Déli Hírlap, 1982. március (14. évfolyam, 51-77. szám)
1982-03-29 / 75. szám
Pontot szerzett (vagy vesztett t)a Nem vallott szégyent az Ózd „ „ ' /• ,V ' , * . *4# 'Sw^á»><,V'J , ' , 4* **&&&% 'I ÄfifcS! HÜ jjc Oláh egyik nagy helyzete: Szendreibe lőtte a labdát. Fekete és Kovács (képünkön) szemlélik a jelenetet. A labdarúgó NB I-ben 26 mérkőzést játszottak már a csapatok. A 26-ban az ózdiak Kispesten léptek pályára, mig a Diósgyőr az Ű. Dózsát fogadhatta. Tehát a Borsod megyeiek két — valaha szebb napokat megélt — fővárosi együttes ellen küzdöttek a pontokért. A lehetséges négyből egy sikerült a DVTK- nak. DVTK—Újpesti Dózsa 0-0 A sajtótájékoztatón kiderült, hogy dr. Puskás Lajos vezető edző kihagyta a kezdő 11-ből Verébét és Tatárt. — Tatárral nem vagyok megelégedve. Azt várnám, hogy többet, jobbat nyújtson, mint amit mostanában mutatott. A két kapus között egészséges a versengés a kezdőbe kerülésért. Gulyás jó formában van, ezért ő őrzi a kaput. 'TéMésváii Miklós, ‘äz"újpestiek vezető edzője őszintén elmondta, hogy egy-egy fordulóban a mérkőzés végeredményét meghatározza Kiss S. és Törőcsik, illetve Nagy L. formája. — Törőcsik megsérült, nem játszhat, ez bizony nagy hátrány lesz. Nagy Laci viszont már ott lesz a cseresorban. (Játszott is.) Tompa sípjelére, régen látott szép számú közönség előtt (tízezernél többen lehettek) a következők voltak a pályán: DVTK: Gulyás I. — Kádár, Giron, Szemere, Oláh, Görgei, Borostyán, Fükő, Gulyás S., Kerekes, Fekete. Növekvő számsorrendben adtuk meg a 11 játékost, és nem ok nélkül. Az egész mérkőzés folyamán ugyanis * Jól védett a fiatal kapus, Gulyás jószerével csak néhány poszt volt biztos: Gulyás kapusé, elöl Borostyáné és Feketéé (Borostyánt később Teodora 11. váltotta föl), és nagyjából Gironé (bár hozzátesz- szük, nem egyszer a 9-es (!) számmal játszó Gulyás S. volt a leghátsó ember). A többieket egyszerűen el kell helyeznünk a középpályára. G. Dózsa: Szendrei — Heréd!, Kovács J„ Kardos, Tóth — Kovács B., Steidl, Kisznyér, Jurá- csik — Bodnár, Kiss. Játéklehetőséget kapott még Nagy L. és Szűcs. Egy mérkőzésről a következő találkozóig beszélgetnek a szurkolók, elemezgetik a látottakat. A vitájukban szombat este és vasárnap is vissza-visszatért egy csúnya szó: bunda. (Persze sok egyébről is szó esett: Borostyán lecseréléséről, Tatárról ...) Bizonyára megfigyelték a kedves szurkolótársak, hogy akkor „hullámzik” igazán egy-egy mérkőzés, ha a középpályán csak épp addig van a labda, ameddig a támadás megszervezéséhez feltétlenül szükséges, a párharcok a 16-os közvetlen környékén, illetve a 16-oson belül bontakoznak ki. Nos, jelen esetben épp a támadásszövéseket akarta megakadályozni mindkét csapat azzal, hogy „megszállta” a középpályát. De hogy mindkét gárda gólt, gólokat akart elérni, azt a kihagyott helyzetek (pontosabban szólva a kialakult gólhelyzetek) egyértelműen bizonyítják. Tehát bundáról szó sincs. Sokkal inkább arról, hogy bár szerzett egy pontot a DVTK pa- tinásabb ellenfelétől, kihagyott gólhelyzetei láttán állítjuk, inkább vesztett. Bp. Honvéd—Ózd 3-2 (2-0) Kispest, 4500 néző, vezette Bűki. Bp. Honvéd: Gujdár — Paróczai, Kanász, Garaba, Varga — Pál, Nagy, Gyimesi — Bodonyi, Segesvári, Kuti. Edző: Tichy Lajos. Ózd: Szőgedi — Tokár, Sipos, Fegyverneki, Szilágyi — Ambrus, Kajdi, Ligeti, utassy, Becsei, Dudás. Edző: Pallagi Róbert. A mérkőzésen öt gól esett. Az 5. percben Segesvárt