Déli Hírlap, 1982. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-11 / 9. szám

Kél kemény év után A Városi Művelődési Központban A sötétkékre festett ajtók ba­kon száradtak, felhasználásra várt a vödrökben a festék, mesterek dolgoztak a múlt hét közepén a Molnár Béla Ifjúsá­gi Házban, a Városi Művelődési Központ egyik „objektumá­ban”. Ma délután ötkor nyílik a fotógaléria, a nyitásra át kell adni a fotósok birodalmát, a laboratóriumokat is. Elkészül­nek időre? — kérdeztem két­kedve. — Muszáj — mondta el­szántan Halmai László, az in­tézmény igazgatója. Elszántság kellett 1980 ja­nuárjában a Városi Művelő­dési Központ létrehozásához is, és ez így megy egyvégté- ben. Ha a tapolcai Akropo- lisz Klubot is ide számítjuk, hét, tanácsi fenntartású in­tézményből lett egy, 58 em­ber munkakönyvé került egy helyre, tizenhét szak­képzett népművelő munka­köre maradt, vagy változott. Két kemény év sok minden­re megtanított. Csak én nem tudom megtanulni az egyes osztályok nevét. Halmai László készségesen segít: — A munkásművelődési és ismeretterjesztési a Gárdonyi Művelődési Házban, az ifjú­ságvédelmi az Üttörő- és If­júsági Házban, a regionális osztály a Kossuth Művelődési Házban van, ha sikerül vég­re befejezni az átalakítást, a rendezvény- és propaganda­osztály a Széchenyi út 30. alá kerül, ide költözik velem együtt a gazdasági csoport is. Nem baj, hogy nehezen jegy­zi meg, mások is így vannak vele. A szervezeti felépítés különben is csak házon belül fontos, és remélem, nem lesz több szervezeti kérdés. — Az élet mozgás, de mint­ha sok lett volna a változások­ból. Két esztendő kellett, hogy rendezzék a soraikat? — Ha a nagyváros közmű­velődési igényeire gondolok, tizenhét népművelő nagyön kevés. De nagyon sokan le­hetünk, ha a hivatalból id§ került szakembereknek non? tetszik ez a felállás, és még most sem mondanám, hogy mindenki egyformán lelkes. Ugyanez a helyzet — hiába derülnek rajta, nem tudok jobb szót — az egyes objek­tumokat illetően is. Az Ifjú­sági Házban még legalább két évig itt a Miskolci Szim­fonikus Zenekar, a Kossuth utcában társbérlőnk a Kama­raszínház. A Gárdonyi Hejő- csabán van, és egy speciális adottságú intézményt, az Adyt Diósgyőrben — elég régóta — felújítják. Mi ma rád? Idő kell hozzá, amíg ki­találjuk, hogy a meglevő ke veset mire lehet használni. — Kitalálták? — A lényeget már két éve. Nevezetesen a Városi Műve­lődési Központ a meglevő Vádindílvány ík A Gárdonyit övező park gyönyörű, a jórészt társadalmi munkával létesített alkotóház hasznos. A középiskolások nyári képzőművészeti táborának is ideális helyszíne volt ez a mű­velődési ház. jobb, célszerűbb kihasználá­sának jegyében jött létre. Azért, hogy ne kelljen min­den (többé-kevésbé rossz adottságú) háznak mindig mindennel foglalkozni, ha­nem, hogy el tudjuk érni; ha/ egy-egy nagyvároshoz méltó feladatról van szó, akkor mindenki a fedélzetre! Az egyes társadalmi rétegei? igé­nyeinek a kielégítésére, sze­zon közben adódó, vagy nyári nagy rendezvényekre, orszá­gos "hatósugarú eseményekre; vagy ami éppen ilyen fontos, egyenletes hétköznapokra gondolok. — Korábban helyettes volt, tavaly június óta igazgató. Mit vall magáénak, mire emlékszik szívesen? — Kiderült, hogy ennek a felállásnak nemcsak az az í előnye, hogy mindenki spe- I cializálhatja magát, hanem az is, hogy bizonyos pontokon i városi léptékkel dolgozha- | tunk. A Nemzetközi Jazz , Hétvégének jelentős vissz- I hangja volt, az általunk szer­vezett és finanszírozott nyári Cimarosa-előadások sikere i folytatásra biztat, a vár ze­nei rendezvényei az itteni koncertsorozatok jó hagyo­mányra épülnek. Azt hiszem örült a város az utcaszínház­nak, kevésbé populáris, de annál