Déli Hírlap, 1982. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-11 / 36. szám

s Jogok 1981. jcmuar 14., csütörtök — a dá­tum örökre emlékezetes marad mind­azok számára, akik lakásában ekkor jéggé dermedt minden fűtőtest. Igaz, a távfűtőhálózatban keletkezett hibá­kat már rég kijavították, s lassan a ke­mény téli hideg is búcsúzik már, a táv­fűtés mégis élő, mindennapi témája jó néhány miskolcinak. Panaszos levelek­ből, telefonokból, személyes beszélge­tésekből gyűjtöttük össze a kérdéseket, s mindegyiknek utánajártunk. Először is tisztázzuk: mire kötelezi az országos érvényű jogszabály a távhöszolgáltató vállalatokat? Fűtési idényben - október'15. és áp­rilis 15. között - úgy kell füteniük, hogy reggel 8-tól este 8-ig a lakószoba hő­mérséklete 20, az előszobáé, konyhááé és a W. C.-é 16, a fürdőszobáé 24 Cel- sius-fok legyen. A hőfokértéket zárt aj­tók meHett, a helyiség közepén a pad­lótól számított másfél méteres magas­ságban kötelező mérni! A meleg viz hőmérsékletének a csapnál legalább 40 foknak kell lenni. Pótfűtés akkor kö­telező, ha a várható napi hőmérsék­leti középérték kinn nem haladja meg a 10 fokot, illetve három, egymás utáni napon a 12 fokot. (Cikk a 3. oldalon.) Hideg pavilonok (A ZÖLDÉRT VÁLASZA AZ 5. OLDALON) Valutával iizliWtek (BÍRÓSÁGI TUDÓSÍTÁS A 6. OLDALON) • Egy műtét sikerének ezernyi összetevője van. A szaktudáson túl nem elhanyagolandó annak a kórháznak a belső környezeti kultú­rája, amelyben az egészségügyiek gyógyítanak, a betegek gyó­gyulnak. Szakemberek a tudói - de .naguk a betegek is érzik -, hogy a kórházi közérzet segíti vagy gátolhatja a felépülést. A Sem. melweis Kórházban évekkel ezelőtt kezdődött meg az a felújítási munka, amely most a félidejénél tart. Az eddig elkészült új és át­alakított épületszárnyakat ünnepélyesen adták át ma délelőtt. A délután kezdődő tudományos ülésen neves egyetemi tanárok tartanak előadást. (Cikk a 6. oldalon.) (Kerényi László felvétele) Gyógyító beruházás • POLITIKAI NAPILAP * XIV. ÉVFOLYAM, 36. SZÁM 1982. FEBRUÁR 1U CSÜTÖRTÖK 1: IIII Ma reggeli telefon Papírzsebkendőt kerestünk Sokfelöl hallhattuk a vá­rosban, hogy nem mindig, s nem mindenütt lehet kapni papírzsebkendől. A jól érte­sültek mindehhez még azt is hozzátették: nem is lesz egész évben egyáltalán ebből a praktikus termékből, mert probléma van a hazai gyár­tással, elromlott valami lét­fontosságú gépsor. Hitelt ér­demlő tájékoztatásért a Pl- ÉRT észak-magyarországi ki- rendeltségéhez fordultunk: — Szerencsére a fentebb vázolt rémhír nem igaz, nincs semmi probléma a hazai gyártással, a meglevő gép­park működik, készíti a pa- pírzsebkendő-csomagokat. Az valóban igaz, hogy a kereslet nagyobb, mint a kínálat, s előfordul, hogy kimerül egy- egy bolt készlete. Ennek egy­részt a késő téli megfázásos időszak az oka, másrészt pe­dig az, hogy az első negyed­évben még nem érkeztek meg az import papírzsebkendök. Hazai gyártmányból jelenleg is van raktáron, s ezt igye­keznek lehetőleg egyenletesen elosztani a boltokban. A má­sodik negyedévben többnyi­re mindig kiegyenlítődik a kereslet-kínálat: kevesebb papírzsebkendőt veszünk. Ami a szintén keresett W. C.