Déli Hírlap, 1982. január (14. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-14 / 12. szám
Díjak és károk L lésí tartott a Borsod megyei Biztosítási Tanács Dt. Pusztai Béla, a megyei tanács általános elnökhelyettese, a testület elnöke vezetésével tegnap ülést tartott a Borsod megyei Biztosítási Tanács. A résztvevők között ott volt Gerebenics Imre, az Állami Biztosító vezérigazgatója is. A Biztosítási Tanács megtárgyalta az elmúlt év második fele eredményeivel foglalkozó tájékoztatót, amelyhez dr. Fövenyessy József, az ÁB megyei igazgatója adott szóbeli kiegészítést. Ennek során szólt arról, hogy igazgatóságuk sok vonatkozásban kiemekedő évet zárt. A megye lakosságának érdeklődése tovább nőtt a különböző biztosítási formák iránt, az ügyfelek száma a magánbiztosítás területén 25 százalékos növekedést mutat. Rekordot könyvelhet el a megye a kifizetett kárösszeget illetően is. Az előző évinél 20 millióval több, összesen 574 millió forint kárt fizetett ki a biztosító a biztosítottaknak. Hosszú évek óta először történt meg, hogy a mezőgazdasági biztosítási ágazatban a kár csak 2 százalékkal haladta meg a díjbevételt. (Folytatás a 6. oldalon) G A statisztikai sokaság fogalmával kapcsolatos ismereteiről ad számot a képünkön látható joghallgató hölgy. A Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem leendő negyedik karán, a Jogi Intézetben jelenleg még csak egy évfolyam van. Nemcsak a 120 hallgatónak, hanem az intézetnek is ez az első vizsgaidőszaka. Őrjártunkról a 2. oldalon olvasható riportunkban szárpolunk be. (Kiss József felvétele) Keresni kontra postások (CIKK A 3. OLDALON) Q XX-es autók (CIKK A 3. OLDALON)Kupakkal nyerte (CIKK A 6. OLDALON) © Lesz-e idén irótábor? (CIKK A 2. OLDALON) * POLITIKAI NAPILAP * ...— ...........nii.i I 1,1, III............................... Az USA Beszélgetés a Hazafias Népfrontnál XIV. ÉVFOLYAM, T2, SZÁM 1982. JANUAR 14., CSÜTÖRTÖK ü: 1,40 FŰIT ne avatkozzék Ma reggeli telefon Lesz-e szerviz a ? Az ötnapos munkahét töb- i bek közt azzal jár, hogy a meghosszabbodott hétvégéken megnövekszik a forga- j lom a közutakon. Az autó i azonban nem tiszteli a pihenőnapot, akkor te elromlik. Vajon lesz-e elég szerelőműhely nyitva? Kérdésünkre a választ ezúttal a XVI. számú AFIT hejőcsabai üzemegységében vártuk. Juhász János üzemvezetőtől. — Reggel 6-töl délután 2-ig várjuk az ügyfeleket minden szombaton. Az ügyeleti csoportokat úgy állítottuk össze, hogy minden szakma képviselve legyen benne, bármilyen hibát el tudjanak' hárítani. Az első szombat tapasztalatai igazolták elképzeléseinket: azaz viszonylag kevesen vették igénybe szolgáltatásainkat. Január 9-én 34 autóval keresték fel szervizünket, háromnegyedük csal: alsó és felső mosást vett igénybe. Egyébként egy átlagos hétköznapon a két műszakban 180 kocsi fordul meg nálunk. Az elmúlt szómZúzmarás köd Felhőtlen volt ma reggel az égbolt Miskolc felett, zúzmarás köd borította a város egy részét, a hőmérők mínusz 20 fokot mutattak. A csikorgó reggeli hideg után napközben sem várható lényeges változás. A köd csak a kora délutáni órákra oszlik fel, ezért a hőmérséklet csúcsértéke mínusz J.0 fok körül várható. Bánkúton reggel mínusz 19 fokot mértek, a hóréteg vastagsága 49 (^aíkoétos. haton úgy irányítottuk a bent levő dolgozóikat, hogy a hosz- szabb időtartamú javításra felvett autókat is munkába vették, hogy ki volt használva a munkaidő. Egyébként: mint ahogy eddig is, most is a csütörtök és a péntek a csúcsforgalom két napja. Az autósok a hosszabb út előtt ekkor hozzák be legtöbbször átvizsgáltatni, javíttatni gépkocsijaikat. Továbbra is figyeljük, elemezzük a szombati ügyeleti műszakok tapasztalatait, s az igényekhez igazítjuk szolgáltatásainkat. Azok a munkatársak, akik egyébként szombaton ügyeletben vannak, hétfőn kapják meg a pihenőnapot. a lengyel kifigyeltbe Az Egyesült Államok és NA TO-szövetségesei továbbra is megkísérlik a durva beavatkozást a szuverén Lengyel Népköztársaság belügyei- be, növelve ezzel a nemzetközi feszültséget. Ezt teljesen nyilvánvalóvá teszi az Északatlanti Szövetség külügyminisztereinek január 11-én közzétett állásfoglalása — Hangoztatja a TASZSZ szovjet hírügynökség nyilatkozata, amely élesen elí téli ezt a beavatkozást, és határozottan bírálja az Egyesült Államoknak és NATO-szövetségesei- nek a lengyel ügyekben tanúsított magatartását. A nyilatkozat leszögezi: Washington nem szabhatja meg más államoknak, hogyan rendezzék belügyeiket, nem léphet fel követelésekkel a lengyel vezetéssel szemben. Ez a nemzetközi kapcsolatok és a nemzetközi jog legszentebb elveinek durva megsértése. Helmut Schmidt, az NSZK szövetségi kancellárja tegnap este Párizsba érkezett, s rövid munkalátogatás keretében találkozott Mitterrand elnökkel. A megbeszéléstől francia politikai körökben azt várják, hogy eloszlatja a két kormány között a lengyel ügyben támadt „félreértéseket”, és hogy sikerül áthidalni a helyzet megítélésében mutatkozó különbségeket. A kajuxMar még az éjszaka. tolnámon msasautaMtL Lakásgazdálkodásunk jövője A Központi Bizottság- 1978ban fogadta eS az 1990-ig szóló lakásépítési programot, s feladatul adta, hogy az illetékes állami szervek dolgozzanak ki javaslatot a lakás- gazdálkodás átfogó korszerűsítésére. 