hasznosabb volt a Gár­donyitól Kékmezőig minden képzőművészeti, olvasó- és egyéb, a fiataloknak szerve­zett nyári-tábor. . — Mibten látja ennek az év­nek és a következőknek a fel­adatait? — A közművelődési mun­ka két alapkategóriájának, a kiscsoportos foglalkozások­nak és a nagy rendezvények­nek az arányrendszerét kell megtalálni " nálunk, illetve köztünk és a többi intézmény között. Nagy rendezvényből nem lehet elég ebben a vá­rosban; ezt csinálja minden­ki erejéhez mérten. Más ügyben viszont fontos, hogy tisztán lássunk. Tradícióinál fogva például a néptánc a Rónai Művelődési Központé, mi a táncpedagógiától a ver­senytáncklubig a fiatalok mozgáskultúrájának a fej­lesztésére specializálódunk az ősszel megalakult csoport­jainkkal. Hozzánk kerül a vi­zuális kultúra (bocsánat a • címszavakért), nemrég ala­kult az úttörő fotókör; dia- poráma-stúdió, video-klub a következő lépcső, ide jön a Miskolci Fotóklub és az ama­tőr filmesek köre is a Budai Nagy Antal Művelődési Ház­iból. Itt volt az ideje, hogy módszeres tematikájú Fotó­galéria nyíljon az Ifjúsági Házban. Nem csupán öt repülőgép és a személyzete pusztult el a má­sodik világháborúban. Ennek az öt Savoya típusú gépnek a sorsát mégis feszült figyelem­mel követtük két este a héten. Bárczy János Vádindítvány cí­mű könyvének ismeretében jó­szívvel elmondhatjuk, hogy Hajdufy Miklósnak sikerült át­menteni a könyv értékeit. Több generáció is felnőtt a második világháború óta, amely csak a tankönyvek sommás megfogalmazásaiból ismeri úgy-ahogy ezt a kor­szakot. Bárczy János, aki ma­ga is kortárs és szemtanú, krimi izgalmú történetet mond el a könyvében. Igaz hogy a Horthy-korszaknak csupán epizódja ez, de mint a cseppben a tengert, fel tud­ja mutatni benne háborúba sodródásunknak a motívu­mait, sőt a későbbi kataszt­rofális vereség okait is. A történelem és a társada­lomtudományok egy későbbi korszakkal kapcsolatban használja a „voluntarizmus'’ kifejezést, mégis a mai néző ebben a tévéfilmben is fel­ismerhette a jegyeit. A vo­luntarizmus egyszerre jelent hozzá nem értést, a valóság­tól való elszakadást, ugyan­akkor erőszaktételt a való­ságon. A cél és az eszme ter­mészetesen koronként más, ám a megfogalmazás dagá­lyossága és demagógiája kí­sértetiesen hasonló. Esetünk­ben egy dicsvágyó és meg­szállott őrnagy, valamint a beígért kitüntetésért minden ostobaságra szemet hunyó főnökei okozzák több tucat ember értelmetlen halálát. Frivolan fogalmazva, az egész kétségbeesett akciónak nincs más célja, mint az a néhány kocka a korabeli filmhíradóban, illetve frázi­sok a propagandahadjárat­ban. Mindenki tudja, hogy a gépek alkalmatlanok katonai célokra, a katonák felszere­lése, kiképzése hiányos, szük­ség sincs a bevetésükre, hi­szen Jugoszlávia lerohanása nélkülük is megtörtént. A hamis célhoz választják a ha­mis eszközöket. Vendég­játék Az állandó színház nélküli Szombathely vasárnap a Pé­csi Nemzeti Színház művé­szeit fogadta, akik ezúttal a Kaviár és lencse című víg­játékot adták elő. A darab a hatvanas évek végének egyik legnagyobb színházi si­kere volt, a pécsiek Konter László rendezésében újították fel. Elgondolkodtató leckét és példát kapunk a „hőscsiná- lás” módozataiból. Nem vé­letlenül írta Illyés Gyula, hogy az effajta halál a bale­koké, az áldozatoké, s nem a hősöké. Lényegében még az ejtőernyős-akció értelmi szerzője: Barabás őrnagy is áldozat, a saját megszállott­ságáé és egy hamis hőskul­tuszé. A tévéfilmből kevésbé derül ki, hogy ezek a pápai ejtőernyősök önként és kicsit virtusból is választották ezt az alakulatot. Sportemberek voltak, kiváló szakemberek, akik hobbijuknak is tekin­tették az ejtőernyős ugrást. Az értelmetlen parancs szak­mai önérzetüket is sértette. Ugyanakkor sokan politikai megfontolásból sem helyesel­ték sem az akciót, sem Ju­goszlávia orv-lerohanását. Ám ez az „úriemberes” fenn­tartás és tartózkodás az első határozott parancsra enge­delmességgé szelídült, noha nem értettek egyet vele. Hajdufy rendezésének ez­úttal a színészvezetés volt a legnagyobb erénye. Kitűnő karakterfigurákat láttunk. A szervilis, Pilátus-lelkű főtisz­tet (Horváth Sándor, Mécs Károly), a lakáj főhivatalno. kot (Bozóky István, Gera Zoltán, Balázs Péter), a fa­natikus katonát (Tordy Gé­za), a becsületes szakembert (Blaskó Péter, Hetényi Pál), a lelkiismerete ellen parancs­teljesítésre kényszerített kis- katonát (Halmágyi Sándor), egyszóval embereket a kato­nazubbony alatt, akik értel­metlenül pusztultak és pusz­títottak egy eszelős parancs­ra. (horpácsi) . v.,ar*\ ■ _ műsor HÉTFŐ Kossuth rádió: 12.00: DéU Kró­nika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Válaszolunk hallgatóink­nak. — 12.50: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. — 14.34: A kövér ember (novella). — 14.54: Édes anyanyelvűnk. — 15.00: Hírek. — 15.05: Küllőidről érkezett. — 15.25: Visszapillantó. — 16.00: Útközben. — 16.05: Vic­toria de Los Angeles énekel. — 16.30: Világablak. — 17.00: Hírek. Útközben. — 17.10: A porosz le­vél (novella). — 17.50: Uj népze­nei felvételeinkből. — 18.13: Esti mese. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Húszas stúdió. — 20.10: Reflex-klub. — 21.30: Vonalvég. — 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Halló, itt vagyok! — 23.30: Rigó Magda operaáriákat énekel. — 24.00: Hírek. — 0.10: Szigeti Edit tánc­dalaiból énekel Karda Beáta. Petőfi rádió: 12.00: Népdalok, néptáncok. — 12.30: Hírek. — 12.33: Kis magyar néprajz. — 12.38: Tánczenei koktél. — 13.25: Világújság. — 14.00: Kettőtől ötig. — 17.00: Mire jók a világ- modellek? — 17.30: Ötödik sebes­ség. — 18.30: Hírek. — 18.33: Minden hangra emlékszem. — 19.36: Egy énekes — több sze­rep. — 20.30: Hírek. — 20.33: Társalgó. — 22.00: Lézerofónia. — 23.00: Hírek. — 23.20: Verbunko­sok, nóták. — 24.00: Hírek. 3. műsor: 12.21: Magyar mú­zsa. — 13.00: Hírek. — 13.07: Márta (operarészletek). — 13.54: Isten veletek, indiánok (hangjá­ték). — 14.35: Uj lemezeinkből. — 16.00: Iskolarádió. — 16.30: A hét zeneműve. — 17.00: Harminc perc beat. — 17.30: Sztereó­mustra. — 17.49: A Zsebrádió­színház bemutatója. Mélység. — 18.15: Uj magyar zene a Rádió­ban. — 19.00: Hírek. — 19.05: Hangfelvételek felsőfokon. — 20.07: Fiataloknak — kortárs ze­— Az Ifjúsági központ. Ház tehát a 3+r Tavaly áprilisban másodszor rendezték meg sikerrel a Nem­zetközi Jazz Hétvégét — Az lenne a dolga, de volt már jobb adottságú épü­let. Ezért történt némi átépí­tés, és kiderült, hogy a zene­karral együtt is tudunk azért valahogy dolgozni. Mire el­mennek. az említett kiscso­portok, amelyekhez a KÖD- MÖN-től a politikai dalo­sokig. a bábosokig, jazz- együttesig, még sok minden tartozik, ide fogják szoktat­ni a fiatalokat. Akkor lehet ebből egy igazi nyitott ház. — Milyen az idei program? — Legyen biztos, amit el­kezdtünk. Ez a legfontosabb. Nyáron szeretnénk megcsi­nálni a Rigolettót. Kálmán Imre születésének 100. évfor­dulója alkalmából a Cirkusz­hercegnőt. folytatni az eddig bevált programokat. Szeret­ném, ha végre az igazgató­sághoz címzett néhány em­ber sem foglalná már az If­júsági Házban a helyet, többnyire bevált program a helyváltoztatás is. Remélem mielőbb a Széchenyi útrp hurcolkodhatunk. Remélem utoljára költözünk. M— sfc A Debreceni Kodály Kórus Hangverseny a színházban \ Debreceni Kodály Kórus 1 a Miskolci Szimfonikus Ze- ’kar közreműködésével lulyás Görgy vezényletével Kodály-hangversenyt ad ma este fél 8-tól a Miskolci Nem­zeti Színházban. A koncertet j az Országos Filharmónia rendezi az Egyetemi bérle­tek tulajdonosainak. Műso­ron: a Budavári Te Deum és a Psalmus Hungaricus. Az est énekes szólistái: Péczely Sarolta, Barlai Zsuzsa, Ko­ronái György és Sólyom Nagy Sándor, a Magyar Állam* Operaház magánénekesei. néről. — 20.37: Üj kamarazene­felvételeinkből. — 21.29: Elton John énekel. — 21.59: Kórusok, hangszerszólók. — 22.