Déli Hírlap, 1981. október (13. évfolyam, 229-255. szám)

1981-10-13 / 239. szám

A tó lassú halála Viadal a víz partján Lehet másképp is Minden talpalatnyi helyen dolgoznak jelenleg a Hollóházi Porcelángyárban... Most több mint 136 millió forintos költséggel új gyártócsarnokot építenek. Az új üzemrészben az NSZK- ból importált gépekkel olyan művészi 'porcelán falburkoló lapokat készítenek, amilyennel 0 győri színház homlokzatát díszítették. A munkálatokat november elsején kezdik meg. (Kiss József felvétele) Nagy a maszek export Miskolc környéki kavicsbá­nya-tavakkal? Mivel tengerünk nincs, így minden négyzetméter szabad vízfelületnek, tónak, folyó- nak nagy becsülete van: leg­alábbis a fürdőzők, horgá­szok, felüdülni vágyók sze­mében. Amikor egy bányató keletkezik valahol, valóságos csata indul a letelepedők, a bányavállalat és a természet- védők között. A Hét műsorá­ban láthattuk: a viadal igazi vesztese többnyire maga a természet, a tó környezete, azaz mindenki, hiszen a tönk­retett vízpart talán örökre el­vész. Vajon mi a helyzet a Béres-cseppek a Távol-Keletre a villamos r A Ganz-MÁVAG-gal kö­zösen mutatkozik be a DI- GÉP az év végén sorra kerülő chicagói nemzetközi vasút- tecnnikai világkiállításon. A gumirugós vasúti kerékpárt — amit a DIGÉP kollektívája kísérletezett ki — a Ganz- MÁVAG építi be a városf vil­lamoskocsikba. Az eredmény: csökken a szerelvények zaja, csendben suhan a villamos. r Városunkban 80 felnőtt- és 42 gyermekorvosi körzet ta­lálható. A körzeti orvosok többsége a belvárosban vil­lamossal és autóbusszal jár a betegekhez. A nagyobb te­rületű körzetekben 400—600 km-nek megfelelő útiátalányt fizetnek azoknak az orvosok­nak, akik saját kocsijukat használják. Néhány eszten­dővel ezelőtt még az is elő­Nem mindennapos karriert futott be az immár világszer­te ismert Béres-csepp. Ha­zánkban az összes Herbária szaküzletben kapható a gyógy- készítmény, ám külföldre sza­bályos kereskedelmi úton va­lószínűleg kevés jut belőle. A vámvizsgálatnál ugyanis azt fordult, hogy az éjszakai ügyeletes orvosok — különö­sen külterületen — kerékpá­ron, vagy gyalog mentek ki a beteghez. Ma már vala­mennyi ügyelethez URH-s Moszkvics-autók tartoznak, így az újabb sürgős hívások­ról menet közben tájékoztat­ják a feladatukat ellátó or­vosokat. tapasztalják, hogy: tízesével „exportálják” maszek alapon a Béres-cseppeket. Talán nem szállít belőle eleget a Herbá­ria? — kérdeztük a vállalat­nál. — A Béres-cseppet, illetve ennek szabadalmát 12 ország­ban jelentettük be, és 38 or­szágban kértünk rá védjegy- oltalmat. Vállalatunk három esztendeje foglalkozik a for­galmazásával, 1980-ban már csaknem egymillió dobozzal értékesítettünk. Az Egészség- ügyi Minisztérium engedélye alapján ezt a készítményt csak a vállalatunk 20 szaküz­letében árusíthatják. Az Or­szágos Találmányi Hivatal ta­valy október végén szabadal­maztatta a Béres-kor.centrá- tumot. Ezzel egyidőben ae Ésai japán céggel megkötöt­tük az első licencszerződést. A környező európai országok­ban még nem sikerült na- gyob tételben értékesíteni a Béres-cseppeket; ez azonban nem teljesen rajtunk múlott. URH-s Moszkviccsal $ Rajzolónk így látja . . j (Mező István karikatúrája) Városunk környezetében két nagy kavicsbányató (a Csorba-telepi és az alsózsoi- cai), illetve egy egész tórend­szer (nyéki) terül el. E tava­kat a Sajó hordalékkúpjába vájták. A bányatavak olya­nok, mint megannyi nyílt seb: megbontják a fedő, védő anyagréteget, s a tó vizén ke­resztül lejuthat minden szennyeződés, elfertőzve a föld alatti vízkészletet. % A víz békésen fodrozódik: de ha nem alakítják laposra a rézsűt, magának formálja majd, lassan, de biztosan a