Déli Hírlap, 1981. november (13. évfolyam, 256-279. szám)
1981-11-16 / 267. szám
Könyv és ifjúság Vetélkedő a betűk birodalmában Mikor és milyen kiadónál jelent meg Kosztolányi Édes Annája; mikor* irta Palotai Boris a Keserű mandula című regényét; mi volt a MADISZ , első kongresszusának jelszava: mely irodalmi műre jellemző az, hogy egy ásszotly talánk kíváncsisága miatt világtörténelmi útra kénytelen itidulni élettársával? Ilyeá és ehhez hasonló kérdésekre kellett megválaszolni azoknak a fiataloknak, akik szombaton délelőtt részi vettek az - Olvasó ifjúság vetélkedőn, melyet a Városi Könyvtár öt fiókköny vtárában % rendeztek egy-. " időben. A KISZ városi bizottsága és a Városi /Könyvtár felhívására 44, egyenként három- ’ ’fős/,..töapat jelentkezett a vetélkedőre. A csapatok iskolákat, vállalatokat, azaz egy-egy KlÖ^-szervézetet képviseltek. Valamennyiü két iéhététlen, l«tt volna egy helyen összehozni, így került' sor a több helyszínű rendezvényre. A résztvevőket várható képességeik szerint osztották el. í ' ■' Külön versenyeztek a középiskolások és a munkásfiatalok, ismét másutt az értelmiségi dolgozók csapatai és az adminisztratív munkakörűek. A kérdéseket a könyvtárosok úgy állították össze, hogy megbizonyosodhassanak arról, hogy a résztvevők menynyire tudják kezelni a katalógusokat, miként barinak a kézikönyvekkel. Az önálló adatkeresésről, egyéni gyors kutatómunkáról kellett számot adni. És az eredmények azt mutatták (mi a Petőfi Könyvtárban voltunk, képeink is ott készültek), a fiatalok nem most jártak először könyvtárban. Csak azt kellett nekik megmutatni, hogy mit, hol találnak, s máris mindenki otthonosan mozgott a polcok között. E nagyszabású városi rendezvénynek másik, nem titkolt célja az volt, hogy elősegítse kjs közösségek kialakulását. Talán az itt játszott versenyzők közötti ismeretség barátsággá mélyül. Délre befutott valamennyi helyszínről a győztes csapatok névsora. Mi az első helyezett csapatokat emlitjük meg: a Cementipari Gépjavító, a DIGÉP, a Zalka Máté Szakközépiskola, a Kossuth Gimnázium, és a KPM Közúti Igazgatóság csapatai. A résztvevők mindegyike ’egy évre szóló ingyenes belépőt kapott a Miskolci Galéria rendezvényeire. Az első helyezettek jútalma ezenkívül három könyv, 900 Ft-os könyvvásárlási utalvány. A második és a harmadik helyezett csapatok szintén a belépőt és a három könyvet kapták, az ő pénzjutalmuk pedig 600, illetve 300 forint. Orvosin poroló»iái előrejelzés Főleg: melegfront Első kézből A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Első kézből címmel külpolitikai kérdésekről szervezett szabadegyetemi sorozatot. Az érdeklődők ma délután fél 6-tól a Földes Ferenc Gimnáziumban Lovassy Tamással, a Magyar Külügyi Intézet tudományos munkatársával találkozhatnak, aki A Szovjetunió külpolitikája és erőfeszítései a nemzetközi politikai folyamatok normalizálására címmel tart előadást, s válaszol a jelenlevők kérdéseire is. Korszerűsítik a betegfelvételt A gyógyintézetekben a hét minden napján folyamatosan ellátják a fekvőbetegeket és az orvosi gyógykezelésre szorulókat azután is, hogy az egészségügyben 1982. január 1-től bevezetik az ötnapos munkahetet. A fekvőbeteggyógyintézeti betegfelvételről és ügyeleti rendszerről irányelveket adott ki az egészség- ügyi miniszter. Eszerint tovább korszerűsítik, s a helyi adottságoktól függően szervezik meg a betegfelvételt, a tömb- és pavilonrendszerű kórházakban célszerű önálló, folyamatosan működő betegfelvételi osztály létrehozása. Ahol szükséges, elkülöníthetik a belgyógyászati és a sebészeti betegek felvételét. Az ötnapos munkahétre történő áttérés kezdeti időszakában ideiglenesen valamelyik központi elhelyezkedésű belgyógyászati osztályon is kijelölhetik a hétvégi betegfelvételek helyét. Azokban a kórházakban, ahol még nem létesíthetnek sem beteg- felvevő osztályt, sem betegfelvevő részleget, felvételi csoport szervezhető. A betegfelvevő tevékenysége nem befolyásolhatja a sürgősségi ellátás már kialakult speciális formáit. A hét elején hűvös idő várható. A hajnali órákban mínusz 4 és plusz 1 fok közötti hőmérséklet lesz. A nappaíi hőmérséklet 1 és Z fok között valószínű, majd átmeneti enyhülés következik. Erősen megnövekszik a felhőzet, többfelé várható havas eső, eső, de a csapadék mennyisége nem lesz jelentős. Mérséklődik az éjszakai lehűlés, hajnalban mínusz 1 és plusz 4 fok között alakul a hőmérséklet, napközben plusz 4—8 fokra melegszik fel a levegő. A hét második felében a felhőzet csökken, ismét hűvösebbre fordul az idő, maid a hét végére kis enyhülés valószínű. Az előrejelzésből következik, hogy változékony jellegű időjárás elé nézünk. Ez azt A Vízművek ügyeletesei jelentették, hogy tegnap délután 4 óra tájban vezeték- szakadás történt a királykúti gépházban. Az üzemzavar következtében víz nélkül maradtak a perecesiek. Amikor ma reggel újra beindították a gépeket, eltört egy elöregedett vezeték. Szerencsére már épül az új vezetékszakasz, amelyik a teljesen meggyengült. könnyen törő régit helyettesíti. Ha minden rendben megy, a 100 méteres új szakaszt még ezen a héten átadják rendeltetésének. A TIGÁZ ügyeletén nem volt nagy forgalom a hét végén: szombaton és vasárnap összesen 86 bejelentés érkezett. Csak kisebb-nagyobb javításokat kellett rögzíteni az ügyeleti naplóban, gázszivárjelenti, hogy meleg és hi deg fronttevékenységgel kel számolni a hét folyamán, ; fronttevékenységből adód: nedvességi. valamint sugár zási változások elég nagy ha fással lesznek szervezetünkre főként a melegfrontra érzé kény emberekre. Ugyanis : fneleg levegő hatása egészsé ges emberekre is a leginkábl veszélyes, mégpedig több for mában is. így ajánlatos ke vés fűszerrel készült, növény eredetű táplálékot fogyaszta ni. A hidegfront-tevékenység gél kapcsolatos hatások ellen súlyozására a fehérjedús fű szeres ételek, valamint töbl kávé ajánlatos. Ezenkívül í hőmérséklet-változásokat a: öltözködésnél is figyelemb« kell venni. VADKERTI FERENC gás nem fordult elő. Az ÉMÁSZ szerelői az elmúli hét végén a közvilágítás apróbb zavarainak elhárításán dolgoztak, az áramkimaradások csak néhány percig tartottak. A Volán autómentői szombaton és vasárnap 12 ízben vonultak ki. Ebből nyolc esetben saját autóikat kellett műszaki elsősegélyben részesíteniük, négy esetben személygépkocsikat mentettek ki szorult helyzetükből. A MIK diszpécserszolgálatára szombaton 41 bejelentés érkezett, s kettő híján el is készült mind. Tegnap 26 bejelentést rögzítettek a szolgálatban levők, ma reggelre csak három maradt kijaví- tatlanul. Az ügyeleteken történt Újra Pereces Döntött a Legfelsőbb Bíróság KonzulHét vőqí balesetek Ki a gyermek apja? 'smeretlen gázoló ovember 15-én a délutá- rákban Butykai Gyula 22 íelsőzsolcai lakos mo- ,-rékpár javai áttért az t menetirány szerinti oldalára a 3-as sz. fő- Az ittasan közlekedő ros összeütközött a ,k Kálmán 26 éves he- óai lakos által vezetett as Ladával. A karam- következtében a motoros apón túl gyógyuló töré- t szénvedett Az anyagi 20 ezer forint, ősz István 41 éves gesz- lakos ittas állapotban ötté az út mentén halajos 27 éves debreceni lakos 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az anyagi kár meghaladja a 10 ezer forintot. * A balesetek döntő többségénél ismét nagy szerepet játszott az alkohol. Alig akadt olyan karambol, ahol az áldozatnál vagy a bűncselekmény elkövetőjénél riem színeződött el az alkohol- szonda. Mindez legyen figyelmeztetés valamennyi közlekedő számára! — Elismerem, viszonyom volt a felperes anyával, s amikor közölte velem terhességét, azt hittem, hogy gyermeke tőlem származik — jelentette ki egy fiatalember a járásbíróságon, annak a pernek a tárgyalásán, amely apaság megállapításáért és gyermektartásűíj fizetéséért indult ellene. Később azonban — folytatta az alperes — megtudtam, hogy a csecsemő koraszülötten, hat és fél hónapra jött világra, tehát nem lehetek az apja, mert a fogamzás idejében már nem volt közünk egymáshoz. A járásbíróság, majd fellebbezésre a megyei bíróság a felperes keresetét elutasította. Ezt azzal indokolták, hogy bár a vércsoportvi zsgá- lat alapján a fiatalember apasága nem zárható ki, de a biostatisztikai szakvélemény szerint az apaság igen nagy fokban valószínűtlen. Csóka Sándor 54 éves fedíjast. A baleset követében Csóka Sándor 8 na- belül gyógyuló sérülése- szenvedett. iskolc határában, egy ■ ívelő útkanyarban az öa borult szeinélygépko- ival Takács Sándor 22 debreceni lakos novem- I5-én este. A karambol etkeztében Gösswein LaDELJ HÍRLAP — a Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapig — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ, szerkesztőség: Miskolc. Baicsy-Zsilinszky út 15. 3527 Postacím- Miskolc 3501. Pt.: 39. Telefonközpont: 38-9« Titkárság: 18-223: bel- és várospolitikai rovat: 18-224: levelezési rovat: 18-225: kultúrpolitika: 18-226: sportrovat: 18-222. — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Baicsy-Zsi- .inszky út .15 3527. Postacím: Miskolc 3501. pf : 179. - Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Telefon: 35-131. - Hirdetésfelvétel Miskolc Széchenyi út 15—17 3525 Telefon: 16-213 - Teneszti s Magyar Posta Kapható: a hírlapárusoknál. Előfizetnető: a nírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy nőnapra: 34 fobíht, negyedévre: 102 forint egy évre: 400 forint — rndex: 45951. — Készült* a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. F v.: KILIÁN BÉLA. — ISSN 0133—0200 111 - ■ 1 Törvényességi óvásra á Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és a járásbíróságot új eljárásra, valamint új határozat hozatalára kötelezte. A döntés indoklása rámutat arra, hogy az egy éven aluli csecsemőknél végzett vércsoportvizsgálatnál — több jelleggel kapcsolatban — bizonytalan eredménnyel kell számolni. Ezért a biostatisztikai szakvélemény az egyéves kor betöltése után megismét- lendő. Ez azonban nem történt meg, ezért a jogerős ítélet megalapozatlan és törvénysértő. Azt is vizsgálni kell, hogy a gyermek valóban koraszülött volt-e, vagy pedig más okból született csekély súly- lyal. Ezt orvosszakértői véleménnyel annál is inkább tisztázni kell, mert a terhesgondozási könyv adatai szerint a terhesség alatt az anya testsúlya feltűnő ingadozást mutatott, és a szülés előtt csökkent. Amennyiben újabb, nem kizáró vércsoportvizsgálati eredmény adódnék, indokolt az antropológiai vizsgálat elrendelése. Ez kiegészítheti a bizonyítási eljárást és megerősítheti vagy valószí- nűtlenítheti az alperestől való származást. gyilkosság Meggyilkolták Görögország sydneyi főkonzulját. A 47 éves Konsztantin Giannaris/t lakásán, egy késsel a hátában találták meg a konzulátus dolgozói, akik érte mentek, mert nem jelent meg a konzulátuson. A rendőrség közölte. hogy a lakást kifosztották, de még korai lenne a gyilkosság indítékairól beszé.lni. Decemberben ugyanabban a negyedben a török főkonzult is meggyilkolták. Akkor örmény terroristák vállalták magukra a merényletet. Totónyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 46. heti totónyeremények áz illeték levonása után a következők: 13 találatos szelvény 4 darab akadt, nyereményük egyenként 970 766 forint. 13 plusz 1 találatos szelvény nincs. 12 találatos szelvény 114 darab van. nyereményük egyenként 22 708 forint. A 11 találatos szelvényekből 1574 darabot talállak, nyereményük egyenként 1645 forint. A 10 találatos szelvények száma 13 443 darab, ezekre egyenként 289 forintot fizetnek.