Déli Hírlap, 1982. március (14. évfolyam, 51-77. szám)
1982-03-09 / 58. szám
A minőség fontos, vagy a mennyiség? Népművelők egyesülete Az MKV szakmunkásjelöltjei faragták.,. A muhi kopjafái A Gárdonyiban megtekinthetők Zeneszóval, víg mulatsággal ért véget a két hétig tartó kemény munka a Gárdonyiban. A Miskolci Közlekedési Vállalat ifjú szakmunkásjelöltjei, mesterük, Szegedi Miklós vezetésével teljesítették, amit vállaltak: megfaragták a muhi csata emlékművéhez a kopjafákat. Hol szórakozzunk? A Tokaj Értelmiségi klubjában legutóbb arról vitatkoztak a résztvevők, vajon milyen szórakozási lehetőségeket kínál lakóinak Miskolc, s a meglevő adottságokon hogyan kellene változtatni. Kétségtelen, hogy maroknyi értelmiségi véleménye nem képviselheti az összes városlakóét, mégis csupa olyasmiről esett szó, ami napi beszéd tárgya szinte minden miskolci között. Sokan tették szóvá az elhanyagolt mozikat — ahol a ruhatár ismeretlen fogalom —, s azt is, hogy lassan minden vendéglátóhelyünk, presszónk, éttermünk — hacsak nem első- osztályúak — kocsmává válik az esti órákra. Nincsenek klubok, olyan hangulatos s kulturált helyek, ahová egy népesebb társaság színház után szívesen betérne vacsorára, vitatkozni egy kicsit. Abban egyetértettek a résztvevők, hogy a szórakozás mai fogalma valahogy így képzelhető el: az évszázados városi „passziók”: a mozi, a színház, az éttermek s az éjszakai bárok, a tánc, a társalgás és a társaság természetes együttese s alkotója legyen szabad időnknek. Sokak szerint ez csak amolyan nosztalgia: ma ezt megvalósítani szinte lehetetlen. A vita célja nem is az volt, hogy valamiféle gyakorlatias tanulsággal, kész receptekkel felszerelve távozzanak onnan a résztvevők s a meghivott vendégek. Hogy vágyaink, elképzeléseink helyett inkább a valós helyzet kritikájára szorítkoztak a beszélgetés során, mégsem a fantázia hiányának tudható be. Inkább annak, hogy vannak bizonyos alapvető kérdések, amelyek megoldása nélkül nagyon nehéz előbbre jutni. Az a tény, hogy a megoldást rendkívül nehézzé teszik városunk társadalmi-történelmi adottságai — s természetesen a jelenlegi gazdasági helyzet is —, válóban meghatározó, s ez őszintén szólva bénítólag hat az alkotó gondolatokra is. Hogyan lehetne mégis valami biztató, reményt keltő ösz- ázegzéssel zárni a vitát? A Tokaj vezetője szerint — aki régen próbálja már a gyakorlatban megvalósítani a kulturált szórakozásról formált elképzeléseit — lényegesen nagyobbak a lehetőségeink, mint amennyire ezt a jelenlegi helyzet láttatja velünk. A kulcs az érdekeltségi rendszerben rejlik. Ha a mégfelelő területeken dolgozóknak — a vendéglátóipartól a művelődési házakig— mindennapi létérdekük lenne, hogy a színvonalas szórakoztatás minden formáját, lehetőségét hasznosítsák, feltárják, sok minden megváltozna. Ez persze csak egy vélemény a sok közül. De jó lenne hinni benne... (k-ó) Lenyűgöző látvány a művelődési ház előcsarnokában a nyolc „egyéni karakterű” oszlop, amelyeket (felállításukig) itt hagytak, hogy a miskolci közönség is megtekinthesse. Az „átadásra” megjelent az MKV vezetősége is, amely minden segítséget megadott a munkához, s most joggal büszke fiai eredményére. Az élet, a munka azonban ezzel nem állt meg. Csabai József, az Önöd—Muhi községi Tanács elnöke elmondta, hogy megkezdik a Muhi- csárdánál a terep rendezését. Máris többen jelentkeztek társadalmi munkára: a falu lakossága, a helyi tsz, a KPM, a Miskolci Postaigazgatóság szocialista brigádjai, egy rendőrőrs. A gazda most már az időjárás, tőle függ, hogy