Déli Hírlap, 1981. december (13. évfolyam, 280-303. szám)

1981-12-28 / 301. szám

M/í leheti, mit nem lehet? Az idei télre: 6 ezer tonoa /Vem takarékoskodnak a sóval Üzemanyag-takarékossági okokból nem üzemeltetik a sószórókocsikat és a hóeké­ket; elfogyott a decemberre szánt sómennyiség a KPM- nél. Ilyen kósza híreket hal­lottunk mostanában néhány autóstól, akik rendszeresen járják a megye országútjait, még a legnagyobb hóvihar­ban is. Mi az igazság? — kérdeztük Hegedűs Gusztáv­tól, a KPM megyei közúti igazgatóságának fenntartási csoportvezetőjétől. — Megyénk útjainak sik- talanítását nem takarékossá­gi szempontok alapján vé­gezzük. Normánk csak arra van, hogy adott esetben egy- egy négyzetméterre mennyi sót szórjunk ki. Páralecsapó­dásnál, enyhe jegesedésnél | négyzetméterenként három deka sót hintünk az útra. In­tenzív hóesésben, hóviharban viszont egy négyzetméterre akár 30—40 deka síktalaijító anyagot is felhasználunk. Mi tagadás, az országutakra ki­szórható sómennyiség ko­rántsem véges. A mostani szezonra 6 ezer tonna só állt rendelkezésünkre, és ebből már több mint 2 ezret fel­használtunk. Néhány helyen valóban kevés síktalanító anyag maradt, ezért most a Borsodi Vegyi Kombinát — kölcsönként — néhány száz tonna sót a rendelkezésünk­re bocsát. Ezt a mennyiséget óvatosságból, előrelátásból kértük, ugyanis az a tapasz­talatunk, hogy a külföldi só­| szállítmányok késve érkez- ! nek. S nem lehet tudni, hogy néhány órán belül hogyan alakul megyénk időjárása. Előfordulhat, hogy még a tartalék sómennyiség is ke­vésnek bizonyul. A hóekék üzemanyagával pedig nem úgy takarékoskodunk, hogy szükség esetén nem üzemel­tetjük a gépeket. Az ésszerű energiagazdálkodás kereté­ben minden úton kiskocsik­kal ellenőrizzük a leesett hó mennyiségét. S az URH-s rádióteleftín-rendszeren csak akkor értesítjük a hóekék vezetőit, ha valóban szükség van rájuk. (szántó) A Centrum Áruházba teg­nap reggel az első vendég csomaggal érkezett. Szánt- szándékkal nem vásárlónak tituláljuk, mert csomaggal ment, cserélni akart. A lányá­tól kapott ajándékba egy nad­rágot, ami kicsinek bizonyult. A nagy ajándékvásárlási lázban sokan — kimondva vagy kimondatlanul — így fi­zettek egy-egy áruért: ha nem lesz jó, majd kicserélik. A legtöbb holmi csereberéjére van is lehetőség, s a kereskedők már hozzá­edződtek, hogy a karácsony utáni napokon a vásárlók kevesebbet vesznek. ikLor szabványos, ha E betű van rajta Engedélyezik a pótféklámpákat I .. Csaknem három esztende­ig tartott az országos vita: engedélyezzék vagy tiltsák-e a személygépkocsik hátsó ablakába kirakott pótfék­lámpákat. Egyesek azzal ér­veltek ellene, hogy a több­let-információk zavarják a gépjárművezetőket, a hirte­len felvillanó erős fény el­vonja a figyelmet más, fon­tosabb közlekedési esemé­nyekről. Támogatói szerint nagyon hasznos a pótfék­lámpa, mivel személyautók i esetében akár már a há- j rom-négy kocsival előttünk ! haladó jármű felvillanó fék- ; lámpájából észrevehetjük a sor megtorpanását. Milyen hivatalos állásfog­lalás született a pótféklám­pákkal kapcsolatban ? — kérdeztük Truppolai Józse­fet, a KPM Autófelügyelet Borsod megyei vezetőjét. — Két hónappal ezelőtt engedélyezte a KPM a szél­védők mögött elhelyezett hátsó pótféklámpák haszná­latát. Kikötötték azonban, hogy ezek a lámpák meg­feleljenek az európai szab­ványnak, és azt gyárilag minősítsék egy karikába raj­zolt E betűvel. A hátsó pót­féklámpáknak szimmetriku­san k ell elhelyezkedniük a szélvédő bal és jobb olda­lán. Másfél méternél maga­sabban nem szabad állniuk, s egymás közötti távolságuk nem lehet kisebb 60 centi­méternél. A lámpáknak az eredeti gyári féklámpákkal azonos méretűeknek kell