Déli Hírlap, 1981. szeptember (13. évfolyam, 203-228. szám)
1981-09-15 / 215. szám
szakértelem nélkül (GLOSSZA AZ 5. OLDALON) Gyorsan épül, de drága (BEMUTATKOZTAK BUDAPESTEN A PANELES CSALÁDI HÁZAK — CIKK A 3. OLDALON) A konzervatívok győztek Norvégiában v Á polgári pártok győztek Norvégiában a tegnap este véget ért kétnapos parlamenti választásokon. Mint azt a szavazatok 99,9 százalékának, illetve 595 szavazókörzetből 597 eredményének megszámlálása után hivatalos forrásból jelentették, a három pártból álló konzervatív polgári ellenzék a szavazatok 47,4 százalékát, és így a 155 parlamenti mandátumból 79-et szerzett. Az eddig kormányzó szociáldemokratákra és a velük szövetséges baloldali szocialistákra a szavazatok 42,4 százaléka jutott, így csupán 70 parlamenti helyet szereztek. Megkezdődtek a tárgyalások A Miskolci Szimfonikus Zenekar szeptember elején, a többi művészeti intézményhez hasonlóan megkezdte az idei szezont, vele együtt a mindennapos próbákat. Ez az évük olyan, mint a többi, de nem olyan mégsem, történtek változások. Két évtizedes albérlősködés után (felvételünk mostani helyükön, az ifjúsági ház nagytermében készült), két év múlva minden valószínűség szerint új otthonuk is lesz. (Cikk a 2. oldalon.) (Kiss József felvétele) Egyetemre, főiskolára Új követelmények a felvételin Részletes tájékoztatási kapnak a középiskolai tanulók az egyetemi, a főiskolai felvételi vizsgák módosított rendjéről: a Művelődési Minisztérium az ország összes középiskolájába eljuttatta az erről szóló tájékoztatót. A 11 oldalnyi füzetben indokolják, példákkal szemléltetik a tavasszal közzétett intézkedéseket, s a tanév kezdetén újra a pedagógusok, a diákok figyelmébe ajánlják ezeket, hogy a pályázók idejében felkészülhessenek a követelmények teljesítésére. A tájékoztatóban is aláhúzzák: egyetemi, főiskolai felvételi rendszerünk megfelelő ma is, alapvetően nem változott. A módosítások réven az általános műveltségei jobban kifejező tantárgycsoport egyenletes tanuláMa reggeli telefon I lesz a szállodáhkal - télen? Az üdülőhelyek többnyire kiürülnek az őszi szezon be- köszöntéveL Pihenni azonban nemcsak nyáron lehet, sőt van, aki a téli, őszi „nyaralásra” esküszik. Elhatározásuk találkozik a szállodákat üzemeltetők igényeivel, akik téten is szeretnék kitenni a „megtelt” táblát. Vajon Tapolcán lesz-e erre módjuk a vendéglátóknak? Erről érdeklődtünk ma reggeli telefonunkkal. — Az Anna-szállót bezárjuk november hatodikán — mondta Kunsági Károly, a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat szállodáinak vezetője —, s április tizenhatodikén fogjuk újra megnyitni. Addig majdnem telt ház lesz. A Lídó Szállodának már évek óta szerződése van az IBUSZ-szal. s így az év végéig telt házat tudunk biztosítani. A legújabb tapolcai szálló, a Park motel az idén nyitott, ezért erre az évre nem kötöttünk előre szerződéseket. így is szép előjegyzéseink vannak: az Express utazási iroda kötött le sok helyet a télre, de itt adunk otthont egy számítógépes- konferenciának is. Egyébként október 15-étől április 25-éig szezon utáni árakkal várjuk a csoportokat, ez tíz százalék árengedményt jelent. — A Júnó Szálloda hagyományosan minden ősszel és télen foga'd csoportokat — mondta Fitos István, a szálloda helyettes igazgatója —, a Volán, s az