az oszlopok-kopjafák, mikor kerülnek a helyükre. Képeinken: az utolsó simításokat végzik a kopjafákon. A hónap végéig a Gárdonyi Művelődési Ház előcsarnokában megtekinthetők. Megyénkben is megalakult a Magyar Népművelők Egyesületének helyi szervezete, kz a 11. az országban. A szakmai szervezet céljait az alapszabály határozza meg. „Az Egyesület célja, hogy a népművelői munkának a közművelődés továbbfejlesztésében és a szocialista tudat formálásában betöltött szerepére tekintettel, tevékenységével hatékonyabbá tegye a népművelői munkát; elősegítse a szakmai és politikai képzést; fórumot biztosítson; támogassa új szakmai módszerek kidolgozását” (stb.) A közművelődés még mindig nenezen körülhatárolható, eléggé „cseppfolyós” terület. Magat a tevékenységet és a hatékonyságát is ezernyi tényező befolyásolja, nem kis dilemmákat, olykor neves vitákat kavarva maguk közt a népművelők közt is. Példaként itt most az amatőrmozgalom megítélését említeném, amelyről Debreczeni Tibor, a Népművelési Intézet munkatársa beszélt. Azt senki se vitatja ma (már, még?), hogy a mozgalomra szükség van, mégis másképpen ítélik meg a szakemberek (éppen a Népművelési Intézet), a vezetés, a működtető intézmények, a közönség és maguk a tagok. ■ ■ Sürgősen eldöntendő kérdés, hogy a minőséget vagy a mennyiséget tartjuk-e fontosnak? A kérdésfelvetés azért jogos, mert a szakmai zsűri túlzó, máskor meg a divatokhoz igazodó, divathullámokat keltő követelményei sok együttest kedvetlenítettek el. Az eredmény- és produkcióközpontú szemlélet érvényesült a fenntartó intézményeknél is, amelyek szívesen szabadulnak meg a „ráfizetéses”, csak gondot, bajt okozó együttesektől. Debreczeni Tibor most, az általa képviselt intézet korábbi koncepcióját vitatva, a mennyiségre, a mozgalom megmentésére helyezte a hangsúlyt. Joggal tette szóvá néhány hozzászóló azt az ellentmondást, hogy a fenntartó intézetek, s maguk a népművelők sem eléggé érdekeltek ebben. Az amatőrmozgalom támogatásában sokszor gondot okoz a megfelelő szakember (csoportvezető) megtalálása, megoldatlan a szakmai felügyelet és irányítás is. Hogy mi szól az amatőrök mellett? Elég legyen itt csupán két fogalmat ismételni: a kreativitást és a közösséget. A Népművelők Egyesületének 1982-es munkaterve szerint rendszeresek lesznek a szakmai találkozók, továbbképzések, amelyeknek bevallott és be nem vallott célja is az, hogy elmélyítsék a szakmai ismereteket, növeljék a szakma presztízsét Ezért keresik és veszik fel a kapcsolatot a politikai, társadalmi és gazdasági szervezetekkel, hiszen a közművelődés nem csupán egy szűk értelmiségi réteg ügye Wm műsor KEDD Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Törvénykönyv. — 12.50: A Rádió Dalszínháza. A becsületes megtaláló. — 14.16: Nóták. — 14.42: Arcképek a szlovák irodalomból. — 15.00: Hírek. — 15.05: Zenekari művek. — 15.28: Nyitni- kék. — 16.00: Útközben. — 16.05: Smetana muzsikájából. — 17.00: Hírek. Útközben. — 17.07: Népdalok. — 17.45: A Szabó család. — 18.15: Esti mese. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Gondolat. — 20.00: Tudomány és gyakorlat. — 20.30: Bihari-verbunkosok, Simonffy- és Szentirmay-nóták. — 21.13: Város esti fényben. — 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Szökefalvi-Nagy Katalin énekel. — 22.55: Késő este. — 23.05: A Berlini Rádió Szimfonikus Zenekara játszik. — 24.00: Hírek. — 0.10: Toronyzene. Petőfi rádió: 12.25: Gyermekek könyvespolca. — 12.30: Hírek. — 12.33: Melódiakoktél. — 13.30: Éneklő ifjúság. — 14.00: Kettőtől hatig. — 18.00: Tip-top parádé. — 18.30: Hírek. — 13.33: Beszélni nehéz. — 18.45: Klasszikus operettekből. — 19.30: Népdalok. — 19.50: Veseátültetés — nemzetközi együttműködés. — 20.00: Mediterrán melódiák. — 20.30: Hírek. — 20.33: Színház. — 21.01: Csak fiataloknak! — 21.58: Bródy Tamás szerzeményeiből. — 22.30: Kellemes pihenést! (Közben 23.00: Hírek.) — 24.00: Hírek. 