- papírt illeti: most kielégítő az ellátás, a boltok készleteit feltöltötték különböző import termékekkel, a hazai mellett. Púja Frigyes Lengyelországba utazik Púja Frigyes, a Magyar Népköztársaság külügymi­nisztere Józef Czyreknek, a Lengyel Népköztársaság kül­ügyminiszterének meghívásá­ra ma hivatalos, baráti láto­gatásra Lengyelországba utazik. Autópálya-építés Újabb 22 kilométer Várhatóan az év vegére el­készül az Ml-es autópálya Tatabányát elkerülő, 22 kilo­méteres szakasza. A Betonút­építő Vállalat dolgozói a ko­rábbi szokatlan hideg és a ne­héz terepviszonyok ellenére tartják az előre megállapított határidőt. Az építés során sok gondot okoz a talajvíz, most különböző bányászati módsze­rekkel kísérleteznek, hogy megfékezzék romboló hatását. Az út érdesített homokasz­falt-burkolata szinte teljesen kész. Hátra van még a csomó­pontok és pihenőhelyek kiala­kítása, és a „felöltöztetés”: az út felfestése és a jelzőtáb­lák elhelyezése. Az útépítők égyébként már dolgoznak az Ml-es teljes épülő szakaszán. Ugyancsak folynak a munká­latok az M3-as autópályán, itt az újabb, Hatvan és Gyön­gyös közötti részt 1983 tava­szán adják át. Ekkor az út teljes hossza 71 kilométer lesz. Köd után napsütés Borult, ködös reggel után — 7 órakor mínusz 3 fokot mér­tek városunkban — napköz­ben felszakadozó felhőzetre, a köd feloszlása után néhány órás napsütésre számíthatunk. Csapadék nem valószínű. A hőmérséklet csúcsértéke plusz 3 fok körül várható. Bánkúton reggel 7 órakor mínusz 5 fok volt. a hóréteg vastagsága 45 centiméter. Az európai nagyvárosok mára várlialó maximális hőmérséklete: Párizs 12 fok. London 10 fok, Oslo 0 fok, Stockholm —5 fok, Helsinki —7 tok, Berlin « fok, Varsó 3 fok, Leningrad —7 folt, Moszkva —II) fok, Kijev —7 fok, Prága 5 fok, Becs 0 fok, Róma 15 fok, Madrid 1« fok, Belgrad 3 fok, Bukarest 3 fok, Szófia 3 fok, Athén IS fok. >(c Havannában tegnap megnyílt a X. szakszervezeti világkong­resszus. Mintegy ezer küldött vesz részt a tanácskozáson 373 szakszervezet képviselőjeként 150 országból. A kongresszust Fidel Castro kubai állam- és kormányfő üdvözölte. Gáspár Sándor, az SZVSZ elnöke nyitotta meg a tanácskozást, Ibrahim Zakaria, a Szakszervezeti Világszövetség megbízott főtitkára „A szakszervezetek és a 80-as évek kihívásai” címmel terjesz­tett élő beszámolót. Ebben hangoztatta, hogy a világ dolgozói­nak legfontosabb feladata a béke megvédése. (Képünkön: a magyar delegáció.) Aszály sújtja Szicíliát Ofösnépi háború A salvadori junta ellen A salvadori hadsereg ta­valy július óla védekezésbe kényszerült a salvadori ha­zafiak fegyveres szervezeté­vel szemben, és a katonai­polgári junta csak a napi egymillió dolláros amerikai támogatásnak köszönheti, hogy még hatalmon van — jelentette ki Rubén Sanchez, a Farabundo Marti Nemzeti Felszabaditási Front és a Forradalmi Demokratikus Front (FMNL—FDR) hivata­los képviselője. Rubén Sanchez Miguel Marmolnak, a Salvadori Kommunista Párt egyik ala­pító tagjának kíséretében a Hazafias Népfront vendége­ként Budapesten tartózkodik. Rubén Sanchez elmondta, hogy Salvadorban össznépi háború folyik a hatalmon lé­vő katonai csoport ellen. A hazafiak élvezik az egész nép támogatását, az FMNL -je­lenleg