Déli Hírlap, 1981. november (13. évfolyam, 256-279. szám)

1981-11-07 / 261. szám

Hajdani mulatságok Pince fényben... Elmúltak a szüreti szép na­pok. az egri szőlőhegyek leve is immár hordókban mormol. Forr a must. Érik a bor. Az­után kezdődik a pincejárás. Mé­lyen gyökerező régi szokás ez. Eger „földészetében és gyü­mölcstenyésztésében a főrovat mindig is a szőlő- vagy a bor- mívelés volt, annál inkább, mert mind a fekvés, mind a földalj igen kedvez a borágnak, s van is látatja”. Idők során sajátos, kedélyes-kedves szokások szü­letését, meghonosodását hoz­ta a szőlészkedés, borászkodás. Ilyen lines egri szokás volt a pincézés, pincejárás. Az egykori krónikás. Va­ckot Imre szerkesztő úr, így föstött erről képet 1854-ben, a „Magyarország és Erdély képekben” c. monográfia IV. kötetében. ... „Tudni kell, hogy Eger­ben egész utcák, sőt egész városrészek csupa hegyaljá­ba és oldalába vágott pin­cékből, csinos borházakból állanak. Az ily pincék elő- részei tágas sajtószínek, hol a gazdák szüret idején bor­kezeléssel foglalkoznak, s ekkor, valamint máskor is, leginkább szeretnek itt mu­latozni. A szomszéd, rokon, barát és ismerős vegyesen is szokta itt egymást látogat­ni, egy-egy jó pohár borra behívogatni. Vannak itt rög­tönzött, vannak készült ösz­szejövetelek, mulatságok; amaz egyszerűbb, fesztele­nebb, az utóbbi nagyobb ce­remóniával jár. Ha kevesen vannak együtt, a hordófe­nékre rakják a boros kantá­kat s a harapnivalót, ha pe­dig nagyobb társaság gyűl össze, deszkákat tesznek a hordókra, s az így improvi­zált asztalra néha föl is te­rítenek, s válogatott ételek­kel s italokkal halmozzák azt el. Az ily pincelakmározár sok fő fűszere, a lelkesítő, zamatos egri boron kívül az, hogy többnyire bizalmas, meghitt emberek szoktak egymással minden tartózko­dás nélkül, s vidám jókedv­vel társalogni, szebbnél szebb magyar népnótákat danolni, s olykor cigányzene mellett táncra is kerekedni. Az ily pincedáridókból a különben legmogorvább ember is ren­desen földerült kedéllyel, jó­kedvvel szokott hazaballagni, s ilyenkor leginkább lehet érezni a jó kövezet és a vi­lágítás hiányát..." Mit tehet ehhez a mai idők krónikása? Semmit. A szo­kás ma is él, s ugyanoly szertartással zajlik, mint ré- gente. Jó kedéllyel, vigasság­őllős Az Észak-magyarországi Víz­ügyi Igazgatóság földmunkagép­üzeme felvételre keres gépjármű- villamossági szerelőt, autófénye­zőt, ív- és lánghegesztőt, víz- és gázszerelőt, nehézgépszerelőket, állandó, egymüszakos munka­helyre. Jelentkezés a gépészeti műhely vezetőjénél. A munka­hely megközelíthető a 8-as autó­busszal. ingatlan Szövetkezeti garázs eladó az Avas-délen. Érdeklődni: a 14-931- es telefonon, Tóth József. 350 ezer kp. + OTP-átvállalás- sal, nem lakottan, új kétszobás szövetkezeti lakás eladó, fizetési kedvezménnyel is. Miskolc 11., Engels u. 9. 