hétvégi ház (alpesi manzárdos) sürgősen eladó. Érdeklődni: 77-098 tel. 7—9.30 óráig. Elcserélném Árpád utcai 2 szo­ba, összkomfortos, tanácsi laká­somat erkélyes garzonra. Érdek­lődni: 75-400-as telefonon. Erenyőben, a Jószerencse utca fölött egy 340 négyszögöl közmű­vesített telek eladó. Érdeklődni: Jószerencse u. 20. A Dankó Pista utcán földszin­tes, szövetkezeti, 1 plusz 2 és fél szobás lakás eladó. Készpénz plusz OTP-átvállalás. Leveleket a kiadóba: „Belváros *82, 105 758” jeligére. Magas ráfizetéssel elcserélnénk Kilián-déli, IV. em. szövetkezeti garzonlakásunkat nemrég át­adott másfél szobás szövetkezeti lakásra. Érdeklődni: Gagarin u. 14. Bagi József, vagy du. fél 4- tol a pincében levő horgászcikk- javító műhelyben adús-uéte< Termelői óbor oltványszőlőből 25 literes tételekben eladó. Mis­kolc III., Oprendek S. 70. Eladó egy 80 literes, 4 éves Le­hel hűtőszekrény 1500 Ft. Mis­kolc, Rácz Adám u. 1., fszt. 1. Nemesik Gyula Györgynek és Mészáros Mária Margitnak Ta­más ; Flach Lászlónak és Üveges Mariannának László: Hutkai Sándornak és Gecse Annának Anna; Tátrai Andrásnak és Papp Aranka Annának Andrea; Lóczi Lajosnak és Molnár Máriának Gábor; Kovács Ferencnek és Adám Lídiának Zsuzsanna Lí­dia; Kiss Imrének és Sípos Er­zsébetnek István Imre; Takács Andrásnak és Szabó Márta Ró­zsának Judit; Nagy Józsefnek és Szabó Gyöngyinek József; Kán­tor Jánosnak és Dobai Ilonának Laura; Farkas Jánosnak és Gu­lyás Zsuzsannának János: Berce- li Istvánnak és Ferencz Magdol­nának István; Argyeián Miklós Róbertnek és Biri Mária Iloná­nak Anita Mária; Pápai András­nak és Szabó Ildikónak Norbert; Thuróczy Gyula Józsefnek és Ha­rangozó Máriának Mária Kata­lin; Hegedűs Emilnek és Fukk Katalinnak Péter; Nagy Imrének és Kovács Ibolya Zsuzsannának Judit; Simon Péter Istvánnak és Kis-Orosz Mária Valériának Beá­ta; Patai Istvánnak és Tóth Ág­nesnek Karina; Lipcsei János­nak és Fazekas Erzsébetnek Já­nos ; Fazekas Lászlónak és Res­tás Katalinnak Katalin; Dobi Ká- rolynak és Nagy Katalinnak Pé­ter; Babos Dezsőnek és Homensz- ki Erzsébetnek Krisztián; Torma Istvánnak és Kicsi Zsuzsanná­nak Tamás; Mátyás Lászlónak és Szilágyi Katalinnak Adrienn; Lakatos Józsefnek és Lázár Ka­talinnak Katalin; Kozér István­nak és Derecskéi Ilona Julian­nának Ilona; Kiss Jánosnak és Balogh Máriának Adrienn; Tóth Gáborak és Nánási Ibolyának Gábor; Molnár Antalnak és Ka­szai Irénnek Márió Gergő; Ma­gyar Árpádnak és Lipták Má­riának Roland; Fodor Sándornak és Bakondi Judit Máriának Esz­ter; Kurucz Józsefnek és Balog Évának Kinga; Horváth Imrének és Kondás Erzsébetnek Gabriel la; Kéki Lajosnak és Darant Ilonának Gergely; Fodor Lász­lónak és Rembeczki Mártának Gergő; Rajter Mihálynak és Var­ga Máriának Zsolt; Hudák Ist­vánnak és Tóth Évának Gábor; Mészáros Sándornak és Kovács Máriának Adrienn; Deák János­nak és Széli Erikának Péter; Turcsán Mihálynak és Sárosi Il­dikó Annának Mihály; Bárány Péternek és Battyányi Katalin­nak Brigitta; Szikszai Gábornak és Szabó Ilonának Edina; Pász­tor Józsefnek és Sipos Máriának Bernadett; Mészáros Árpádnak és Bús Erzsébetnek Zoltán; Lé­mán Bélának és Asztalos Ritá­nak Judit; Lengyel Zoltánnak és Dobai Máriának Anita; Krok Istvánnak és Váradi Máriának Gábor; Papp Attilának és Kava sánszki Juditnak Attila: Drótos József Istvánnak és Hegedűs II dikó Gizellának Líviusz Ákos: Medve Istvánnak és Horváth Magdolnának Nikoletta; Várad! jármű UP-s Zsiguli eladó. Miskolc L» Vándor S. 30. IX/5. vegyes A „Gabi” divatáru megnyílt a Középszer 11. sz. alatt. G Y A SZKÖZLEMÉN Y Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a nagyon szeretett férj. édesápa, após, nagyapa, testvér és jó rokon KERÉKJÁRTÓ ZOLTÁN nyugdíjas életének 64. évében, rövid szenve­dés után elhunyt. Temetése 1982. április 6-án, 11 órakor lesz a Tör- kölyös temetőben. A gyászoló család. Józsefnek és Csortos Máriának Henrietta; Munkácsi Józsefnek és Komáromi