a középcsatár helyéről lőtt kapura, a labda a 'keresztlécen csattant. Onnan kifelé pattanva Nagy elé érkezett, aki 8 méterről a jobb alsó sarokba bombázott, 1-0. A 32. percben Pál végzett el szabadrúgást A pattogó labda Kuti elé került, aki a 16-os vonaláról lövést küldött a jobb sarok felé, Szögedi nem érte el a labdát 2-0. A 48. percben Tokár szöktette — 30 m-es átadással — Utassyt. A csatár még azt is meg tudta várni, hogy a kimozduló Gujdár elfeküdjön, és ekkor gurított 10 m-ről higgadtan a bal sarokba, 2-1. A 75. percben ismét Nagy volt eredményes. Gyimesi az alapvonal közeléből emelt középre, és a kispesti játékos 8 m-ről nem hibázott 3-1. A 83. percben ismét Tokártól indult a labda. Ezúttal Dudás elé tálalt. Gujdár kicsit később indult ki kapujából, így az ózdi játékos a középcsatár helyéről 7 m- ről az üres kapuba perdített, 3-2, s ez lett a végeredmény. A 26. forduló után az Özd reménytelen helyzetben van, de a DVTK-nak is küzdenie kell azért hogy elkerülje az osztályozó mérkőzéseket jeKupadöntősök Vasárnap a Bp. Spartacus női csapata a rostoviakat 23:19 arányban legyőzte, és az idegenben lőtt több góllal bejutott a KEK-döntőbe. Még nagyobb sikert ért el a Vasas női csapata, első félidei szenzációs játékával nemcsak ledolgozta ötgólos hátrányát, hanem szinte behozhatatlan előnyre tett szert, s bekerült a BEK döntőjébe. Vasas—Spartak Kijev 22:15 (16:7). összesítésben 42:40-re győzött a magyar együttes. leintő 15. helyet. És legközelebb mindkét csapat idegenben lép pályára... D. TÖTH BÉLA Jf-Az Adorján—Sziráczki István párharcból ezúttal minden alkalommal a debreceni került ki győztesen. (Szabó István felvételei) Salakmotorozás A pályacsúcs is kevés volt... Borsodi Volán—Debreceni Volán 37-41 Rangadóra került sor tegnap a népkerti salakmotoros pályán. Az utóbbi években egymásisal nagy csatát vívó két együttes, a Borsodi Volán és a Debreceni Volán versenyzői szálltak nyeregbe, hogy eldöntsék: 1982-ben — feltehetően — ki lesz a legjobb. Ugyanis nem valószínű, hogy a szegediek és a nyíregyháziak beleszólnak majd az első vagy a második hely sorsába. A hazaiaknak mindössze egy „ásza” volt, Sziráczki István. A vendégeknél viszont a tavaly már szép nemzetközi sikerekkel is rendelkező Adorján és Hajdú egyaránt ott volt. És nem lebecsülendő Oreskó tudása sem. Vele szemben talán Koszovánt állíthattuk volna a tegnap mutatott teljesítmények alapján. Mint az országos CSB-ken mindig, ezúttal is 13 futam volt. Köztük jó néhány rendkívül izgalmas. A 4. futamban Sziráczki István mellett Szőke, míg Hajdú mellett Támcsu indult. Mindkét miskolci versenyző jól rajtolt, azonban az első kanyarban Szőke motorja kicsúszott — második helyről —, de bukott Támcsu is. A futamot megismételtette a versenybíró, jóllehet a közönség többsége Hajdú kizárását követelte, sőt a szakvezetők még óvtak is, azonban az óvást is elutasították. A megismételt futamban Hajdú győzött és Szőke lett a negyedik. Sziráczki támadta, támadta, de a fiatal debreceni ügyesen zárta ki őt kívülről, belülről egyaránt. A hatodik futamban mindhárom kitűnő salakmotoros egyszerre indult: a két Sziráczki, Hajdú és Adorján. Sziráczki Istvánt fűtötte a viszLabdarúgó NB 11 Vereség kétszer 1-0-ra A labdarúgó NB II Keleti csoportjában szereplő miskolci csapatok idegenben léptek pályára. Az MVSC a listavezetőhöz Kazincbarcikára látogatott, míg a Honvéd Papp J. SE a debreceni egyetemistákhoz, a