Déli Hírlap, 1982. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-12 / 37. szám
Tanácskozott a bizalmi testület Hagyománytersmtfik a gépgyáriján A gazdag: múltú Diósgyőri Gépgyárban nemcsak ápolják a hagyományokat, hanem újakat is teremtenek ... Példa erre a többvariációs termelési tervek kidolgozása és nyilvános vitája; a kétlépcsős béremelés megvalósítása; a prémiumrendszer finomítása. Többek között ezekről volt szó a szakszervezeti bizottság bizalmi testületének tegnapi ülésén. Hogy volt vita; az nem titok és nem meglepő. Történetének viharos korszakátéli a gyár. Két évvel ezelőtt még az volt a kérdés, hogyan tud kilábalni a hullámvölgyből a nagy hírű diósgyőri üzem. S 1981 már a sikerek éve volt. A termelés egyik esztendőről a másikra több mint tíz százalékkal nőtt, majdnem másfélszer lett több a dollárelszámolású export, várakozáson felül gyűlt a nyereség, s így a bérszínvonal 8,1 százalékkal emelkedett. Az idei tervek — már ami a számokat illeti — szerényebbnek tűnnek, noha nagyobb erőfeszítést igényel majd a megvalósítás, s jelentősen növekedhet a vállalat jövedelmezősége. A gépgyár bizalmi testületé számot vetett az eddigi eredményekkel, elemezte a pillanatnyi helyzetet, s véleményt nyilvánított a vállalati prognózisról és a bérpolitikai tervről, s döntött a jóléti és kulturális alap felosztásáról. (Folytatás a 3. oldalon) * POLITIKA! NAPILAP * 0 A hét vége miskolci kulturális eseményei közül sokok érdeklődésére tarthat számot a IX. országos formációs táncbemutató. Képünkön: a miskolci KODMÖN együttes táncosai a sportcsarnokban, egy minapi esti próbán. (Hét végi kalauzunk a 2. oldalon.) (Kiss József felvétele) Család a Éuásten (RIPORT AZ 5. OLDALON) • Az útfelbontás némi kényelmetlenséggel jár ugyan, de sajnos ez szükséges rossz a tél végeztével. A szokottnál korábban kezdték el a kátyúzást Miskolcon. (Cikk az 5. oldalon.) Krímiivel, késsel (BŰNÜGYI TUDÓSÍTÁS A 6. OLDALON) Szakszervezeti Pártnap az EAEV-nél m. ÉVFOtYAW, 37. SZÁM 1982. FEBRUAR 12, PENTEK i: 14 FOII Ma reggeli telelőn Je lm ez dönt p ing Gazdaságpolitikánk időszerű kérdései Nem farsang a farsang jelmezbál nélkül: különösen nagy élmény ez a gyerekeknek. Sokan maguk készítik a különféle maskarákat, de azért az az igazi, ha teljesen „élethű” huszárnak, vagy török basának tud öltözni valaki. A jelmezkölcsönző vezetőjétől, Virág Jánosnétól arról érdeklődtünk ma reggel; teljesülhetnek-e a gyerekek vágyai a kölcsönzőbolt segítségével? — Sajnos, helyhiányban szenvedünk, s így a gyermekjelmezeket csak a Zsol- cai kapu 12. szám alatti jelmezraktárunkban tudjuk az Jubileumi lottó A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság a tottójáték bevezetésének 25. évfordulója alkalmából február 12-én, pénteken rendkívüli jubileumi lottószelvényt bocsát ki. A jubileumi lottószelvény a hagyományos, úgynevezett számtáblás formában kerül forgalomba, ára 5 forint. Az előfizetéses lottószelvényt vásárlók március havi előfizetéses szelvényükkel a jubileumi számsorsoláson. és tárgynyetemény-sorsoláson is részt vesznek. A jubileumi lottószelvények beérkezési határideje március 4., csütörtök déli 12 óra. Számsorsolás március 7-én, vasárnap tárgynyeremény-sorsolás március 10-én. ügyfelek rendelkezésére bocsátani. Persze, a zsúfoltságnak az is okozoja, hogy farsang előtt igyekeztünk sok új jelmezzel ieltölteni készletünket. A kisfiúk tőként a huszár és az indián jelmezeket keresik, a kislányok jobban ragaszkodnak a színekhez, a díszítésekhez. Minden héten szerdától kezdve lehet kikölcsönözni az öltözékeket a hét végére. Ezen a szombaton és vasárnap is sok helyen rendeznek jelmezes farsangi bált a kicsiknek, de ahogy az érdeklődők telefonjaiból felmértük, az igazi dömping 20-án és 27-én lesz. világkongresszus A béke megőrzésének szükségességét hangsúlyozták a havannai kongresszusi palotában ülésező X. szakszervezeti világkongresszus tanácskozásának második napján. A csütörtöki plenáris ülésen felszólaló mintegy 40 küldött egyetértett abban, hogy a világbéke megszilárdítása nélkül elképzelhetetlen a társadalmi haladás, a dolgozók életkörülményeinek javítása. Párás, i i Tej