Déli Hírlap, 1982. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-19 / 43. szám
kedelmet, a szolgáltatásokat érintő intézkedésekről, illetve megfelelő — tárgyilagos — információt nyújtsanak az új árukról, a vásárlói lehetőségekről. A tanács véleményeivel, ajánlataival segíti a fogyasztókat érintő tervek, jogszabályok kialakítását is. A tavasz lehelete Februárt tartják a legszárazabb hónapnak a 12 közül a meteorológusok: s ezt a jelenlegi időjárás igazolja is. Ha nagyon halványan, de februárban már érződik a tavasz, hiszen 28 nap alatt egy óra húsz perccel nő a nappalok hossza, s természetesen többet süt a nap is. Emelkedik a napi középhőmérséklet: a hónap végéig 5 fokkal! Azt is elmondják azonban a meteorológusok, hogy a február rendkívül szeszélyes hónap: erős szélviharok kíséretében, jeges levegőt hordozó hidegfrontok törhetnek be hazánk területére. Ez még a hátralevő napokban is előfordulhat •.. Sír a vakolókanál után Ha tatarozásról, felújításról esik szó, csak úgy dobálódzunk a milliókkal. Pedig a nagy kiadások néha elkerülhetők lennének, ha idejében nyúlnánk a malterosvödör, s a vakolókanál után. Szomorú látni, hogy viszonylag apró hibák, egy-egy levert vakolatfolt, sarkon megroggyant lábazat hogyan válnak lassan uralkodóvá az épületen. Olyasmi ez, mint a fertőző- betegségek: ha nem kezeljük, elhatalmasodik a szervezeten. A képünkön látható elszomorító látvány csak egy a sok közül; a Széchenyi úton lett volna még jócskán fotóznivaló. Nem áll rá a kezünk a kisebb javításokra, foltozásokra, pedig az igényes, szép környezet enélkül egyszerűen megvalósíthatatlan. Ne higgyük azt, hogy ha rekonstruáljuk a belváros üres házait, akkor végeztünk a városszépítéssel. A sok pénzbe kerülő szépség igen múlandó, ha továbbra is így munkálkodnak a házak kozmetikusai, az ügyes kezű mesteremberek. Újdonság az IBUSZ irodáiban Mi kérünk, a gép válogat A Borsod megyei ÍVendéglátóipari Vállalat bükkszentke- reszti Béke turistaházát Budapesten is hirdetik. Nem véletlenül: ugyanis a nap bármely időszakában meleg étellel, hideg italokkal várják a vendégeket. (Solymos László felvétele) központ számítógépes rendszerébe. A szakembereknek rövid idő alatt sikerült kidolgozni a programokat, amelyek segítségével az összes külföldi kiutazás adatait — egyénit és társast egyaránt — tárolni tudják a központi adatbankban. Az irodákban csak a terminál, azaz a zöldesen villogó képernyő, s a hozzá tartozó billentyűsor található meg, ennek segítségével lehet kapcsolatot tartani a számítógéppel. Mi mindenbe alkalmas ez a masina? Képes a kívánt információkat néhány másodperc alatt kiírni képernyőjére, s az óriási adathalmazban olyan szempontok szerint válogat, csoportosít, ahogy az ügyfél kívánja, amire a legkíváncsibb. így a vidéki utazni vágyók nincsenek semmiféle hátrányban a fővárosiakkal szemben, mivel a helyfoglalás ugyanolyan gyorsan történik, s ugyanazok az adatok állnak rendelkezésre mindenkinek. A gép segíthet a „bizonytalan” ügyféléknek: a kívánságuknak megfelelően egyre szűkíti azt a kört, ahonnan kiválaszthatják a nekik legjobban tetsző tár' sasutat. Ha valakinél épp nincs elég pénz az előlegre, vagy még gondolkodni szeretne egy kicsit, feltételes listára kerül a neve. A számítógép egy hétig fenntartja a kért helyet, s