Déli Hírlap, 1982. március (14. évfolyam, 51-77. szám)

1982-03-26 / 73. szám

A hét végétől %ári időszámítás Európában A legtöbb európai ország a hét végén áttér a nyári időszámításra. Március 28-án, vasárnap hajnalban egy órával előbbre igazítják az órákat többek között Ausztriában, a Bene- lux-államokban, Nagy-Bri- tanniában, Bulgáriában, Cseh­Viszonylag eseménytelen volt az elmúlt 24 óra az ügye­leteken. A Tigáz ügyeletére 83 hibabejelentés érkezett. A MIK-nél 87 alkalommal ri­asztották a hibaelhárítókat. Az elmúlt napról maradt fel­adatokkal együtt 108 munkát végeztek el. Megjavították az éjszaka az Ifjúság utca 12. Szlovákiában, Franciaország­ban, az NDK-ban, az NSZK- ban, Olaszországban, Len­gyelországban, Romániában, Svédországban, Svájcban és Spanyolországban. A Szovjetunió április 1-én tér át a nyári időszámításra. Törökország, Izland, Albánia szám alatti felvonót, s a Ti­zes honvéd utca 19. számú házban a tartalék vízelzáró­csapot. Háromszor telefonáltak a Volán autómentőinek tegnap. Két esetben a helyszínen meg. szüntették az üzemzavart, egy autót pedig bevontattak. Ezenkívül két magánkocsit kellett a telepre húzatniuk. át az órákat, hanem az egy­séges időszámítás mellett ma­rad. Az átállások után ennek következtében négy időzóna lesz Európában. A nyugat- és közép-európai országokban — Nagy-Britannia és Íror­szág kivételével — két órá­val mutatnak majd többet az órák a greenwichi időnél. Nagy-Britanniában és Íror­szágban ez az eltérés csak egy óra lesz, Görögországban és a balkáni szocialista or­szágokban viszont három (vagyis a helyi idő három órával lesz több, mint a greenwichi alapidő). A Szov­jetunióban (csak április 1-től) ennél is több lesz egy órával. A lépést takarékossági szempontok indokolják. Szak­emberek szerint országon­ként változó mértékben, akár 2 százalékos villanyáram­megtakarítást is el lehet ér­ni azáltal, hogy — későbbre „halasztva” a sötétedést — kevesebb áram kerül felhasz­nálásra. Vasárnap éjjel Magyaror­szágon is érvénybe lép a nyári időszámítás. es Jugoszlávia nem igazítja Az ügyeleteken történt Éjszakai lift javítás iSÉÉ Egy kis rögbi Lehet, hógy sporttör­ténet érdekességű ese­mény színhelye volt a napokban a BEAC' pá­lyája, ahol az egyete­misták rögbicsapata a csehszlovák Lokomotiv Olomouc játékosaival vívott edző mérkőzést. A találkozón a cseh­szlovák bajnokság él­mezőnyébe tartozó ólo- mouciak 14:9-re nyer­tek. (Képünkön: az egymásnak nekifeszü­lő játékosok csoport­ja a földre helyezett labda fölül igyekszik eltolni egymást, hogy a lábak erdejéből ki­kerülő labdát szabad játékoshoz lehessen to­vábbítani.) A piacokról jelentjük A kistermelőknél olcsóbb lett A Zöldért ezen a héten tovább növelte primörkínálatát. A leg­több salátából, hónapos retekből és zöldhagymából volt, de érke­zett bőven sóska, kínai kel és újkaralábé is. Van uborka és zöldpaprika is, csak paradicsom­mal nem tudnak szolgálni. A téli, tárolt föznivalókból van bő­ven zöldség, burgonya és sa­vanyú káposzta. A vasgyári sza­badpiacon a kínálat is szerény, a burgonya s a kereslet is. A kistermelők­nél szép az áru. A Búza téri pia­con is közepes a felhozatal, al­mából van a legtöbb. Halból ki­elégítő a kínálat. A tejtermékek csarnokában szép a felhozatal: a tejföl litere 