Déli Hírlap, 1982. március (14. évfolyam, 51-77. szám)
1982-03-15 / 63. szám
ANYAKÖNYVI HÍREK Csavaros ügy Az Ipari Minisztérium válasza Lapunk január 29-i számában „Csavaros ügy” címmel a csavarellátási gondokról írtunk. E cikkre kaptunk választ a napokban az Ipari Minisztériumból. A levélben tájékoztatást adnak a hazai kötőelemgyártás helyzetéről és a fejlesztési lehetőségekről. A hazai kötőelem gyártás bázisvállalata, a Csavaripari Vállalat körülbelül tízezerféle kötőelemet gyárt. A MÁV és a bányászat részére a Lenin Kohászati Művekben is készülnek csavarok, és egyes nagyobb gyárak is — szükségletük fedezésére — maguk állítanak elő kötőelemeket. A Csavaripari Vállalat ebben az évben 960 millió forint értékben szeretne csavarokat gyártani. Sajnos, a gépeik túlnyomó többsége korszerűtlen, alacsony tesmelékenysé- gű. Ennek ellenére sikerült növelniük a termelést. A többletigények* kielégítése miatt azonban importra szorulunk. Amíg a múlt évben a belkereskedelem 267 millió forint értékű kötőelemet kapott (a kiskereskedelem 108 millió forint értékben), az idén már 294 millió forint, illetve 122 millió forint értékűre számíthatnak. Tavaly hárommillió egységcsomagot készítettek, az idén ötmilliót terveznek. A szakértők véleménye szerint a másodgazdaság és a lakosság igényeit a belkereskedelem részére szál. lítandó mennyiség alapvetően kielégítené, ha ezek a kötőelemek zömében a fogyasztókhoz kerülnének. Feltételezhető azonban, hogy az áruelosztási problémák, az alaSZÜ1.ETETT: Varga Bélának és Borsodi Máriának Norbert; Tömöri Józsefnek és Does Máriának Edit; Pös- tyéni György Tibornak és Rep- kó Máriának Mariann; Ladányi Józsefnek és Ferenczi Máriának József; Kalász Tamásnak és dr. Bangó Erzsébetnek Éva; Gabura Andrásnak és Saláta Máriának Emese; Faragó Györgynek és Miklós Juditnak Kornél; Baji Zoltánnak és Fehérvári Margitnak Zsolt; Jakab Józsefnek és Varga Juditnak Adrienn; Tamás Imre Gyulának és Dálnoki Évának Gergely; Szigetvári Gyula Istvánnak és Palkovics Katalinnak Tamás; Szopkó Tibornak és Pócsi Juliannának Tibor; Holló Lászlónak és Csefkó Klára Erzsébetnek Róbert; Eszlári Árpád Bélának és Varga Katalinnak Szabina; Supák Bélának és Béres Éva Jolánnak Béla; Sipos Gyulának és Márton Valéria Veronikának Zoltán; Biri- nyi Józsefnek és Juhász Erzsébetnek Márk; Sztanyó Bertalannak és Antal Erzsébetnek Zoltán; Székely Tibor Lászlónak és Mezei Éva Etelkának Zsanett; Izsvák Gyulának és Ajger Erzsébetnek Ibolya; Csohány Istvánnak és Kovács Mária Juditnak Judit; Orosz Győzőnek és Pesti Márta Katalinnak Zsanett; Szabó Mihálynak és Macsek Katalinnak Viktória; Turró Béla Lajosnak és Németh Piroskának Béla; Mar- gitai Ferenc Gézának és Hajdú Terézia Zsófiának Mária; dr. Szemán Jánosnak és Papp Anna Máriának Eszter; Batta Jánosnak és Majoros Irénnek Renáta; Vachnovszki Sándornak és Májer Mariannának Péter; Nagy Jánosnak és Keresztyén Borbálának Gergely; Bánóczki Barnabásnak és Popovics Juliannának Barnabás; Stéh Gyulának és Nagy