tópartot. A bányatörvény értelmében Tehát nem maga a kavics­termelés szennyez, hanem aminek utat nyit; a csatorna- hálózat nélkül szaporodó hét­végi házak. A bányatörvény értelmé­ben a termelés megszűnése után rekultiválni kell a tó környékét. Csak ezután jö­hetne a letelepedés, mégpe­dig szigorúan betartott ren­dezési terv alapján ... A törvény szerint legké­sőbb akkor kell rekultiválni, amikor abbamarad a terme­lés. De apránként, kis költ- I séggel, a termeléssel párhu­zamosan sokkal ésszerűbb lenne. Ha ez nem így törté­nik, cikkor a végére egyszer­re adódik az óriási, tízmilli­ókra rúgó költség. De ez csali az egyik gond ilyenkor. _ rv r I rr rr lul sűrűn és túl közel Mire erre kerülne a sor, már ott áll a parton rengeteg bodega, vityilló, víkendház —, mint az egyik nyéki tó mellett is. Itt a bányaválla­lat már átadta a községi ta­nácsnak hasznosításra a te­rületet. A telepítésnél azon­ban figyelmen kívül hagyta* számos szempontot. Túl sű­rűn és túl közel kerültek a meredek parthoz a házak. A természetes partvonal — ezt alakítják ki a rekultiváció során — lapos, kis lejtésű ré­zsű. Ha a part meredek ma­rad, magától alakul át ilyen­né: csúszással, partomlás- sa!.., > Szerencsére nem mindenütt így hasznosítják a területét. A Csorba-tóra készült rende­zési terv. Igaz, itt is az utol­só pillanatban vették figye­lembe a vízügyiek azon elő­írásait, melyek a tó fennma­radását, vizét védik. A part­vonal alakítása, a terület rendezése, hálózatkiépítése t hamarosan elkezdődik. Egy fogadalom húsz éve — Látom, hogy elegáns, szép oklevél, de fordítsd le a szövegét, ha kérhetem — mond­tam, miután hosszasan forgattam a kezem­ben a kitüntetés dokumentumát, és már ja­vában felkészültem a szégyenkezésre: alig értek valamit németül. De Takács Márta előtt nem kell szégyenkezni, mert alighanem an­nak örül a legjobban, ha valaki nem tud né­metül. Az megtanítani, felvilágosítani való népegyed, és ennél a tevékenységnél számára nincs kedvesebb foglalatosság. Nem akármit fordított le nekem: a Német Demokratikus Köztársaság megalakulásának 32. évfordulója alkalmából vezérigazgatók, minisztériumi osz­tályvezetők társaságában, a Herman Gimná­zium tanára az NDK Népek Barátsága Ér­demrendet kapta meg. Takács Márta idestova húsz éve tanít eb­ben az iskolában, státusánál fogva fél Mis­kolc ismerj. Az az elszántság, ahogyan dol­gozik, a mindennapok gyakorlatában sokfé­leképpen csapódik te. — Lefordíthatatlan, hogy ez a kitüntetés mi is pontosan: a Népek Barátságának Ligája hasonló elismerést ezüst, arany fokozatban is ad, ezek megvannak már nekem. A mostani kicsit több. Amit az ember népek barátságá­ért, gazdasági és kulturális együttműködésük ápolásáért tenni tud, azt ismerik el ebben a formában. Váltsd apróra, a mindennapi mun­kára, akkor talán jobban érthető, hogy jön ehhez egy középiskolai tanár. Tanítás, szak­felügyelet, a tanárok továbbképzésének a megszervezése a keret, amiben dolgozom, és vedd hozzá, hogy idegen nyelvet tanítok. Tudd, hogy a nyelv nem regulák összessége, mögötte egy nép áll, a maga múltjával, jele­nével, szokásrendszerével, kultúrájával. A ta­nítási órának is fontos része az országisme­ret, de könnyű ezt mondani. Sok száz, ezer ki­lométer távolságot kell áthidalni, és a nyelv, a nyelv tanára is ilyen híd. Érted? Kihajol a fotelból, diáknemzedékek szá­mára ismerős gesztussal lendül a keze, míg magyaráz. Mozgalmas húsz évet tudok elkép­zelni a csendes szobában is. Ismerem a kö­zépiskolai tanulmányi versenyeket, amelyek­nek első tíz helyezettje automatikusan nyer egyetemi felvételt, tudom, hogy a Márta gye­rekei minden esztendőben köztük vannak. Értem a módszerét is: a tagozat mindig