DUSE-hoz. Mindkét csapat vereséget szenvedett. Kazincbarcika—MVSC 1-0 (í0) Kazincbarcika, 5000 néző. Vezette: Puhl. Nagy lendülettel kezdett a hazai együttes. A 8. percben Kálmán elől mentettek a vasutas védők, majd a 10. percben Pet- rovics nagy erejű szabadrúgását védte Kun. Az ellentámadásnál viszont Bukovenszky öt lépésről hibázott! Változatos, élénk volt a játék, többnyire a két tizenhatos között pattogott a labda. Az MVSC láthatóan jól megszervezte védekezését, viszont a támadásaiban kevés volt az átütő erő. Egri és Barta jószerivel alig ért labdához. A 17. percben Petrovics 25 méteres szabadrúgása után Leisztről vágódott ki a labda a mezőnybe. A 24. percben Munkácsy lábáról Kun merész kivetődéssel szedte le a labdát. Ebben az Időszakban feltűnt, hogy az MVSC játékosai nem tudták gólhelyzetbe hozni a csatárokat, sokat cseleztek, és az átadásaik sem voltak pontosak. Ennek ellenére a 30. percben Czerva került helyzetbe, de még a ll-es ponton is cselezgetett, röviden továbbított Egrihez, aki gyengén a kazincbarcikai kapus kezébe lőtt. A 35. percben Barta került a hazai ötösére, de háttal állt a kapunak és nem tudta lekezelni a labdát. A 44. percben . gólt ért el a KVSE. Koleszárik a védők között vitte fel a labdát a jobb szélen, az alapvonal és a 16-os oldalvonalának találkozásától élesen középre ívelt, és a befutó Gere 11 méterről, nagy erővel a bal felső sarokba lőtte a labdát, 1-0. Szünet után, az első helyzet Török előtt adódott, aki 12 méterről, senkitől sem zavartatva laposan a bal kapufa mellé lőtt. Az 51. percben Gergely ütközött Gerével, a vasutas játékos megsérült, le kellett cserélni. Az 57. percben Egri ugrott ki a védők között, de csúnyán a bal kapufa mellé lőtt — alig tíz méterről! Ezután Pincsák sérült meg, és mivel az MVSC mindkét csere- lehetőségét kimerítette, 10 játékosa maradt a pályán. Kun percei következtek. Három, biztos gólnak látszó lövést hárított bravúrral. A vasutasok dicséretére válik, hogy nem adták fel a küzdelmet, bátran és szervezetten támadtak a fáradtnak tűnő ellenfeleikkel szemben. A hazai védők a 87. percben Török elől az utolsó pillanatban mentettek. Meglepetésre az MVSC ezen a találkozón egyenrangú ellenfele volt a listavezetőnek, az utolsó pillanatig kérdésessé tudta tenni a végeredmény kialakulását. Ismét beigazolódott az, hogy a helyzeteket ki kell használni! Ez a megszokottnál gyengébb napot kifogó KVSE-nek sikerült, végeredményben a miskolciak kemény, küzdelmes mérkőzésen szenvedtek minimális vereséget. Az MVSC a következő összeállításban szerepelt: Kun — Kré- mer, Bobkó, Gergely (Pincsák az 54. percben), Thury — Leiszt, Bukovenszki, Czerva, Török -- Egri, Barta (Nagyidat a 65. percben). A mérkőzésen Kun, Krémer, Thury és Töröx nyújtott átlagon felüli teljesítményt. FELFÖLDI GYÖRGY DL SE—Honvéd Papp J. SE 1-0 (0-0) Debrecen, egyetemi pálya, 800 néző, vezette: Hazafi. Honvéd Papp J. SE: Novák — Trombitás, Szert, Bősz, Kovács — Schubert, Szarvas, Kincses — Soltész (Kleiber), Leskó (Pörögi), Plo- tár. A kellemes tavaszi napsütésben a DUSE lépett föl támadólag, de a kezdeti időszakban a miskolci védelem jól állt a lábán. Egészen a 10. percig, amikor Bősz súlyos hibájából majdnem gólt kaptak a vendégek. A hórihor- gas beállós rossz ütemü hazaadását Magyar élcsípte, és az egykori diósgyőri középcsatár a kifutó Novák fölött lágyan, puhán a hosszú sarok felé ívelte a labdát, de az