Déli Hírlap, 1982. március (14. évfolyam, 51-77. szám)

1982-03-26 / 73. szám

Hét végi kalauz Miskolci nyomdászai ♦ Diaporáma-biennále ♦ Könnyű bükki túra suló idő sorozat több műve, így a legutóbb megjelentetett, A kő­sivatag titka című könyv is ezt az igazságot erősíti. Zelko István tulajdonképpen arról beszél, hogy a történelem előtti kor em­bere nagyon is történelmi volt; más eszközökkel, mint az ipari forradalom korában, de kialakí­Volt idő, amikor Miskolc(z)nak egyszerre három vicclapja volt. Képünkön a Csirip-csirip 1888. március 1-i számának címlapja. Ezenkívül még sok-sok értékes, érdekes dokumen­tumot láthat a Borsod—miskolci Múzeum ma megnyíló nyom­datörténeti kiállításán a látogató. 4- Miskolc első újságja 1842-ben jelent meg, címe Miskolczi Érte­sítő. Az 1910-es években li nyom­da működött Miskolcon. Itt je­lent meg Magyarország első iro­dalmi napilapja, a Társalgó. Gyermekeknek készült hajdan a Nagyapó, afféle korabeli, helyi Film-Színház-Muzsika volt a Vasárnap. A fentieken kívül még sok-sok érdekesség megtud­ható a miskolci nyomdászat tör­ténetét bemutató kiállításból, amely ma délután 4 órakor nyí­lik meg a Borsod—miskolci Mú­zeumban, a Kossuth utca 13. szám alatt. Dr. Veres László, a Herman Ottó Múzeum igazgató- helyettese és Fias József, a Bor­sodi Nyomda fejlesztési csoport- vezetője rendezte a tárlatot. Könyvek, céhlevelek, újságok, a nyomtatás eszközei reprezentál­ják e nagy múltú szakmát a ki­állításon. melyet Kilián Béla, a Borsod megyei Nyomdaipari Vál­lalat igazgatója nyit meg. ♦ A Vasas Művelődési Köz­pont rendezi meg szombaton és vasárnap a VI. országos diaporáma biennálét. Az el­ső vetítés holnap délután ne­gyed 5-kor kezdődik, és — szünetekkel — este 10-ig tart. Vasárnap, délelőtt 9- től láthatják ' az érdeklődők a további versenyműveket, körülbelül 11-ig. Utána —12 órától — Dozvald János tart diaporáma bemutatót. „Mélységesen mély a múltnak kútja. Ne mondjuk inkább fe­neketlennek?” — tette fel a kér­dést Thomas Mann, a József- tetralógia előszavában. A Gyor­totta a maga kultúrkörét. Ezért ajánlja most olvasásra Máté Iván ezt a kötetet, amelyben a perui Nazca-siVaiagban talált geomet­riai vonalakat, szimbolikus figu­rákat őrző ábrákat vizsgálva, a szerző egy ősi térképet, mégpedig egy birodalmi politikát, katonai érdekeket védő térképet vél fel­fedezni. ♦ A nők városa Snaporaz (Marcello Mastroianni) fan­tasztikus utazása egy olyan világban — Felliniében —, amelyben ez alkalommal minden a nők körül forog. Snaporaz behatol a többdi­menziós „nő-planétába”, amelynek figuráit a valóság­ból gyúrta szürrealista láto­mássá a rendező. A filmet a Hevesy Iván Filmklubban láthatjuk a hét végén.-f Az elmúlt vasárnapi közös jel­vényszerző túra után a termé­szetjáró szakosztályok most is­mét önálló túrákat indítanak. Így például a diósgyőri vasas turis­ták Kőlyuk-galyára mennek az alábbi útvonalon; Fükkszentke- reszt—Mészárszék—Kőlyuk-galya —Rétmány—Kisgyőr—Hosszúdűlő —Homokkő-forrás—Nagykőmázsa —Komlós. Indulás: az 5-ös autó­busz lillafüredi végállomásáról 9 órakor közlekedő Volán-autó­busszal. Túravezető: Burinda Istvánné. Helyiipari természetjá­róink ómassáról Répáshutára tesznek 20 kilométeres túrát. Az útvonal: Ómassa—Jávorkút—Bá­nyahegy— Imóforrás—Pazsag-őr- ház—Répáshuta. Indulás: 8.30 órakor a majális-parki buszvég­állomásról, a 15-ös járattal. Tú­ravezető: Auers wald László. A miskolci vasutas természetjárók egy csoportja a hét végén Pécs és Harkány környékén tesz mi­nősítő túrát. Másik csoportjuk a Bükkben, könnyű túrán vesz részt. Az útvonal: Lillafüred— Lencsés-forrás—Csókás-forrás— Hárskút—Pisztrángos. Találkozás: 