Intourist szervezésében. Nálunk szállnak meg a patológus-kongresszus vendégei, s decemberben a Képes Sport Kupa résztvevői is. A szilveszter, karácsony környéke biztos * telt ház, de a többi időszakban is biztosítani tudjuk a szálloda megfelelő kihasználtságát. sára ösztönzik a diákokat, összehangolták a felvételi követelményeket a nevelésoktatás új terveivel, és lehetővé tették, hogy a szakközépiskolai tanulók — a középiskolások több mint 50 százaléka — nagyobb esélyekkel pályázzanak a felsőoktatási intézményekbe. Általában két tantárgyból tesznek írásbeli és szóbeli vizsgát a diákok. A felvételi végeredményét a középiskolából hozott és a felvételi vizsgán szerzett pontok összege adja, fele-fele arányban. A középiskolából maximum HO pontot hozhat a tanuló. A jövőben azonban az eddigieknél több «tantárgy érdemjegyeit veszik számításba. A felvételi uj követelményeit a tanulók zöménél 1983-ban vezetik be. A szakmunkásképzést folytató szakközépiskolákban és néhány szakközépiskolai szakon 1982-ben végzőknél részben már az új rendszert alkalmazzák. Hűvös9 Kissé felhős, párás időre ébredtünk ma reggel. Az ország leghidegebb városa volt Miskolc, 10 fokot mértek. Napközben hűvös, őszi időre re • • I rr oszt wo számíthatunk. Felhőátvonulások, záporok, zivatarok lehetnek. A hőmérséklet csúcsértéke csak 18 fok körül várható. Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének njeghi- vására, hivatalos látogatásra tegnap Budapestre érkezett Jaber Al-Ahmed Al-Jabcr Al-Sabah sejk, Kuvait állam uralkodója, valamint kísérete. A Ferihegyi repülőtéren a vendég fogadósara megjelent Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke. A repülőtérről díszmotorosok kíséretében az ünnepélyes fogadtatás színhelyére, a feldíszített Országházhoz hajtottak. Délután az Országházban Losonczi Pál tárgyalást folytatott a kuvaiti sejkkel. Szívélyes, nyílt légkörben elemezték kétoldalú kapcsolataink alakulását, a nemzetközi élet közös érdeklődésre számot tartó kérdéseit. Ezzel egyidejűleg a Parlament Munkácsy-termében hazánk és Kuvait állam együttműködésének továbbfejlesztéséről az illetékes miniszterek és más szakértők részvételével hivatalos tárgyalások kezdődtek. Az Elnöki Tanács elnöke és a kuvaiti sejk négyszemközti megbeszélésük után elmondták, hogy a tárgyalásokon nagy figyelmet fordítottak a közel-keleti helyzetre, amelynek lényeges elemeit 4c Vitorlásversenyt rendezett vasárnap a Mályi-tavon a Justitia Sportegyesület. A szélcsendben sokáig kellett egy helyben vesztegelniük a versenyzőknek. A rendezés viszont kívánnivalót hagyott maga után. Erről írunk lapunk 4. oldalán (Solymos László felvétele) tekintve egyező véleményt nyilvánítottak, valamint azt is, hogy a két ország közötti együttműködés szélesítéséhez az eddigieken túl még számos újabb lehetőség kínálkozik. A tárgyalások után az Országház Nándorfehérvári termében Losonczi Pál a Magyar Népköztársaság gyémántokkal ékesített Zsázlórendjét nyújtotta át Jaber Al-Ahmed Al-Jaber Al-Sabah sejknek. A kuvaiti uralkodó a modern kuvaiti állam megalapítójáról elnevezett Nagy Mubarak Lánca kitüntetést adta át Losonczi Pálnak. Ezután Losonczi Pál az Országházban díszvacsorát adott a kuvaiti sejk és kísérete tiszteletére. 4c A Parlament előtti ünnepélyes fogadáson Vendégünk: a kuvaiti emír j