Déli Hírlap, 1981. október (13. évfolyam, 229-255. szám)

1981-10-19 / 244. szám

krónikája Szakszervezeti szüret Szállt az ének a Hetryalján... Szombat, Hegyalja, Dorgó- völgy. Amerre csak néz az ember, az egy halastó kivé­telével, szőlő, szőlő, szőlő. A kordonosra növesztett tőkék között diákok, felnőttek se­rege. Ma is folytatódik a szü­ret, ma is ezrek segítik a bor­kombinátot. Itt, a Dorgó-dű- lőnél a miskolci Killián Gim­názium és a Szakszervezetek Borsod megyei Tanácsa ap- rátusának 39 fős csoportja. — Már mintegy tíz eszten­deje, hogy az SZMT appará­tusa szabad szombaton vagy vasárnap segít a borkombi­nátnak — mondja Harsányi Kálmán, az SZMT szb-titká- ra. — Mondhatnám,, minden évben nagyobb az érdeklődés, íme most már egy híján negyvenen jöttünk el, sokan családostól szüretelni. Tangóharmonika hangja, majd ének száll a szőlősorok között, a hegyoldalon. Csen- geri Zoltán, az SZMT mun­kavédelmi osztályának veze­tője, feleségével, lányával szedi az aszúsodó szőlőt. — Így szép a szüret, nótá- zással — mondja. — Eljött velünk kedves barátunk, Barna István, a Vörösmarty Művelődési Ház igazgatója, aki Miskolc-szerte ismert jó tangóharmonikás és kedvcsi­náló. Szedjük mi, csak legyen mit... Prácser Miklós, a borkom­binát III. sz. kerületének fia­tal vezetője nem túlzottan optimista: — Sajnos, mintegy harminc százalékkal kevesebb a szőlő az idén. Igaz, a minőség jobb, mint tavaly volt. Jó közepes aszús évnek mondhatjuk az ideit. A kerület 500 hektár­nyi szőlőjéből még 200 hek­tárnyi vár szedésre. Szeren­csére van segítség, hétfőn is jönnek Miskolcról diákok. Gyűlik az edényekbe a kin­cset érő aszúszem. Szűcs Fe­rencire, az SZMT titkára és férje szemmel látható ügyes­séggel szedi a fürtökről az aszút. De nem marad le mö­göttük Bodnár Ferenc és Harsányi Kálmán sem, akik előtt már szintén majdnem tele aszúszemekkel a láda. — A hónap végére a III. sz. kerületben befejezzük a szü­retet — mondja Prácser Mik­lós, amikor egy óra körül ar­ról érdeklődünk, meddig tart még a szüret. — Az SZMT kis csapata egyébként jól dolgozott. Déli egy óráig több mint 120 kiló aszút és mint­egy 20 mázsa szőlőt szedtek. (nyikes) Réti Zoltán kiállítása az Ifjúsági Házban Réti Zoltán festőművész, a Miskolci Tanítóképzőben szerzett tanító-, majd Buda­pesten zenetanári oklevelet, később a Képzőművészeti Főiskolán diplomát. A sok­oldalú művész, pedagógus képeit a Molnár Béla Ifjú­sági Ház Galériájában lát­hatja a miskolci közönség. A kiállítást holnap délután 5 órakor nyitja meg dr. Vég­vári Lajos művészettörténész. Turistautak, szép tájakra Kempingezők országos tanácskozása Szegeden tegnap befejező­dött a Magyar Camping és Caravanning Club háromna­pos országos tanácskozása. A tapasztalatcserét is szolgáló megbeszélésen az országban levő huszonnégy helyi szer­vezet választott tisztségviselői vettek részt. Az idei turista­évadot értékelve elmondot­ták, hogy tizenháromezer család mintegy negyvenezer tagja vette igénybe a klub érdekvédelmi és egyéb szol­gáltatásait. Az idén májustól szeptember végéig háromszor annyian vettek részt az ál­taluk szervezett túrákon, mint tavaly. Az ötnapos munkahét jövő évi általánossá válása után várható, hogy tovább növek­szik a kempingezők és ezzel együtt a klub tagjainak szá­ma. Erre is számítva, nemrég megérősítették a turistautakat szervező központi csoportju­kat. Arra törekszenek, hogy tagságuk ne