Déli Hírlap, 1982. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-18 / 42. szám
díjtalan vetítés a Tokajban Ismerkedés a történelmi félmúlttal Miben más ez a világ? — címmel vitasorozatot indít a KISZ Borsod megyei Bizottsága az 1982-es forradalmi ifjúsági napok keretében. A sorozat célja, hogy az érdeklődő fiatalok jobban megismerkedhessenek azzal a történelmi időszakkal, amit közelmúltnak, vagy divatos műszóval történelmi félmúltnak neveznek. Az elmúlt évtizedek történelmi, társadalmi eseményei iránt az utóbbi időben fokozott érdeklődés nyilvánult meg társadalmi, művészeti életünk szinterein. Elég, ha csak az egymást követő filmalkotásokra gondolunk. A vitasorozathoz is segítséget nyújtanak a témával foglalkozó magyar filmek: a Borsod megyei Moziüzemi Vállalattal és a Tokaj vendéglátóházzal közösen, a KISZ-esek díjtalan vetítés- sorozatot szerveztek. Péntek délutánonként 4 órától lesznek a vetítések a Tokaj vendéglátóházban. Február 19- én a Mephisto, március 5-én a Kabala, március 19-én a Tegnapelőtt, április 2-án a Kettévált mennyezet, április 16-án a Requiem, április 30- án pedig a Szívzűr lesz műsoron. 3(e Az utóbbi napokban nincs lényeges változás a piacok zöId- ség-, gyümölcsforgalmában. A tárolt áruk felhozatalában emelkedik a sárgarépa, a gyökér, a zeller, a primőr áruknál pedig az uborka és a hegyes paprika mennyisége. Tartós a burgonya, a vöröshagyma, a téli alma, kielégítő a cékla, a torma, a fekete retek, csökken a fejes és a kelkáposzta kínálata. Kisebb mennyiségben kapható üvegházi hónapos retek, fejes saláta, sóska, paradicsom és metélőhagyma. Az előző hetihez viszonyítva több a vágott baromfi, a szárazbab, a savanyított káposzta, az étkezési mák, a dióbél, valamint a friss tojás. A téli alma, téli körte megfelelő választékban minden piacon kapható. Kereskedők kérésére változik A főpostáé lesz a főszerep Elsősorban a miskolci kereskedők kérésének tesz eleget a Miskolci Postaigazgatóság azzal, hogy újból megváltoztatja a város néhány nagy hivatalának hét végi nyitvatartási rendjét. Az üzletek szombati bevételét ugyanis igen körülményes volt befizetni a Tiszai pályaudvaron levő 2-es számú postán. Február 12-én a posta vezetői a kereskedelmi vállalatok igazgatóival megállapodtak a postahivatalok hétvégi nyitvatartási rendjéről. Erről tartott sajtótájékoztatót tegnap Szele Mihály, a postaforgalmi osztály vezetője. Elmondta, hogy igyekeznek rugalmasan alkalmazkodni a közületek és a lakosság igényeihez. Az új nyitvatartási rend a következőképpen alakul. 1982, március 6-tól kezdődően szombaton és vasárnap is zárva tart a Tiszai pályaudvari 2. sz. postahivatal. Helyette szombaton és vasárnap az 1-es, a főposta lesz nyitva a Kazinczy utcán. Szombaton 8-tól 14 óráig fogadják az ügyfeleket. A lakossági pénzbefizetést 13 óráig, a közületi — nem zsákos — befizetéseket 14 óráig veszik fel. Az üzletekben a zsákos befizetések előkészítésére több időt kell fordítani, ezért azt szombaton 15 óráig lehet leadni. Szombaton értékcikkeket árusítanak, levél- és postai küldeményeket, csőAranyat ér Feszes gazdálkodású, s fegyelmezett nyilatkozatokat követelő korunkban ok nélkül aligha ragadtatja el magát egy mindnyájunkat érintő és érdeklő téma ismerője és ismertetője Faragó Károly, a megyei tanács mezőgazdasági osztályának vezetője tényként, a felsőfokú jelzők használata nélkül regisztrálta, hogy Borsod agrárgazdasága olyan jó pozícióból évet még nem kezdett, mint most, 1982-ben. Elhangzott mindez azon a keddi eszmecserén, ahol a dr. Vendégh Ferenc miniszterhelyettes vezette MÉM-küldöttség tagjai találkoztak a megye vezetőivel: dr. Havasi Bélával, az MSZMP Borsod megyei Bizottságának titkárával, dr. Ladányi József megyei tanácselnökkel és a téma helyi szakembereivel. A borsodi termelőszövetkezetek kétharmadában már megtartották a zárszámadást. A mérleg kedvező. Pénzügyileg, szakmailag soha nem voltak ilyen