48—54, egy kiló tehéntúró 40—44 forint. Drága a gomolya — 110—120 forint —, s a juhtúró 90—110 forint között kapható. Minden szerdán, kora reggel egy árus hoz tejet, litere 8 forintba kerül. A lottó 13 heti nyerőszámai: 23 56 61 63 89 Tárcsázzuk a 04, 05, 07*et A Zöldért Búza téri Vasgyári árai szabadpiaci árak Példátlan botrány.. • Verdi j a gyilkos feleségének A bűnözés és a bűnüldö­zés változatos történetében is példátlan eset rázta meg nemrég Kanadát: egy több­szörös gyermekgyilkos majd százezer dollárt fizettetett ki a hatóságokkal, annak fejé­ben, hogy saját nyomára ve­zette őket. A hihetetlen történet tavaly nyáron kezdődött. A Csendes­óceán parti Vancouver rendőr­sége óriási erőkkel nyomozott egy félelmetes gyilkosságsorozat ügyében: a városban és környé­kén alig 15 hét alatt 11 gyer­mek és tinédzser tűnt el. Óriási területet kutattak át — minden eredmény nélkül. A gyilkosságo­kat csak gyanították, amíg meg nem lett az első eltűnt: a 14 éves Judy Kozma holttestén 19 késszúrást találtak. Brutális, iszo­nyatos gyilkosság, amely a vég­letekig megrázta a hosszú nyo­mozástól amúgy is felzaklatott közvéleményt. Nem sokkal ké­sőbb még három eltűnt fiú és lány tetemét találta meg a rend­őrség. Használható nyom azon­ban sehol sem maradt. A szerencse — vagy talán a városszerte féktelen gyanakvás — azonban végül segített. Egy Clifford Olson nevű, 42 éves, ál­lástalan építőmunkás ugyanis egyszerű hirdetményt ragasztott ki egy egyházközségi épület fa­lára. A plakát ablaktisztítói munkát ajánlott — gyerekeknek. Máskor ez a legkevésbé sem lett volna feltűnő, most azonban va­laki mégis jelentette a rendőr­ségnek. A nyomozók utánanéz­tek Olsonnak: a megtermett, iz­mos férfinak — ifjúsági boksz­bajnok volt egykor — gyerme­kekkel ugyan nem volt koráb­ban semmi ügye; annál többször büntették betörésért, lopásért, súlyos testi sértésért. A vizs­gálat azonban nem talált sem­mit, ismerősei egybehangzóan ál­lították: Olson megjavult, meg­nősült, gyereké született. Ennek ellenére sokáig követték Olsont, akkor is, amikor tavaly augusz­tusban egy bérelt autóban két fiatal fiúval kihajtott a város­ból. Látva, hogy a kocsiban pá­linkát itat a gyerekekkel, a de­tektívek elhatározták: ittas ve­zetés vádjával őrizetbe veszik. Megérte, hiszen végre komoly nyomra akadtak: a letartóztatott noteszában ott állt Judy Kozma neve és címe. Az első lépcső egy borzalmas gyilkosságsorozat meg­oldása felé! És — kitűnt — csaknem az utolsó. Olson életének a legpa­rányibb részletét is szinte na­gyítóval vizsgálták át, mégsem találtak ellene több bizonyíték jjc A gyilkos Olson kot, mint azt, hogy mindig ak- kor bérelt autót, amikor eltűnt egy gyerek. Ez pedig kevés, hiá­ba volt az egész nyomozóappará­tus meggyőződve arról, hogy Ol­son a tettes. Ekkor a gyanúsí­tott fantasztikus ajánlatot tett: hajlandó bizonyítékokat szolgál­tatni, ha minden, segítségével felderített gyilkosság után 10 ezer dollárt fizetnek ki a feleségé­nek. A tehetetlen hatóságok rá­álltak: a példátlan üzlet a leg­nagyobb titokban létrejött. Olson sorra elvezette a nyomozókat a tetemekhez. A hatóságok fizet­tek, a gyilkos pedig januárban beismerő vallomást tett a bíró­ság előtt. Ekkor robbant a bom­ba: a kanadai közvélemény tu­domást szerzett