csak a nagy for­galmú balatoni, Duna-kanya- ri, soproni kirándulóhelyeket, hanem az ország turistákkal kevésbé zsúfolt vidékeit is az eddiginél nagyobb szám­ban keresse fel. Hegyvidéki kirándulásokra, az ország­szerte növekvő számú kultu­rális, sport- és szórakoztató programokra, az alföldi mú­zeumok megtekintésére is hívják majd tagjaikat. TyiUjás - Billiészáira Több mint kilenc és fél mil­lió tojást és hatszázötven- négyezer hektoliter tejet ad- tak át a kereskedelemnek megyénk termelőszövetkeze­tei az elmúlt tervidőszak alatt. Vágósertésből negyven és fél ezer, vágómarhából huszon­hét és fél ezer került ki a szövetkezetek telepeiről. A fejlődés a tyúktojástermelés­ben a leggyorsabb: évente ötször annyit tudtak értéke­síteni belőle 1975. és 1980. között, mint 1975 előtt. Mottó: az üzemanyag-takarékosság Az ezredforduló autói ijc Az új Mercedes-karosszéria A világ eddigi legnagyobb autókiállítása zárta be ka­puit szeptember utolsó heté­ben Frankfurtban. „Jó bor­nak nem kell cégér” — szól a közmondás, de napjaink­ban a világgazdaság válsá­gának közepette, a nem rit­kán pénzügyi és termelési problémákkal küszködő autó­gyárak páratlan autóreklá­mot csináltak. A kiállítás visszatérő mottója az üzem­anyag-takarékosság volt. Ezt tartotta szem előtt a hagyo­mánytisztelő Mercedes is: új modellje az eddigieknél 20 százalékkal kevesebbet fo­gyaszt. Aki ma autót vásá­rol, mindenekelőtt azt tartja elsődlegesnek, hogy mennyit fogyaszt a kocsi. A jövő au­tója azonban ma még kicsit drága. ­Orvosmeteorológiai előrejelzés Változékony lesz az időiárás A hét elején változóan fel­hős idő várható. Számottevő eső nem valószínű. A hét közepére országszerte meg­növekszik a felhőzet és sok­felé várható eső. A Tiszán­túl északkeleti részén jelen­tős mennyiségű eső előfordul­hat. A hét végén ismét csök­ken a csapadékhajlam. Csu­pán futó záporok fordulnak elő, a felhőzet fokozatosan felszakadozik és időnként a a nap is kisüt. A hét máso­dik felében szelesebb lesz az idő, az északnyugati szél meg­élénkül, helyenként megerő­södik. A legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet a hét első felében még 5—9, a hét vé­gén általában 2—7 fok kö­zött várható. A hét végén a derült, szélcsendes, maga­sabb fekvésű helyeken talaj­menti fagy is valószínű. A legmagasabb nappali hőmér­séklet eleinte 14—18, a hét végén 10—15 fok között vár­ható. A jövő hét időjárását is a változékonyság jellemzi majd. A hét elején délnyugat felől kissé melegebb, és alacsony nedvessegtartalmú levegő ér­kezik hazánk fölé. Ez idő tájt fronthatás nem várható, de a melegfrontra érzékenyebb embereknél mégis panaszokat okozhat. A hét közepén azon­ban már számolni kell me­legfront-hatással. A meleg­frontra érzékeny emberek­nél előfordulhat fejfájás, il­letve gyors kifáradás. A hét végén már a hidegfrontra ér­zékenyebb embereknek kell ügyelniük az életmódjukra, ugyancsak felmerülhetnek a fejfájási panaszok. Az időjá­rási változásokkal járó rossz közérzeten megszokott fájda­lomcsillapítóval és olykor mérsékelt kávé, tea fogyasz­tásával javítani lehet. Októ­ber végén még jobban foko­zódik a hőmérsékleti különb­ség az éjszakai és a nappali órák között Ugyanis az oly­kor csípős hajnalokat még mindig enyhe nappalok kö­vetik. ezért a megfázás ellen úgynevezett réteges öltözkö­dés ajánlatos­B— Vadriasztó A sikeres kísérleti gyártást és alkalmazást követően a té­li