3. műsor: i3.00. Hírek. — 13.07: Egy pálya vonzásában. — 13.27: Kovács Béla (klarinét) és a Bartók vonósnégyes felvételeiből. (Közben 14.00: Fiatalok stúdiója.) — 15.00: Árpád-házi királyok. — 15.30: Üj operaiemezeinkből. — 16.12: Volt egyszer egy dallam. — 16.40: Mi a véleményed? — 17.00: Romantikus mesterművek. Nézze meg, hallgassa meg... Hívja Alfonzót! Mi az igazság Atlantiszról, a titokzatos szigetró), mely elsüllyedt a tengerben? Talán soha nem fogjuk megtudni. Ám hogy mit mesél erről Rajnai András forgatókönyvírórendező, azt bárki megtudhatja holnap este. Njmlc órakor kezdődik az elektronikus technikával készült film, melyben mások mellett közreműködik Kollo Miklós és az általa vezetett Dominó együttes, valamint Horváth Antal és a Szamuráj kaszkadőrcsoport. Ugyancsak szerdai ajánlatunk — délutánra, kora estére — a Slágerröl-slágerre című félórás összeállítás, mely 6 óra előtt 5 perccel kezdődik. Népszerű operarészleteket hallhatunk benne. A komolyzenei „disc-jockey”: Baranyi Ferenc költő és operabarát. Popturiszt címmel Salánki Hédi műsorában beszámolót hallhatunk a Neoton família japáni turnéjáról. Az egyórás zenés világséta holnap este 10-kor kezdődik a Petőfin. Rádió, tévé és mi valamennyien együtt ünnepeljük Alfonzót 70. születésnapján. Az ünnepelt (polgári nevén Markos József) és Cseri István közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettes lesz a hallgatók vendége a Hívja a 33-43-22-es telefonszámot! című műsorban, holnap este fél 9 után 3 perctől, a Petőfin. A napokban elhunyt Adler Zsigmondra emlékezik Simon V. László, Szepesi György, Tóth Gabriella és Vass István Zoltán riportjaiból szerkesztett idősorával a rádió. A Rekviem egy bokszedzőért című összeállítás a csütörtökön délután 2 órakor kezdődő Sportvilág című műsorban hangzik el, a a Petőfin. Kell-e külön kommentár azoknak, akik ismerik e nevet: Black Sabbath? A legendás együttes felvételeiből pénteken délután háromnegyed 3-tól sugároz 45 percet a Petőfi. (A jövő szerdán megismétlik a műsort.) Döntő: vasárnap. Mégpedig két részben. Ezzel véget ér a Riporter kerestetik, helyesebben megkezdődik néhány riporterút. Hogy kiké? Azt talán még a döntő után sem lehet tudni. Hiszen egyáltalán nem biztos, hogy a mostani legjobbak lesznek egyszer a közönség kedvencei. Negyed 6-tól, majd 9-től drukkolhatunk jelöltjeinknek. A hét sportprogramjaiból: szerdán a 2-esen láthatjuk a Magyarország—Anglia Szuper Liga asztalitenisz-mérkőzést, a hét közepétől a koppenhágai műkorcsolya VB-t, vasárnap délelőtt a Rába ETO—Új pesti Dózsa foci- meccset. * Hobo és Bili. Azaz Földes László és Deák Gyula, a Hobo Blues Band két énekese. Az együttes műsorát szombaton este negyed 10-től mutatja be a tévé. — 18.00: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. — 19.00: HíreK. — 19.05: Ls- koLarádio. — 19.40: Delibes: Lak- mé. (Közben 20.32: Szabó László szobrász műtermébe látogat Fairét! Ágoston.) — 22.