a bűnüldözők és Olson egyezségéről. Országos bot­rány kerekedett. „A gyilkos fel­vette a vérdíjat” — háborogtak politikusok, jogászok és az egy­szerű polgárok. „így lehet isko­lát csinálni abból, hogy a gyil­kosság kifizetődő üzlet legyen” — figyelmeztettek a lapok. A hatóságok persze mentegetőztek: „Nem tudtunk bizonyítani, te­hát a gyilkost nem lehetett vol­na elítélni. így viszont végre megnyugodhatott a tavaly nyár óta rettegő város.” A felzúdulás mértékét tekintve azonban való­színű, hogy az ügynek további következményei lesznek. A. K. Díszüvead olcsóbban Az Üvegipari Művek a kar­cagi üveggyára díszműáru termékei közül a fátyolüve­gek, színes hutaüvegek és centrifugált termékek árát 1982. április 1-től átlagosan 10 százalékkal csökkenti. Ábránd a SZIJR-on Spanyol ábránd címmel rendezik meg 1982. május 23-án, vasárnap délelőtt. 10 órakor a Népstadionban a 41. színészek—újságírók rang­adót. A nagy összecsapást vi­dám szórakoztató műsor elő­zi meg. A Mundialra törté­nő vidám zenés utazás ke­retében — amelynek idegen- vezetője Hegedűs János — a SZŰR revükara, az MHSZ ejtőernyősei mellett még so­kan mások is fellépnek. A színészválogatott és az új­ságíróválogatott összecsapá­sát két keménykezű játékve­zető, Szepesi György és Mé­szöly Kálmán igyekszik kor­dában tartani. Burgonya 5,40 4—6 6—7 Vöröshagyma 10—12 12—15 10—18 Fokhagyma 50 30—60 50—7» Dughagyma 3« 30—54 36—40 Sárgarépa 15,«0 16—24 20 Gyökér 20 18—25 20-26 Zeller 1« 20 30 Karalábé 17 15—20 20 Cékla 10 8—10 8—10 Téli retek 7 6—10 8—12 Fejes káposzta 14 14—18 18 Kelkáposzta 24 26—40 35 Vörőskáposzta 18 20 — Savanyú káposzta 15 15—20 18 Saláta 6,80—8,80 5—14 12 Zöldhagyma 3,80—5,60 4—8 5—6 Hónapos retek 4—7 8—16 8—13 Zöldpaprika 5,80—8 5—18 5-12 Töltenivaló paprika 12—14 10—22 — Uborka 70 70—80 80 Sóska 36 40—50 40—70 Üjkaralábé 6 20 — Kínai kel 18 30 25 Alma 8—15 6—20 10—18 Tojás — 1,70—1,80 1,60—2 Bab — 22—32 28—30 Körte — 16—40 — Lencse — 60—70 — Gomba — 80—100 — Zászlóátadás A kereskedelmi és vendég­látóipari pártbizotság a for­radalmi ifjúsági napok al­kalmából zászlót adományo­zott a Berzeviczy Gergely Kereskedelmi és Vendéglá­tóipari Szakközépiskolának. A zászlóátadási ünnepély, holnap reggel fél 9-kor kez­dődik a Központi Leánykol­légium nagytermében. Yan hol teniszezni! Kedvtelésből — ti­los című cikkünkkel kapcsolatban telefo­nálták a tapolcai Park motelból, hogy két te­niszpályájuk van, ame­lyet időnként bérbe­adnak. A szállóven­dégeknek ingyenes a játék, ám másoknak — előzetes bejelentés után — óránként 50 forintért biztosítják a teniszezést. Húsz fo­rintért ütőt is kölcsö­nöznek. örültünk a hírnek, s amennyiben mások is tudnak ha­sonló ' lehetőségről, szí­vesen közhírré tesz- szük lapunkban. Gon­doljuk, ezzel is segít­hetjük a tömegsport kibontakozását. DÉLI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Mis­kolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség; Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527, Postacím: Mlskolo 3501. Pt.: 39. Telefonközpont: 38-941. Titkárság: 18-223; bel- és várospolitikai rovat: 18-224; levelezési rovat: 18-225; kultúrpolitika: 18-226: sport: 18-222; információ: 18-227. — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501, Pf.: 179. — Felelős kiadó: veres MIHÁLY. Telefon- 36-131,— Hirdetésfel­vétel: Miskolc, Széchenyi út IS—17. 