szezonra már a Budalakk gyártja a Nehézvegyipari Kutató Intézetnél kifejlesz­tett új vadriasztó szert, a Nevibest. Az intézetben több éves kutatómunka során olyan íz- és illa tkompozí cict állítottak össze, amely taszít­ja a vadakat, vagyis a téli élelemszegény időszakban is elveszi az étvágyukat a fia­tal facsemeték, bokrok kér­gétől, s ezzel csökken a min­den évben tetemes téli vad­kár. Hét végi baleset Ritkán múlik el hét vége, hogy ne kelljen lapunk olva­sóit közlekedési balesetekről tájékoztatni. Ügy tűnik, ezen DELI hírlap. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Mis­kolc városi Bizottságának politikai napilapra. - Főszerkesztő: CSALA LÄSZLÖ szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsllinszky út IS. 3521. Posiaclm Miskolc 3501. Pf.: 39 Telefonközpont: 38-941 Titkárság 18-223: DeL és várespalltákai tavat 18-224: levelezési rovat: 18-225: kultúrpaiitlka 18-226 »partrovat: 18-222. — Ki­adta: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Baicsy-zsi- linszky út 15 3521 Postacím: Miskolc 3501 PL: 179 — Felelős kiadó VERES MIHÁLY Telefon: 36-131. - Hirdetésfelvétel: Miskolc Széchenyi út i5—11 3525 Telefon 16-213. — Ter|esMt' a Magyar Posta Kapnatő: a Hírlapárusoknál Előflzetnető: a nfrlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: egy nőnapra 34 forrni, negyedévre: 102 forint egy évre: 400 forint. — Index-. 25951. — Készült' a Borsod megyei Nyom­daipart Vállalatnál. F. v.: KILIÁN BÉLA. — ISSN 0133—0209. a hét végén mindenki igye­kezett szabályosan közleked­ni, mert mindössze egy köz­lekedési balesetről kaptunk hírt, s ennek okozója és szen­vedője is ittas fogathajtó volt. Saj őszentpéteren szombaton 14.50-kor történt a baleset. A Kápolnaalja 15. sz. ház előtt kétfogatú lovas kocsijával közlekedett az erősen ittas ál­lapotban levő Pontos János 49 éves kisiparos, bükkszent- kereszti lakos. A kocsi első üléséről — valószínűleg ittas­sága miatt — leesett, s a hát­só kerekek keresztülmentek rajta. A férfi súlyos sérülése­ket szenvedett. , , Totó 1. Kaposvár—Dunaújv. 0-3 2 2. MÁV DAC—PVSK 1-0 1 3. Dombóvár—Olajbányász 1-2 2 4. V. Izzó—Kecskemét 1-0 1 5. Pénzügyőr—Dorog 1-0 1 6. Bábolna—MÁV Előre 1-1 x 7. Gyöngyös.—Szabó L. SE 0-5 2 8. K.VSE—H. Papp J. SE 1-0 1 9. Bari—Pistoiese o-l 2 10. Lazio—Lecce 4-0 1 11. Regiana—Brescia l-l x 12. Sampdoria—Varese 1-0 1 13. Spal—Perugia 1-0 1 Pótmérkőzés: 14. Palermo—Cavese 2-0 1 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a totó 42. heti szel­vényei között egy darab 13 plusz 1 találatos szelvényt találtak. Ennek tulajdonosa 1657 238 forintot nyert. Ugyancsak egy darab 13 ta­lálatos szelvény van, amely 994 343 forintot ér. A 12 ta­lálatos szelvényekre 11 048, a 11-esekre 694 forintot fizet­nek. A 10 találatos szelvé­nyek 113 forintot érnek. >|c A Ford gyár teljesen komputerizált személygépkocsijá­nak műszerfala. A kocsiba beépített számítógép az autó vezérlésén kívül egyéb, például üzleti jellegű feladatok el­végzésére is használható. Az ügyeleteken történt Mi okozta a vízhiányt? A diósgyőri városközpont Lilla­füred íeioii részéről tömben tele­fonáltak tegnap a Miskolci Viz- müveK, Fürdők és Csatornázási Vállalathoz, azt panaszolván, hogy a víznyomás minimális. Mint kiderült, az előhegyi me­dencét nem leneteit feltölteni, mert az őszi idő eiienére is csúcs­fogyasztás van városszerte, s ez okozza a nyomáscsökkenést. Ugyancsak tegnap, a Győri ka- puoól is sok bejelentés érkezeit — különösen a déli órákban —, hogy csökkent a viznyomás, s a niagasaoban íevo emeleteken nem volt víz. Mint megtudtuk, ennek oka az volt, hogy vasárnap 4 és 14 óra között nem szállított vizet Miskolcra az ÉRV Csúcsvíz­müve. Felhívtuk telefonon az ÉRV igazgatóját, dr. Hajós Gyulát is, aki érdeklődésünkre elmondotta: egyeztetett leállásról van szó. A csúcsvízműben ugyanis új vegy­szeradagolót építenek, s ezzel párhuzamosan karbantartási te­vékenységet is végeztek. A te­temvári medencét szombaton fel- töltöttek, s a többi vízmű is be­segített a város vízellátásába. Ezért tartja furcsának, hogy víz­hiányról, nyomáscsökkenésről ér­kezett jelzés a vízművekhez. A tározó ugyanis nem ürült ki, 14 órakor pedig újra megindult a vízszolgáltatás Gesztelyből. Ekkor pedig csak növekedett a víz­szint . . . A Tiszántúli Gázszolgáltató és Szerelő Vállalat miskolci üzem­egységének diszpécserei szomba­ton 79, vasárnap 20 lakossági be­jelentést regisztráltak. Valameny­nyit ellenőrizték, s a szükséges javításokat is elvégezték. A Vo­lán 3. sz. Vállalat autómentői hét alkalommal jártak saját meghi­básodott gépjárműveiknél, mind a hetet sikerült a helyszínen megjavítani. Emellett két karam­bolos magángépkocsit szállítottak el. A Miskolci Ingatlankezelő VÄk laiat gyors hibaelhárító szolgála­tához szombaton 33 lakossági bejelentés érkezett, 28-at sikerült még aznap elhárítani. Éjszaka a Hegyalja u. 2. szám alatt jártak, a liftet kellett üzemképes álla­potba hozniuk. Tegnap 27 lakos­sági bejelentést kaptak, ebből 15- öt sikerült kijavítaniuk. Éjszaka a Dankó P. u. 19. szám alalt strangdugulást hárítottak el, majd a Testvérvárosok u. 36. II/4. szá­mú lakásba riasztották őket, ahol a W. C.-sarokcsap szakadt ki. Ezt a hibát is kijavították. A KPM Miskolci Közúti Igazga­tóságától kaptuk a hírt, hogy a Közúti Építő Vállalat befejezte a kiliáni út felújítását, így szom­baton délben átadták a forgalom­nak az északi pályát. A Marx tér és a Táncsics tér között így mindkét irányban a korábban megszokott két sávon haladhat a forgalom. A kiliáni buszmegálló­tól a Táncsics térig tartó szaka­szon a felezővonal és egyéb for­galmi jelek felfestése ma történik meg, ezért az erre közlekedők­től óvatos, körültekintő vezetést kérnek. A Testvériség utcában tovább folynak a munkálatok, így Lyukóbányára továbbra is a Torontáli utcán át közlekedhe­tünk. A Miskolci Nemzeti Színház igazgatósága szoló csalác fájdalommal tudatja, hogy és a gyá­MÉSZÁROS JÓZSEF, nyugalmazott színművész 1981. október 15-én, 76 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 1981. október 20-án. kedden délután 3 órakor lesz a Szentpéteri kapui temetőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük! Az ismeretlen pasztinák Mind jobban terjed hazánk ban egy növényfaj, a paszti nák, amely a szárított zöld ségfélék elterjesztése óta a feldolgozóipar egyre kereset­tebb cikke lett. A petrezsely­met helyettesítik vele. Szárít- mánya ugyanis szép fehér szí­nű, ellentétben a petrezse­lyemmel, amely a mesterséges szárításnál szürkés árnyalatot kap. Érdekes, hogy a pasztinákot a háziasszonyok nehezen ked­velik meg, holott ott van a piacokon is, és a petrezsely­met részesítik előnyben. A pasztináknak egyébként sajá­tos aromájú illata van, íze fűszeres, édeskés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom