Déli Hírlap, 1982. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-18 / 15. szám

(Kiss József felvétele) Az E1K ’82-ben Ajánlott tervek, tanácsadás a helyszínen nem kell szednünk. Még az addig tiltott ételektől — mint például a kelkáposzta — sincs semmi bajunk. Hiába, ez ma már külön tudomány. Molnámé tehát nem rest naponta a Győri kapuból ide­utazni. Azt mondja, inkább ide jár, mint a kórházba. Sőt, tervezik a íérjével, hogy ha jobb idők járnak, még vacso­ráért is eljönnek. Ezen a na­pon 23 forintért vásárolt. Egy tejfölös gombaleves elég ket­tőjüknek, s vett két adag sós­kafőzeléket. Tojást majd ott­hon süt rá, frissen. S ráadás­ként megosztoznak még az egy adag túrógombócon. Ha 40—50 forintot fizet, azért már lucullusi ebéd jár. Mind­ketten nyugdíjasok, de inkább erre költenek, mint a renge­teg tablettára. Egy mádi házaspár is kifo­gástalannak tartja a Gyors étterem kosztját. Ha Miskol­con akad dolguk, már 15 éve itt étkeznek. A férj most an­nál inkább örül, hogy diétást vehet, mert ő is cukorbeteg. Puskás Imre nyugdíjas, aki szintén ezzel a betegséggel küszködik, Görömbölyről jár ide naponta. A nyugdíja 3400 forint, de úgy válogat, hogy átlagosan 20 forintból meg­ebédelhessen. Igen sokan étkeznek Itt, a környező hivatalokból, üze­mekből. S egyre többen vá­lasztanak a diétás ételek standjáról. Egy fiatalember, aki a statisztikai hivatalban dolgozik, azt mondja: a for­galom biztosan reprezentál mindent. Az a bajunk, hogy ülőfoglalkozásúak vagyunk. Nem árt tehát, ha kevesebb „üzemanyagot” kell elégetni. Számolni tudói kell Barnovszky Ferenc étte­remigazgatót a forgalomról faggattuk. A napi 4, 4 és fék ezer „rendes” adag mellett már van olyan nap, hogy 500 adag diétás étel is elkel. Egy­re jobban megismerik e le­hetőséget a vendégek. S az a legjobb propaganda, ha a fo­lyamatosan. diétára szorulók elmondják egymásnak. így bővül napról napra az éthor­dóval jelentkezők és a hely­ben fogyasztók köre. Herczeg Benedekné kony- hafőnök-helyettes állt a pult mögött. A diétás főzőtudomá­nyát tanulmányozta a me­gyei kórházban. De a bizton­ság kedvéért rendszeres mun­katársa az étteremnek egy diétás nővér, aki kiszámolja minden étel kalória- és szén­hidráttartalmát. Ezt természe­tesen feltüntetik az étlapon is, hiszen a vendégeiknek nemcsak pénzben, hanem ka­lória- és szénhidrátértékben is kalkulálni kell. Herczegné és munkatársai gyakran segí­tenek az idősebbeknek a fej­számolásban, hiszen nem lép­hetik túl a számukra engedé­lyezettet. így az étlapkés zftés is külön művészet, hiszen nap nap után kell találná oiyan ételeket, amelyek gyengébb, illetve magasabb kalóriaár- tékűek. Az itteni tapasztalatok bir­tokában talán nem lenne ha­szontalan, ha más vendéglá­tóhelyek étlapjára is felkerül­ne egy-két, a diétázóiknak ajánlott éteL o. t sjc Nyuszik, glédában Húsvéti szezon Diósgyőrben Pert nyíl nyugatra ulazik Már .jóval karácsony előtt, még októberben megkezdték a húsvéti csokifigurak gyár­tását a Diósgyőri Csokoládé­gyárban. Októberben, no­vemberben és decemberben összesen csaknem félezer ton­na húsvéti csokifigurát állí­tottak elő. Meddig tart a hús­véti szezon? — kérdeztük dr. Molnár Péterné termelési osz­tályvezetőtől. — Március végéig újabb, félezer’ tonna' húsvéti csokifí- gurát gyártunk. Folyamato­san 24-féle húsvéti terméket készítünk, páros nyulat, tap­sifülest, csirkét, kacsát, to­jást és díszdobozos figurákat Termelésünk zömét a hazai boltokba szállítjuk, de bőven jut exportra is. A kanadai ex­port már úton van; Hambur­gig vasúton szállítják a csoki­val teli konténereket, onnan tovább pedig hajón viszik a tengerentúlra. Az olaszorszá­gi exportszállítmányt január 20-án indítjuk útnak. Angliai megrendelésre készült