lenniük, fényerejük nem le­het nagyobb az eredeti gyá­ri lámpákénál. Tapasztalatunk szerint a Miskolcon futó gépjárműve­ken található pótféklámpák formája és minősége nagyon változó képet mutat. Sok köztük a házi készítésű bar- kácslámpa, amely nem fe­lel meg a szabvány-előírá­soknak. Sok a ködlámpából átalakított póíféklámoa, ame­lyek erősen tűző villanófé­nyükkel veszélyeztetik a for­galmat. Amennyiben a mű­szaki vizsgákon nem szűrik ki ezeket a szabálytalan konstrukciójú pótféklámpá­kat, az alkalmi rendőrségi műszaki ellenőrzéseken gyűj­tik be őket. Ráadásul meg­büntetik a szabálytalan for­májú és konstrukciójú pót­féklámpák gazdáit. Sz. I. inkább csereberélnek. De jó néhány cikk a fogyasztók ér­dekvédelme miatt, illetve egészségügyi szempontból tiltólistán szerepel. Tróján Ferenc, a Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat osztályvezető-helyet­tese mondta el a játékok, il­letve a tartós fogyasztási cik­kek cseréjére vonatkozó tud­nivalókat: — A miniszteri rendelet egészségügyi okokból szabá­lyozza a játékok cseréjét. Ha egy kis autóból hármat ka­pott a nebuló, akkor sincs le­hetőség a cserére. Mert fel­tételezik, hogy kézbe vették, kipróbálták. Az esetleges fertőzés elke­rülése érdekében ugyanis már nem adhatják el más vevőnek. A másik eset mérlegelés tár­gyát képezi: ha az ünnepek alatt egy órán át működött a villanyvasút, s utána elrom­lott. a kereskedőnek meg kell győződnie, rejtett gyári hibá­ból vagy gondatlan, rendelte­tésellenes használatból adó- dik-e a vevő panasza. Ha jo­gos a minőségi kifogás, ak­kor a játékot ugyanolyanra, vagy valamilyen másra lehet becserélni. Ebben az esetben kivételesen a pénzt is visz- szaadhatják, vagy az áruból árengedményt adhatnak. + Az biztosan jó, amit most nyugodtan felpróbálnak Pénzt egyébként vissza nem adnak, ha tartós fo­gyasztási cikk cseréje a tét. Aki két vasalót kapott, cse­rélheti, ha látszik, hogy nem használták. Ellenben, ha a mosógép dobozát durván sza­kították fel, s valamelyik tartozéka elveszett, azt már nem tudják kicserélni. A fel­tétel ugyanis az: olyan állapotban kerüljön vissza a boltba, hogy újból eladható legyen. A minőségi hibás áru más el­bírálás alá esik, ekkor már a garanciális javítást kell igénybe venni. Általában a vásárlást követő 8 napon be­lül zajlik a nagy cserebere. Ezt végső soron nem is al­kalmazzák mereven az üzle­tekben. hiszen az ajándékozó nem mindig mellékeli a blok­kot a meglepetéshez. A Centrum Áruház árufor­galmi előadójától, Kiinga La­jostól tudjuk, hogy egy belső utasítás szerint az osztályve­zetőknek a lehető leglelkiis­meretesebben kell intézniük a csere ügyleteket. Uj elemekből: csarnok Minden olyan felsőruházati árut, amit forgalomba hoz­tak, becserélnek. Kivételt képeznek az alsó fe­hérneműk, amelyeket egész­ségügyi okokból nem vehet­nek vissza. A kozmetikumok közül is becserélik azt, mely­nek csomagolása originális és sértetlen. Itt sem ragaszkod­nak a blokkhoz. Ha valaki vidékről kapott ajándékot, nem itt vették, de az árulis­tájukon szerepel, minden bo­nyodalom nélkül becserélik. O. E. és tengerár Hetvenhárom évvel ezelőtt, ezen a napon pusztított a messittai földrengés, amelynek 84 ezer halálos áldozata volt. A rengések a ko­ra reggeli órákban kez­dődtek, tehát akkor, amikor a városok és falvak lakóinak nagy része otthon tartózko­dott: ez magyarázza az áldozatok szokatlanul nagy számát. A ka­tasztrófát tovább sú­lyosbította, hogy a ren­géseket tengerár követ­te. Mozgó MEH-lelep Ha m nem menyünk Űj elemcsalád gyártását kezdték el az idén a Mező­panel nyékládházi üzemében. Az új szerkezeti elemek se­gítségével olyan kétszintes épületek emelhetők, amelyek földszintjén ipari csarnok, javítóműhely