Déli Hírlap, 1982. március (14. évfolyam, 51-77. szám)

1982-03-06 / 56. szám

Miskolci ifjúsági napok Gazdag sportprogram, mindenki kedvére Karnevállal zár a műjégpálya ♦ Belvárosi futóparti ♦ A mi sulink Hivatalosak voltunk teg­nap a KISZ Miskolc városi Bizottsága mellett működő sportmunkabizottság ülésére, ahol a március 21-től 27-ig tartó II. miskolci ifjúsági na­pok sportprogramját egyez­tették, finomították. Egy-két apróbb módosítástól eltekint­ve, szinte teljes programelő- zelest adhatunk, hozzátéve, hogy a csúcs mindenképp a március 27-i „Belvárosi futó­parti” elnevezésű akció lesz. De haladjunk napról napra! MÁRCIUS 21-ÉN „Két keréken” címmel kerékpá- ros emléktúrát szerveznek 9 órá­tól. Az útvonal: Tanácsköztársa­ság városrész — önöd — Tanács, köztársaság városrész. (A ver­seny nem azonos a megyei szak- szövetség által kiírt területi he­gyi bajnoksággal!) A műjégpálya e napon zár. Pár éve szokás, bogy a zárást jégkarnevállal te­szik színessé, így lesz ez most is. Kezdés: 17 óra 30 perckor. MARCIUS 22-ÉN az ÉAÉV Lorántffy utcai mun­kásszállójának tekeklubja rendez nyílt napot a tekézőknek, 14 órá­tól. MARCIUS 24-ÉN 15 órakor kezdődik a DVTK-sta- dion különböző helyiségeiben a sportdélután, azaz a DVTK Ayílt sport napja. A labdarúgók, a bir­kózók, a súlyemelők, a torná­szok mutatkoznak be jeles-neves képviselőikkel. De — előzetes ne­vezés után — a nagy pályán is lesz futballmérkőzés (hogy me­lyiken, azt majd a DVTK elnök­sége eldönti), lesz kézilabda-ta­lálkozó hölgyeknek, lábtenisz és úszás, a helyszíni nevezések ulán. (Igazolt sportolók a nagy- közönség számára meghirdetett számokban természetesen nem in­dulhatnak.) MARCIUS 26-AN az ÉAÉV muskásszállójában újabb tekeforduló következik, 14 órától. MARCIUS 27-E a sportműsorok csúcsa. A spor­tolásra mindig kész családok a MIN-centrumban, a Centrum Áruház előtt a napi programról, a benevezésekről folyamatos és állandó tájékoztatást kaphatnak, Labdarúgó ifjúsági NB I Az NB I-es labdarúgócsa­patok ifjúsági együttesei szá­mára rendezett bajnokságban a DVTK fiataljai legutóbb győztek, de még mindig mesz- sze vannak valamikori sike­reiktől. Jelenleg ugyanis t7 pontjukkal — húsz mérkőzés után — a 15-ek. Az Ozdnak még kevésbé megy, négy győzelmük mellett 14-szer vesztesként hagyták el a pá­lyát és a 17. helyen tanyáz­nak. apróhirdetések illái A Miskolci Bútoripari Szövet­kezet SZTK-ügyintézőt keres he­lyettesítésre. lehet nyugdíjas is. Jelentkezés: Miskolc, Déryné u. 14., fszt., személyzeti vezetőnél. adas-vetel Gumikerekű kézikocsi eladó. Miskolc, Martintelep, Sík u. 55. Lakókocsi, 126 N 2 -f 2 újsze­rű állapotban, igényesnek eladó. Érdeklődni: Nyíregyháza, Szín. ház 12. Tel.: 11-140. Eladó mély gyermekkocsi, Chic- co gyermekhordozó és új baby- konip. Avas-dél, Engels 51. X/l. * Takarmanylohere es répa