ha nem jelentkezik addig az utazni vágyó, csak akkor törli. Nemcsak az utazóknak jelent könnyebbséget, kényelmesebb ügyintézést a számítógépes rendszer, hanem az IBUSZ dolgozóinak is: a gép nemcsak informál, hanem adminisztrál is. Nagy tehertől mentesíti őket, hisz’ az ország IBUSZ-irodáiban egy évben csak részvételi jegyből 200 ezret állítanak ki! A kiíró egység Orion- gyártffíáfty,'': akárcsak "itt" a szerkezet, amelyik az információkat telefonvonalon továbbítható jelekké alakítja. A szellemes átalakító segítségével az információk közönséges telefonvonalon érkeznek a fővárosból, s ez takarékos megoldás. Torlódástól nem kell tartani: a rendszer előnye, hogy egy bizonyos út helyeiről akár a 30 iroda is kérhet információt egyszerre. A gép gyorsan működik, a régi telexes rendszer átfutási idejének töredéke alatt. S még egy nagyon fontos dolog: nincs gépen kívüli értékesítés. Az IBUSZ összes külföldi útjának adatai megjeleníthetők a képernyőn, s a számítógép részrehajlás nélkül rangsorol mindenkit a várakozók sorában ... (k—ó) Idén épül Boltok és iskolák Az 1982-ben felépítendő 1470 új miskolci otthon mellett természetesen tovább bővül városunk kereskedelmi és szolgáltató üzlethálózata, s az óvodák, bölcsődék, iskolák köre. Ebben az évben majd’ ötezer négyzetméterrel gyarapodik a boltok alapterülete, a szolgáltató létesítményekből pedig hét és fél száz négyzet- méternyit hoznak tető alá. A szolgáltatóházakban 360 négyzetméter a gyógyítás céljait szolgálja majd: itt orvosi rendelőket rendeznek be. Idén épült bölcsődébe 120, óvodába 300 gyerek járhat majd, az általános iskolai tantermek száma nyolccal lesz több az év végére. Magvak, gépek kisgazdaságoknak A háztáji és kisegítő gazdaságok működéséhez nemcsak az szükséges, hogy felvásárolják terményeiket, kellenek bizonyos alap- és segédanyagok is. 1981. II. fél évében a megyei Zöldért Vállalat a miskolci kisgazdaságoknak összesen 43 millió forintért szállított zöldség- és virágmagvakat, kisgépeket, kéziszerszámokat, tápszereket, növényvédő szereket, s sok egyéb szükséges árut. Zöldség- és virágmagvakat 12 millió forint, gépeket, szerszámokat 15 millió forint értékben vásároltak a gazdák a Zöldérttől, növényvédő szerre és műtrágyára pedig majdnem 10 millió forintot költöt-i telt Kiírja a képernyőre ■ ■ Ha nincs kéznél az előleg Részrehajlás nélkül A bácsi nem akarta elhinni, hogy valóban minden hely foglalt azon a társas- utazáson, amire be akart fizetni az IBUSZ-nál. Az ügyintéző hölgynek egyszerű dolga volt: néhány gombnyomás, és egy zöldesen villód- zó képernyőn megjelent a pontos névsor, s minden, a szóban forgó társasutat jellemző adat. Az ügyfél megnyugodva távozott, hisz’ a számítógép abban is segített, hogy egy hasonló, az elképzeléseinek legjobban megfelelő utat keressenek. Mától kezdve a miskolci — s a megyében, valamennyi — IBUSZ-irodában is lejátszódhat hasonló történet... Hét budapesti iroda s négy megye után Borsod is bekapcsolódott az IBUSZA vevők jogaiért Megalakult a Fogyasztók Országos Tanáesa A Fogyasztók Országos Tanácsának létrenozásáról legutóbbi ülésén döntött a Hazafias Népfront Országos Tanácsa. A kormány tegnapi határozatában pedig e társadalmi érdekképviseleti szervezet eredményes működésének jogi feltételeit, garanciáit teremtette