kaphat helyet, az emeleten pedig az egyéb kiegészítő helyiségek. Az épület közbenső födémjét rendkívül teherbíróra mére­tezték, Így a csarnok daruz­ható. Az úi szerkezetcsalád iránt már most is nagy- az érdeklődés. Az anyag nem vész el, csak átalakul — mondják a tudó­sok. de a közgazdászok azt is hozzáteszik: jó része saj­nos hasznosítatlan hulladék­ká, szemétté... Jó volna a megszakadt körforgást visz- szaállítani, s felhasználni a hulladékot, amelynek tete­mes hányada a háztartások­ban keletkezik. De ki megy ma mar el néhány csomag újságpapírral a MÉH-telepre, azért a pár forintért... Valóban igen kevesen. A MÉH észak-magyarországi kirendeltségén úgy gondol­ták: jobb, ha a MÉH megy el a hulladékokért, talán így megjön a takarékoskodó ked­Az első tapasztalatok igen kedvezőek: sok dicsérő levél érkezett a MÉH-hez a lakos­ságtól. De nemcsak levelez­nek, hanem gyűjtenek is; van mit elvinni az autóknak. Természetesen mindig akad­nak. akik hibát keresnek, s találnak is: kifogásolták, hogy a begyűjtő autók hang. szórója túl hangosan hirdeti a tudnivalókat, némi zenei körítéssel. Tény, hogy zajos városban élünk, de az ügy ennyit megérdemel: mind­annyiunk érdeke, hogy sike­rüljön minél többet haszno­sítani a kiriohás,'a szánt Da­t+r A gyerekek számára a legnagyszerűbb játék maga a tél: elég egy lefogyott kis lejtő, s vidáman telnek a vakáció nap­jai ... (Kiss József felvétele) Fogyó derékhadunk Az infarktus rémével való ijesztgetés sajtóban, rádióban, te­levízióban sokakrak talán már a könyökén jön ki. Mégis úgy tűnik, hogy a jó propagandának van. pontosabban lehet ered­ménye. Az elmúlt évek alatt Európában jelentősen csökkent a szív- és érrendszeri megbetegedések miatt bekövetkezett halálesetek száma. Ebben oroszlánrésze van — természetesen a fejlődő orvostudomány mellett — az eredményesen végzett rábeszélő, ijesztgető propagandának. Sajnos, hazánkban emel­kedő tendenciát mutatnak a 40-től a 60 évesig terjedő kor­osztály, a „derékhad” halálozási arányszámai. A szaporodó halálesetek több mint felét a szív- és érrendszeri betegségek­nek tudják be. A kiváltó okok között vezet az életmód, az életvitel. Furcsa ellentmondás, hogy a korszerű orvostudo­mány vívmányaival magától értetődően élünk — kétszer any- nyit költünk évente gyógyszerekre, mint amennyibe az egész hazai egészségügy fejlesztése kerül —, ugyanakkor megpró­bálunk tudomást sem venni életmódunk káros hatásairól. A szívinfarktust, az érrendszeri betegségeket „menedzser­betegségeknek” is nevezik, ezért kell újra és újra szólni róluk. Gazdasági életünkben egyre fontosabb szerep vár a tehervi­selő, felelősség- és kockázatvállaló vezetőkre, szakemberekre. Formálódik, változik munkavégzésünk stílusa, s a változás egyértelműen a követelmények növekedését jelenti. Kocká­zatot vállalni, feszítettebb tempóban dolgozni azonban csak értelmes életvitellel lehet hosszú távon. S ezt csak úgy lehet elérni, ha az emelkedő termelékenységi mutatók mellett fel­felé kúszik a sportszerek eladásának, a kirándulóhelyek lá­togatottságának grafikonja, s lefelé bukik végre a szeszes ital, s a cigaretta eladásának emelkedését jelző vonal vége. (k-ó) vünk is. November elején kezdődött városunkban a mozgó begyűjtés: teherautók járják a városrészeket a ki­jelölt túraútvonalakon. Mi­előtt ellátogatnának egy-egy helyre, szórólapokat dobnak be a levélládákba, jelezve, hogy mikor érkeznek. Itt a mozgó átvevöhely! pírból, rongyból és más sze­métből. Nemcsak valami ködös, tá ■ voli érdek ez: az átvételi árakat megemelték; egész tisztességes fizetség üti a markát annak, aki válogat­va, kötegelve viszi le a pa­pírt, rongyot. Cserebere fogadom...

Next

/
Oldalképek
Tartalom