Erzsébetnek Gyula; Dobro- si Ferencnek és Pajger Juditnak Ferenc; Buhla Józsefnek és Kollár Erzsébetnek József Tamás; Hajdú Istvánnak és Szebeni Olgának Mónika; Csecskedy Róbertnek és Rémiás Jolánnak Adrienn; Horváth Józsefnek és Lehotai Margitnak Katalin; Horváth Gábornak és Zs'ebessi Jolánnak Beatrix; Hegedűs Sándornak és Rácz- kevi Katalinnak Tünde; Vágási Ferencnek és Borbély Ilonának Tamás; Kutas Gyulának és Mó- zsik Erzsébetnek Laura; Csege Bélának és Gályász Irénnek Gábor; Kukucska Pálnak és LuMegjegyzem... Itt van bőven csavar, a Csavaripari Vállalat 2. sz. gyárában. Ongán csony kiskereskedelmi árrés stb. miatt az áru nagyobb részét a nagyfogyasztók, a termelő vállalatok vásárolják fel. A tasakokból az 1982-re tervezett ötmilliónál többet is tudnának szállítani, a kereskedelem azonban ezt nem igényi. A kötőelemet felNegycdszázada a Patyolatnál irányként csillog az a bronz... Munkafársoi, főnökei, a HVDSZ megyei vezetői sok szeretettel köszöntötték Besii Ádámnét, a Miskolci Patyolat Vállalót 1. sz. felvevőfiókjának vezetőjét abból az alkalomból, hogy a nemzetközi nőnap alkalmából a Parlamentben a Munka Érdemrend bronz fokozatát vehette ót — Bizony több, mint negyedszázada dolgozom már a Patyolatnál — mondja, amikor életéről faggatom. —Ebből tíz évet itt töltöttem el az 1-es fiókban, a Győri kapuban. Vállalónőként kezdtem, s több helyen is dolgoztam. Ismertek Diósgyőrben, a Szentpéteri kapuban, a Széchenyi úti fiókban, az egykori, Roráriusz melletti felvevőhelyen. A legjobban itt érzem magam... Pedig az 1-es nem könnyű munkahely: amit a városban más fiókok nem vállalnak, azt hozzájuk viszik. Így aztán nagy a forgalom. Ráadásul szem előtt is vannak, hiszen itt van a vállalati központ.., — Engem ez nem zavar — nevet Besirné. — Hiszen a munkámat mindig úgy igyekszem végezni, hogy a legkevesebb hiba legyen benne. Ez alapelv a családunkban is. A férjem 15 évig volt párttitkár a Kriptongyárban, tőle is mindig pontosságot követeltek ... A közösségért végzett munka Besir Ádámné életének másik része. A szakszervezeti mozgalomban 1948-tól vesz részt; 1952 óta párttag. Különböző tisztségeket töltött be, s most pártcso- portbizalmi és a szakszervezeti nőbizottság vezetője. E mellett feleség, nagymama... — Ez utóbbi igazán boldoggá tesz. A lányomnak — aki egyébként a 4-es gyorstisztító szalon vezetője — van egy aranyos kisfia, a 8 éves Péter. Együtt lakunk valamennyien, mint annyi munkáscsalád Miskolcon. Amikor a lányom jó tíz éve a Patyolathoz jött, ő volt az első érettségizett vállalónő... Besirné munkáját mindig megbecsülték, hiszen kapott már szakszervezeti kitüntetést, a minisztérium és a vállalat kiváló dolgozója. A Parlamentben átvett kitüntetés mindezek koronája.», — Aranyként fénylik az én szememben a Munka Érdemrend bronz fokozata — mondja. — Ügy érzem, több évtizedes fáradozásomat ismerték el ezzel. Engem pedig arra sarkall, hogy a nyugdíjig hátralevő négy-öt évemet is az ügyfelek, munkahelyi vezetőim, munkatársaim megelégedésére