el­adó. Török Lajosnál, Hernádné- meti, Bajesy-Zs. u. 26. ingatlan Eladó 400 négyszögöl szőlő Tar- esa-diilöben, pince a Garócán, Érdeklődni: Görömböly, Kaffka M. 34. József András. Elcserélném 3 szobás, zöldöve­zetben levő, tanácsi lakásomat két kisebbre. Érdeklődni az es­ti órákban a 14-550-es telefonon. Elcserélném 1 szoba, összkom­fortos sz vetkezeti lakásom 2,5 vagy 3 s tobásra (szövetkezetire) megegyezéssel. Cím: Muri, Ku­ruc u. 73. 10'1. Kertes, családi ház, beköltöz­hetően, sürgősen eladó. Cement­gyár végével szemben, 4-es busz­megálló. Érdeklődni ugyanott: Poll Sándor 52. Eladó 220 négyszögöl zártkert Erenyőbánya mellett. Érdeklőd­ni : Miskolc, Pereces, Debreceni Márton tér 30., fszt. 2. Telek eladó, Miskolc H. kér., Dalios Ida u. 4. sz. alatt. (Gö­römböly központjában.) Érdek­lődni : dr. Kőszegi László 3015 Tárcái, Vasút u. 9. sz. alatt, 18 óra után vagy levélben. Egészséges környezetben szobá­kon y ha kiadó. „Albérlet 104 461” jeligére a kiadóba. icarmá Jó állapotban, garázsban tar­tott UH-s Trabant eladó. Érdek­lődni: Molnár 36-311 telefonon, vagy Sajóbábony, Arany J. u. l. szám alatt. Most vizsgázott, jó állapotban levő Polski FIAT 126 eladó. Put- nok, Somigyi Béla u. 63. Most vizsgázott GAZ-kocsi el­adó. Érdeklődni: Onga, Berzse­nyi D. u. 12. Kőműves kisiparos külső-belső átalakítási munkát és tatarozást vállal. Miskolc. Madarász V. ut­ca 1. sz. A Miskolci Tejüzem felvételre keres 0 hkfroulfVuMor^onca-szereiö ©* 0 hütökomptesszor-kezelő, 0 udvaros, 0 szállitmánytaéró dolgozókot. Jelentkezés-: o kereskedelmi irodában. kora reggeltől. Ugyanis az első verseny, a kerékpáros ügyességi az áruház nyugati oldalán már reggel 9 órakor megkezdődik. Mindazok nevezhetnek, akik a 10. életévüket nem töltötték be. Azután indul a „Kocogás a Cent­rumból a Centrumba55 elnevezé­sű viadal, három korcsoportban. Az első kategóriában a legfel­jebb 10 évesek indulhatnak. Az útvonaluk: Centrum Áruház, Ré­giposta u., Kazinczy u., Szemere u., Felszabadítók útja, sportcsar­nok. A második korcsoport a 10 —20 éveseké. Az útvonal annyi­ban tér el az előzőtől, hogy hoz­zájön a Madarász u., illetve azt megelőzően a 3-as főút miskolci szakaszának egy része. A har­madik korcsoport, a 20 év felet­tiek ugyanezt a távot teszik meg, kocogni lo órától fognak. Nevezés: a helyszínen. E napon teljesítik az Edzett ifjúságért mozgalom „Edzett vagyok55 ka­tegóriájának egyik futótávját is. A rajt a nők és a férfiak számá­ra egyaránt a Centrum előtt lesz, de ők lényegesen többet futnak, mint a kocogok (a férfiak például 20 kilométert). A Szent- péteri kapui toronyház elől in­dul a felszabadulási váltófutás mezőnye, 11 órakor. Kilenc vál­tás után érkeznek meg a mun­kásmozgalmi emlékműhöz. Egy- egy megteendő táv 110 és 190 mé­ter között lesz. Az általános is­kolás leányok kezdik, s a