Déli Hírlap, 1982. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-26 / 22. szám

j Focifarsang- | búcsúztató í f \ > * ★ A szervezők számos meglepetéssel kedveskedtek a szurkolóknak. Még néhány nyeremény így is gazdára vár. A képen látható, karikával jelzett szurkolók a városi sportcsarnok 11. eme­leti irodáiban jelentkezhetnek, ahol értékes jutalomban részesülnek. Születés­napi ajándék Hová tűnnek a szurkolók? Az egyik szemem sír, a másik meg nevet. Azért, meri a focifar­sang három napján — átlagban — naponként több mint kétezer néző volt a lelátókon. Olyan fergetegesen és fegyelmezetten biztatták a ked­venc csapatot, csapatokat, hogy azt öröm volt hallani. Ugyanakkor eszembe jut, hogy néhány — nemzetközileg is jegyzett — rangos via­dalon üresen tátonganak a lelátók. Gondolok itt asztalitenisz-verse­nyekre, a birkózók Rákóczi Kupájára, cselgáncsversenyekre, sőt — olykor-olykor — egy-egy NB I-es női kézi- és Kosárlabda-találkozó­ra . . . Lelki szemeim előtt idilli kép halvány körvonalai derengenek: a focifarsang szurkolói belopakodnak más sportágak rendezvényeire, és éppoly, fergetegesen biztatják a miskolciakat, mint a focifarsangon. Buzdításuk eredménye: hazai -győzelem. Persze tudom, mindez álomnak is- szép. Ma még ! De talán holnap, holnapután másképp lesz. Ebben bízva nevet a .másik szemem. Vajon apja nyomdokába lép-e a sötét mezes kis Mészöly? Bár ezúttal szerelték, díjat nyert a serdülők tornáján. Az első... Valahogy elsimíthatták magukat a sportcsarnok veze­tői. Ugyanis január 23-ra azt ..eszelték ki”, hogy megjutalr mázzák az e napon születefi teket. Nyilván azt gondolták, hogy a szurkolók között ta­lán egy-kettő akad, aki 23-i születését htteAesen igaaoim tudja. Tévedtek. A kistanácsteremben a díj­átadáskor majdnem tízen to­longtak, hogy jó megérde­melt jutalmukat átvegyék. A zsűri hamar döntött, mivel csak két díja volt! A legfia­talabb és a legidősebb kap­ta azt. Igen ám, de a legidő­sebb két szurkoló egyaránt 1957-ben született. Nem volt mit tenni, sorsoltak. Az egyik boldog győztes Németh János lett: — 1957. január 23-án szü­lettem, a MÁV Járműjavító Üzemében dolgozom. Pénte­ken és szombaton is itt vol­tam az eseményeken, de arra álmomban sem gondoltam, hogy a születésnapomon itt ajándékot kapok. Magához a futballhoz volt, és lesz is kö­zöm, ugyanis szülőfalumban, Hejöszalontán játszom. A legfiatalabb, Nagy Ró­bert, „bemondásra” igazolta születésnapi dátumát: — Ha hiszik, ha nem 1969. január 23-án születtem, a 40. számú Általános Iskolába já­rok. A vezetőség mit tehetett, az ajándékot átadta, de utólag megkérte a boldog legfiata­labb győztes személyi adata­it. A Centrum Kupa fődíj át — a vasárnapi tombola után — Fancsali Péter nyerte: — Meg is érdemeltem. Mind a három nap itt voltam, bár a mostani helyemen csak ma. (Ez vasárnapot jelent.) Hu­szonhárom éves vagyok, a Budapesti Műszaki Egyete­men tanulok, közlekedési mér­nök szeretnék lenni. Minden tornán van esemény, olyan ami ott és akkor először történik. Nem volt ez máshogy a focifarsangon sem. Ezekből