Déli Hírlap, 1982. március (14. évfolyam, 51-77. szám)
1982-03-30 / 76. szám
/ ik A vasárnapi salakmotorversenyen, a 4. futam első kanyarjában történt. Sziráczki jó rajttal elhúzott a mezőnytől, közvetlen mögötte Hajdú és Szőke motorozott. Szőke kicsúszQtt (középen. a bukás pillanatában), de esett Támcsu is (balról csak a motorja látszik). Akik állva maradtak: jobbról Sziráczki István, balról Hajdú. (Szabó István felvétele) Birkózás Tömegsport-focival a Mundiaira Borsod megye és \ A KISZ Központi Bizottsága hirdette meg a Magyar Ifjúság kispályás labda rugóba jnokságot; ennek első szakasza befejeződött. Nem is akármilyen eredménnyel. Több ezer „jegyzett” és alkalmi csapat jelentkezett az országból, és a tényleges focimeccsek előtt számuk mindössze 705 hogy ez so-k-e. vagy kevés, döntse el az olvasó az alábbi sorok után). Miridösszét, írtunk, mert a benevezett csapatok valamemuvi játékosára a pálváea lénés előtt komoly feladat várt- teljesíteniük kellett az Edzett ifjúságért mozea- ,0J*> Edzett vagyok kategória- követelményeit, mégpedig futáskan. úszásban és kerékpározásban. (Egv sportágban kétszer is rajthoz lehetett állni.) A végeredményt tekintve Borsod megye jól áll: a 705"csaoatból Budapest Í93) » Somogy megye (66) után a harmadik helyről várhatják a folytatást (58 csanat). Mimt Ismeretes, az országból három rsapat kan lehetőséget a spanyol- országi VB megtekintésére: egy női, egy serdülő- és egv fcrfi- gárda. A IT. szakasz kezdet! lépéseit már február 4-én megtették az érdekeltek, amikor is kialakították a megyei elődöntő és döntő rendszerét — mindhárom kategóriában. A felnőtt férfiak Sárospatakon ti. csoport), Encsen Hl. csoport) és Mezőkövesden (III. csoport) mérkőznek meg egymással április 17-én (szombaton). Miskolc város II. helyezettje az I., az I. helyezettje a II.. a III. helyezettje a III. csoportba került. A csoportok első—második helyezettjei bekerülnek a megyei döntőbe, amelynek helyszíne Miskolc lesz április 24—25-én. Itt a hat csanat körmérkőzések után dönti el (két csoportban), kik lesznek a megyei legeslegjobbak. (A megyei győztes Debrecenbe megy, ahol ellenfelei: Heves megye, Szolnok megye és az MN II. helyezettje lesz. A II. helyezett Békéscsabára utazik, ahol várható ellenfelei a Bács megyeiek, a Hajdú megyeiek és az MN III. helyezettjei lesznek.) A férfi serdülő kategóriában a járási-városi győztesek kerülnek a megyei döntőbe. Itt csak egy csoport lesz, ahonnan körmérkőzések után lehet továbbjutni, Miskolcról április 24—25-e után. A női kategóriában a csapatok 3 csoportba kerültek (a miskolciaknak is indulniuk kell!). Az LKM a a Miskolc-Volán a III. csoportba került. A megyei döntő időpontja április 24., 25. De csak a győztes jut tovább az országos elődöntőbe. Debrecenbe, ahol Heves és Szolnok megye győzteseivel mérkőzik. Miskolc az élen A KISZ megyei bizottsága elkészítette mindhárom kategória számára a megyei döntő pontos időrendjét. A helyszín: a DVTK Az országos felnőtt szabadfogású viadal mellett még két helyen is szőnyegre léptek a diósgyőri birkózók. Szombathelyen, a vidéki ifjúsági II. korcsoportos szabadfogású egyéni bajnokságoiv: 2. Kumdrák (57 kg), 3. Kiss (56), Németh (70); 4. Esztergályos (65), 5. Séllei (70), Mohácsi (57), Erdélyi (87). Sátoraljaújhelyen, a területi serdülő szabadfogású egyéni viadalon 1. Pufnyák (45 kg). Papp J. (62), Kulcsár (67), Toronyi (78), Báthory (+78) ; 2. Szakolcai (49), Tóth (78), Fenyvesi (+78): 3. Ik- ker (53), Orgona (62), Némedi (78) : 4. Takács L. (49). ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT* Dóri-Tóth Sándornak és Nyeső Piroskának Linda; Grcgó Józsefnek és Mihalik Ilonának Linda; Nagy Kálmán Péternek és dr. Bárdos Veronika Erikának Zsófia Nóra; Vermes Gábornak és Adorján Erzsébetnek Csaba és Zoltán; Vojtonovszki Attilának és Tóth Gabriellának Péter; Varga László Lajosnak és Fekete Ildikó Katalinnak Eijiesc; Fógcl Árpádnak és Kiss Évának Regina; Gálik Istvánnak éji Tóth Edit Ilonának Edina; Gulyás Istvánnak és Zilahi Ilonának István; Kiss Józsefnek és Kosina Erzsébetnek József ; Futnoki Tibor Rudolfnak és Kiss Zsuzsannának Erika; Radics Istvánnak és Harkály Hajnalkának