K1SZ- alapszervezetek férficsapatai zár­ják — hatodik futamukkal — a váltót. A koszorúzási ünnepség után a sportcsarnokban folytató­dik a 27-i program, „A mi su­link” elnevezésű vetélkedővel, amelyre az úttörőszövetség négy általános iskolát nevezett be. E mellett láthatnak a résztvevők és a versenyzők lábtenrszt, mi­nitenisz- és tollaslabda-bemuta­tót is. És hogy teljes legyen a nap programja, hozzátesszük: a Szputnyik utcában autós ügyes­ségi vetélkedőt is rendeznek, 9 órától. D. T. B. s4c Még néhány nap, és a kézilabdapályákon is teljes lesz a nagyüzem. A hírek szerint a Miskolci Spartacus leányai — képünkön éppen védekeznek — jól használták fel a téli szü­netet. Teremtornák sokaságával készültek a szabadtéri idény­nyitóra. (Szabó István felvétele) ANTAKOFnm HÍREK SZÜLETETT: Kerékjártó Dénesnek és From­mer Ildikónak Péter; Pallai Já­nosnak és Szmolka Gabriellának Krisztina; Kosa Ferencnek és Szűcs Ildikónak Gábor Ferenc; Serfőző Istvánnak és Katona Ma­riának Viktória; Técsi Jánosnak és Képíró Ibolya Magdolnának Andrea; Hankó Sándornak és Fiilöp Katalinnak Viktor Sándor; Géczi Gusztáv Albertnek és Bara Erikának Gusztáv; Krajczár Já­nosnak és Lakatos Jolánnak Jo­lán nevű gyermeke. HÁZASSÁGOT KÖTÖTT: Kameez István és Paulovics Adéf Mária; Hódi János és Kamuka Ilona; Hegedűs József és Várhe­gyi Judit. MEGHALT: Liptai Jánosné (Mátyus Mar­git) ; Pothornik István; Büchler Jenő; Tóth István; Gergely Já­nosné (Szabó Borbála); Látfi Imre; Borovszki István; Farkas János; Kis Mátyásné (Boda Gi­zella); Berecki Mihály; Brotán Emil János; Bálint Sándorné (Kiss Róza). Kerékpározás Petőfi Sándor kerékpáros emlékversenyt rendezett az MVSC a 3-as számú főúton. Indult a legjobbjuk, Csathó is, és a felnőttek mezőnyé­ben biztosan győzött. (A táv 100 km volt, Hidasnémeti fe­lé.) A második helyen is MVSC-s végzett, Bende, míg a harmadik hely a Békéscsa­bának jutott, Farkas szemé­lyében. Az országos első osztályú sakkcsapatbajnokságban a Miskolci Medicor a Faragó­val, Ben kövei, Pintérrel fel­álló Bp. Spartacushoz látoga­tott, és 10:4 arányban vere­séget szenvedett. Arak és sorszámok Igazi tawaszms nyüzsgés jelle­mezte az elmúlt vasárnapi autó­börzét. Több mint kétszázan kí­nálták használt kocsijukat, s »em volt hiány a kíváncsiskodókban, komoly vevőkben sem. Sok au­tót vittek próbaútra, amit fette- tehetöen adásvétel követett. A Merkur miskolci telephelyének kínálata is magasait felülmúlja az elmúlt hónapokét. A forgal­mat jól illusztrálja, hogy tegnap 32 személygépkocsit mutattak be, s ez 14 típusból tevődött össze. Ennek több mint a fele talált egyetlen napon új gazdára . . . Egyébként hétfőtől péntekig 8-tól ifi óráig, szombaton pedig 8-tól 12 óráig várja a Merkur — gyor­san cserélődő készlettel — az ér­deklődőket. A használt autók vá­sárát legközelebb jövő vasárnap, március 