3525. Telefon: 16-213. — Ter­jeszti: a Magyar Posta. Kapható: a hírlapárusoknál. Előfizethe­tő a hlnapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfize­tési dij: egy nőnapra: 34 forint, negyedévre: 102 forint, egy évre: 400 forint. — Index; 25951. — Készült: a Borsod megyei Nyom­daipari Vállalatnál. F. v.s KILIÁN BÉLA. — ISSN 0133—0209 Az ózdi szabadpiac árai: a to­jás darabja 1,70—2 forint, egy fej saláta 8—12 forint, a zöld­paprika darabja 8—8,50. A bur­gonya kilója 6—8 forint, a sárga­répa M—20, a gyökér 20—25. A vöröshagymát 14—16, a fejes ká­posztát 10—16, a kelkáposztát 20 —30, a savanyú káposztát 15—20 forintért adják. A karaálbé 20— 24, a fokhagyma 50, a paraj 10, a sóska 50—60 forintba kerül. A gomba kilója 80, az almáé 8—12 forint. Elgázolta a hisz Lezuhant négy méter ma­gasból Cs. J. 45 éves nyéklád- házi lakos tegnap késő dél­után a Mezőpanel üzemében. A mentők 8 napon túl gyó­gyuló sérülésekkel vitték a kórház baleseti sebészetére. Ittas állapotban az autó­busz elé lépett, és az elgázol­ta Sz. J. 18 éves pócspetri la­kost tegnap este a Bertalan utca 2. számú ház előtti út­testen. A mentők 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülésekkel vitték a kórház baleseti sebé­szetére. Egy nap alatt 21 esetben riasztották a tűzoltókat szá­raz fű-, avar. és erdőtűzhöz. A teljes kár eléri a másfél­százezer forintot. Sajnos, so­kan nem veszik figyelembe a szabadtéri tűzrakási tilalmat. Ennek következménye, hogy tegnap is 6 és fél hektár erdő vált a lángok martalékává. Szombaton délelőtt Forgalomkorlátozás, útvonal-módosítás Értesítjük az utazóközönsége^ hogy mivel a II. miskolci ifjú­sági napok programjában már­cius 27-én, szombaton 10 órától belvárosi futóparti, majd 11 órá­tól váltófutás lesz, az alábbi forgalomkorlátozásokra és útvo­nal-módosításokra kerül sor: 10 órától kb. 10.45-ig, a belvá­rosi futóparti időszakában az 1, 101B, 2, 12, 14, 21, 24, 32, 33, 34- es autóbuszok és a villamosok az esetenkénti pár perces for­galomkorlátozás miatt rendszer­telenül fognak közlekedni. 10.45-tő! kb. 11.45-ig a Katowi­cétől a Népkertig felszabadulási váltófutás lesz, emiatt a 2, 12, 14, 21, 32, 33, 34-es autóbuszok elterelt útvonalon közlekednek. 2-ES AUTÓBUSZ: nem érinti a Széchenyi út, Centrum Áruház és a Népkert megállókat, s he­lyette a Bajcsy-Zs. út, Tanács- köztársaság városrész megállóhe­lyeken lehet a járatokat igény­be venas. (A 24-es megállóin.) 12, 14-ES AUTÓBUSZ: nem érinti a Katowice étterem, Ál­mos utca, Petőfi -tér, Széchenyi út, Népkert megállókat, s he­lyette a Kassai u., Bulcsu u., Búza tér, Bajcsy-Zs. út, Tanács- köztársaság városrész megálló­helyeken lehet a járatokat igény­be venni (a 24-es megállóin). 21, 33-AS AUTÓBUSZ: a vas­gyár irányában a járat nem érinti a Népkert. megállót, s he­lyette a Vörösmarty utcában a 32, 34-es autóbuszok végállomá­sán lehet ezen járatokra fel­szállni. 32, 34-ES AUTÓBUSZ: nem érinti a Népkert megállóhelyet, helyette a Vörösmarty utcában, a végállomáson lehet a járato­kat igénybe venni. A terelés miatti kellemetlens^ gekért kérjük az utazóközönség szíves megértését. MISKOLCI KÖZLEKEDÉSI VÁLLALAT

Next

/
Oldalképek
Tartalom