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, idöjarásjeientés, tartalomismertetés. — 17.05: Egészségünk védelmében. Az időjárás-változások és az egészség. Dr. Penzes Géza előadása. — 17.15: Zenedoboz. A stúdió zenés kívánságműsora. — 18.00: Eszak-magyarországi Krónika. (A forradalmi ifjúsági napok ’o 2 megyei mmprogramja- nak ünnepélyes megnyitója Kazincbarcikán. — Megyaszo község fejlesztéséről.) — 18.25—*18.30: Lap- es músorelözetes. Televízió, í. műsor: 16.10: Hírek. — 16.15: Utazz velünk! — 16.50: Kertünk — udvarunk. — 17.10: Gólyavari estek. — 18.00; Nemzetközi zenés turmix. — 18.30: Három város Békésben. — 19.10: Tévétoma. — i9.lö: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Nem kell mindig kaviár (10. rész). 20.45: Énekeljünk! — 20.50: Stúdió ’82. — 21.50: Pszi-íi. — 22.30: Tv-híradó 3. Televízió, 2. műsor: 20.01: A vándor — portréfilm. — 20.30: Theo Adam schubert-dalokat énekel. — 20.50: Tv-híradó 2. — 21.10; Autó-motorsport. — 21.35: Különös férfi (csehszlovák tévéíilm). Miskolci Nemzeti Színház (7): Csetepaté Chioggiában. (Csortos bérlet.) Kiállítások: Mini Galéria (10— 18) : Cakó Ferenc grafikái. — Vasas Galéria (14—19): Zajácz Tamás bórművei, Góró György fafaragásai, Kovács György József ásvány, és ékkövei. — Szőnyi István-terem (10.30—18); Zsignár István festményei. — Fotó Galéria (10—19): s-ajnovits Sándor-emlékkiállítása. — József Attila Könyvtár (12—20): sáros András Miklós grafikái. — Herman Ottó Múzeum (10—18): Ember és munka. — Magyarországi feketekerámia. — Döbröczöni Kálmán-emlékkiállí- tás. — A természet három országa. — Miskolci Képtár (10—18); Két évszázad magyar festészete. — Herman Ottó-emlékház (10—18); Herman Ottó élete és munkássága. — Borsod—miskolci Múzeum (10—18): Kondor Béla-emlékkiál- lítás. — Megyaszói festett asztalosmunkák 1735-ből. — Központi Kohászati Múzeum (9—17): A nyersvas gyártás története. — Acélgyártás. — Kovácsolás. — Hengerlés. — Massa Múzeum (9 —15.30): A diósgyőri kohászai története 1870-ig. — A kohászatban használt kéziszerszámok. Filmszínházak: Béke (f4, hn6): Anna (szí. magyar—francia film, 14 éven felülieknek!) — (8) : Sebességláz (szí. olasz film, 14 éven felülieknek, II. helyár!). — Béke kamaramozi (4): Hulot úr közlekedik (francia film) — (tí): Kaliforniai lakosztály (amerikai film, 14 éven felülieknek, ni. helyár!). — Kossuth (f3): A hótündér (mb. szí. szovjet film) — (hn5, 7): Nevem: Senki (mb. szí. olasz—francia film, III. helyár!). — Hevesy Iván Filmklub (f5, f7) : A homok asszonya (japán film 16 éven felülieknek!). — Táncsics (í'3): Vámmentes házasság (szí. magyar—finn film. 14 éven felülieknek!) — (f7) : ABBA (szí. svéd —ausztrál film, II. helyár!). — Táncsics kamaramozi (6): isten hozta, Mr. . . . (szí. amerikai film). — Szikra (5): Szamurájok és banditák I—II. (szí. japán film, 16 éven felülieknek, dupla és III. helyár!). — Petőfi (f5) : Egy kis indián (mb. szí. amerikai film) — (f7): Fehér telefonok (mb. szí. olasz film, 18 éven felülieknek!). — Tokaj vendéglátóház (f8): Languszta reggelire (mb. szí. olasz- francia film, 14 éven felülieknek:). SZERDA Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.20: Mai kulturális programok. — 8.27: Világablak. — 8.56: Beszélni nehéz. — 9.08: Sándor Judit és Udvardy Tibor operaáriákat énekel. — 9.46: Kis magyar néprajz. — 9.51: Tarka mese. kis mese. — 10.00: Hírek. — 10.03: Diákfélóra. — 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.50: A francia történelem dalai. — H.03: Dvor- zsák: II. szimfónia. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Szatirikus dalok. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.33: idősebbek hullámhosszán. — 9.28: Népdal cső kor. — 10.00: Zen edél el ott. — n.30: Hírek. — 11.33: A Szabó csalid (ism.)