1981. október 22-én meg te született a Köponti Bizottság és a Minisztertanács állásfoglalása. Az irányelveket társadalmi vitára bocsátották: kedden a Hazafias Népfront Miskolc városi Bizottsága szervezett beszélgetést erről a témáróL A lakás fenntartás, lakás- gazdálkodás és -elosztás új elvei, új rendelkezései sokak előtt ismertek ma már. Mégis nem árt. ha emlékeztetünk arra, hogy seándéteajmk seees ms eso Európában a majd egy hete tartó rendkívüli időjárás legalább ötven emberéletet 'követelt. A Német Szövetségi Köztársaságban tizenkettőre emelkedett az időjárás okozta halálesetek száma. Bajorországban és Baden- Württembergben mínusz 24 Celsius fokot mértek, Majna- Frankfurtban a hótorlaszok miatt nem tudják elszállítani a városi szemetet. Nagy-Britanniában az autósoknak, akik a hét végén a hófúvások alkalmával az utakon hagyták kocsijaikat, most keserűen kellett tapasztalniuk. hogy leleményes tolvajok időközben „kirámolták” az autókat, elvitték a gumiabroncsokat kiszerelték a rádiókat. Svájcban vörös színű eső esett, a fellegekben ugyanis Dél-Fr.anciaországbói vagy Spanyolországból vörös homokot hoztak magukkal, és terhűktől megszabadulva, egzotikus színűre festették az egyébként ragyogó fehérségű, hoteöte hsKfc&úcsokctt. rínt, a fakasgazdálkodás egész rendszerében olyan változtatásokat kell végrehajtani. amelyek jobban építenek a lakosság erejére és munkájára, s arányosabb teherviseiést tesznek lehetővé a lakásépítésben. Minctany- nyian tudjuk, hogy az elkövetkezendő években kevesebb otthon épül áüafifi evőből, nagyobb szerephez jutnak a magánerős lakásépítés különféle formán. Ez azonban önmagában nem elegendő a lakásra váró — főleg a család alapító fiatalok — gondjainak megoid ásáhoo. A jövőben Nyolcvan halálos áldozata és csupán öt túlélője van az eddigi jelentések szerint annak a repülőgép-szerencsétlenségnek, amely tegnap, kelet-európai idő szerint későn este történt Washington közepén, a Potomac folyón, pár száz méterre a Fehér Háztól. Az A'ir Florida légitársaság Boeing 737-es típusú gépe szerdán délután egy New York melletti repülőtérről a floridai Tampa felé indult. Menetrend szerint megszakította útját a washingtoni National repülőtéren, majd helyi idő szerint, délután 4 órakor ismét felszállt, de — eddig ismeretlen okból — nem tudott időben elég magasra emelkedni. Néhány száz méteres repülés után a gép — fedélzetén az öttagú legénységgel együtt, mintegy 75 személlyel — a belvárosi, H* ut£»i hídhoz csapódott* Töra lakáshoz jutás lépcsőzetes, több választási lehetőséget adó rendszerét kell kialakítani, Támogatni kell a lakáscseréket. hogy kedvezőbb arány jöjjön létre a családnagyság és a lakásméretek között. Természetesén építéskor is növelni kell a lakások méret- választékát. A központi lakásgazdálkodásban. s a lakáselosztás területén az elkövetkező években következetesebbed kívánják érvényesíteni a szociálpolitikai elveket, támogatva a nagycsaládosokat. fizikai dolgozókat* (íFolytatás a 3. alúab&rp) zsével valósággal Letarolta a zsúfolt hidat, s legalább öt gépkocsit elsöpörve, az amerikai ifő- várost kettészelő Potomac folyóba zuhant. A mentési munkálatokat nehezítette a rendkívül rossz időjárás* A mentöosztagok helikopter segítségével, hóviharban mentették ki a vízből azt a néhány embert, aki a gép törzsének felszakadásakor a vízbe zuhant, és a jégtáblákkal fedett fagyos folyóban felszínen tudta tartani magát. A gép törzsének nagyobbik része azonban víz alá került s a búvárok már szerda este lemondtak arról, hogy ott bárkit is életben találjanak. A mentést csütörtökön reggel folytatják, s megpróbálkoznak a roncsok kiemelésével is. A katasztrófa kapcsán összesem K» személyt szállítottak kórházba, ezek közül 11-en a hídon, illetve mentés közben sebesültek) meg. A túlélők állapota súlyos* valamennyien töréseket és fagyán sokat szenvedlek. Katasztrófa Washingtonban Hídnak a repülőgép