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárásjelentés, tartalomismerte­tés. — 17.05: Hétről-hétre, hét­főn este. A miskolci stúdió ze­nés magazinja. A műsor tele­fonügy elete : 35-510. Szerkesztő: Nagy István. — Közben: El sze­retném mondani.. . Gyárfás Im­re jegyzete. — Válaszolunk hal- gatóink leveleire. — Sport. — 18.00: Eszak-magyarországi króni­ka. (Nagy István Ex libris-kiállí­tása Egerben, a megyei könyvtár­ban. — A sajtó és a szakemberek képviselői a Bükkvidéki Ven­déglátó Vállalatnál a diabetikus ételek bevezetésének tapasztala­tairól tájékozódtak.) — 18.25— 18.30: Szemle az Észak-Magyar- ország, a Déli Hírlap, a Heves megyei Népújság és a Nógrád keddi számából. Szlovák televízió! 18.00: A rendőrség nyomoz. — 18.05: A szocialista országok életéből. — 18.30: Orvosi tanácsok. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: A sziget (tévéjáték). — 22.10: Külföldi sportesemények. Kiállítások: Mini Galéria (10— 18): Berki viola festőművész ki- áUítása. Filmszínházak: Béke (f4): A szultán fogságában (szovjet film). — (hn6, 8): Kóma (mb. színes amerikai film, 16 éven felülieknek, III. helyár!) — Béke kamaramozi (4): Volt egyszer egy vadnyugat I—II. (amerikai film, 14 éven felüUeknek, dupla és II. helyár!) — Kossuth (13): Csillagok háborúja I—II. (színes amerikai film, dupla és III. hely­ár!) — (f6, f8): A macska rej­télyes halála (színes olasz film, 14 éven felülieknek, III. hely­ár!) — Hcvesy Iván Filmklub (f5, f7): Kígyótojás (mb. színes NSZK—amerikai film, 18 éven felüUeknek!) — Táncsics (4, 7): Mephisto I—II. (színes magyar— NSZK film, 14 éven felülieknek, dupla helyár!) — Táncsics ka­maramozi (6): Isten hozta Mr.... (színes amerikai film). — Szikra (3, 5, 7): A 24-25-ös nem tér vissza (mb. szovjet film). — Fák­lya (f4): A bíró és a hóhér (mb. színes NSZK film, 14 éven felülieknek, II. helyár!) — (f6): Bajtársak voltunk (szovjet film). — Fáklya Filmklub (f8): Kígyó­tojás (mb. színes NSZK—ameri­kai film, 18 éven felülieknek!) — Petőfi (f5): ördögcsapat (mb. színes szovjet film). — (f7): Bosszúvágy (mb. színes amerikai film, 16 éven felülieknek, III. helyár!) — Tapolca, Ady (7): Szabadlábon Velencében (mb színes francia—olasz film. ín' helyár!) - Görömböly, Krúdy (6) : Vérvonal (mb. színes ame­rikai—NSZK film. 16 éven felü­lieknek. II. helyár!) — Tokai vendéglátóház (f8) : Hurrikán (színes amerikai film. 14 éven felülieknek!) — Szirma (f6): a koncert (színes magyar film. 11 helyár!) — Hámor (6)- A kon­cert (színes magyar film, II. hely ár!) KEDD Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.20: Mai kulturális programok. — 8.27: Mire jók a világmodel­— 8.57: Nótacsokor. — 9 44* Gyermekkuckó. — 10.00: Hírek — 10.05: MR 10-14. — 10.35: Régi híres énekesek műsorából. — 11.00: Törvénykönyv. — 11.15: Banda Ede gordonkázik. Lux Erika zongorázik. — 11.41: Glem- ba (regény folytatásokban). — Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Indulók. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek — előtt Társalgó’ - 10 00: Zenedél­3. műsor: 8.57: A kiállítóter­mek programjából. — 9.00: Is­kolarádió. — 9.30: Hovanscsina. — 10.30: Acker Bilk klarinétozik. — 11.00: Hírek. — 11.05: Évszá­zadok muzsikájából.

Next

/
Oldalképek
Tartalom