a fu- ny-buny, a Maetpa-nyúl és a díszdobozos páros tapsifüles, valamint a Donald kacsa. A hollandoknak fóliába csoma­golt húsvéti dísztálákat állí­tunk össze. Az NSZK-ból a hagyományos húsvéti állatfi­gurák mellett még csokika­kast is rendeltek. Ausztriá­ba, Űj-Zélandba folyamatom san szállítjuk a húsvéti cso­kit. A figurák formáját egy szobrászmester tervezte, mig az öltöztetésük, a dekor, Tóth Gyula grafikus keze munkáját dicséri. A nyugati országokba az úgynevezett lőtérié nyu­szit, a díszesebb opkorba cso­magolt figurákat küldjük. Míg az exportra és a belföldi pia­cokra szánt csókifígurák mi­nősége között nincs semmi különbség, annál nagyobb a differencia a csomagolásuk között. A nyugatra szánt fi­gurák díszesebbek, ezeket importf óliába csomagolják, amelyet a megrendelők küld­tek a gyárnak. Nyugaton hétfőé színnyomást is tudnak alkalmazni, a hazai nyomdák­ban azonban az ötfélével is meg kell elégedni. (sz. i.) Az Építésügyi és Tájékoz­tatási Központ észak-ma­gyarországi irodájáról a leg­több miskolcinak rögtön az ajánlott családi- és társasház- tervcsaládok jutnak az eszébe. Ez természetes is, hiszen az iroda egyik legfontosabb szol­gáltatása az ajánlott terveket tartalmazó csomagok propa­gálása, árusítása. Ebben az évben az iroda emellett más szolgáltatásait is szeretné jobban az építkezők, az építtetők figyelmébe ajánla­ni. Továbbra is működik a rendszeres tanácsadás a ma­gánerőkből építkezőknek: mindennap reggel 9-től dél­után 4-ig — csütörtökön 6- ig —, szombat kivételével. De nemcsak így szerezhetjük be a szükséges terveket, infor­mációkat, mielőtt otthonunk felépítésébe kezdenénk, ha­nem az iroda a helyszínen is megszervezi ezt a szolgálta­tását, ha igénylik. Ha vala­melyik vállalatnál, intéz­ménynél többen kezdenek egyszerre építkezési vállalko­zásba, az iroda vállalja, hogy együttes tervkonzultációt tart a helyszínen. A Szendrőn A településkörnyezeti kuta­tások jelentőségéről, az V. öt­éves tervi tapasztalatokról, az A repülés lángelméi A szovjet repülőgép- konstruktőrök világhí­rűek, s ezt többek kö­zött annak köszönhe­tik, hogy a repülés tu­dományának hőskorá­ban hazájukban alko­tott jó néhány lángel­me, akik nélkül talán ma az űrrepülés sem létezne. Ilyen volt Nyi- kolaj Zsukovszki j is, aki a modern hidro- és aerodinamika megala­pozója volt. Kísérleti munkájának köszönhe­tő, hogy meg lehetett találni a repülőgép­szárnyak, s a helikop­terlapátok ma is hasz­nálatos legkedvezőbb alakját, kialakítását, 1847-ben, január 17-én született megkezdődő magánerős épít­kezés vállalkozóival már lét­re is jött az egyezség. Az Építésügyi és Városfej­lesztési Minisztérium megbí­zásából a TTI eddig több mint 180 ajánlott tervet dol­gozott ki magánosoknak; csa­ládi házak, nyaralók és tár­sasházak terveit tartalmazzák a csomagok. A közeljövőben tovább bővülnek a tervcsa­ládok, s ehhez a légfontosabb segítséget maguk áz építte­tők nyújtják, akik észrevéte­leiket, javaslataikat közlik az ÉTK szakembereivel. Kevésbé ismert szolgáltatá­sa az ÉTK-nak az általános építésügyi információk nyúj­tása, a filmeken keresztül a kiadványokon át, különféle információs csatornákig. Ta­valy júliustól kezdve műkö­dik a számítógépes-infor­mációs szolgálat, amely egye­lőre széleskörűen értelmezett szakirodalmi tájékoztatást nyújt, de az elkövetkezendő időszakban fokozatosan nö­velik az információk meny- nyiségét, a rendszerezés szempontjainak sokrétűségét. (k-ó) innováció tükrében és a VI. ötéves tervi célkitűzésekről tart előadást holnap az MTESZ székházában Jancsó Gábor, az ÉTÉ környezetvé­delmi bizottságának vezető* je. A rendezvény délután 3 árakor kezdődik. A Vöröskeresztben, múltról, inról A Magyar Vöröskereszt Miskolc városi vezetősége holnap délután 2 órától ülést tart. Meghallgatják Szászfái Lajosné városi titkár beszá­molóját a vezetőség 1981. évi munkájáról, majd javaslatot tesznek az 1982. évi munka- programjukra. Szó lesz a vá­lasztások előkészületeiről, majd időszerű feladataikat veszik sorra. Mexikóról A Körutazás hat földrészen és az Utazás világjárókkal szabadegyetemi sorozat Mexi­kó című előadása holnap del­elő» 5-kor lesz a TIT Ka­zinczy Ferenc klubjában. Az előadó: dr. Molnár Katalin, a Földrajza Intézet tudomá­nyos munkatársa. tő, hogy találni i szárnyak, terlapáto) nálatos alakját, 1847-ben, született Település és környezete Vendégek véleménye Á Gyors étterem nem volt rest Sokan még ma is úgy kép­zelik a diétát, hogy minden földi jótól eltiltátik, aki ilyen kosztra van ítélve. Hogy mennyire cáfolható ez a hie­delem, nap nap után bizonyít­ja a Bükkvidéki Vendéglátó Vállalat Gyors éttermének diétás ételkínálata. Érdemes felsorolni a janu­ár 13-i étlapról néhány aján­latot: csőben sült karfiol, pá­rok, vegyes zöldségköret, bog­rácsgulyás, töltött káposzta, tűrógombóc, Azt hinnénk, az utóbbiak nem tartoznak a ki­fejezetten kímélő ételek kö­zé. Tévedés. Megeheti a cu­korbeteg, sőt az epe- és máj- bántaűmakban szenvedő em­ber is, ha mindez diétás re­ceptura szerint készül. Gyógyszerrel ér fel Fél éve vezették be, az or­szágban is úttörőként, a dia­betikus ételek kiszolgálását a Gyors étteremben! A kezdet kezdetén talán maguk a kez­deményezők és az étterem vezetői sem hittek ekkora si­kerben. Meg kell hagyni, ma i sem a horribilis bevétel ins­pirálja őket, sokkal inkább az egészségügyi szempontok. Az, hogy a vendéglátás esz­közeivel segítsék a sok-sok rászoruló gyógyulását. Dr. Prónay Gábor, az orvostudo­mányok kandidátusa szerint ugyanis a helyes táplálkozás az egyik legjobb gyógymód a cukorbetegség, sőt, jó néhány szervi rendellenesség gyógyí­tására és folyamatos gondozá­sára. Nem beszélve arról, hogy a ma még magukat egészsé­gesnek érző, de már „túlsú­lyos” embereknek is ajánla­tos a kalóriaszegény és kevés szénhidrátot tartalmazó ét­rend. Inkább ide, mint a kórházba Molnár Jánosné elégedett­sége mindent elmond erről a kitűnő lehetőségről! — A férjem a májával, én pedig az epémmel beteges­kedem. Prónay főorvos úr ta­nácsolta, hogy próbáljuk meg innen hordani az ebédet. S azóta mind a ketten érezzük a jótékony hatását. Hiába főz­tem én otthon soványan, kis tételben, nincs az ételnek ilyen zamata, aromája. Azóta 1 se Dipankrint, se Bilagitot Van tüzelőolaj Atttftrt az ÄFOR-rräJ az MTI munkatársát tájékoztat­ták, az utóbbi napok rendkí­vül hideg időjárása ellenére Js, háztartási tüzelőolajból kellő mennyiség áll a fogyasz­tók rendelkezésére. Az ellá­tó« Budapesten helyenként azért akadozik, mert a csú­szós útviszonyok miatt a tank­autók lényegesen lassabban közlekedhetnek, és kevesebb Cordulóval tudják feltölteni am oia jelárusítóhelyek keapa- tóó-készkíeéL- A stálliláa za­varainak áthidalására hozott intézkedések szerint a tank­autók szombaton és — a szo­kásostól eltérően — vasárnap sem pihennek, éjjel-nappal fuvarozzák majd a háztartá­si tüzelőolajat a csepeli köz­ponti telepről, az ÁFOR-ku- tiakig és a Tüzép-, illetve ma- gán-elárusitóhelyekig. A szál­lítási forgalmat növelik a ki­sebb hibák miatt átmenetileg leállított tankautók soron kívüli kijavitásávaL-is» ifi A Tiszai Vegyi Kombinát festékgyárában jó évet zártak: már december 2-án túlteljesítették az éves termelési tervet, elérték az 50 000 tonnás határt. A jó eredmények sorába kí­vánkozik az is, hogy új termékekkel is sikerült bővíteni a gyárt- mánylistát Gyorsan népszerű lett a vízben oldható, diszper­ziós. festékek családja. Diétázni iucuiíusi módra

Next

/
Oldalképek
Tartalom