centiméterekkel hosszabbra sikerült... A túloldalon Szarvas kiugratásával Kincses veszélyeztetett, de Király ‘az utolsó pillanatban mentett. Leskó nagy bombáját védte Mező, majd egy Szabolcsik—Mohácsi-Magyar akció végén a középcsatár szorongatott helyzetben nem találta el a labdát az ötösön. Szünet után tovább folytatódott az első félidő lagymatag játéka. De a 48. percben Hazafi játékvezető gondoskodott az izgalmakról. Magyar Bősz kíséretében futott egy labdára, de az kicsúszott az alapvonalon túlra. Az „eset” az ötös sarkánál történt — azaz pontosabban ott nem történt semmi. A közvetlen közelben álló Hazafi meglepetésre a ll-es pontra mutatott. A büntetőt Szabolcsi nagy erővel lőtte a hálóba. Hogyan látta a 11-est a két „érintett fél”? Magyar: — Bősz kézzel megfogta a vállam. Bősz: — Szabályos test elleni játék volt. A Honvéd Papp J. SE-ből Kovács, Szarvas és — a volt klubja ellen is agilisán játszó — Kincses tűnt ki. DOMBROVSZKY ÄDÄM szavágás a Hajdútól elszenvedett vereségért, ezért elsősor- bar rá figyelt, miközben Adorján behozhatatlanul megugrott. A 8. futamban ismét összekerültek, de ezen a napon Adorjánt nem lehetett legyőzni. Szinte centiméterekre volt Sziráczki István motorjának első kereke Adorján motorjától, mégis csak második lett. És ez így történt a 10. futamban is. Sovány vigasz (vagy nem is olyan sovány?), hogy a 13. futamban Sziráczki István új pályacsúcsot ért el 74,8 mp- cel. (Hogy mennyire magas volt a színvonal, azit bizonyítja, hogy rajta kívül még ketten futottak 75 mp-et előtte, beállítva ezzel a Mau- ger által tartott korábbi pályacsúcsot.) A 4 pontos vereség okait bizonyára kutatják majd a szakvezetők, de nagy bravúr kellene ahhoz, hogy ez a borsodi csapat a visszavágón Debrecenben nagyobb arányban tudjon győzni. A találkozó jegyzőkönyve: 1. futam: 1. Oreskó (Debreceni Volán), 2. Sziráczki J. (Borsodi Volán), 3. Szőke (Borsodi Volán), 4. Támcsu (Debreceni Volán). A futamidő: 76,2 mp. 2. f.: 1. Adorján (Debreceni Volán), 2. Koszován (Borsodi Volán), 3. Juhász L. (Borsodi Volán), 4. Tihanyi (Debreceni Volán). 77 mp. 3. f.: 1. Berecz (Borsodi Volán), 2. Juhász L. (Debreceni Volán), 3. Bódi (Debreceni Volán), 4. Oszkó (B. Volán). 78,2 mp. 4. f.: 1. Hajdú (Debreceni Volán), 2. Sziráczki I., 3. Támcsu, 4. Szőke. 77 mp. 5. f.: 1. Juhász, 2. Koszován, 3. Juhász, 4. Bődi. 78,4 mp. 6. f.: 1. Adorján, 2. Sziráczki 1., 3. Hajdú, 4. Sziráczki J. 77,2 mp. 7. f.: 1. Oreskó, 2. Berecz, 3, Támcsu. Oszkó nem érkezett célba. 76,8 mp. 8. f.: 1. Adorján, 2. Sziráczki 1., 3. Hajdú, 4. Juhász. 76 mp. 9. f.: 1. Hajdú. 2. Juhász, 3. Sziráczki J„ 4. Szőke. 75 mp. 10. f.: 1. Adorján, 2. Sziráczki 1., 3. Tihanyi, 4. Berecz. 75 mp. 11. f.: 1. Koszován, 3. Oreskó, 3. Juhász, 4. Támcsu. 76 mp. 12. f.: 1. Hajdú, 2. Sziráczki J., 3. Berecz, Tihanyi nem érkezett a célba. 75,8 mp. 13. f.: 1. Sziráczki I., 2. Koszován, 3. Oreskó, 4. Juhász. 74,8 mp, új pályacsúcs. A másodosztályú versenyzők közül Dudás bizonyult a legjobbnak (Borsodi Volán) két klubtársa, Papp és Vadász előtt. D. TÓTH BÉLA Tolóeredmények 1. Komló—Kaposvár 1 2. Bakony—Keszthely X 3. Szekszárd—Dunaújváros 1 4. Szolnok—Debreceni Kinizsi X 5. BKV Előre—Ganz-MÁVAG X 6. Kossuth KFSE— Balassagyarmat X 7. Avellino—Catanzaro 1 8. Bologna—Juventus X 9. Genoa—Fiorentina X 10. Milan—Ascoli X 11. Roma—Internazionale 1 12. Udinese—Napoli 2 13. Bari—Verona X +1: 14. Catania—Lazio &