8.30 órakor az 5-ös busz lillafü­redi végállomásán. A 8 kilométe­res túrát Klusoczky Gyuláné ve­zeti. összeállította: Sz. G. ^ Egyelőre még semmi vér, semmi lövöldözés... Oscar-díj- jal jutalmazták Francis Coppola A Keresztapa című, tíz év­vel ezelőtt készült filmjét. Főszereplője Marion Brando, ő a Keresztapa, az öt amerikai maffiavezér egyike. Mario Puzo regénye nyomán született a film, melynek azóta elkészült a folytatása is, ám annak hazai bemutatását nem tervezilc. örüljünk annak, hogy A Keresztapa eljutott hozzánk. A két premiermozi játssza a hét végén. A magyar néptánctól a japán lampionig Ha egy lélegzetre emlegetem az Üstdub szimfóniát és a vízi- pockot, a felületes szemlélő azt hiheti, hogy megbolondultam. Több megértésre számíthatok, ha azt mondom, Zene, zene, zene és Kisfilmek a nagyvilág­ból. A televízió annyit emlege­tett hatalmas műsorfolyamának ezek az „apróságai” nemcsak nekem a kedvenceim. Onnan gondolom, hogy mind a két, rendszeresen jelentkező össze­állítás idején csak nézőként ülök le a képernyő elé, sem­miféle (szinte kötelező) kriti­kai észrevétel nem jut az eszembe. Antal Imre alkalmankénti játék-, gyakoribb műsorveze- zetői stílusa ugyanis méltán vált ki őszinte elismerést, a néző sok ritka erényt tisztel­het benne. Nagy tudást, ala­pos felkészültséget, tökéletes, mindenféle kameraláznak hí­ján levő biztonságot, össze­fogottságot, arányérzéket. Nyugodtan rábízhatja magát az ember, nem fecsérli hiá­ba az idejét, valami bizto­san ragad rá. Legutóbb a 250 éve született Haydn muzsi­kájából kaptunk ízelítőt, szintén egy évforduló jegyé­• - T ^ V ben köszöntötte és mutatta be a 25 éves Budapesti Mad­rigál Kórust, Péli Jánost, aki 30 éve táncol a Magyar Nép­hadsereg Művészegyüttesében, és Fényes Szabolcsot, aki ma 70 évesen emlékezett arra a 19 éves fiatalemberre, aki megírta a Mayát, ötven perc­ben ennyi minden a legigé­nyesebb zenei ismeretterjesz­tés szintjén... A Kisfilmekkela Ko­vács Katalin szerkesztette összeállítás adásidejével már bőkezűbben bánnak; ha a zene mélységeibe expressz- sebességgel kukkanthatunk be, a világ titkait kényel­mesen fürkészhetjük. Nyil­ván ez az oka a műsor té­vés körökben is régen fel­mért hatalmas népszerűségé­nek; nyugodtan ábrándozha­tunk a világ minden részé­ből érkező, felesleges tudo­mányoskodás nélkül, valóban a minőségi népszerű ismeret- terjesztés szintjén, nagyon igényesen megoldott filmeket nézve. Hiába adatik meg a külföldi utazások lehetősége, kevés az esélyünk, hogy a dél tengerek partjára, az Észak-sarkra eljussunk, és mit lát a világból a szerve­zett turista, a természet tit­kaiból, a távoli flórából, fau­nából mit láthat meg vala­ha is az ember, ha nem ku­tató? Az angol kisfilmből most már tudom, hogy él a vízipocok, az NSZK filmesek évszázadok egymásra rakó­dott rétegeiből a szemem láttára bontották ki Szicilia fővárosának, Palermónak a mai képét, és a japánoktól megtudtam, hogy milyenek Jamaga lámpásai. Nem mintha nem lehetne ezek is­merete nélkül élni, de vala­hogy tájékozottabbnak érzem magam. M— ty Menahem Golan, az izraeli filmgyártás megteremtője rendezte — az Egyesült Államok­ban — Az alma című, a jövőben játszódó rock-operafilmet. Egy nem is olyan távoli jövő­ben (a film szerint) a világ a rockzenészeké, a punkoké s a fanatikus diszkórajongóké. Egy gigantikus zenei fesztiváljukra két fiatal zenész érkezik. A fiú romantikus gitármuzsikával kíséri a lány édeskés dalait. Hogy mi lesz a sorsuk? Az országos premier előtt megtudhat­ja a miskolci közönség, a filmet ugyanis a hét vége minden napján vetíti a Tokaj vendéglátó- ház diszkómozija, este