Déli Hírlap, 1981. szeptember (13. évfolyam, 203-228. szám)
1981-09-16 / 216. szám
otthonok A DH várospolitikai fóruma & A vásári látványossághoz mutatványszámba megy, amint Szűcs Lajos hejőszalontai korongozó, a Borsod megyei Építőanyag-ipari Vállalat dolgozója az anyagot bűvöli > Itt van a szalontai korongozó Cserépvásár a Cenirurian Á kirakodóvásár mindenütt biztos siker. A Centrum Áruház is erre — s nem utolsósorban kasszasikerre — számít a cserépvásárral. Tegnap reggeltől a kiállítócsarnokban már akkora forgalmat bonyolítottak le, amekkorára a rendezők sem számítottak. Nagy György áruforgalmi előadó szerint megyénk oyan előnyös helyzetben van, amit ki kell használni. Sok a híres-nevezetes fazekastelepülés, ahol a szép népművészeti hagyományokat ápolják és modem elemekkel kombinálják. De az ország számos más. cserépkerámiáiról híres szövetkezetétől is szereztek be vásári portékát. Hódmezővásárhelyi, kaposvári, város- lődi, hejőszalontai és sárospataki dísz- és használati tárgyak közül válogathatnak a vásárlók. + A cserépedényeket, dísztárgyakat tájegységenként csoportosítva kínálják a vásárlóknak. (Solymos László felvételei) Szakszervezeti üdülő jegyek, korábban A családosoknak több jut A szokásosnál másfél hónappal előbb, már most megkezdték a jövő évi üdülője- gyek szétosztását az ágazati szakszervezetek között. Számítógépes rendszer alkalmazása tette lehetővé, hogy a beutalókat előbb elosszák, azok november végéig eljussanak az alapszervezetekhez, s így a dolgozók kellő időben értesülhessenek jövő évi üdülési lehetőségeikről. Mind a 19 szakmai ágazat taglétszámának megfelelő azonos arányban jut üdülőjegyhez, sőt, az egyes üdülési fajtákat kü- lön-külön is a taglétszám arányában osztják szét. A különösen kedvelt üdülőket kiemelten kezelik, s valamennyi szakszervezetnek, valamennyi turnusban biztosítanak helyet, itt is betartva a taglétszám arányait. Jövőre összesen 388 300-an vehetnek részt szakszervezeti üdültetésben, számszerűen ugyanannyian, mint az idén, a létszámon belül azonban lényegesen bővül a családi üdültetés. Az idei 94 000 helyett jövőre 129 000 személy számára kapnak beutalót a családok. Több üdülőt felújítottak, bővítettek, így a beutaltaknak jövőre már 56 százaléka töltheti szabadságát elsőosztályű üdülőben. Fokozott gonddal fejlesztik a gyógyüdültetést, szanatóriumi ellátást 1982. január 1-én lép életbe az új üdülési szabályzat, amely az eddigieknél lényegesen több jogot biztosít a szakszervezeti alapszervezeteknek és kevesebb lesz a központi szabályozás. Az üdültetésre a bizalmiak tesznek majd javaslatot és a szak- szervezeti bizottság titkára dönt. Változatlanul egyéves Teiepiiiéspoliíika, lemegközíekedés A Hazafias Népfront Borsod megyei Elnöksége mellett működő településpolitikai bizottság tegnap Sátoraljaújhelyen tartotta soros ülését. A bizottság tagjai a Borsod megyei Tanács településfejlesztési és kommunális bizottságával együttesen, a megye településeinek korszerűsített fejlesztési tervéről, valamint a tömegközlekedés időszerű kérdéseiről tanácskoztak. szakszervezeti tagsághoz kötik a beutalást és egy évben egyszer lehet igénybe venni kedvezményes üdültetést. Gondoskodnak arról is, hogy minél többen üdülhessenek a föidényben, ezért ugyanaz az ember két egymást követő évben a főszezonra nem kaphat beutalót. A szakszervezeti beutalójegyek térítési díja jövőre változatlan marad, ami azt jelenti, hogy a SZOT-üdülőkbe beutaltak a tényleges költségeknek mindössze 30 százalékát fizetik. ♦ Miért késik a kiutalás? ♦ Ha nincs örökös ♦ Rugalmasabb lakásgazdálkodást Miskolcon az utóbbi években jóval húszezer fölött alakult a lakásigenylök száma, s ez az erőltetett ütemű lakás- építési program ellenére sem csökkent. Az új otthonokra igen sokan várnak türelmetlenül, s a megürülő, régebbi lakásoknak is akad gazdája könnyen. Sokan mégis üresen álló lakásokról beszélnek, ahol hetek, hónapok óta nem lakik senki. Vajon mi ennek az oka? Miért nem utalják ki ezeket a megüresedő otthonokat? Hiszen igénylő van bőven... Kérdéseinkre dr. Rozgonyi Jenőtől, a városi tanács igazgatási osztályának vezetőjétől kaptunk választ. A tanácsi bérlakásokat megvizsgálták az egész város területén: mennyi köztük a jelenleg üresen álló. A felmérés igen kis arányokról számolt be: a 28—30 ezer miskolci tanácsi bérlakás közül például összesen 24 olyan, régebbi építésű otthon akadt, amelyiknek nincs lakója. A régebben épült lakások esetében a megüresedés legfőbb oka az, hogy kihal belőlük a bérlő. Ilyenkor következik a hagyatéki eljárás, ami nem túl gyors folyamat. Ha van vadami értékesebb, jelentős örökölnivaló. a rokonok villámgyorsan elszállítják az ingóságokat, a lakás gyorsan felszabadulhat, és újra kiutalhatják. Sajnos, ez