ál­lítottunk össze egy csokrot. Te­hát az első ... . . . számú kedvenc Bárfy Agnes volt. ..., indiánköszöntéshez ha­sonló csatakiáltást a nürnbergiek mutatták be a Szabadka ellen. (Szinte lefordíthatatlan, de lé­nyege a rá, rá. hajrá.) ... papírtrombita (biztosan szilveszterről maradt) szombaton 15 órakor szólalt meg a nézőté­ren. ... nürnbergi gól a második mérkőzésük 40. percében esett Kupfal révén. .. . emberfogást a Renova—Sza­badka összecsapáson láttuk. Matskásiné fogta az ördöngösen cselező Cupácsot. tömeges fütty a Renova— Szabadka találkozó második fél­idejének első percében történt szabálytalanság után. A vétkes sorsa kiállítás lett. ... támadást Szabadka vezet­te. ... szabálytalanságot a nürn­bergiek követték el, Cupácsot felvágták. ... nagy védést a szabadkaiak kapusa, Szakái mutatta be. a bal felső sarok felé tartó labdát tett ártalmatlanná. ... kihagyott gólhelyzet Lacz- kó (Szabadka) nevéhez fűződik a Nürnberg ellen, a hatodik perc­ben. ... hétmétercst * Miskolc— Csehszlovákia öregfiúk találko­zóján Cvetler lőtte. Tóth Zoltán beleért ugyan, de a lövést védeni nem lehetett. liszti pályára készülnek Honvédelmi verseny A Kilián Gimnázium tor­natermében ötödször ren­dezte meg az MHSZ megyei vezetősége és a középiskola igazgatósága azoknak az érettségi előtt álló borsodi fiúknak a honvédelmi ver­senyét, akik — élethivatásul a tiszti pályát választva — valamelyik katonai főisko­lánkon szeretnék a tanulmá­nyaikat folytatni. Miként a korábbi versenyek­nek, a mostaninak is az volt a célja, hogy a fiúk megismerjék a tavasszal több napig tartó fel­vételi vizsga azon feladatait, ame­lyek megoldása alapján a bizott­ság eldönti: fizikailag alkalma­sak-e a katonai pályára. Ugyan­akkor arra is jó volt a verseny, hogy a résztvevői megtudták, melyik testgyakorlási feladat megoldása nem megy még nekik. Ily módon van még lehetőségük, hogy testnevelő tanáraik segítsé­gével a felvételi vizsgáig pótol­ják a hiányosságokat. (Ezért is rendezték meg a versenyt jó két hónappal a felvételi előtt.) A viadalt, akárcsak az előzőe­ket, ünnepélyes keretek között bonyolították le. Éles Gábor alez­redes, az MHSZ megyei titkára, miután köszöntötte a liszti pálya „várományosait'’, utóbbiak a test­nevelő tanár Novak Gyula, a gimnázium honvédelmi felelőse (a verseny szervező titkára) és több kollégája irányításával hoz­záfogtak a gyakorlatok végrehaj­tásához. Öt számban (súlypont­emelkedés. távolugrás, medicin­labda-dobás. kötélmászás és kor­látgyakorlat) kellett a rátermett­ségüket bizonyítaniuk. Verseny jelleget az adott az „előfelvételinek”, hogy a teljesít­ményeket pontozás alapján rang­sorolták, s a fiúk között helye­zési sorrendet állapítottak meg. Amelyik iskolából legalább hár­man szerepeltek, ők csapatver­senyben is részt vetlek. Ha egy iskolából ennél több volt a ver­senyzők száma, akkor a helyezési sorrend megállapításához a há­rom legjobbnak az összeredmé- nyét vették figyelembe. Összesen 22 középiskolából 75-en indultak. Tíz csapatot lehetett összeállítani, ami azt is jelenti, hogy ennyi tanintézet mindegyi­kéből legalább három vagy ennél több, 12 iskolából pedig egy vagy két diák jelentkezett a tiszti pá­lyára. (Megyénkből természetesen 75-néI jóval többen akarnak ka­tonai főiskolások lenni, csak kö­rülbelül minden második jelent­kező távolmaradt a versenytől.) A létszámot tekintve némi elő­relépésről lehet beszélni, hiszen tavaly 67-en mérkőztek, s 8 csa­pateredmény „kihozására” volt lehetőség, ám az elmúlt évi ver­senyzők többsége jobban oldotta meg a feladatokat, mint most. Tavaly például az első helyezett megkapta a maximális 5(1 pontot, az idén viszont a legjobb 41 pon­tot tudott szerezni. Nem egy test­nevelő tanárnak lesz tehát még dolga, sa azt akarja, hogy a ta­nítványa katonatiszt lehessen. Amikor kialakult, a helyezettek sorrendje, kiderült, hogy a vidéki középiskolások megelőzték a mis­kolciakat, holott az előző négy versenyen mindig mögöttük vé­geztek. A csapatverseny helye­zettjei: l. Tokaji Ferenc Gimná­zium (Tokaj), 2. Brócli Imre Szak­középiskola (Ózd), 3. Kun B él á Gimnázium (Leninváros). A leg-, jobb három versenyző: 1. Gömöri Tibor (Ózd), 2. Eperjesi Árpád (Tokaj), 3. Kocsis Zoltán (Lenint város). A győztes csapat egy évig bir­tokolhatja a Kilián igazgatósága által évekkel előbb alapított ván­dorserleget, az egyéni helyezet­tek értékes tárgyjutalmat kaptak. T. I. Jé játékkal szép győzelem A magyar labdarúgó-válogatott egynapi pihenő/ után lejátszotta bemutatkozó mérkőzését Ausztrá­liában, helyi idő szerint tegnap este Canberrában, a város öt játé­kossal megerősített válogatottja ellen. A magyar labdarúgó-válo­gatott Sydneyből mintegy har­mincperces repülőút után 40 fo­kos rekkenő hőségben érkezett meg. A délutáni órákra a játé­kosok nagy örömére elkezdett fújni a szél és némileg lehűlt a levegő. A rendezők bánatára vi­szont, jóllehet hosszú hetek óta nem volt eső az ausztrál fővá­rosban, pontosan a csapatok ki­apróhirdetések állös A Miskolci Nemzeti Sznvház«n<oi oefrászt keres felvételre, azonnali »elépéssel. Jelentkezni lehet a odrásztár vezetőjénél. Fizetés negegyezés szerint. ingfsatlcsst Bükkszentkereszten 38, négy­szögöl közművesített beltelek el­adó. Érdeklődni helyben, Dózsa Gy. tt, 2. alatt. jármű Raj GAZ—«»-es márciusig ér­vényes műszakival eladó. Érdek­lődni: Hí. kér,, Bölcs u. 20. sz. Különleges magvak árjegyzékét küldöm válaszborítékért. Jászbe­rény, pf. 6,1164. >100. vonulásakor óriási zivatar jött a pályára és tartott is csaknem az egész mérkőzés alatt. MAGYARORSZÁG— CANBERRA VÁLOGATOTT 4:1 (2:1) 6000 néző, vezette: Collins. Góllövők: Váradi (2, egyet 11- esből), Csongrádi és Bodonyi, il­letve Valeri (ll-esből). A magyar csapat így kezdett: Katzirz — Szántó, Kerekes A., Garaba, Tóth J. — Sallai, Törő- csik, Csongrádi — Bodonyi, Kiss, Váradi. Szünet után Törőcsik helyett Moldván, Kiss helyett Rab, Vá,- radi helyett pedig Pölöskei ját­szott. A játék nagy részében igen jó bemutatót tartott a magyar együt­tes, amit a vendéglátók a mér­kőzés utáni összejövetelen öröm­mel nyugtáztak és sok sikert kí­vántak. Úgyszólván alig akadt gyenge pont a magyar együttes- ben, Katzirz kitűnően védeti, Szántó és Kerekes emelkedett ki a védelemből, a középpályás sor­ból pedig Csongrádi. Elöl Bodo­nyi igen sokat mozgott, többször nagyszerűen elfutott, de a hely­zetkihasználásban nem jeleske­dett. A válogatottba hosszú idő után visszatért váradi ismét gól­erősnek bizonyult. A mérkőzés után különdíiat ad­tak át a csapatok legjobbjainak, ezt a magyarok közül Váradi Bé­la kapta. A magyar labdarúgók ma dél­előtt utaztak vissza Sydneybe és holnap este megkezdik szereplé­süket a nemzetközi tornán. ANYAKÖNYVI HÍREK 31 éves, 16*8 cm magas tech­nikus társaság hiányában keresi intelligens lány ismeretségét há­zasság céljából. „Ezüstfenyő 101 763” jeligére a kiadóba. SZÜLETETT* Lajhó Tibornak és Tót+i Juli­annának Tibor; Barabás Zoltán­nak és Damjanovics Ágnesnek Bence Zoltán; Bányai Bélának és Maczkó Valéria Veronikának Ar­nold Krisztián; Juhos Istvánnak és Farkas Erzsébetnek Máté; Ta­kács Gyulának és Varga Máriá­nak Mária; Kurucz Ferencnek és Kiss Éva Annának Rita; Kerekes Józsefnek és Lánczi Teréziának Szabina; Krajczár Lászlónak és Galyas Borbálának Róbert; Pá- ióczi Jánosnak és Mészáros Évá­nak Gábor; Zombor Lajosnak és Beleznai Ibolyának Ibolya; Bel­lus Ferencnek és Kovács Zita Zsuzsannának Erika; Kőhalmi Károlynak és Sájer Máriának Viktória; Simon Csabának .és Szalontai Máriának Nikoletta Iza­bella: Molnár Jánosnak és Varga Máriának Csaba; Hornyák Isi* vánnak és Bárdos Katalinnak Já­nos; Szakszón Istvánnak és Mol­nár Máriának Gábor; Tóth László­nak és Ladó Katalinnak Zoltán; Küss Zoltán Sándornak és Bek.e Katalinnak Gergely; Labancz Gyulának és Szarka Ildikónak Krisztián; Lapis Lászlónak és Ju-; ha Jolánnak Erika nevű gyei> meke. A Miskolci Köztisztasági Vállalat felvételre keres: # szállítási segédmunkásokat # lakatosokat Jelentkezni lehet: Miskolc, József Attila utca 65. sz„ a munkaügyi csoportnál. A Csőszerelőipari Vállalat felvételre keres hegesztőmérnököt Német nyelvtudás szükséges. Jelentkezés: Csőszerelőipari Vállalat 1. sz. Szerelőipari üzem 3580 Leninváros Tisza u. 2. sz. HÁZASSÁGOT KÖTÖTT: Székely Lajos és Gratzl Judit; Káimántíi László és Somogyvári Zsuzsanna; Boross Attila és Kiss Irén; Gácsi Elek és Gulya Erika; Bak Sándor és Rucskai Ildikó; Bíró István és Barva Erika; Lő- rincz Róbert és Mádi Zsuzsanna; Szabó István és Fekete Irén. MEGHALT; Müller Kálmánné (Kormos Bor­bála); Csábrági László; Bányai Gyula; Séra Miklós: Szabó Pál; Regős István; Juhász Istvánná (Javos Julianna) ; Fazekas Erzsé­bet Mária: Marosy Istvánné (Bu- day Margit); Tocskó Andrásné (Egry Erzsébet): Karvai Ferenc; Urbán Géza Imre; Marada Já- nosné (Tirpák Anna) : Jerfi Isl- vánné (ördög Magdolna); Pesch- ke Ottóné (Nagy Ilona) : Kocsis László; Kardos Sándor: Varga Mihály; Major János; Lakatos István. GYASZKÖZLEMÉNY Mély megrendüléssel tudatjuk,' hogy BACSÓ BÉLA MÁV-nyugdíja,s 66 éves korában, tragikus hirte­lenséggel elhunyt. Temetése ja­nuár 27-én, csütörtökön 13 óra­kor lesz a esobádi temetőben. A gyászoló család.

Next

/
Oldalképek
Tartalom