fél 8-as kezdettel. FENTEK Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.20: Ki nyer ma? — Szentesen. — 12.35: Hétvégi pa­noráma. — 13.54: Komplex ne­velés Magyarországon. -- 14.34: A Vasas Művészegyüttes központi énekkara éViekel. — 14.44: Ma­gyarán szólva. — 15.00: Hírek. — 15.05: Nóták. — 15.28: Hobbi­dominó. — 16.00: Útközben. — 16.05: Tárgyalástól tárgyalásig. — 17.00: Hírek. Útközben — itthon és külföldön. — 17.13: Régi híres énekesek műsorából. — 17.34: Vöröskeresztes kamionok. — 17.59: Haydn: G-dúr trió. —18.15: Esti mese. — 18.30: Esti Maga­zin. — 19.30: Sakknovella. — 20.40: Emlékezetes dzsesszhang­versenyek. — 21.21: Puccini: Ma­non Lescaut. — (Közben 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz perc kül­politika.) — 24.00: Hírek. — 0.10: Melódiakoktél. Petőfi rádió: 12.30: Hírek. — 12.33: Édes anyanyelvűnk. — 12.38: Nóták. — 12.23: Petress Zsuzsa és Feleki Kamill ope- rettielvételeiből. — 14.00: Kettőtől ötig... — 17.00: Disputa. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Hírek. — 18.33: Slágerduettek. — 19.08: Daljátékokból. — 20.00: Régi nó­ta, híres nóta. — 20.30: Hírek. — 20.33: Szinkronszín. — 21.38: Nyolc rádió nyolc dala. — 22.08: Zenés játékokból. — 22.30: A számok varázsa. — 23.00: Hírek. — 23.20: Népi muzsika. — 24.00: Hírek. 3. műsor: 13.00: Hírek. —13.12: A progresszív beat híres elő­adói. — 13.57: Zenekari muzsika. — 15.32: Monteverdi: Hl. madri­gálkötet. — 16.06: Világújság. — 16.26: Tip-top parádé. — 16.56: XX. századi kamarazene. —17.59: Vevők ügyvédje? — 18.24: Húsz ária — harminchat énekes. — 18.55: Weiner: Változatok egy magyar népdalra. — 19.00: Hí­rek. — 19.05: Nemzetközi kap­csolatok a XX. században. — 19.35: Régi magyar dalok és tán­cok. — 20.00: Budapesti Tavaszi Fesztivál ’82. — Kb. 21.20: Ja­scha Bernstein Popper-műveket gordonkázik. — 21.39: Ürögdi Dani beru2can egy szóra. — 21.59: A Beatles együttes ösz- szes felvétele. — 22.57: Schu­mann: fisz-moll szonáta. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió; 17.00: Hírek. időjárás, tartalomismertetés. — 17.05: Péntek este Ész.ak-Magyar- országon... (A tartalomból: Nyugdíjasok foglalkoztatása. — Szövetkezetek a város határá­ban. — Hol töltsük a hét végét? — Új könyvekről.) szerkesztő: G. Tóth Ferenc. Telefonügyelet: 35-510. — 18.00: Észak-magyaror­szági Krónika. (Az országgyűlés­ről jelentjük. — Városfejlesztési fórum Miskolcon.) — 18.25—18.30: Lap- és műsorelőzetes. Televízió, 1. műsor; 15.55: Hí­rek. — 16.00: Krétai paloták. — 16.40: Az akasztófa árnyékában (6. rész). — 17.35: Egészségün­kért. — 17.45: öt perc meteoro­lógia. — 17.50: Természetbarát. — 18.10: Csali .. — 18.20: Az Or­szágházból jelentjük... — ,19.10: Tévétorna. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Cel­la. — 20.25: A fele sem igaz. — 21.00: A hét műtárgya. — 21.05: Utóhatás — 1982. — 22.15: Tv- hiradó 3. — 22.25: Mr. Majestyk (amerikai film). Televízió, 2. műsor: 18.40: Pul­zus. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Liszt: Koronázási mise. — 21.00: öt perc meteorológia. — 21.05: Tv-híradó 2. — 21.25: Az első tíz év (2. rész). — 21.55: Dzsessz- pódium. Miskolci Nemzeti Színház (7): Csetepaté Chioggiában. (Moliére bérlet.) Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18): Choma József festmé­nyei és Varga Éva szobrai. — Mini Galéria (10—18): Cakó Fe­renc grafikái. — Vasas Galéria (14—19): Zajácz Tamás bőrmű­vei, Kovács György József ás­vány- és ékkövei, Géró György fafaragásai. — Fotó Galéria (10 —19): Sajnovits Sándor-emlékki- állítás. — József Attila Könyv­tár (12—20): Sáros András Mik­lós grafikái. — Herman Ottó Mú­zeum (10—18): Ember és munka. — Magyarországi feketekerámiák. műsor — Döbröczöni Kálmán-emlékki- állítás. — A természet három országa. — Miskolci Képtár (10— 18) : Két évszázad magyar fes­tészete. — Herman Ottó-emlék- ház (10—18) : Herman Ottó élete és munkássága. — Borsod—mis­kolci Múzeum (10—18): Kondor Béla-emlékkiállítás. — Megyaszói festett asztalosmunkák 1735-ből. — Türelemüvegek és a miskolci nyomdák története Filmszínházak; Béke (f4) : Vad­ölő (színes NDK film). — (hn6): A koncert (színes magyar film, II. helyár!) — (8) : Sanchez gyer­mekei (színes amerikai—mexikói film, 16 éven felülieknek!) — Béke kamara,mozi (4): Lavina (mb. kanadai film, 14 éven fe­lülieknek, II. helyár!) — (6): Olaszok hihetetlen kalandjai Le- ningrádban (mb. szovjet film). — Kossuth (x3, 6): Keresztapa I—II. (mb. színes amerikai film, 16 éven felülieknek, dupla és III. helyár!) — (9) : Help! (szí­nes angol film). — Hevesy Iván Filmklub (3, 6): A nők városa I—II. (színes olasz film, 18 éven felülieknek, dupla helyár!) — Táncsics (f5): Egyszerű eset (francia film, 14 éven felüliek­nek!) — (f7): Keoma (mb. színes olasz film, III. helyár!) — Tán­csics kamaramozi (G): A híd túl messze van I—II. (mb. színes angol film, 14 éven felülieknek, dupla helyár!) — Szikra (4, 6): Az összekötő jönni fog (színes szfovjet film). — Fáklya (f5, f7): Földet veszünk vadnyugaton (szí­nes román film). — Petőfi (6): Csillagok háborúja I—II. (mb. színes amerikai film, dupla és HL helyár!) — Tapolca, Ady (7): Víkendház nélkül nem élet az élet (mb. színes NDK film), — Görömböly, Krúdy (6): Zo­rán, a zsoké fia (mb. színes jugoszláv film). — Tokaj ven­déglátóház (fö): Alma (színes amerikai film, 14 éven felüliek­nek!) — Hámor (6): A hótündér (mb. szovjet film).' — Szirma (fö): Csalogány (mb. szovjet film). SZOMBAT Kossuth rádió: 3.00: Hírek. — 8.20: Mai kulturális programok. — 8.30: Lányok, asszonyok... — 8.55: Ábécé — „iskolakezdö” szülőknek. — 9.30: Helyettem írták... — 10.00: Hírek. — 10.05: Útközben. — 10.10: Népdalok. — 10.40: Földes Andor Bartók-mü- veket zongorázik. — 11.11: A felvilágosodás kora: a XVIII. század. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Verbunkosok, nóták. — Közben 8.20: Tíz perc külpoli­tika. — 8.30: Hírek. — 8.33: Út­közben. — 9.15: Mit — hol — mikor — hogyan? — 9.30: Hét­vége. — 11.30: Hírek. — 11.40: Fiataloknak! Miskolci rádió: 8.00: Hírek, idő­járás, tartalomismertetés, lap­szemle. — 8.10: Hová menjünk, mit csináljunk? Zenés program- ajánlat. — 8.20: Visszapillantó . . . (Információk, tudósítások, ripor­tok a hét fontosabb eseményei­ről.) — 8.30: Napjaink kérdései. . . Ónodvári Miklós jegyzete. — Szűcs Judit énekel. — 9.00: Észak­magyarországi Krónika. (Kom­munista műszak kezdődik a Nóg­rádi Szénbányáknál. — Vörös vándorzászló ’ kitüntetés-átadási ünnepség a DIGÉP KlSZ-bizott- ságán. — Helyszíni közvetítés a MlN-centrumból.) — 9.30 : Mikro­fonlánc ... Kecskés Istvánnal, az Ózdi Kohászati Üzemek páiHbi- zottságának titkárával beszélget Horváth Kálmán. — Sport. — 9.55—10.00: Műsorelőzetes. FIGYELEM! A Miskolci Közlekedési Vállalat KÍSÉRLETI JELLEGGEL „D" járműkategóriájú tanfolyamot szervez „0” GYAKORLATI IDŐVEL RENDELKEZŐ, FÉRFI­GÉPJÁRMŰVEZETŐK RÉSZÉRE A tanfolyam költségeit a vállalat viseli. A tanfolyamon való részvétel feltételei: % 20. életév betöltése, Q egészségügyi alkalmasság, 0 „C” járműkategóriájú munkavállalásra jogosító gépjárművezetői engedély. Jelentkezési határidő: 1982. május 15. JELENTKEZNI LEHET a vállalat munkaügyi osztályán (Miskolc, Szondi Gy. utca 1., 101/B-s autóbusz-végállomás)

Next

/
Oldalképek
Tartalom