meg. A tanács nem a vásárlók, fogyasztók érdekeit védő, meglevő, élő intézményrendszer helyett kíván munkálkodni, hanem azokkal közösen, s egyik legfontosabb feladata az lesz, hogy annak a folyamatnak az egészére figyeljen, amelynek során az üzemekben megtermelt áruk a háztartásokba kerülnek. Rendszeresen fogyasztói fórumokat rendeznek majd a helyi lakosság vásárlói igényeinek, véleményének, a szolgáltatásokkal kapcsolatos minősítésének megismerésére, összegyűjtésére. A tervek szerint e fórumokra a kereskedelmi, szolgáltató vállalatok, szervezetek képviselőit is meghívják, ezzel is a közvetlen tájékozódást, a vevő és eladó partneri viszonyának erősítését szolgálva, s elősegítve, hogy a gondok nagy részét helyben, saját határkörben, különösebb adminisztráció és utánajárás nélkül orvosolhassák. A szervezeti rendszert, s a lakossági fórumok sorozatát arra is felhasználják, hogy a fogyasztókat az eddigieknél alaposabban, bővebben tájékoztassák jogaikról, a keresek Vendégeink balról jobbra: Zsebeházi Ferenc, a pártvezetöség titkára, Paál Attila, a szak- szervezeti bizottság politikai munkatársa, Varga Zoltán igazgató és Fükő László, a K1SZ- bizottság titkára. Vendégeink: a Járműjavító vezetői 99A hej ár ók üseme^? Miskolcért A MÁV Járműjavító miskolci üzemének gazdasági és politikai vezetői voltak vendégei tegnap délelőtt a szerkesztőségünknek. Varga Zoltán, a Járműjavító igazgatója elmondta: céijuk, hogy a sajtó munkatársaival ne csak nagy ünnepekkor és tanácskozások kapcsán találkozzanak, hanem kötetlen, baráti beszélgetésen ismerjék meg egymás munkáját. Most döbbentünk rá mi is, hogy .Számos kitűnő, publikálásra ai- kat-.as téma bukkan így felszínre. A Járműjavító vezetői beszámoltak a múlt évi gazdasági eredményekről. A több mint 1300 dolgozót számláló kollektíva becsületesen teljesítette feladatájt, .különöíeg.gz őszi forgalom idején nyújtott kiemelkedő teljesítményt. A termelékenységet a vállalt két százalékkal szemben 4,7 százalékkal sikerült növelni. A bérek 6 százalékkal emelkedtek. Az üzem dolgozóinak 75— 80 százaléka bejáró, s mégis úgy dolgoznak Miskolc szépítésén, mint a leghívebb lokálpatrióták. Miként tudják elérni, hogy ilyen példásan patronálnak óvodákat és iskolákat, amelyekben nem az ő gyerekeik játszanak, tanulnak? — kérdeztük. Az egybehangzó válasz az volt, hogy munkásaik szívesen vállalnak olyasmit, aminek értelmét látják, célját tudják. Az üzem vezetői fillérre elszámolnak nekik, mire költötték a kommunista műszakok bevételét. Ök indították el az Egy nap Miskolcért mozgalmat is ... A legtöbb bejárót számláló, hat község kulturális fejlesztésére is jutott a társadalmi munka eredményéből, csakúgy, mint a gyer- megrehabilitációs központ vagy a jubileumi játszótér építésére. De a saját pénzük, munkájuk nyomán lett saját üdülőjük egy régi kastélyból, Balato nszántódon. Örömükre szolgál, hogy a Járműjavító szocialista brigádjai nagy lelkesedéssel vesznek részt lapunk várostörténeti sorozatának vetélkedőjében, s egy ifjúsági brigád még a 14. sz. Általános Iskola tanulóit is felkészíti a tartalmas, hasznos szellemi tornára. Legközelebb a szerkesztőségünk néhány tagja találkozik majd a Járműjavítóban dolgozó levelezőkkel, és a már általunk is ismert szocialista brigádok tagjaival. (k—ő)