fehér, zúzmarás ködbe burkolózott ma reggelre városunk. Hét órakor mínusz 6 fokot mértek Miskolcon. Napközben ködös, párás, téli időre számíthatunk. Csapadék nem valószínű. A hőmérséklet csúcsértéke 0 fok körül alakul. , Gazdaságpolitikai pa elnapol tartottak tegnap az Északmagyarországi Állami Építőipari Vállalatnál. A hallgatóságot Pecsenye Miklós, az ÉÁÉV pártbizottságának titkára köszöntötte, majd Drótos László, az MSZMP Miskolc városi Bizottságának első titkára vonta meg az elmúlt évi gazdálkodás mérlegét, s szólt idei feladatainkról. Bangstftyozttr: a pört tekintélye, tömeg befolyása tovább nőtt, ennek tudható be, hogy jó a politikai légkor, noha a külpolitikai események miatt, növekvő feszültséggel terhes a világ. Szólt arról, hogy a Központi Bizottság 1978 decemberi ülése óta bekövetkezett lépésváltás eredményeként, az ország egyensúlyi helyzete, nemzetközi fizetési mérlege javult, s megőriztük az elért életszínvonalat. Borsod különösen nehéz esztendőt zárt, s Miskolcon is romlottak a gazdálkodás mutatói. Ez elsősorban külső hatásoknak tulajdonítható, de nem elhanyagolhatóak a belső, szubjektív tényezők sem. Előadása következő részében Drótos László az ÉÁÉV elmúlt évi munkájáról szólva Magyar—lengyel tárgyalások Magyarország és Lengyel- ország társadalmi-politikai és gazdasági fejlődéséről volt szó a két ország külügyminiszterének tegnap kezdődött varsói tárgyalásain. A Púja Frigyes, illetve Józef Czyrek vezette tárgyalóküldöttségek áttekintették a kétoldalú baráti kapcsolatok további fej. lesztésének lehetőségeit, és több időszerű nemzetközi kér-déaá, vitattak meg. kiemebe: a nehéz feladatok megoldása ellenére is, csökkent a termelés, az árbevétel. Ennek tulajdonítható, hogy a várt M'7 millió forintos nyereség helyett, 38 milliós veszteséggel zárt a vállalat. Eeíhívta a figyelmet Nagy jelentőséget tulajdonítunk a madridi találkozónak és az európai helyzet normalizálódása egész folyamatának, amely Helsinkiben indult el — jelentette ki csütörtökön madridi sajtó- értekezletén Józef Wiejacz, a lengyel küldöttség vezetője, külügyminiszter-helyettes. Elutasította Washington és néhány NATO-országok próbálkozását, hogy a madridi találkozóra erőszakolja a lengyel helyzet vitáját, mert az szigorúan vett lengyel belügy, s mint mondotta: nem akarunk senkinek sem politikai eszközévé válni. Rámutatott, hogy a szükségállapot bevezetése ideiglenes intézkedés, és hogy a korlátozások többségét a hónap végére hatálytalanítják. A hatóságok jelenleg naponta mintegy 20—30 embert bocsátanak szabadon az internáltak közül, helyreállították az interurbán telelon- összeköltetést. További, Lengyelországgal kapcsolatos hírek: Létrejön a megállapodás az 1984, évi azokra a hibákra, amefyek megszüntetése a jövőben eredményesebbé teheti a kollektíva munkáját, végül pedig arról szólt, milyen feladatok várnak ebben az esztendőben a tanácsra, a város vállalataira. lengyel hiteltartozások átüte. mezőséről — közölte csütörtökön az NSZK-beli Dresdner bank egy magát megnevezni nem kívánó, magas rangú illetékese. Lengyelország az elmúlt hetekben igen jelentős részét fizette ki a még januárban mintegy 300 millió dollárt elérő kamattartozásának. Ennek kiegyenlítését szabták meg a nyugati bankok az átütemezés feltételéül, * ■ Mint csütörtökön Bonnban bejelentették, „a lengyelországi és a Lengyelország körüli események miatt a jövőben korlátozzák a szovjet diplomaták mozgásszabadságát a Német Szövetségi Köztársaság területén”. A szovjet diplomatáknak 48 órával előbb be kell jelenteniük az NSZK-n belüli utazási szándékukat. A nyugatnémet külügyminisztérium az utazási kérelmeket bármikor elutasíthatja. A bonni kormány lépését előzetesen egyeztette a NATO-n belüli szövetségesei-; vei. + A Halászati Termelőszövetkezetek dinnyést ivadéknevelő tógazdaságának 20 teleltető tavában 1600 mázsa halat nevelnek. A nagy /hidegben naponta 4—5 centiméterrel nő a halastavak jege. amely akadályozza a halak oxigén- és fényellátását. Ezért a szakemberek naponta léket vágnak és friss vizet engednek a tavakba. (Tóth Gyula felvétele) Lengyelországi hírek Tovább enyhítik a szükségállapotét