Irénnek Péter; dr. Gaál Gézának es Eperjessy Ibo­lya Évának Anett Melinda; Sza­bados Bélának és Bodnár Évának Norbert; Hegyes Károlynak és Labancz Margitnak Zsuzsanna; Radics Kálmánnak és Kótai Ka­talinnak Csaba; Pöstyényi Gyu­lának és Kiss Zsuzsannának Il­dikó; Jakab Józsefnek és Rácz Erzsébetnek József; Franczuz Lajosnak és Gál Ágnesnek Eri­ka; Csorba Ferencnek és Kiss- Orosz Mártának Eleonóra és Márta; Ruszó Dezsőnek és Kó­tai Erzsébetnek Zita: Kármán Tamásnak és Lőrincz Iloná­nak Anita Hona; Nagy Tibor­nak és Borbély Máriának Zsu­zsa; Kasza Jánosnak és Ster Il­dikónak Péter; Horváth Győző­nek és Horváth Erikának Niko­letta; Ambrus Barnának és Ko­vács Erikának Melinda, Tóth Ist­vánnak és Vincze Magdolnának István Adám; Majoros Jánosnak és Béres Ágnesnek Norbert: Kar­iinger Ferencnek és Juhász Mar­gitnak Richáwl; Szegedi László­nak és Tolnai Katalin Juditnak Katalin; Szőr Bélának és Újság Ilonának Zsuzsanna; Gyöngyösi Józsefnek és Szűcs Erzsébetnek Gábor; dr. Hedrik Bélának és Gáspár Teréziának Béla: Pithely Józsefnek és Kurilla Márta Er­zsébetnek Viktória; Nagy László­nak és Mikola Mártának Attila: Kovács Ervinnek és Farkas Mag­dolna Júliának Krisztián: Bodon Tibornak és Nyáry Editnek Ist­ván; Simon Lászlónak és Csukás Erzsébetnek László; Juhász Gusz­távnak és Árvái Katalinnak Or­solya; Varga Tibornak és Bán Margitnak Péter Tibor; Venczel Lászlónak és Smajda Évának Viktor; Krotos József András­nak és Pléh Anikónak Gergely; Bánóczki Mihálynak és Poczkodf Ilonának Bernadett; Molnár Bar­nabásnak és Mozsár Katalinnak Dénes; Kánai Gábornak és Bar­na Erzsébetnek Ákos; Leczó Bé­lának és Balogh Magdolna Gizel­lának László nevű gyermeke. MEGHALT: Ivók József: Soltész László; Kardhordó Tivadar; Halász Gá­bor; Dobos Józsefné (Kosztik Julianna); Krazsalkovics István; Szpissák Ignácné (Kosty Margit); Rákos József; Török Lászlóné (Miklós Margit); Jeney Meny- hértné (Madarász Margit); Ko­csis Ferenc; Kerekes Márton; Turkovics Imréné (Kovács Esz­ter) ; Puter István Jánosné (Rig- ler Katalin) ; Szabó Pál; Hojnyák Lajosné (Székely Julianna) ; Nagy István; Lévai Zsigmondné (Vilonczai Rózsa) : Cseh István: Kvatta Józsefné (Sztulányj Ju­lianna) ; Vaszkó Mihályné (Le- viczky Ilona); Tarján Béla: Van- czák József: Pethö Sándomé (Orosz Eszter): Aradi Gyuláné (Lovas Mária); Sas Andrásné (Rémiás Erzsébet); Jesztredi András. PÁLYÁZATOT HIRDETÜNK pénzügyi és számviteli osztályvezetői munkakör betöltésére. Felsőfokú közgazdasági végzettség és iparváltaiati gyakorlat szükséges. „Sürgős május" jeligére a kiadóba. Értesítjük a lakosságot, hogy Miskolc faros területén 1982. április 5-től 9-ig az alábbi helyeken vásárolja fel a háztartásban feleslegessé vált papír­és textilhulladékokat HÉTFŐ: Avas-dél, Középszer u. 30. 10-től 13 áráig A vas-dél, Középszer u. 86. 14-től 17 óráig KEDD: Avas-dél, Engels u. ABC mellett 10-től 13 óráig Avas-dél, Ifjúság étterem mögött 14-től 17 óráig SZERDA: Vászonfehérítő utcai torony házak 10-től 13 óráig Tokaj étterem melletti parkoló 14-től 17 óráig CSÜTÖRTÖK: Stadion étterem melletti parkoló 10-től 13 óráig Városközpont, Kuruc utca, 14-től 17 óráig PÉNTEK: Majláth-lakótelepi ABC mellett 10-től 13 óráig Majláth, Hóvirág utca 14-től 17 óráig A HASZNOSANYAG-GYÜJTÉS KÖZÜGY! AZ ÖN RÉSZVÉTELÉRE IS SZÁMÍTUNK! A CM CEMENTIPARI GÉPJAVÍTÓ felvételt hirdet lakatos és hegesztő munkakörben Szakmai követelmény: 10 év feletti gyakorlat, hegesztőnél első osztályú minősítés, CO., védőgázos hegesztő bizonyít­vány, technikusi végzettséggel rendelkezők előnyben Magas kereseti lehetőséget, munkásszállást, üzemi étkezést biztosítunk. Jelentkezés: Mésztelep utca 1. szám alatt, o munkaerő-gaz­dálkodáson. Megközelíthető: a 2-es, 12-es. 32-es, 33-as autóbuszokkal Telefon: 13-801 Házi KRESZ-vizsgák Szippantókocsi vezetőjének lenni... ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT:

Next

/
Oldalképek
Tartalom