Péter nevű gyermeke. — házasságot kötött* Hamza Fer ehe és Puter Katalin Mária; Balázs Attila és Márton Borbála; Szabó László és Révész Mariajnna Mária; Árvay László és Bujdos Anna; Zambő Tamás és Tóth Ilona; Szállási Miklós Zoltán és Klemenik Csilla Mária. MEGHALT; Petrnsovszky Józsefné (Pusztai Ilona); Elizcus Endre; Matya- sovszky Miklós Béláné (ledről Anna). A MISKOLCI CENTRUM ARUHÁZ felvesz GÉPÍRONÖT PÉNZÜGYI ELŐADÓT TAKARÍTÓNŐT (4 órás) FÉRFI MUNKAERŐT „C"-VIZSGÁVAL RENDELKEZŐ, NYUGDÍJAS, HIVATÁSOS GÉPKOCSIVEZETŐT , alias Szobafestő-szakmunkást állandóra azonnal felveszek. Telefon: 33-064. ingatlan 3 szobás OTP-öröklakás a belvárosban eladó, kp. plusz OTP- tartozás. Érdeklődni: Arany János u. 31. sz. VI. em. 3., 17 óra után. Tanácsi garzonra cserélem II. emeletig N Kiliántól—Diósgyőrig, 1 plusz 2 fél szobás avasi tanácsi összkomfortos lakásomat. Telefon: 78-255. Kétszoba-összkomfortos családi ház 174 négyszögöl telekkel, eladó. Cím: Miskolc, Bányamécs u. 12. Ugyanitt megkímélt állapotban levő Rosier pianínó, villanytűzhely és -kandalló is eladó. Elcserélném jól jövedelmező iskola-házfelügyelői lakásomat, amely 2,5 szobás, összkomfortos, kertes, udvaros. Cserébe keresek: tanácsi 2 szobás lakást. Ház vagy házrész is érdekel Miskolcon, vagy környéken. Megtekinthető: mindennap. Cím: Miskolc. Éder György u. 1. Eladó 2 szobás OTP-öröklakás kp+OTP-átvállalással. Középszer u. 50. VIII/3. Telefon: 12-735. Eladó 2 szobás OTP-öröklakás, kás. Érdeklődni: Miskolc II.. Középszer 15. IX/1. Háromszoba-összkomfortos, családi ház, az udvarban különálló szoba-konyhás épülettel eladó. Érdeklődni a helyszínen 17 óra után és szombat-vasárnap egész nap. Tóth Lajos, Miskolc, Fövényszer u. 89. Elcserélném avas-déli 1+2 félszobás tanácsi összkomfortom lakásom másfél szobásra, harmadik emeletig. Lehet gázfűtéses is. Érdeklődni lehet 12 órától: Engels u. 12. III/l. adás-vétel Korai, óriás gyümölcsű, rothadásnak jól ellenálló Findus szamóca háromért. Tóth Tihamér- nc, 5600 Békéscsaba, Tanácsköztársaság 24. Sátorgarázs eladó. Érdeklődni a 36-931-es telefonon. Alig használt, fehér, panoráma* gyermekkocsi eladó. Éredcklödni: 76-545. Ezüstfenyő költözés miatt, feláron. centiméterenként 1,50 Ftért eladó. Gyermekváros közelében. Telefon: 18-720. Sátorgarázs eladó. Hoffmann O. 37. IV/1., Horváth János. Zsolcaváíi kennelből németjuhász kutya kölykök és tenyész- kutyák eladók. Fclsözsolca, Kossuth u. 86. sz. Jármű Eladó Trabant alkatrészként, egyben,és a nyéki hegyen vikend- telek. Érdeklődni: Testvérvárosok 20., VII 3.. vagy a 12-584-es telefonon. Amerikai angol tanítását vállalom, teljesen kezdőknek is. Ezenkívül korrepetálást, érettségire való felkészítést. Kívánságra csoportos oktatás is lehetséges. Papp László Tibor, Miskolc, Mednyánszky utca 10. füve® edzöpályája. D. T. B. A MISKOLCI KÖZLEKEDÉSI VALLALAT FELVÉTELRE KERES: akik a 21. életévüket betöltötték, „D”. vagy „C”-vizsgával rendelkeznek, de legalább 1 éves vezetési gyakorlatuk van és 20 000 km levezetéséről igazolással rendelkeznek. KERESETI LEHETŐSÉG: 5500-8000 FT/HO. „D"-vizsgával nem rendelkezők részére a KPM Autóközlekedési Tanintézetnél ingyenes J-laníolpon való részvételt biztosítunk Felvételre keresünk továbbá: • autószerelőket, • autóvillamossági szerelőket, '# kocsitakaritókat, A váHalaf dolgozóinak és azok családtagjainak a városi autóbuszokon és villamosokon A bérkorlátozás aló nem eső dolgozók a felvételt követőét. betanulási íjazásban részesülnek Ez „D”-vizsgával rendelkező gépkocsivezetőknél 1000 Ft, „C”-vizsgával rendelkező gépkocsivezetőknél 3000 Ft, autószerelő és autóvillamossági szerelők részére 2000 FL Azok számára, akik nem tudnak naponta munkahelyükre bejárni, szitást biztosítunk Felsőzsolca, Kistokaj, Szirmabesenyő, Alsózsolca községekből' a napi bejárást szeiélyzeti járatokkal biztosítjuk Jelentkezni lehet o vállalat munkaügyi osztályán (Miskolc, Szondi György u. 1, sz. 101/B autóbusz-végállomás) AUTÓSOK FIGYELEM! Ha a GllMI-boltunkban vásárol 5 db személygépkocsi-gumiköpenyt, azt díjmentesen felszerelik a keréktárcsára. Érdeklődni lehet a boltban: mii GIMI-bolt (Miskolc, Zsolcai kapu 7. sz.) 1