a ritkábbik eset. A leggyakrabban nincs örökös, vagy bonyodalmas az eljárás, különböző jogi viták miatt. A hagyatéki eljárás miatt két hónapig, kilencven napig lep>ec3éteilhetik a lakást, s ha lezajlott minden, még mindig hátra van egy lépés. Ilyenkor a bérlő helyett a MIK állítja helyre a lakást eredeti állapotába. Ez sem megy túl gyorsan, hiszen Ilyen lesz a tavasz Ősz iran. mégis a tavaszra gondol az, aki szeptember tizenhetedikén, holnap az eget szemléli. A néphagyomány szerint, amilyen ezen a napon az idő, olyan lesz a következő tavasz. Ha ez az arany- szabály mégsem válna be, akkor igaznak kell bizonyulnia annak, hogy ha Máté napján, huszonegyedikén tiszta az idő, akkor sok esztendőre lesz bor a pincékben. Szimulált munka Űj adminisztrátor felvételének engedélyezésével próbálkozott a közelmúltban az egyik vállalat helyettes vezetője. Az igazgató nem zárkózott el a kérés teljesítése elől, de furcsa feltételt szabott. Egy hét gondolkodási időt kért, s ez alatt a kis vállalat 23 adminisztrátorának sajátos, nem mindennapi többletfeladatot szánt. Megkérte őket, hogy munkaidejük végeztével minden adminisztrátor két-három mondatban egy füzetbe írja le aznapi munkáját. Az igazgató pedig bokros teendői mellett kétnaponként átlapozta a kis füzeteket, és beleolvasott az adminisztrátorok tennivalóinak felsorolásába. Véleménye szerint három-négy nap elteltével már komoly gondot okozhatott az elvégzett, illetve nemegyszer imitált, mi több, szimulált munka leírása. Talán végül még azt is írásba rögzítették volna: „A mai napon négy órát töprengtem, mit írjak a kis füzetbe”. Mondanunk sem érdemes, hogy egy hét elteltével említés sem tétetett a huszonnegyedik adminisztrátorlányka felvételéről ... Sz. I. azoknak a lakásoknak a tatarozása, ahol jelenleg is laknak, sürgősebb, fontosabb. ♦ ♦ Más a helyzet az újonnan épült tanácsi bérlakások esetében. A túlnyomó többségüket igen rövid idő alatt kiutalják. A jogszabály szerint a használatbavételi engedély kiadását követően 30 nap áll rendelkezésére a laic áshivatalnak, hogy kiutalja az új lakást. Általában fele ennyi idő alatt lezárul a folyamat. Ezt úgy érik el, hogy bizonyos iratokat előre beszereznek, rövidítik az akta útját. Nem minden lakást utal* nak ki a lakásjuttatási névsoron levőknek. Névsoron kívül kapják például a lebontott otthonok lakói az új lakást a régi ellenében. Azon nem sokan fogadják el különböző okok — emelet, szobaszám — miatt a felajánlott otthont, s amíg a jogi huzavona folyik, a lakást fenn kell tartani. A lakáskiutalást, -átadást megelőző engedélyek egyike sem üres formaság. A használatbavételi engedély garantálja például, hogy a lakás nem életveszélyes, működnek a közművek, van víz, gáz, villany. ♦ ♦ Furcsán hangzik, de a kö*| zeljövőben a korszerű, rugalmas lakásgazdálkodás kialakításához a jelenleginél többi ideiglenesen üresen álló lakásra lesz szükség. Ugyanis ahhoz, hogy kibővítsék a lakáscserék körét, meggyorsítsák az eljárást, s alkalmazni tudják a lépcsőzetes lakáshoz juttatás módját, kell egy bizonyos mennyiségű s típusú lakás, amit „mozgathat” a tanács. Remélhetőleg így sikerül összhangot teremteni a lakások mérete; komfortfokozata és a családok nagysága s anyagi teherbíró-képessége között. (k-ó) 800 ember munkájával Épül es II. űfem Jó ütemben halad az LKM kombinált acélműve II. ütemének építése. A kivitelezésen jelenleg tucatnyi vállalat nyolcszáz 'dolgozója dolgozik. Javában tart a folyamatos öntőmű gépészeti szerelése, s e hónap végén megkezdődik a villamos szerelési munkák zöme is. Ez azt jelenti, hogy az évi 350 ezer tonna acél előállítására képes öntőmű hidegüzemi próbái még ebben az évben, előreláthatóan decemberben megkezdődhetnek. Ez a feltétele annak, hogy januárban a melegüzemi próbák is kezdetüket vehessék. Háromnegyedévvel az eredetileg tervezett határid’ő előtt! A másik fő munkaterület az elektroacélmű. A csarnokszerkezet már majdnem elkészült. Itt az összes szerelési munkának alig tíz százaléka van még hátra. A hidegüzemi próbák a jövő év áprilisában indulhatnak. Ám ehhez jóval hamarább, az idén novemberben meg kell kezdeni az elektrokemence szerelését is. A mai helyzet alapján ítélve, ennek semmi akadálya sem lesz. Mindkét egységet kiszolgálja majd vízzel a szivaty- tyúszűrőház, amelynek szerelése 90 százalékban kész. A beruházók érthetően elégedettek, ám nem győzik hangsúlyozni a munkák ösz- szehangolásának szükségességét. Különösen fontos lesz ez a most következő hónapokban, amikor újabb vállalatok és dolgozók kapcsolódnak be a munkába. Az év végén 1200 munkás serénykedik majd a kombinált acélmű II. ütemének építésén. Ny. I. rjr Ég és föld között... ezt a felvételt. Ejtőernyős készítette ejtőernyősökről i Üresen álSó /