töltsem el. Ky. L használók jobb tájékoztatása érdekében a Csavaripari Vállalat 1981-ben ábrás, korszerűsített gyártmánykatalógust jelentetett meg. A vállalat, hogy javítson a lakossági ellátáson, keresi a közös értékesítés lehetőségét a közvetlen forgalmazó vállalatokkal; várhatóan még ebben az évben saját szaküzletet nyit Budapesten. A tárca részéről szorgalmazzák a KlOSZ-nál a magán-kiskereskedelmi hálózat bővítését is. A Csavaripari Vállalat jelentős mennyiségű és választékú kötőelemet szállít a belkereskedelemnek, amit sajnos a lakosság egyelőre nem tapasztal, feltehetően az előzőekben vázolt elosztási és érdekeltségi gondok miatt. ..., hogy ha már ma lehetne dönteni arról, hogy ki lesz 1982-ben az év sportolója, és ha engem kérdeznének, habozás nélkül Szalnyikovra szavaznék. Egyszerűen elképesztő, mit „müveit” Moszkvában, a Szovjetunió—NDK úszóviadalon. A 400 méteren elért világcsúcsa, a 3:50.00-en belüli idő szinte eltörpül az újabb szenzációs 14:56.35-ös 1500-as ideje mellett. Kérem, vessék össze a magyar gyorsúszókéval részeredményeit, bizton állítjuk, a magyar 400-as mezőnyben — a magyar bajnokságon - 3:58.19- es idejével dobogóra kerülhetett volna. Nyolcszáz méteren pedig - ezt is 1500 métert úszva érte el - a legjobb magyar 4x200-as váltót is legyőzte volna. Totóeredmények 1. Sabaria—MÁV DAC 2-2 X 2. Bak ony—D.-újvár os l-l X 3. Komló—Bauxitb. 1-1 X 4. MÁV Előre— Ganz-MA VÁG 4-5 2 5. DU SE—Szabó L. Sfi 1-1 X 6. Asztalos J. SE— D. Kinizsi 2-1 1 7. Aveilino—Napoh 3-0 1 8. Genoa—Internazionale 1-1 X 9. Milan—Catanzaro 0-1 2 10. Roma—Juventus 0-3 2 11. Torino—Fiorentina 2-2 X 12. Foggia—Pisa 1-1 X 13. V ar ese—Sam pd oria 2-0 1 14. +1: Como—Ascoli 1-2 2 KEV-METR0 Főépítésvezetősége Miskolc, József Attila utca 45. felvételre keres építőipari gyakorlattal MISKOLCI MUNKAHELYRE 9 körzeti főgépészt (gépészmérnöki végzettséggel) 0 előkészítő mérnököt 0 előkalkulátort 0 önálló raktárosokat 9 időmérőt 0 teljesítményelszámolót ÓZDI MUNKAHELYRE 0 építésvezető-helyettest Jelentkezés: személyesen vagy írásban, részletes önéletrajz becsatolásával. Vlagyimir Szalnyikov - vagy ahogy Moszkvában becézik, Vo- logya - bizonyította: 14:53.27- es valamikori fantasztikusnak tűnő világcsúcsa nem volt véletlen. Most majdnem két másodpercet javított rajta. Példája bizonyítja, hogy annak, aki világcsúcsot szeretne úszni, nemcsak egy dolog, a viz kell. Sokkal több annál. Úszni tudás is. És ebben, sajnos a magyarok kevésbé büszkélkedhetnek. D. T. B. kács Teréziának Teréz; Skam- pa Jánosnak és Siroki Ilonának Gábor; Takács Pálnak és Bodnár Évának Zoltán; Solympsi Ferencnek és Plavuscsák Teréziának Konrád Ferenc; Csege Gyulának és Csermák Évának Gyula; Demján Oszkárnak és Zsóka Zsuzsannának András; Fekete Lászlónak és Hegedűs Eszternek Zsuzsanna; Dávid Lászlónak és Árvái Erzsébetnek László Gábor; dr. Kiss Tibornak és dr. Papp Gabriellának Krisztina Otília; Galovics Árpád Istvánnak és Kiss Jolánnak Zsuzsanna; Hollósi Józsefnek és Bodoiai