az ország ötödrészét tartja ellenőrzése alatt. — Az FMNL—FDR a tár­sadalom széles rétegeit, így a parasztságot, a kis- és kö­zépbirtokosokat, az értelmi­séget, az egyetemistákat, az állami és magánszektor al­kalmazottait tömöríti. A fegyveres harcban a front el­sősorban a fiatalságra tá­maszkodik. A salvadori had­sereg jelenleg mintegy 50 ezer katonával rendelkezik. Felszereltsége jelentős ame­rikai segélyeknek köszönhe­tően jónak mondható. A ka­tonai-polgári junta, erre az erőre és a félkatonai terror­szervezetekre támaszkodva, kettős célt próbált megvaló­sítani: fel akarta számolni a fegyveres ellenállást, és a polgári lakossággal szemben alkalmazott terrorral *meg akarta fosztani a mozgalmat a népi támogatástól. Ez a taktika magyarázza a békés lakosok válogatás nélküli le­mészárlását A junta „forga­tókönyvet” is készített. Ügy tervezte, hogy 1981 augusz­tusáig vereséget mér a ha­zafiak katonai szervezetére, és így 1982 márciusáig ele­gendő ideje lesz a választá­sok előkészítésére. Ez a terv azonban kudarcot vallott. Bukarestben tegnap kibőví­tett ülést tartott a Dolgozók Országos Tanácsa. Tanácsko­zott a Szocialista Demokrá­cia és Egység Frontjának or­szágos vezető testületé is. Mindkettőn Nicolae Ceauses- cu, az RKP főtitkára, állam­fő elnökölt, aki egyben a Dolgozók Országos Tanácsá­nak és az SZDEF országos tanácsának elnöke is. A tanácskozásokon megvi­tatták és jóváhagyták az 1981. I évi egységes országos gazda- í sági-társadalmi fejlesztési terv teljesítéséről szóló jelen­tést, és a rövidesen bevezetés­re kerülő élelmiszer-áremelé­sekre vonatkozó határozatot. Ceausescu mindkét ülésen beszédet mondott, s gazdasági kérdésekről, feladatokról szólt. A Román Kommunista Párt Központi Bizottsága és a Leg­felsőbb Gazdasági és Táxsa­Télviz idején aszaly pusatít Szicíliában. A kék ég, a tava­szi napsütés, amely a turistá­kat ebben az évszakban első­sorban vonzza a szigetre, most természeti csapással egyenér­tékű Szicília lakossága szá­mára. Mivel az ősz óta semmi csapadék nem hullott, már eddig is óriási veszteségeket szenvedett az állattenyésztés és a gyümölcstermesztés. A károkat egyes területeken milliárdokra becsülik. A szakemberek szerint már az őszi vetések idején sem volt víztartaléka a földnek, és a kiszáradt talajban nem tudott gyökeret ereszteni a vetőmag. dalmi Fejlesztési Tanács ked­di együttes ülésén Nicolae Ceausescu a mezőgazdasági eredetű élelmiszertermékek fogyasztói árának emelését szükségszerűnek nevezte, s újólag megrősítette: az ár­emelés átlagosan 35 százalé­kot tesz ki. Hozzátette: hatá­roztak arról, hogy a dolgozók egy része térítést kap, ezen­kívül emelik a családi pótlé­kok és a nyugdíjak összegét. Nehéz testi munkát végző dolgozók havonta 210 lej térí­tést kapnak, a fizikai munká­sok 190 lejt. 2500 lej havi ke­resetig 175, 3100 lejig 160, 4000 lejig pedig 140 lej- a havi térítés összege. Azok. akik ha­vonta ’ 4000 leinél többet ke­resnek, nem részesülnek térí­tésben. Nyugdíjasoknál 2000 leiig havi 110. 3000 lejig 100 lej a térítés. 3000 lejen felüli nyugdíjat élvezők nem kap­nak térítést. Emelik az élelmiszerárakat Romániában A térítés mértéke

Next

/
Oldalképek
Tartalom