erősek és tehetősek a tsz- ek. Őszi kalászosokból tízezer hektárral tudtak többet vetni, mint egy évvel korábban. A növények jól teleltek, a belvíz veszélyeztette területek a felét sem érik el a korábbinak. Jó ütemben halad a gépjavítás, s a felvásárlókkal kötött szerződések kiegyensúlyozott ellátást ígérnek. Még szebbé teszi az összképet, hogy a veszteséges mezőgazdasági üzemek száma, illetve a veszteség összege a felére csökkent. Illúzió lenne viszont azt állítani, hogy teljesen felhőtlen az agrárszakemberek homloka. A kemény telet megsínylette a szőlő, nem hasznosulnak ke”ően a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok kezelésében levő erdők, s még mindig nem dőlt el a bodrog- kö7i meliorációs beruházás sorsa. A tervegyeztető tárgyaláson a miniszterhelyettes az országos tapasztalatok ismeretében, de Borsodra is vonatkoztatva mondhatta, hogy a mezőgazdaságban is egyre inkább érzékelhető a piacérzékenység növekedése és az úi feltételekhez való gyors alkalmazkodás. A gazdászok. a kereskedők jól tudják, hogy a hús- és gabonatermelési program eredményes megvalósítása — csakúgy, mint a májusi eső — aranyat ér. B. L magot, táviratot, értékküldeményt, táviratutalványt vesznek fel. Ezen túl távolsági beszélgetéseket bonyolítanak le, és hivatali kézbesítést végeznek, azaz, a korábbi napokon kiértesített ügyfelek ekkor is átvehetik küldeményeiket. A takarékszolgálat 13 óráig látja el feladatát. Vasárnap és ünnepnapokon a főposta 8-tól 12 óráig tart nyitva. Ezeken a napokon értékcikkeket árusítanak, levél- és postai küldeményeket, csomagot, táviratot vesznek fel, és zsákos befizetést fogadnak el. Ezen túl a közületi bevétellel jelentkezők sorbaállásának elkerülése végett kifejezetten e célra tart nyitva a Kiliáni 10-es postahivatal szombaton 13-tól 15 óráig. A március 6-án életbe lépő új nyitvatartási rendről valamennyi postahivatalban tájékoztató táblákat helyeznek el. Valóban megbuktak? Kis boltok a naqy házak tövében Nincs kereskedelem kockázat nélkül — tartja a régi mondás, s ez különösen igaz a lakótelepi kis boltok esetében. Nagy részükben viszonylag rövid idő alatt jelentős változások játszódtak le: a cégek és az árucikkek köre váltotta egymást. Van aki azt mondja, hogy „megbuktak” a lakótelepi kis boltok, az új városnegyedekben nehéz, vagy csaknem lehetetlen ebben a formában kereskedni. Vajon mi az igazság? Á beköltözés utón derül ki \ — Amikor egy frissiben felépült lakótelepen ABC- áruházat rendeznek be — mondta Orosz László, a városi tanács kereskedelmi osztályának vezetője —, sokszor még akkor is bizonytalan, hogy melyik áruból és menynyit fognak itt keresni a környéken lakók. A kereslet felbecsülése a kis boltok esetében még nehezebb, hiszen itt az áruknak csak szűkebb körét kínálják. Az sem mindig támpont, hogy egy másik lakótelepen mely üzleteké a legnagyobb forgalom, mert lakótelepenként változik a lakosság összetétele, s változnak az igények is. A panelházak földszintjén kialakított helyiségek nem minden célra alkalmasak, s erre többnyire a beköltözés utáni első időszakban jönnek rá a kereskedők. Például a Tanácsköztársaság városrészben levő hanglemezbolt helyiségei nagyon gyorsan szűknek bizonyultak, s bővítésre nincs lehetőség: így maradt a költözés. A hely sem közömbös: a Vándor Sándor utcán megnyílt zöldség-kiskereskedés tulajdonosa csak akkor tud jó forgalmat elkönyvelni, ha az árukkal kitelepül a közeli főútvonal mellé. A kezdeti siker sem örökös biztosíték azoknak, akik boltot nyitnak, hiszen a lakótelep fejlődik, változik, új üzletek nyílnak, s sokszor a másik cég elhódítja a vevőkört. Á pénzverde üzlete A profilok változtatása tehát kényszerűség. Néha elegendő csupán szerződéses ác Az áru törékeny, a piac viszont roppant érzékeny. Jól tudják ezt a miskolci üveggyárban, ahol fokozott gonddal csomagolnak, s árgus szemmel lesik a partnerek igényeit és a konkurrencia kínálatát. Remélik, hogy új termékük, a Magyarországon először gyártott bronzszínű katedrálüveg a határon innen és a határon túl is sláger lesz. (Solymos felv.) üzemeltetésbe kiadni a boltot, s aztán egy ambiciózus vállalkozó fellendíti a forgalmat. Máskor mást kell kínálni: a hanglemezbolt helyén például a pénzverde üzlete nyílik majd meg. Erre sokan várnak, hiszen városunk egyetlen vésnöke szinte már nem is tud munkát vállalni, annyi a megrendelője. Jó megoldásnak bizonyul az is, hogy speciális árucikkeket forgalmazó boltokat nyitottak a lakótelepeken — munkásruha-, horgászbolt, autóalkatrész —, amiért hajlandók a vevők kicsit távolabbra is eljönni. Az viszont megdönthetetlen törvényszerűségnek látszik egyelőre, hogy a ruházati és műszaki cikkeket továbbra is mindenki a Széchenyi úton óhajtja beszerezni. Figyelik a forgalmat A tanács segíti a boltok jellegének változásait. Az osztályvezető így fogalmaz: — Figyeljük a forgalmat, s vannak esetek, amikor mi javasoljuk az üzemeltetőnek a változtatást. Véleményünk szerint a kis boltok időnkénti átalakulása törvényszerű folyamat. Bizonyos, hogy ez nem fejeződik be: a változással mindig számolni kell, hisz’ változik maga a kereslet is. (k—ó) Új termék a Chino inban Jobban kíméli a környezetet Termékváltásra készül a diósgyőri Chinoin. A rövid termelési hír azonban nemcsak a szakembereket érinti, érdekli. Erről győződhettünk meg, amikor felhívtuk a telep vezetőjét, Harmati Jánost: — A gyárrészleg az utóbbi időben a triklórfon nevű vegyi anyagot — a Ditrifon 50 WP növényvédő szer alapanyagát — állította elő. A termék gyártása azonban gazdaságtalanná vált, s problémáink voltak a szükséges alapanyagok beszerzésével is. A környezetvédelmi előírások teljes betartása is nagyon sokba került volna. Bár megjegyzem, hogy a sokszor kifogásolt, kellemetlen szag 1975 óta nem üzemünk területéről szivárog! (A merkaptán kellemetlen bűzére céloz a telepvezető, mely bizonyos szélirány esetén a más városban működő vegyi üzemből jut Miskolc légterébe.) De ezek után lényegesen kevesebb gondunk Lan1 műsor a Vasasban XIII. századi diákdalok, moralizáló, vallásos, játék- és ivóénekek, korabeli hangszerekkel kísérve — ezt takarja a Bakfart Bálint lanttrió Carmina Burana című műsora, amelyet holnap este 7 órai kezdettel mutatnak be a Vasas Művelődési Központban. lesz a környezetvédelemmel, mert a triklórfon helyett gyógyszer-alapanyagot fogunk gyártani. Ennek az anyagnak az előállítása jóval környezetkímélőbb technológiát igényel. A gyártáshoz szükséges berendezések szerelése, építése megkezdődött, várhatóan az első fél evhen megindulhat az üzem újra. árosi tanácsi Ma tartja városi tanácstagi beszámolóját Balázs Sán- dorné, a Győri kapu 57. szám alatti szolgáltatóházban, 17 órakor. Holnap lesz Zsuzsanna napja. A néphagyomány szerint a Zsuzsannák már a tavasz hírnökei. A kalendáriumok azt írják, hogy ezen a napon eltűnik a hó, s kizöldül sok helyen a fű is. Ahogy a meteorológusok előrejelzéseit nézegetjük, az idén városunk környékén nem sok sikerélményük lesz a Zsuzsannáknak, hiszen a réteken, völgyeken még bőven akad hó ... Az iskolákban Hol, ki főz majd? Nemrégiben írtunk arról, hogy nyár közepéig újabb általános iskolai, középiskolai és kollégiumi konyhákat vesznek át üzemeltetésre a vendéglátók városunkban. Nos, a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat az 1-es, 4-es. 22-es, 27-es, 29-es, 34-es és a 40-es számú általános iskolák, a Kossuth Gimnázium, a 3-as számú Ipari Szakközép- iskola és a Petőfi Kollégium konyháiban főz majd. A Bükkvidéki Vendéglátóipari Vállalat a 7-es, a 8-as, a lles, a 15-ös, a 28-as, a 35-ös és a 38-as számú általános iskolák, a Kilián Gimnázium, az Erősáramú és a Gépipari Szakközépiskolák, illetve a Hámán Kató és a Központi kollégiumok konyháit veszi át. A Borsodi Vendéglátóipari Vállalat a 26-os számú Általános Iskolában gondoskodik majd a tanulók étkeztetéséről.