9/2. Érdeklődni: no­vember 15-én, egész nap. Tollat, dunnát veszek. Hívásra házhoz megyek. Telefon: 38-239. ZY rendszámú Lada 1500-as ri­adó. Cím: dr. Tóth Béla, Ernőd, gyógyszertár. CB rádiótelefon eladó. Érdek­lődni 18—20 óra között. Teléfon: 12-607. Még van mit behoznunk 30 százalékos engedménnyel! LÁNYKARUHA ÉS -SZÖVETKABÁT BAKF1SPULÖVER MINDEN 70 és 90 Ft-os HANGLEMEZ ATVYAKÖTVYVI HÍREK SZÜLETETT: Stiber Istvánnak és Gadóczi Aliz Margitnak Anita; Schmidt Lászlónak és Nagy Erzsébet Pi­roskának Henrietta; Holdi Ta­másnak és Kovács Mária Irénnek Tamás Zoltán; Csiger Imrének és Szabó Agnes Nórának Katalin Zsuzsanna;- dr. Cselédi Józsefnek és dr. Karászi Juliannának Nóra; Nagy Ferencnek és Ronyecz Má­riának Viktor; Bedő Gézának es Éles Erzsébetnek Zsuzsanna; La­katos György Péternek és Budai Erzsébetnek, Nikoletta Rita; Ló­véi Józsefnek és Sramkó Erzsé­betnek Gabriella Katalin; Kozd- rony Istvánnak és Kertész Malvi- nának Krisztián; Rankasz Ist­vánnak és Forgács Ágnesnek Ba­lázs ; Tóth László Gyulának és Magyari Agnes Eszternek Ágos­ton László; Kelemen Zoltán Lász­lónak és Liptai Magdolnának Tí­mea; Szegedi Istvánnak és Szaf- kó Irénnek Renáta; Fodor Jó­zsefnek és Kovács Piroskának Szilvia; Városi Györgynek és Já- vorszki Évának Tibor; Papp Csabának és Rejtő Ildikó Andreá­nak Roland; Torma Sándornak és Nagy Saroltának Sándor: Far­kas Zoltánnak és Üjvári Évának Zsolt; Berzi Árpádnak és Kondi Katalin Évának Péter; Bánk And­rásnak és Pálfi Mária Magdolná­nak Ferenc; Zimonyi Ferenc De­zsőnek és Remenyik Irénnek Ferenc; Elek Istvánnak és Vere- bélyi Évának Róbert : Üjházy Jó­zsef Lászlónak és Bánóczki Irén­nek Eszter Sára; Magyar László Zoltánnak és Budányi Éva Ka­talinnak Zoltán László; Bencze Endrének és Nagy Etelkának Zsuzsanna; Czapák György Mik­lósnak és Visnyánszki Katalinnak Nikolett; Üjvári Istvánnak és Molnár Gizellának Zoltán nevű gyermeke. MEGHALT: Nagy István; Gajda Jánosné (Jaczkó Mária); Balogh Imre; Vajai József; Kató József; Rei­cher Anna Mária; Fazekas Já­nos ; Kovács Bertalanné (Lazur Anna); Békési János; Molnár Gizella. Cukorbetegeknek Nemrégiben lapunk hasáb­jain írtunk a cukorbetegek, a szénhidrátmentes diétára szo­rulók nehéz helyzetéről. A diabetikus árukból nem min­dig, s nem mindenütt egyen­letes az ellátás, és a válasz­tékra is ráférne egy kis bőví­tés. Nem könnyű a kereske­dőknek sem beszerezni eze­ket az árukat: jó részükért kemény valutával kell fizet­ni, a hazai gyárak pedig csak kis mennyiségeket állítanak elő, szerény választékban. A Világgazdaság legutóbbi számában biztató híreket ol­vashattunk. Az idén félmil­lió dollárral többet költöt­tünk a diabetikus áruk be­hozatalára. A készáruk be­hozatalán túlmenően vám­mentessé tették a diabetikus termékek gyártásához szük­séges alapanyagok beszerzé­sét is. Néhány termék fo­gyasztói ára novembertől így csökken. Megoldatták az ed­dig tőkés importból szárma­zó szorbit hazai gyártását is. Az idén mintegy 2300 tonna diabetikus befőttet, 230 ton­na dzsemet, 200 tonna ször­pöt, 200 tonna csokoládét és 150 tonna lisztes .árut' érté­kesítenek az ország üzletei­ben a cukorbetegek és más diétázók részére. GYASZKÖZLEMfiNY Fájdalommal tudatom, hogy édesapám, J fmer Ferenc volt kárpitos rövid betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1981. november 9-én. hétfőn 14 órakor lesz a Szentpéteri kapui új temető ravatalozójából. Gyászoló veje: Szilágyi Dezső Gyászoló leánya: Szilágyi Dezsőmé Jóner Mária Testvére: Jóner Júlia Unokája: Farkas Péterné A kínálat javulása bizta­tó, de a szaklap azt is meg­jegyzi : a csehszlovák é6 az NDK áruválasztékot még így sem sikerült utolérnünk. KÖZLEMÉNY A Hazafias Népfront n.&. kör­zeti bizottsága szabó-varró, gép­hímző, riselő, makramé- és per­zsaszón vég-készítő tanfolyamára jelentkezni lehet november iá­én, Miskolc, Csabai kapu 8., 14— 1« óráig. Értesítjük T. fogyasztóinkat hogy hálózati karbantartási munkál átok miatt 1981. XI. 10-én, TI-én és 12-én, A BEREKALJA VÁROSRÉSZEN REGGEL 8-15 ÓRÁIG a vízszolgáltatást SZÜNETELTETNI FOGJUK. Kérjük fogyasztóink szives megértését. Miskolci Vízművek, Fürdők és Csatornázási Vállalat igazgatósága November 19. ERZSÉBET November 20. JOLÁN November 25. KATALIN Nem kell sorba állnia! Üdvözletét dísztáviratlapon már az esedékesség előtt 15 nappal H-jelzéssel feladhatja. Az esedékesség előtt legalább 2 nappal feladott dísztávirat díja 50 százalékkal olcsóbb. POSTA BÚTORVÁSÁR egyes szekrénysorok, ülőgarnitúrák, szóló bútorok 10—20—30%-os ÁRENGEDMÉNNYEL a Borsod Domus lakberendezési áruházunkban (Miskolc, Nagyváthy út 2. sz.) a kazincbarcikai Domus lakberendezési áruházunkban (K.-barcika, Fő tér 2. sz.) a szerencsi Bútor­boltunkban (Szerencs, Rákóczi út 75. sz.) a leninvárosi Bútor­boltunkban (Leninváros, Széchenyi út 3. sz.) JÁTÉKVÁSÁR! A Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat valamennyi játék- és vegyesiparcikk- boltjában 300 Ft feletti játékvásárlás esetén ajándékutalványt kap a vásárló. A VASGYÁR. • VÁSÁRCSARNOKBAN NOVEMBER 15-IG ÉLELMISZER- ÉS VEGYI CIKKEK VÁSÁRA Egyes cikkek 30—50°/oOs engedménnyel. MINDEN 50. VÁSÁRLÓNAK AJÁNDÉKOT ADUNK! Nyitva: keddtől szombatig, 7.30—16.30 óráig. HETI AJÁNLATUNK! Az Avas-dél, ,'estvérvárosok útja 14. sz. alatt levő Kötött-Divatáru és Népművészeti Boltunkban íúrkevei szőttes futó 35x70-es Makói futó 35x90-es, valamint Túrkevei abrosz 90x90-es LÁTOGASSA MEG BOLTUNKAT! Engedményes pehánrásár a miskolci üveg-porcelán szakboltunkban (Miskolc, Széchenyi út 56. sz. alatt). 6 db színes talpas pohár 6 db színes borospohár 6 db színes borospohár Kerámia tálak 50 Ft-tól lld Ft-ig Kerámia függők 396 Ft helyett 240 Ft 142,80 Ft helyett 108 Ft 122.40 Ft helyett 99 Ft 110.40 Ft helyett 89 Ft AMÍG A KÉSZLET TART!

Next

/
Oldalképek
Tartalom