Klára Évának István József; Komjáti Jánosnak és özse Katalinnak Krisztina; Oláh Ferencnek és Lukács Katalin Erzsébetnek Csaba Péter; Orosz Zoltánnak és Tövis Veronikának Zoltán; Pásztor József Miklósnak vés Bari Erzsébetnek József: Szu- kenyik Sándornak és/ Simon Máriának Sándor; Balkányi József Jánosnak és Kocsán Editnek Péter; Dvorcsák Ferencnek és Szabadka Erzsébetnek Ibolya Aliz; Kusper Józsefnek és Kulcsár Erzsébetnek Zoltán; Molnár Istvánnak és Nemesnek Erikának Beatrix; Timkó Lászlónak és Babick Juditnak László nevű gyermeke. HÁZASSÁGOT KÖTÖTT: Havasi Béla és Majoros Ildikó; Beke Zoltán és Kristóf Andrea; Parti-Józsa Csaba és Somogyvárácz Mária; Pillot Bertrand Pierre és Csizmadia Éva. MEGHALT: Kulcsár Ferencné (Kerezsi Ildikó); Pázmándi István; Breczó József; Schramkó Gyuláné (Ko- lay Irén Mária) ; Dr. Buócz Ákos; Szimon Ernő Márton; Dereka s Lajosné (Szabó Mária). Bojtár Andrásné (Kiss Rozália); Doszpoly Béla; Csathó Bertalan; Budai Gábor; Nagy Ferenc; Nagy Sándorné (Bordás Julianna); Boncsér Péter; Boncsér Lászlóné (Simon Erzsébet) j Szoboszlai Béla; Szabó Lajos László (nemzeti gondozott); Majoros Sándor Zoltán; Csipkó Jenóné (Korpa Erzsébet); Székely Sándorné (Herczeg Erzsébet); Pa- sonyi Antalné (Meczkó Ilona) j Fehér Illésné (Molnár Viktória). Az MVSC pálya röplabdatermében rendezték meg a röplabda juniorbajnokság első fordulójának találkozóit. Ezen az MVSC mellett a Debrecen, az Újpesti Dózsa és a Vasas Izzó legjobbjai vettek részt. Tehát itt volt a sokszoros magyar bajnok Vasas Izzó gárdája is, és némi meglepetésre kikapott a házigazda MVSC-s leányoktól 3-2 arányban. A miskolciak azonban a Debrecen ellen (1-3) és az Üjpesti Dózsa elleni találkozójukat is (0-3) elvesztették, így nem a legjobb helyről várhatják a juniorbajnokság soron következő újabb, négyes fordulóját. (Szabó István felvétele) • 1 1 a 0 i aGSas A miskolci hűtőház azonnali belépéssel alkalmaz hűtőházi rakodókat és 1 üzemi asztalost. Bérezés a besorolási határok között, megegyezés alapján. Jelentkezni lehet a hűtőház munkaügyi osztályán. A CM. Cementipari Gépjavító felvételt hirdet fűtésszerelő és lakatos munkakörökben. Munkás- szállást, üzemi étkezést, kedvezményes hazautazást biztosítunk. Jelentkezés: Miskolc, Mésztelep u. 1. sz. alatt, a munkaerő-gazdálkodáson. (Megközelíthető a 2-, 12-, 32-, 33 és 29-es autóbuszokkal.) ingatlan Kétszobás, összkomfortos szövetkezeti lakás eladó, kp. + OTP. Tízes honvéd u. 8., fszt. 3. Érdeklődni a helyszínen vagy a 76- 996-os telefonon 17 óra után. Kétszobás családi ház eladó. Cím: Sajószentpéter. Erőmű u. 24. iőriviO Cross-autó eladó. Érdeklődni: Jakubik, 35-645. Négyéves Trabant Combi igényesnek eladó. Érdeklődni: 17 órától. Miskolc Hl.. Karinthy Frigyes 29. (Berekalja.) Kőműves kisiparos külső-belső átalakítási munkát és tatarozást vállal. Miskolc. Madarász V. utca 1. sz. Figyelem! Bartók Béla 88. sz. alatt jól termő kertrész konyhakertnek felesbe kiadó. Érdeklődni a délutáni órákban, Tőthné. hirt - «in H