21-én, rendezik meg Aj­kán, Debrecenben, Dunaújváros­ban, Kaposvárott, Kisterenyén, Mohácson, Monoron, Nagykani­zsán, Nyíregyházán, Orosházán, Sopronban, Szegeden, Szigetvá­ron, Szolnokon, Tatabányán és Vácott — és természetesen Mis­kolcon. A használt személygépkocsi Típusa Rendszáma Évjárata Használt­piaci ára Merkur irányára Lada 2tOl 1H 1971 37 (HM) 30 000 Lada 2101 !R 1972 75 000 30 000 Lada 2101 ZA 1975 75 0041 60 000 Lada 2101 ZR 1975 80 000 «5 000 Lada 2101 PA 1978 105 ooo 80 000 Lada 2101 PK 1979 110 000 90 0041 Lada 2101 (volt taxi) 1976 80 000 53 0041 Lada 21011 ZE 197« 75 000 65 000 Lada 2103 ZR 1975 98 000 75 000 Trabant «01 UK 1974 45 000 36 000 Trabant 601 UZ 1974 48 000 43 000 Trabant 601 PB 1978 75 000 50 0(8) Wartburg 353 UN 1975 45 001» 35 000 Skoda S 10»­US 1975 40 04H) 28 (HM) Skoda S 100 ZM 1977 52 0041 40 000 Polski FIAT 126 ZT 1977 50 000 45 000 Polski FIAT 126 PA 1978 65 004» 55 000 GEPROCSL\TVÉTELI SORSZÁMOK 1982- MARCIUS 15-EN Trabant Hyc. Lim. (Bp») Trabant Lim. (Bp.) Trabant Lim. (Győr) Trabant Lim. (Debrecen) Trabant Lim. Spec. (Bp.) Trabant Lim, Spec. (Győr) Trabant Lim. Spec. (Debrecen) Trabant Combi (Bp.) Trabant Combi (Győr) Wartburg Lim. (Bp.) Wartburg Lim. (Gfőr) Wartburg de Luxe (Bp.) Wartburg de Luxe (Győr) Wartburg de Luxe tolótetös (Bp.) Wartburg Lim. tolótetös (Bp*) Wartburg Tourist (Bp.) Wartburg Tourist (Győr) Skoda 105 (Bp.) Skoda 105 (Győr) Skoda 105 (Debreceni 12 064 Skeria 120 (Bp.) 7 344) 8 467 Skoda 120 (Győr) 5 193 6 «6« Skoda 120 (Debrecen) 4 161 4 299 Lada 1200 (Bp.) 15 746 7 053 Lada 1200 (Debrecen) 10 057 6 642 Lada 1200 (Győr) 2 316 Lada 1304) (Bp.) 6 498 3 273 Lada 1300 (Debrecen) 4 «60 3 «78 Lada 1300 (Győr) 1 280 3 129 Lada 1500 (Bp.) 7 277 7 308 Lada 1500 (Debrecen) 5 503 4 037 Lada 1500 (Győr) 1 881 8 «29 Lada Combi (Bp.) 3 891 4 270 Lada Comb) (Debrecen) 1 552 Lada 1600 (Bp.) 2 828 1*44? Lada 1600 (Debrecen) 1 411 Moszkvics (Bp.) 11 352 1 040 Polski FIAT 126 (Bp.) 11 487 3 134 Polski FIAT 12« (Gvőr) 4 121 1 612 Polski FIAT 1500 (Bp.) 2 581 5 573 Dacia (Bp.) 4 865 4 548 Dácia (Debrecen) 4 311 4 549 Zaetava 299 Március 27-ig, amíg a készlet tart, wmmm KERESKEDELMI DMLLALAT szakboltjaiban r vásárolhat »as-műszaki cikkeket MWiok, Vásártéri utca 19— T7., és a Vörösmarty »tea 5—7. se. atertt. Csillárok és világítótestek féláron a Cs&árboltbon, Bajcsy-Zsilinszky ót 2. sz. alatt, a H. emeleten. KEV-METRO Főépítésvezetosége Miskolc, József Attila utca 45. felvételre keres építőipari gyakorlattal MISKOLCI MUNKAHELYRE # körzeti fögépészt (gépészmérnöki végzettséggel) # előkészítő mérnököt a előkalkulátort # önálló raktárosokat , # időmérőt O teljesítményelszámolót ÓZDI MUNKAHELYRE 4) épitésvezetö-helyettest Jelentkezes: személyesen vagy írásban, részletes önéletrajz becsatolásával.

Next

/
Oldalképek
Tartalom