se­gített, és segít a fakultáció is, mert magas óraszámot biztosit, hogy aki nála kezd el né­metül tanulni, az tudni is fog négy év múlva, mert ha a heti hat-hét óra kevés, ugyaneny- nyit fog tehetséges tanítványaival foglalkoz­ni. Értem, hogy nem bírja elviselni, hogy a munkájának ne legyen eredménye. — A nyelv átragasztja az emberre azt a habitust, amit képvisel, a szorgalmat, a mun­ka tiszteletét — mondja, és tárgyilagosan hozzáteszi: — A Herman jó iskola, itt van tekintélye a tudásnak. Ha pedig egy gyerek­ben valami világít, akkor felfigyel az em­ber ... Világos, hogy annak a tanárnak, aki min­dig az országos versenyek helyezettjeit pro­dukálja, jegyzik a nevét, hogy így támadnak kapcsolatai. Természetes, hogy emberekből épül a híd: az NDK kultúrcentrumának mun­katársai szívesen segítenek, ha tanárok to­vábbképzését, tehetséges diákok fogadásál kell megszervezni. Ennyi lenne? — Mikor végeztem, fogadalmat tettem, hogy minden évben két tanítványt állítok magam helyett, szemben velem a tanáriban volt diákom ül. Reggeltől estig dolgozom, hogy például Annabergben legyen a Herman- nak egy testvériskolája, ahonnét nemrég ta­nárok jártak nálunk. Nagy vendégség, sza­lonnasütés, aztán mi, nyelvtanárok eltűntünk. A többiek néztek egymásra, míg az egyik né­met kolléga tétován felállt; mi is ilyenkor a teendő, ha nem tud magyarul. A Herman egyik tanára ■kapott utána, ékes latinsággal érdeklődve: — Quo vadis, Domine? A többiek másnak tartják, nem is biztos, hogy mindenki rajong érte. De egy ilyen tör­ténet nagyon sokat er. Talán még húsz esz­tendőt is. Bíztató jelek Biztató az is, hogy a ka­vicsbánya vállalat és a víz­ügyi igazgatóság a jövőben együttműködik: á termeléssel párhuzamosan már elkezdőd­het a rekultiváció. Nyéken például tovább folyik a ter­melés — a régi tavakat újra mélyítik —, de már a part­vonal kialakítására is ügyei­nek. A vízügyi igazgatóság ha­tósági felügyeletet gyakorol: régebben sokszor „elfelejtet­ték” a hozzájárulásukat, vé­leményüket kikérni egy-egy tómenti parcellázási terv el­készítésénél. Remélhetőleg a jövőben ez nem így lesz, de ami már felépült a tóparto­kon, azzal nem sokat lehet kezdeni. Igaz, előírják a csa­tornázást, vagy a vízzáró me­dencék építését — ahová gyűjteni kell a szennyvizet —, de ezt sem tartják be. Sőt: mintha nem lenne elég a tó­ba szivárgó szennyvíz, még vadul műtrágyáznak, vegy- szereznek is a telkeken. Mindez együtt a tó lassú, de biztos halálát jelentheti. (k—ó) Zárnak a keriinrek * . ** Telt ház volt még a hét vé­gén a tapolcai Éden-kemping- ben. Néhány nap múlva azon­ban a másik tapolcai autós­kempinghez hasonlóan, az Éden is bezárja kapuit. Meg­kezdik a faházak konzerválá­sát, újrafestik a falakat, par­kosítanak, és közben már ké­szülnek a jövő április közepén kezdődő új szezonra. Ha megkóstolhatnánk... Megszoktuk az ipari kiállításokon, hogy a praktikus, s tet­szetős bútorok, szupertévék és hi-fi-tornyok nem eladási tár­gyak. A nagy vásárok bemutató anyaga csupa szívfájditás, hi­szen a gyártásukra még nem rendezkedett be iparunk. Néha az is megtörténik, hogy már gyártják ugyan, de nem nekünk, hanem exportra! Nos, a miskolci Centrum Aruház Édesbarlang bemutatójá­nak rendezői is ilyen „csak a szemnek való” kiállítással csá­bítják az édesszájúakat. Noha a szokásos választék többszö­rösét kinálják megvételre, mégis több olyan nyálcsorditó cso­kit láttunk itt, amely után hiába sóvárgunk: nem eladási tárgy. Szinte kínálja magát a marcipános mazsolás kenyér, ám eb­ből egy darabot sem adhatnak el. Lehet, hogy ha egyszer megkóstolhatnánk, nem is lennénk érte annyira oda?... (sz. i.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom